Emlékszem arra, hogy hamarabb olvastam Weöres Sándort, minthogy képet láttam volna róla, de akkoriban ez nem is annyira érdekelt. Olvastam például a Teljesség felé-t (értelemszerűen félig -mondhatnám, ha vicces akarnék lenni). Szóval olvastam például ezt, és azt gondoltam, hogy ez az ember egy zseni, és megszerettem. Úgy igazán, amennyire egy írót csak lehet. És emlékszem arra, hogy mennyire csalódott, de ez így nem pontos, mert nem is csak csalódott, hanem kifejezetten mérges voltam amikor mégis megláttam egy képen , hogy hogyan merészelte ezt, hogy tehette ezt velem, hogy elhitesse, hogy ő tökéletes, eszményi dalia, és ezért én gyanútlanul megszeressem, miközben..miközben igazából kicsi, ráncos és öreg, de mindez nem elég, mert ráadásul még halott is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése