hétfő, január 31, 2011

mi lesz itt! (ott)

A rekonstrukció szótári jelentése:
1. Helyreállítás, kiegészítés a hiányzó részekkel.
2. A feltehető eredeti alak szemléltetése képben vagy szoborban. Az ilyen modell.


Rekonstrukciós törekvések - mostmár tudom - alapvetően jellemzőek rám, korábbi munkáimban is megfigyelhetők (analízis). Mégis ez az első eset, hogy kifejezetten a konstrukció fogalmát, jelentését keresve láttam munkához.
Azért épp most, mert a kiállító galéria Kassák nevét viseli, így kitűnő alkalomnak találtam, hogy felkutassam magamban a konstruktivistát és megnézzem, milyen viszonyban áll ez a kassáki konstruktivizmussal.

Sokféle egyezést, és néhány különbséget találtam.

Játékszabályként elfogadtam a konstruktivisták néhány alapvetését, például a színredukciót, így csak fekete és fehér színekkel dolgoztam. Ezt a legegyszerűbb módon, fotogram technika alkalmazásával értem el.

A fotogram technikát azért is találtam megfelelőnek, mert itt képkészítés során minden elem közvetlen kapcsolatba került a képen megjelenő formával, így kevésbé szakadt el egymástól az eredeti és az ábrázolt forma, mint egy valódi tárgy és a festett képe esetén. Használtam geometrikus formákat is, de a fotogram előbb említett tulajdonsága miatt megengedhetőnek találtam, hogy a konstruktivistákkal ellentétben ne csak geometrikus alakzatokban gondolkozzam az ábrázolás során.

Nem esett nehezemre azonosulni azzal a kassáki tétellel, mely szerint a
képarchitektúrák nem a világ képét, hanem a világ lényegét kifejező utópiák, mert
rendszerint én is ilyen utópiákat építek.

A Kassák-féle konstruktivizmushoz hasonlóan az újrateremtés nekem is állandó céljaim között szerepel. Ellentétben áll vele azonban, hogy én nem egy új világot próbálok teremteni, hanem – szándékaim szerint - az állandó világ egységalkotó elemeit keresem és ezekből a nagy egység visszaállítására teszek kísérleteket. Eközben felismertem, hogy a bennem élő konstruktivista alapvetően rekonstrukcióban gondolkozik, ezért is választottam ezt a kifejezést a kiállítás címének.

Játékaim során teljesen hétköznapi anyagokat, elemeket használtam: csipketerítőt, tányért, asztalt, mákot, diafilm-kockát, újságpapírt és élményeket. A magam részéről ezzel a hétköznapisággal ismétlem meg a konstruktivisták jelszavát: “Vissza az életbe!”.

szerda, január 26, 2011


Egy hájacskás nő belsejében ül egy csinos fiatal nő, vele azonosítom magam. Másirányú elfoglaltságaim miatt jelenleg a hájacskás nő tartja a külvilággal a kapcsolatot, kérem forduljanak hozzá bizalommal.

kiállítás előtti stressz


ébren is reakciókkal álmodom

kedd, január 25, 2011

részlet a titkos naplómból

Na figyeljetek, a következő tervem, az egyik következő tervem az volna, hogy kiállítok egyszer egy asztalt 6 székkel. Egy rendes étkezőasztalt. Mindegyik székhez volna egy fejhallgató, az asztalon pedig minden helyhez egy jackdugós csatlakozás. Leülve az asztalhoz, csatlakoztatva a fejhallgatót végig lehetne hallgatni mások étkezését. Talán volna menü is, amit összevetve a zajokkal ki lehetne következtetni, hogy éppen mit esznek amazok, akiket hallgatunk.
Hat szék volna, hatféle ebéd.
Szerintem ez nagy élmény volna annak is, aki leül az asztalhoz, és annak is, aki éppen nézi, hogy más ül az asztalnál és ebédelést hallgat. És egyáltalán.
Most a Szívem meg ez az ötlet a szerelmem. Majd ha pontosan kigondoltam, hogy mi hogyan legyen, akkor esetleg keresni fogok társakat hozzá, akik segítenek hanganyagot gyűjteni.

