szerda, október 31, 2007

Vendégségben voltam Gabiék új lakásában. Három lakást vettek meg a földszinten, majd egybenyitották őket. Megérkeztem a ház elé, felfelé tíz emelet, a bejárat közvetlenül az utcáról nyílik.
Belül tágas, világos, sok helyiség látszik jobbra, balra, fel, le, minden irányba. Letelepszem egy napfoltra a földön, a heverőre könyökölök, és nézem a kék színű hörcsögök nyüzsgését az akváriumban. Beszélgetünk, hogy mennyivel jobb ez így, milyen kényelmesen elférnek, van öt étkezőjük, borospincéjük, minden nagyszerű, csak....és akkor kulcszörgést hallunk a zárban, nyílik az ajtó, és idegen emberek csoportja lép be, vonulnak az előszobán keresztül, a cipőiket le nem vetve, közönyösen biccentenek felénk. A lifthez mennek. - mondja Gabi, amikor látja, hogy értetlenül nézek utánuk. Szóval, csak a szomszédok, magyarázza. Mostmár kicsit sajnálom, hogy a közös lépcsőházat is bevontam az alaprajzba.

kedd, október 30, 2007

Hajráf a fejemen, tetején hosszú, műanyag propellerek, kezemben egy madzag. A madzagot meghúzom, a propeller beindul és én olyan helyekre repülök, amilyeneket csak el tudok képzelni.

(nahát, más is álmodott ilyesmit)


péntek, október 26, 2007

Kertet vesznek kis házzal. Ezt mutatta nekem korábban egy rajzon. Szép ház! -mondtam. Kicsi a kert -gondoltam. Nem vettek. Aztán mégis álltam egy kertben, amit először szélesnek, aztán hosszúnak is találtam. Nem volt benne más, csak fű. Régi kert - ez volt rá az első szavam. Távol léckerítés. Nagyon távol. Egyre távolabb.
Nincs fa, és mégis lombos-árnyas valahogy. A fák a kerten kívül nőnek. Régi fák. Mediterrán törzsűek - mondtam életemben először. Szálas, hámló, csavarodó vastag törzsük egészen benyúlik a kert fölé. Szépnek találom őket, az egyik ág alá szaladok. Felnézek. Csupa vörös, fénylő és hatalmas bogyó. Mind érett, feszülő és szép. Akarom. Csipkebogyó. Ezt mondom rá: csipkebogyófa. Hát mégiscsak létezel!

elhangzott mondatok I

- Töröld meg a szádat Kicsim, hitlerfogad lett a habtól!
- Hogyhogy fogam?
- Eredetileg bajuszt akartam mondani, de mire odaértem a szövegben, épp elpárolgott a közepe.

kedd, október 23, 2007

verzió

Jézus keresése

Személyiségtesztet töltöttünk ki tegnap, ezzel múlattuk az estét. Én, mint kiderült, az INFP csoportba tartozom. Ebben az volt az igazán érdekes, hogy az ilyen típusú hírességek között fel volt sorolva Mária, Jézus anyja is. Ezért nekiálltunk keresni Jézust.

hétfő, október 22, 2007

Boris Mikhailov

Könyvesboltban találtam rá, aztán kikeresem a neten is. Tetszenek az ilyen típusú képei:

Azért mondtam, hogy az ilyen típusú, mert csinál másfélét is, például hóbanszarósat. Az nem annyira tetszik.

vasárnap, október 21, 2007

vegyes

Kávéház. Várakozás közben a nyilvános könyvespolc felfedezése:
Nézd már, Jan Zrzavy könyv! Nem is sejtettem, hogy egy festőről elnevezett utcában lakunk! Megnézzük? Nézzük meg! Bár, nem hiszem hogy jelentős festő lehetett, ha neki csak egy olyan rövid zsákutca jutott...

Álom. Üres tájat forgalmas út szel át, két partján emberek gyülekeznek az átkelőhelynél. Szembenézünk a túlpartiakkal, nem szólunk egy szót sem, de megegyezünk: legyen verseny! Megfogjuk a mellettünk állók kezeit, lehajolunk repülőrajt pozícióba. Zöld! Rohanunk szembe, a mi csapatunk nyer. Örülök neki, mert jó, amikor teljesen véletlenül, vagy ki tudja miért, más is pont azt akarja játszani, amit én.

