szerda, április 30, 2008

randevú

Gyökeres változásokat akarok, és jobb segget! -fogalmazódott meg bennem egyik nap a kívánság, amit megosztottam rögtön a férjemmel is.
Ő azt javasolta, hozzak össze egy találkozót az elliptikus tornagéppel.
Ígyhát, mára iderendeltem.
Rá várok most, kicsit késik.
Addig is, optimista vagyok: Azt remélem, hogy a randi életformaváltozást fog hozni.
Vagy, legalábbis hamar és könnyen észlelhető testforma-változást.
Na, de az tuti, hogy egy olyan új objektummal lesz több a nappalinkban, amely vendégek érkezése előtt sürgős és rendszeres lakátrendezési mechanizmusokat fog működésbe hozni.
Így aztán kizárt, hogy összességében csalódott legyek.


(közben kiolvastam a majmosat is a Vonneguttól, ne csüggedjetek!:)

kedd, április 22, 2008

a helyes viselkedési modell műértelmezéshez

..tehát, a műértelemzésben nagyon fontos a helyes befogadói hozzállás. Nem szerencsés az alkotóra, mint olyan lelőhelyre tekintenünk, mely alatt tátott szájjal guggolva várjuk, hogy az ölünkbe pottyanjon az aranytojás. Ahhoz, hogy egyáltalán biztosak lehessünk abban, hogy a megfelelő nyílás alá ültünk-e be, ésszerű az alkotót komplex rendszerként vizsgálni, és így felfedezni az alapvető input/output összefüggéseit.


(Amúgy, bár lakótelepi gyerek vagyok, én úgy vélem, hogy a Tyúkenciklopédia elején egy szép, de kakas látható.)

szerda, április 16, 2008

örökség

Addig is, amíg nekiveselkedek a másik bejegyzésnek, elmesélem, hogy milyen terveink merültek fel örökség ügyben:
Ugye, az ember hosszú távra tervez. Vagy legalábbis is. Hosszúra is.
Persze főleg akkor, ha valami drágát szeretne megvenni, és az akaráson kívül nem igen magyarázható racionális érvekkel a dolog megszerzése.
Így volt ez akkoriban is, amikor piros perzsaszőnyegre vágytam, és végiglapoztunk pár boltot ezügyben, és le voltunk nyűgözve a gyönyörűségtől, és el voltunk borzasztva az áraktól.
Az volt a végső érv, hogy milyen szép örökséget hagyhatnánk magunk után a gyerekeink számára, ha ifjú házaséveink meséjét, és egyáltalán, minden hétköznapunk történéseit (kopások, esetleges foltok) sűrítve, egy képbe merevítve hagyhatnánk rájuk. (és ők majd a saját foltjaikkal tovább, ...és így tovább)
Akkor átölteltük egymást, egymás vállára hajtottuk a fejünk, és úgy láttuk, hogy ez jó.
Azonban a szőnyeg még igy is drágának tűnik, vagy 700 000 Ft lenne, úgyhogy egyelőre félretettük az örökség ügyét, és másfelé kacsintgattunk.

Mint említettem már, nemrég virágládákba, és muskátli palántákba fektettünk egy kisebb összeget, és amikor ezen dolgoztunk az üzletben, feltűnt egy csoport olajfa a polcon. Peace tree. Ez volt a megható neve, amit a földjébe szúrt kis kártyáról lehetett leolvasni. Még az állt a szövegben, hogy akár kétezer évig is elél. És erről természetesen megint az örökség téma jutott az eszünkbe, hogy milyen szép dolog volna egy fát örökíteni generációról generációra. Igazi családfánk lehetne, ami őrizné mindenki gondoskodásának a nyomait.
Igen, mondtuk, aztán felemeltük a cserepet, elolvastuk az árát, és úgy találtuk, hogy ez nem is dárga egy ilyen szép tervehez. Bepakoltuk a kocsiba, és indultunk vele a kasszához.
Aztán hazafelé menet megbeszéltük, hogy akkor olajfát ökörkítjük, a szőnyeget pedig ha megvesszük, inkább megtartjuk magunknak.

Vonnegut , én és még valaki más is

Kiolvastam A hamvaskék sárkányt, ami Vonnegut megélthetési-novellagyűjteménye*, erről
fogok majd mesélni nemsokára.


* ez nem negatív jelző

Onnan kezdeném, hogy én sokáig csak okos és fontoskodó emberek elbeszélései alapján ismertem Vonnegutot, mint afféle intellektuális-sznob ismernivalót. Ezért hát, mint ilyet, nem voltam hajlandó megimserkedni vele. (én általában így tolok ki a világgal)
Ezzel az elhatározással éldegéltem egészen tavalyig, amikoris eljutottam Drezdába. Tudtam róla, hogy a II. világháborúban porig bombázták, és aztán persze így-úgy újjáépítették, de látni, az egészen más volt.
Szerintem az épületek is műlakotások, csak egy eredeti létezhet belőlük. Hiába csinálnak pontosan ugyanolyat, az már sehogyan sem lehet az. Ugyanolyat építeni pedig szerintem csalás, sőt, egyenesen hazugság.
Ezért hát, úgy készültem odamenet, hogy ez egy díszletváros lesz, és helytelenítettem magamban, hogy nem új alapokról kezdték el a város újjáépítését, hanem visszaépíteni próbáltak híres, de elpusztult épületeket.
Aztán mégis, furcsa érzés járni a várost, amiről vannak ezek a fenti prekoncepcióid, és mégis megérteni, hogy miért kellett ennek így lennie, és hogy ez a feltámadás/feltámasztás valójában megható. Az ott élők továbbéléséhez kellettek a megszokott szimbólumaik. Hogy ők is tovább tudjanak élni, először feltámaszották a várost.- ezt gondoltam, és valahogy a megértés által úgy éreztem, közöm lett Drezdához.

Aztán, nem sokkal később meghalt Vonnegut, és a rádióban hallottam, hogy ő német származású amerikaiként nemetek ellen harcolt, aztán hadifogolyként Drezdába kerülve túlélte a bombázást. Láthatta fénykorában, túlélte a bombázást, ami keveseknek sikerült, így szembesülnie kellett a pusztítással, amit szintén amerikai pilóták okoztak.
Úgy gondoltam, hogy ez elég meghasonlási alkalom ahhoz, hogy több életre való bölcsesség is kijöjjön belőle, úgyhogy végre saját okon kíváncsi lehettem rá.
Vettem is tőle négy könyvet, csak úgy találomra.
Mostmár tudom, hogy Az ötös számű vágóhídra vagyok igazán kíváncsi, (ebben dolgozza fel a háborús éményeit, a vágóhíd alatt élte át a bombázást) de mivel a véletlen úgy hozta, elsőnek mégis A hamvaskék sárkányt olvastam el.
Ezt azért is tettem jól, mert ő a háború után először a General Electricnél helyezkedett el, valami reklámmal folgalkozó területen, és csak másodállásban próbálgatott írogatni novellákat mindenéféle magazinok számára, és amikor ezek iránt megnőtt a kereslet, és láthatóan ebből is jól el tudta tartani a családját, akkor döntött úgy, hogy író lesz, és a novellákból keresett pénz fedezetében igazi regényeket fog írni.
Ebben a sárkányosban ilyesféle novellák vannak összegyűjtve, amiket a szerző nem is őrzött meg az utókor számára, hanem valaki segítségével lettek előbányászva újra. Ráadásul már megjelent korábban egy ilyen novelláskötete, a Majomházas. Ebben a Sárkányosban pedig azok vannak, amelyek abba nem kerültek bele.
Azért ne gondoljátok, hogy ezek rosszak. Sőt, én úgy gondoltam, hogy ha ezek a novellák vannak a sor végén, akkor mi lehet az elején? És csak egyre izgatottabb lettem.
Azért is örültem ezeknek a novelláknak, mert izgalmas karaktereket teremt az író, olyanokat, akiket szívesen nézne még tovább az olvasó, ahogy ez meg az történik velük.
....
(Most megyek koncertre, majd később folytatom.)




kedd, április 15, 2008

beteljesülés

Régi vágyam volt, hogy mozdulatlan orosz táncot járjak.