szombat, január 22, 2011

csütörtök, január 20, 2011

irtó jó

"....az az ötletem támadt, hogy saját galériát nyitok, és meg is nyitottam a Galerie Légitime-et a sapkámban.
... a fejemre húzott sapkám belsejében apró művek voltak – akkoriban korlátozott méretű, illetve mumifikált dolgokat készítettem. Azután séta közben, Párizs utcáin sétálva, időről időre odaléptem valakihez, és megszólítottam. „Uram/hölgyem, érdekli önt a művészet?” Ha az illető igennel válaszolt, akkor így folytattam: „Nos, nekem van egy galériám.” Ha az illető némi érdeklődést mutatott, akkor azt mondtam: „Tessék, itt van.” És a művek ott voltak a sapkám belsejében. Alig voltak nagyobbak egy szőlőszemnél. Azután pedig megtekintettük a műveket.
Szóval a Galerie Légitime-mel könnyűszerrel járkálhattam az utcán, lakóházakba és más épületekbe is betérhettem vele, és sok minden történt a Galerie Légitime-mel. Németországban például elhagytam az egyik változatát, egész Frankfurtot bejártam, hogy a nyomára bukkanjak. Egy másik alkalommal ellopták a galériámat."

szerda, január 05, 2011


Aki másnak verset ír, maga esik bele!


folytatás

....
-És te tudsz olyan helyet, ahová szívesen eljuttatnád a sejtjeid?
-Hogyne! Ide, ide ééééés ide.
-Malac!
Egy íróasztalnál ülök.
Előttem nyitott munkanyilvántartási napló, vagy valami ilyesmi. Egy nagyalakú füzetről van szó, benne nevek, a nevek mellett különböző kategóriákban számok.
A füzetben csupa ceruzás bejegyzés szerepel.
Az a dolgom, vagy isten tudja, mindenesetre az asztalnál ülök, és a töltőceruzában grafitot cserélek.
Csere közben a füzetbe esik, és a lapon végiggurgulázik egy grafitbetét.
A grafitbetét csíkot húz.
Hát ez ronda, látom én, meg is próbálom eltávolítani, radírt ragadok.
Igen ám, csak közben számokat is kiradírozok, és mivel ez egy többszörhasználatos füzet, a radírozás nyomán sokkal több szám lenyomata látszik, minthogy ki tudnám deríteni, hogy melyik lehetett a legfelső.
Egy párat visszaírok, azokat, amelyekre pontosan emlékszem, a többit üresen hagyom.
Jön a füzet tulajdonosa, jó kedve van, én pedig nem is tudom mit csináljak. Ha őszinte vagyok, és bevallom, hogy véletlenül kiradíroztam számokat a füzetéből, akkor komplett idiótának fog nézni, és engem az íróasztal közeléből is eltiltanak. Ha nem vallom be, akkor pár ember talán pontatlanul kapja a fizetését, és a füzet tulajdonosa esetleg kap egy kis letolást.
Az utóbbi megoldást választom, mert amúgy is közelebb áll a megszokott valósághoz, így könnyebben elfogadható, mint a teljesen képtelen igazság.

kísérlet


Segítenél nekem elvinni a sejtjeimet olyan helyre, ahol csak az őseim jártak, de én még nem?
Úgy értem, hogy most persze én vagyok a sejtjeim, de azoknak nem csak hozzám van közük. Kíváncsi vagyok, hogy emlékeznek-e a sejtjeim, vagyis, inkább arra, hogy tudnak-e nekem üzenni erről.
Az a tervem, hogy elmegyek egy olyan helyre, ahol az őseim biztosan éltek hosszabb ideig, de én nem jártam még sosem, így nekem biztosan semmit nem jelent az a hely. Ott ácsorognék egy darabig, és figyelném, hogy történik-e bennem valami.
Az a baj, hogy mióta tudom, hogy hova lehetne elmenni ezt kipróbálni, azóta vágyom arra a helyre. Szerinted ezt már a sejtjeim okozzák?


hétfő, január 03, 2011

"Tudtam, hogy az összenézésünkben van valami, csak azt nem tudtam, hogy micsoda, meg hogy számít-e egyáltalán."