Itthon.
Légyszíves segíts kiszámolni, hogy itt most mekkora péniszeket rajzolhatok!

csütörtök, október 18, 2007

Mit szólsz ehhez?

Képzeld, azt álmodtam, hogy értelmiségi menetlevél-feldolgozó lányok megkértek, segítsek nekik sorbarendezni számlázás előtt egy jó nagy kupac menetlevelet. Elsősorban rendszám, másodsorban menetlevélszám szerint. Én megpróbáltam, ültem a kupac felett, rakosgattam, közben láttam a szemem sarkából, hogy az egyik karcsú, és én valahonnan tudtam, hogy népszerű értelmiségi lány olyan együttérzően szánakozva nézeget engem. Amikor ránéztem, rögtön azt kérdezte: Hát édes szívem, mikor voltál te utoljára fodrásznál?


csütörtök, október 11, 2007

kedd, október 09, 2007

Mivel mi itt idegenek vagyunk, időnként kell járnunk a helyi idegenrendészetre. Általában megalázó hivatalok ezek, mindig sok ember vár órákat, itt-ott lépcsőkön, épületek előtt állva-ülve.
Itt Prágában már vagy háromszor (ha nem négyszer) költözött át a hivatal. (ezt azért tartom számon, mert már többször volt olyan eset, hogy elmentünk a megszokott helyre, ahol az ajtóra ki volt írva, hogy most inkább máshol tartanak ügyfélfogadást) Legutóbb egy újépítésű belvárosi lakópark egyik szárnyában kapott helyet.
Most szép, viszont ugyanolyan lassú az ügyintézés, a belső parkra néző ablakból meg lehet lesni miképpen laknak az ottlakók, ők meg megleshetik az idegeneket, miképpen várnak a barnák a sárgák és az egyéb érthetetlenül beszélők. Mondtam is, hogy én ugyan nem laknék itt, nem tetszene, hogy a gyerekeim az ilyen ki tudja miféle idegenek unott vagy kíváncsi szeme láttára nőjenek fel, és reggelizni, ebédelni, vacsorázni sem akarnék ilyen kilátással -mondtam, miközben néztem ki idegenként az idegenek ablakából. (Ez az empátia lényege, kívülről, megértően tudok utálkozni a fajtámon.)
Most olyan sorszámot húztunk a csak csehül feliratozott autómatából, hogy 38 fő várakozót jelzett ki előttünk. Egy ügyfél intézése eltartott 20 percig is időnként. Közben volt lehetőség a legújabb idegenek típusára fogadni, vagy barkóbázni más ügyekben, vagy terveket szövögetni arra vonatkozólag, hogy milyen is volna, ha túristaként más országok idegenresndészetét járnánk végig, és aztán vendégeket hívnánk, és így mesélnénk: Nézzétek, ez Párizs, egészen más világ. Itt, bőven volt ülőhely és, bár szintén lassan ment az ügyintézés, fantasztikus volt a kilátás. Ez pedig Berlin, látjátok? Itt hihetetlenül flottul ment minden, csak az a hidegség, sehol egy kép a falakon, vagy egy mosoly!
És hát Prága, itt senki nem ért semmit, és minden kurvalassan megy. De újabban vannak székek !

Szóval hosszan várakoztunk, tényleg kötöttünk fogadásokat, hogy az új belépők honnan jöhettek. Az oroszokat könnyű megismerni, az ázsiaiakat és a négereket is, viszont volt egy bajszos apáca, vele kapcsolatban nem jutottunk dűlőre.
Aztán barkóbázni kezdtünk, tárgy volt a feladvány. Már egészen addig eljutottam, hogy közép Angliában, a létezés és a fikció határán lebegő tárgyól van szó, ami tenyérben elfér, és bár szilárd, végülis összenyomható, aztán kiderült, hogy a 17. századból való dologról van szó, és én máris gyanút fogtam, hogy akkor ennek az ipari forradalomhoz lesz köze és egész biztosan valami találmányhoz kapcsolható dologról lesz szó, mint például Newton almája, amit én sosem fogok kitalálni. Erre kiderült, hogy pont Newton almájáról van szó, ennek annyira megörültünk, hogy véletlenül kitaláltam, hogy csak átvettük az igazolványunkat amikor sorrakerültünk, és csak később derült ki, hogy a Pamela Andersonos tetoválású ügyintéző nő a lakcímünkben az 1705-öt 1075-nek másolta.
Ezért hát majd újra vissza kell mennünk barkóbázni egy jót.


szombat, október 06, 2007

a strandon

Vásároltunk egy-egy dús uborkapalántát, amelyek régi biciklikre voltak futtatva, így ezekkel együtt vettük meg, és toltuk őket a strand felé. Útközben láttunk még hosszú és normál méretű pamuttrikókat pirosban, csíkosban, kékben, ezekből is vásároltunk párat, és úgy, ahogy voltak, vállfákra akasztva szállítottuk tovább őket is a strand felé.
Megérkeztünk.
Egy szőlőlugas mellett álltunk meg, a bicókat a lugasnak támasztottuk, a trikókat pedig felekasztottuk a futtató drótokra. Felvettük az úszódresszünk. Igazán különös volt, nem tudtam róla, hogy egyáltalán létezik ilyesmi, ezért kicsit elcsodálkoztam, hogy a táskámban találom, de midannyiunknak ilyen volt, és igazán kellemes és vicces viseletnek tűnt: vízzel bélelt, rugalmas, átlátszó nejlonruha, hosszúszárú nadrággal és hosszúujjú felsőrészzel. Elindultunk benne a víz felé, mindenki minket bámult, mi pedig kicsit széttett lábbal és karokkal billegtünk vízzel kitömve a víz felé. A ruha príma volt, hűsített a melegben, és a tengerben sem fáztunk egyáltalán. Amikor meguntuk az úszást, kijöttünk a partra.
Sok ember sétált arra, némelyik megfogdosta a lugasra aggatott trikóruháinkat is, mintha boltban volna, sőt, volt egy olyan, aki a lugas túloldaláról egyszerűen leakaszotta a pirosat, és futni kezdett vele a homokban.
Hát ez felháborító. Utánakiabáltam: Tolvaj, fogják meg! - és én is szaladni kezdtem.
Elfogták. Közben megjelent két, egyenruhás, gumibotos rendőr is, belekaroltak, és úgy sétáltak tovább. Megnyugodtam. De a rendőrök észrevettek valami érdekeset, elmosolyodtak, elengedték a tolvajom karját, és elindultak a meglátott dolog felé. A tolvajom rögtön futásnak eredt. Utánaszaladtam, a hátára ugrottam, -ahogyan a filmekben láttam- felborítottam, a földre tepertem, és a karommal megszorítottam a nyakát.
Közben egy érzelmes sláger szólt: ...olyan a szeme, mint az országos tenger... énekelte a női hang, és a tolvajom hozzám szólva azt kérdezte: Mit gondol, ez pozitív, vagy negatív jelző lehet inkább? Nem is tudom, attól függ... -válaszoltam. Attól függ, hogy mondjuk a Balatonra gondoltak-e, úgy értem, hogy esetleg türkizkék színű az a szem, amiről szó van, mert akkor az különleges, így tekinthetjük pozitívnak, de utalhatnak vele a hidegségre is talán..-töprengtem. Közben visszajött a rendőr, és azt mondta: Ezt nem kellett volna! Az összes civil hibát elkövette, amit el lehet. Nem így kell elfogni!
Hát jó, mondtam, és lemásztam a tolvajom hátáról.
Visszakaptam a piros trikót, visszaballagtam vele a lugashoz.
Indulni kéne, mondta a Mónika. Menjünk, mondtam, és tolni kezdtük az uborkás bicikliket.


péntek, október 05, 2007

jó éjszakát

Légyszi ne felejts el szólni reggel, hogy vinni akarom a kalapácsot!
Annak olyan éles a szögkihúzós vége, nem baj?
Nem, azt majd leragasztom. Vagy vigyek inkább húsklopfolót, mit gondolsz?
Az talán nem jó, annak rücskös a feje, na meg balta van a másik oldalán..
Ja igen, igazad van. Az nagyon brutális látvány. Meg az nem is férne be a ridikülömbe. Akkor tehát a kalapácsot vinném. Légyszi szólj rám reggel!
Rendben.
Köszi.
Jó éjt!
Jó éjt!