szerda, január 30, 2008

az udvarló és a felesége

-Szivecském, mit gondolsz, jó hasonlat a ló a macsóra?
- prrrrr, dobbantás, nyerítés
-Úgy imádlak, szívem!

kedd, január 29, 2008

lynchi litchi

A litchi lynchi gyümölcs.

Tegnap vettem húsz dekát, így az este egy részét azzal töltöttük, hogy ismeretlen eredetű szemgolyókat szopogattunk, lapítgattunk, hámozgattunk a nyelveinkkel borzongva, miközben egymás arcáról próbáltuk minél pontosabban leolvasni a borzadás szintjét.

Amúgy jó illatú és finom, csak kétségbeejtő bűntudattal jár az elfogyasztása.

alapgáz

Hosszas dédelgetés után, tegnap este határozottan lecseréltük használt vágyaink autóját Mazda 6-ról, Honda Accordra. Mától kezdve ezeket fogjuk észrevenni az utcán és erről a típusról olvasunk cikkeket a neten.

hétfő, január 28, 2008

ha író volnék

Amikor a Sugimotós képet csináltam, az jutott eszembe, hogyha író volnék, úgy értem olyan, aki könyveket ad ki, és kifejezetten az az érdekes, hogy van könyve neki, nem pedig az, hogy mit ír, (mert olyan írónak én nem volnék való- akkor se, ha a Feri erről mást gondol) szóval, ha volnának könyveim, akkor ezeket egyelőre kétféleképpen tudnám elképzelni:

    1. Volna egy könyv, de ebben keresztben volna írva a szöveg. Vízszintesen kellene tartani a könyvet olvasás közben. Ez azért volna jó, mert úgyis azért olvas az ember, hogy újféle horizontok nyíljanak előtte, vagy a már felfedezetteket másként láthassa. Hát én közvetlenül ezt az élményt nyújtanám az olvasómnak. Nem a szöveg által, hanem vizuálisan. Lehet, hogy kicsit megható szöveg volna a könyvemben, vagy nem, inkább röhögséges szöveg volna. Az lenne a lényeg, hogy valami olyasmi, amitől homályosodik a szem. Így meghomályosodva világosodna meg az én olvasóm, nem olvasás, hanem nézés által, mert ebben az állapotában fedezné fel a nyitott könyv alkotta horizontot, és hálával gondolna rám, hogy megtanítottam neki ezt észrevenni. Bár lehet, hogy többet nem venne könyveket. Tőlem sem sajnos. Egyszerűen nem lenne szüksége rá.

    2. Ez pedig úgy nézne ki, hogy vastag, fehérlapos könyveket írnék, amelyekben csak itt-ott volna egy-egy mondat. Sok-sok üres oldal, és csak néhol egy-két mondat. De nem középen, hanem itt-ott, lap alján, egyik oldalról a másikra elválasztva, hogy lehessen érezni, hogy körülötte valami hiányzik, illetve annak a hiányzónak a része a látható. Végig kéne lapozni a könyvet, a fontos mondatokra vadászva. Mert ezek fontos mondatok volnának természetesen.
    Ennek a fajta írásmódnak volna egy változata az, amikor azt csinálnám, hogy már mások által megírt könyveket adnék ki újra, az eredetivel megegyező oldalszámban, viszont csak a rám nagy hatást gyakorolt mondatokat szerepeltetném benne, az eredetinek megfelelő helyen. A többi rész üres volna. Aztán felkérnék más embereket is, hogy csinálják meg a saját verziójukat azzal az adott könyvvel: jelöljék meg a rájuk nagy hatást gyakorolt mondatokat. Aztán végül, volna egy jópár azonos, és mégis más-más regényünk, és reményeim szerint a választások mesélnének a választóról, az eredeti műhöz fűződő viszonyáról, stb. Tanulságos lehetne, meg izgalmas is.


Ilyesmi.

hétfő, január 21, 2008

lonely planet

Ha Írországban a megfelelő helyen rogyasztott térddel sétálunk, hirtelen Toszkánába jutunk.
Mondhatni: Írországtól Toszkána épp egy rogyasztásnyi távolságra esik.
(Kép majd később.)
Tá-dám:

vasárnap, január 20, 2008

Írország

Ma Írországba kirándultunk ismét. Mostanában szinte minden hétvégén oda kirándulunk. De én élvezem, mindenem a harsány zöld. (stb)
Jó lehet itt fűnyírónak lenni! -ezt szoktam gondolni.
Ma is sokáig álltunk a dombok közt, ahogy szoktunk. Most a szélben. Melegen fújt a szél.
Amikor meguntuk, akkor arról álmodoztunk a Vozovna Motol megálló felé menet, hogy milyen jót lehetne Írországban egy kockás pokrócon pikinikezni. Idefelé beugranánk a Billába, vennék egy pár sajtos croissant-t, valami innivalót is talán, aztán letelepednénk itt, a fűre és meguzsonnáznánk.
Aztán megjött a 10-es, és hazavillamosoztunk.
Kár, hogy mindig csak rossz időben jöhetünk. Jó időben Írországot ellepik a golfosok.


péntek, január 18, 2008

a jó és a rossz írókról

..de, de, ezt pontosan lehet tudni. Én például.. Na várjál. A múltkor láttam esküvői fotókat, illetve ilyen öltözködősmenyasszony-képeket. Konkrétan: egy pár női kéz, egy fél pár fehér harisnyát húz a lábfejére. A lábfejére, melyet egy francia ágyra tertített, leopárdmintás műszőrtakarón támaszt alá. Nem kellett gondolkoznom, vagy mérlegelnem, én mindjárt tudtam, rögtön el tudtam dönteni, hogy soha, de soha nem vennék feleségül egy olyan lányt, aki valaha is egy ilyen műszőrtakaróval kötötte össze az életét.

Szóval, így vagyok a könyvekkel is. Belenézek, és mindjárt tudom, hogy olyan műszőrtakarós-e. Érted?


szerda, január 16, 2008

két kép

Két képet mesélnék el, két Kim ki-duk filmből:
1. Egy férfi úszik a vizen egy horgásztóban. Egyszercsak feláll. Látjuk, hogy derékig ér a víz. Elindul. Sétál lassan a vízben, és egy magányosan álló, kis, kör alakú, zöld nádasba bújik. A képet elfoglalja a nádas. Aztán távolodunk, emelkedünk, és azt látjuk, hogy a nádas, az valójában egy elsüllyedt csónakban lebegő meztelen, halott lány szeméremdombja.
Ha más nem lett volna, nekem ezért az utolsó képért már megérte megnézni.
2. Őszi tájban kirándulás, a hegyek között. Autóval utazunk, a kamera kívülről figyel minket. Egy kis forrás tűnik fel az út mellett. A vize egy csónakba folyik. Szárazon áll a csónak a hegyekben, benne áll a víz.
Ha én szökőkút, vagy ivókút tervező lennék, és kitalálnék egy ilyen megoldást, akkor kényelmesen hátradőlnék azt gondolva, már elmondtam mindent, amit lehetséges.


francia étterem

...
Ez fantasztikus lehetett! Úgy szeretnék veled egyformát durrantani!

kedd, január 15, 2008

leltár


Egy Shalom! feliratú jegyzettömb, hozzá passzoló tollal.
Egy üveg Gucci, Envy me parfüm.
Egy tekercs vécépapír kiskutyanyomatokkal.

hétfő, január 14, 2008

vágyak

Szivecském, ha egyszer gazdagok leszünk, akkor vehetnénk még egy bőröndöt. Csak nekem.
Ha elutaznánk, akkor ebbe a bőröndbe tehetném a télikabátomat, a naracssárgát, és mindenhová magammal vihetném. Akkor volnék a legboldogabb, ha a tengerpartra is eljuthatnék vele. Vicces volna, hogy mindenki napozik lengén, vagy akár pucéron, én viszont a télikabátomban flangálok közöttük.
Aztán belegázolnék a tengerbe és élvezném, hogy a kék víz tetején lebeg utánam a narancsságra kabát, mintha a palástom..
Fütyülne az úszómester, odagyűlnének az emberek, és sugdosnának, hogy mi a fene történik ottan.

Szerinted tudna úszni a kabát a vizen?
De mindegy, a só biztosan nem tenne jót neki, sajnálnám tökretenni.
Vagy,.. mit gondolsz, elképzelhető a tengerparton kabáttisztító?

elképesztő

Most, hogy híres lettem, már nem tudok nyugodtan közlekedni az utcán. Egyfolytában mindenféle trikók és táskák szólítanak le, és csak akkor hagynak békén, ha megengedem, hogy hazakísérjenek.

verzió cigánykerékre a tájban

cigánykerék a tájban


szombat, január 12, 2008

szomszédok

Mióta nyugdíjba ment, több időt szentel a hobbijának. Illetve, mindeféle dolgokat talál ki, amit mostantól hobbijának nevez. Például, vett magának kinzókészletet. Valójában ez egy márkanév, rövid o-val. Kinzo, érted, de mi mindig hosszúval mondjuk és röhögünk rajta. Apa, meg a kinzókészlet. Jó, nem?
Na, szóval van ez a kinzókészlet, amihez szükség volt egy műhelyre, munkaasztalra, hogy használni lehessen. Még szerencse, hogy épp elromlott a fagyasztóláda, amit a garázsban tartottunk. Nem engedte kidobni, hanem kivágta az elejét, oda tutin befértek a szerszámok, dobozok, a hűtóláda tetejére pedig felszerelte a satut és a csiszológépét.
A múltkor, amikor otthon voltam, anya mondta, hogy kint bütyköl a kinzókészlettel a garázsban. Benéztem. Ott állt a kivágott hűtőlada előtt, és fúrt, faragott, szerelt. Egy hokedlin állt.
Igen, egy hokedlin állt, mert amúgy nem érte fel jól a hűtőláda tetejét.

csütörtök, január 10, 2008

dac

A google vers lényege: A privát levelezésem mellett felbukkanó, valamennyire a témához kapcsolható (Elvileg. Gyakorlatilag sokszor vannak nagyon távoli lövései,"asszociációi") reklámlinkeket használom.
Ezekben az a jó, hogy változnak, a kombinációk nagy része csak egyszer jelenik meg, és ha találok olyat, ami számomra jelent valamit az összekerülés értelmetlenéségének szórakoztató élményén kívül, akkor azt kiválasztom, kivágom, dokumentálom, elnevezem, és a magaménak tekintem, pont úgy, mint egy általam készített, a valóság egy részletét ábrázoló fényképet.


bizonyíték

Néha, amikor már sehogy máshogy nem megy, a neten próbálok magamra találni.
Így esett, hogy ma olyanba botlottam, amitől úgy éreztem, hogy apám, tényleg nem vagyok elveszve!

Még jó, hogy van sztárság címkém, így lazán tudom hová sorolni.


ui: tényleg nem fizettem érte!:)

üzleti út 1,5

Ma üzleti útra indultam a dm-be. Odaértem, bementem. Hosszas válogatás után kiválasztottam azt a hajfestéket, amit amúgy is mindig vásárolok, azután választottam sampont, új fogkefét, és egy négyes csomag vécépapírt. Ezután fordított sorrendben, de sokkal jobb részidővel visszaraktam mindent a helyére, és kisétáltam.

Most egy részét megpróbálom megismételni úgy, hogy viszek magammal pénztárcát.

kedd, január 08, 2008

poszt

A Szívem Tel-Avivba ment.
A helyén alszom, a helyén ülve eszek az asztalnál. Amíg nincs itthon, addig én vagyok a Szívem. Így jó, mert ha körülnézek, mindig csak az én helyem üres, magamról pedig tudom, hogy én nem vagyok elveszve.

szombat, január 05, 2008

hálaadás

Általában úgy szokott lenni, hogy akár egész nap sétálhatok kint, csak akkor érzek pisilési ingert, amikor meglátom a házunkat.
A liftben egy kicsit fokozódik, a bejárati ajtónál erősödik, és amire a vécére érek, már pont kellemes visszatarthatatlanságban, de biztonságban, így elégedettségben engedhetem el magam.
Ilyenkor mindig csodálkozom, és hálát adok az égnek, hogy ilyen szuper, felhasználóbarát szervezettel ajándékozott meg engem. Köszönöm!

péntek, január 04, 2008

mérleg 30+

Firenzében jártunk, amikor váratlanul egy magyar turista-csoportba botlottunk. Csupa fiatal tartozott közéjük, akik egyszer csak azt mondták, ismernek itt egy Dunaújváros nevű, alagsori szórakozóhelyet, menjük el velük mulatni. Már ezer éve nem mulattam idegenekkel. Illetve, valójában soha. Éppen ezért kedvet éreztem hozzá, hogy elfogadjam a meghívást. Na meg azért is, mert ők olyan barátságosnak tűntek, én pedig évek óta -a magam számára is- olyan barátságtalannak, és hirtelen úgy tűnt, hogy mindez talán csak elhatározás kérdése.
A bejáratnál piros trikót kell viselni. Ez volt a feltétel.
Ott álltunk a bejáratnál, Zsoltin térdig érő szövetnadrág szövetzakóval, a haja göndör és hatalmasra tupírozott. Mellette én, piros tirkó felett fehér trikóban.
Az ajtónálló rámnézett, az ujjával intett, hogy nem. Akkor felemeltem a fehér trikót, erre rábólintott, majd azt mondta: a jegyeket kérem!
Milyen jegyeket? Nem mondták, hogy jegy is kell! -méltatlankodtam. Ő csak nézett.
Mondom neki, kicsit közelebb hajolva: Oké, megfoghatja a fenekemet. Egyszer.
.
Na jó, értem. Szóval, hol lehet jegyeket venni?

csütörtök, január 03, 2008

karácsonyi mérleg 2


épp most kaptam a Mónikámtól képet arról, amint négyen nyomjuk náluk a bort a díványon

karácsonyi mérleg

vettünk tizennyolc könyvet
tizenkettőt elajándákoztunk
ötöt kaptunk ajándékba
négy és egynegyedet elolvastam
kettőt elveszítettem

gyűjtemény

Hát ez micsoda?
Ez a medvegyűjteményem.
És ez a népviseletbe öltöztetett oroszlán?
Az nem oroszlán. Sün. Azt vettem meg elsőnek. Utána döntöttem úgy, hogy medvéket fogok gyűjteni.

szerda, január 02, 2008

ajándék

Az ünnepekre kiengedték az intézetből.
Örök életet adó belga csokis bonbonnal, és egy fehér dobozkával ajándékozott meg. A dobozkában aranyalma van, ezt az üveghegyen túlról hoztam.- magyarázta.

Igazat mondott.

kedd, január 01, 2008

tartásformák

  • Nyújtott:
    • mély,
    • mellső középtartás,
    • oldalsó középtartás,
    • magas tartás,
    • hátsó rézsutos mélytartás,
    • oldalsó rézsutos magas tartás, stb.
    • oldalsó részutos mélytartás
    • mellső rézsutos mélytartás
    • mellső rézsutos magastartás
      • hajlított:
        • csípőre tartás,
        • mellhez tartás,
        • vállhoz tartás,
        • tarkóra tartás, stb.
        • vállra tartás
        • fejtetőre tartás
        • íves tartás
        • S tartás
          • Egyéb - vegyes
            • bal oldalsó középtartás,
            • jobb oldalsó középtartás,
            • el-, meg- és
            • távolságtartás

paradicsom

hálókocsi

Képzeljétek, már közlekednek olyan hálókocsis vonatok, amelyekben a vécé és a zuhanyzó (ez utóbbi eddig egyáltalán nem volt a vonaton) a hálófülke része, és tisztának is látszik!
Ezen kívül konnektor is volt az ágyak mellett, lehetett nótbúkot használni, a fűtés tényleg szabályozható volt, és mivel nem közlekedtek a határőrök, folyamatosan lehetett aludni is. Teljesen le voltunk nyűgözve.