szerda, július 28, 2010

a legszebb történet, amit mostanában olvastam

"....Fiktív történeteket természetesen ezután is olvasni fogunk, hisz bennük keressük a formulát, amely értelmet adhat az életünknek. Végülis az egész életünk során eredetünk történetét kutatjuk: hogy mi végre születtünk és mi végre élünk. Néha kozmikus történetre vágyunk, a világegyetem történetére, néha csak a magunk egyéni történetére (amelyet a gyóntatóatyánknak vagy a pszichiáterünknek mondunk el, vagy egy napló lapjára írunk). És előfordul az is, hogy egyéni történetünk egybeesik a világegyetem történetével.
Velem legalábbis megtörtént, mint az alábbi természetes narráció mindjárt tanúsítja.
Néhány hónappal ezelőtt meghívást kaptam a galíciai La Coruna Természettudományi Múzeumába. Látogatásom végén az igazgató kijelentette, hogy meglepetése van a számomra, és átvezetett a planetáriumba. A planetáriumok mindig igen szuggesztív helyek, mert amikor a fény kialszik, az embernek az a benyomása, hogy sivatagban van, csillagos ég alatt. Aznap este azonban egy egészen rendkívüli élmény várt rám.
A teremben hirtelen szuroksötét lett, és de Falla egyik gyönyörű altatódalát hallottam. Lassan (bár a valóságnál kissé gyorsabban, hisz az egész bemutató mintegy tizenöt percig tartott) fordulni kezdett felettem az ég. Az a mennybolt volt ez, amely szülőhelyem, az olaszországi Alessandria fölé borult 1932. január 5-ének és 6-ának éjszakáján. Már-már hiperreális módon élhettem át életem első éjszakáját.
Éspedig először élhettem át, hiszen azon az első éjjelen nem láttam. Nem látta valószínűleg anyám sem, akit kimerített a szülés; de az apám talán látta, amikor feldúlva attól a (számára legalábbis) varázslatos eseménytől, amelynek szemtanúja és fele részben okozója volt.
A planetáriumot olyan mechanikai szerkezet működtette, amely számos helyen megtalálható. Az is lehet, hogy mások is részesültek már hasonló élményben. De bizonyára megbocsátják, ha nekem abban a tizenöt percben az volt az érzésem, én vagyok az első ember az idő hajnala óta, akinek az a kiváltság jutott, hogy újra egyesülhet tulajdon kezdetével. Olyan boldogság fogott el, hogy úgy éreztem -már-már vágytam is rá-, abban a pillanatban kellene meghalnom, mert más pillanat erre nem alkalmas. Derűs lélekkel haltam volna meg, mert átélnem adatott a legszebb történetet, amit életemben olvastam. Talán éppen azt a történetet találtam meg, amelyet mindannyian keresünk könyvek lapjain és a mozivásznon: ebben a történetben a csillagok meg én voltunk a főszereplők. Fikció volt, hiszen a történetet a múzeumigazgató találta fel újra; történelem volt, mert megmutatta, mi ment végbe a világűrben a múltnak abban a pillanatában; és való élet volt, hisz én is valóságos voltam, nem egy regény szereplője. A Könyvek Könyvének mintaolvasója voltam - legalább egy pillanatra.
A fikciónak ezt az erdejét bárcsak sose kellett volna odahagynom.
De mivel az élet könyörtelen, önökkel is és velem is, íme, itt vagyok."

(Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében)

kedd, július 20, 2010

egy másik élmény megfigyelése


Ma különösen jó napom volt.
Felajánlotta két köztisztasági alkalmazott, hogy felszállhatok melléjük hátra a kocsira, szívesen elvisznek a buszmegállóig. Olyan kedvesek voltak, hogy majdnem felszálltam. És ettől, hogy bár nem tettem, de igazán kedvem lett volna a kukásautóra felszállni, egészen megvidámodtam, amitől ők is vidámabbak lettek, majd én, az örömüket látva szintén, és így tovább.
Hát így történt, hogy egy véletlen találkozás során végül mindannyian egyre boldogabban mosolyogva lényegében megváltottuk mára a világot.

kedd, július 13, 2010

egy élmény megfigyelése

A Vatikán múzeum pompája és gyűjteménye nyomasztóan lenyűgőző. Nem is lepődtem meg igazán, amikor kifelé menet egy lágyan rezgő dekoltázsba tekintve az jutott eszembe, bármi élőnél hogyan is lehetne szebb egy műtárgy?

szombat, július 10, 2010

IMG00043-20100707-0912.jpg

IMG00041-20100704-1745.jpg

IMG00042-20100705-1845.jpg

IMG00032-20100702-2049.jpg

IMG00030-20100702-1936.jpg

IMG00027-20100626-2131.jpg