vasárnap, március 18, 2007

fényérzékenység

Tegnap figyeltem meg, amikor a Husiékkal borozgattuk a Ztratyban, hogy ahogyan telt az idő, egyre inkább igyekeztem a velem szemben ülő árnyékában elhelyezkedni, és az esetleges mozgását is tükörképként követni. Egy idő után a szembenülőnek is feltűnt ez, és megkérdezte egy mondat közben, hogy úgy mégis, mit csinálok, erre mondtam, hogy hát semmit, a pult feletti lámpa elől bújkálok, mert úgy tűnik, ez a vörösbor valahogy a palackon kívül is makacsul fényérzékeny.

Nincsenek megjegyzések: