Noés

Tegnap úgy esett, hogy jöttem hazafelé, már éppen a ház előtt voltam, amikor tren telefonált, hogy a házban árvíz van, ne csodálkozzak, ha gyalog kell felmennem. Hát nem csak a csodálkozással lett volna a gond, hanem hogy egy porszívót, 3 kg mosóport, egy üveg öblítőt, és egyébb apróbb nehezékeket hoztam éppen a hátamon egy nagy hátizsákban. Amikor a lift elé értem, már látszott, hogy nem viccről van szó,- pedig azért reméltem- tényleg csuromvíz volt a lift, és a lépcsőn is határozottan csordogált lefelé.
Ahogy egyre feljebb értem, fokozódott a drámai feszültség, már a fejemre is csöpögött a víz a plafonról, és az ajtók előtti tereket összefüggő vízréteg borította.. Szerencsére a küszöb szintjét egyelőre nem érte el.
Tren már az ajtóban várt, aggodalmas arccal közölte, hogy állítólag a legfelső emeleten a nyomás szétvágta a vízvezetéket, és most nincs mit tenni, várni kell, amíg csinálnak vele valamit.
Csak úgy tétlenül várni idegesítő volt, ezért előkotortunk egy nagy ágytakarót és egy lavort, és ezzel próbáltunk óvintézkedni.
Aztán látszott, hogy itt előttünk feltörölni kevés, ezért úgy döntöttünk, hogy egy emelettel feljebb is feltöröljük a vizet.
Akkor az ajtót becsuktuk, és segítség nélkül már nem tudtuk többet kinyitni. Álltunk a vödörrel, a nagy ronggyal az új lakásunk, új ajta előtt, és én majdnem elsírtam magam. De aztán inkább nevetségesnek találtam, majd később elmesélem, hogy miért.

Tegnap más nem nagyon történt.