A film végén feltűnünk: Gabci, Zsolti és én.
Zene: Leningrád Cowboys és a Vörös Hadsereg férfikórusa

szombat, április 12, 2008

terveink a hétvégére

  1. virágládák kifüggesztési problémájának megoldása
  2. beépítettszekrény-tervzés
  3. a fényforrás lefényképezése
  4. a vágy megzenésítése
  5. ablakpucolás

csütörtök, április 10, 2008

dinomen

Ma reggel egy dinomennel találkoztam. Aki tudja, hogy mi az, az tegye fel a kezét!


Na jó.
Ez egy vezetéselméleti kifejezés, a KRESZ tanfolyamon hallottam életemben először és utoljára, olyan 18 évesen. Annyira meglepett, hogy a vezetés ezek szerint nem csak kormánytekergetés, meg pedálnyomkodás, hanem valami tudományos dolog, hogy ijedtemben első próbálkozásra meg is buktam a KRESZ-vizsgán. (A szüleim nagyon szégyeltek emiatt akkoriban.)
Szóval, az oktató kimondta, hogy dinomen, és én rögtön lenyűgözödtem, hogy létezhet a vezetéssel kapcsolatban olyan szó, ami csupa rejtély, és első hallásra teljesen értelmetlen.
Aztán kifejtette, hogy ez a dinamkus ómen röviditése, és olyan figyelési módot jelent, amikor a szokásostól valamiben eltérő jelenségek észlelésétől lesz veszélyérzetünk, illetve megnő az éberségünk, és ezzel tudjuk megelőzni a baleseteket.
Aztán hozzátette, hogy most ne olyanra gondoljunk, hogy kigurul az útra egy labda, és akkor megsejtjük, hogy ezután mindjárt szaladhat egy gyerek is, mert ez túró. Ezt túl egyszerű kikövetkeztetni, ez nem dinomen.
Jól van, gondoltam, aztán eltelt 14 év, és reggel megyek a villamosmegálló felé a Billa parkolóján keresztül, ahogy szoktam, és látom, hogy egy skoda Fábia tolat ki éppen a parkolóhelyéről.
De látom azt is, hogy iszonyú lassan tolat. Aztán közelebb érek, és látom, hogy egy idős pár ül benne, közben megteszek 30 métert, és ő még mindig csak tolat. (jobbra hátra szituáció)
Lehet, hogy új az autó, és kíméli az öreg, de átsuhan az is, hogy esetleg valami balfék.
Közben megyek tovább, és mivel én is azon az úton szoktam menni, amerre az egyetlen kihajtó vezet a parkolóból, néha hátranézek, hogy hol tart a haladás. (Ez jó mondat! poltikusoknak ajánlom: Néha hátranéztem, hogy lássam, hogy áll a haladás.) Látom, hogy belefejzte a kiparkolást, és lassan kikannyarodik a kivezető sávba.
Akkor hirtelen belém nyilall, hogy ennek ez útnak a végén van egy zebra, amin át kell majd haladnunk mindkettőnknek, a Fábiának keresztben, mekem pedig hosszában volna jó. És ettől rögtön veszélyérzetem keletkezett, és megragadtam a Szívem kezét, és azt mondtam: Fussunk!
Futottunk, aztán amikor elhagytuk a zebrát és lassítottunk, a Szívem kérdésére, hogy ez most mi volt, azt válaszoltam: á, semmi, csak egy dinomen.


szerda, április 09, 2008

Budapest Bár



Csak úgy, mert tetszik.

térdközszabályozás

Most gyorsan rá is kerestem. A google haverom szerint még soha, senki nem írta le ezt a szót, én vagyok az első!
És ezennel máris követelem az értelmező kéziszótárba a felvételét, így:

térdközszabályozás: elterjedt metakommunikációs kifejezőeszköz


a testsúly és a metakommunikáció összefüggései

Azért is lehet rossz kövérnek lenni, mert ilyenkor súlyosan romlik az egyén (a kövér egyén) metakommunikációs kifejezőképessége.

Ha igényesen akarnám megfogalmazni, akkor azt mondhatnám, hogy a súlyproblémákkal küzdő ember metakommunikációja - valószínűsíthetően a hetes pontban* felsorolt eszközök alkalmazásának tekintetében- könnyen értelmezhetetlenné válhat.
Ha pedig világosan, akkor azt mondanám, hogy talán hiába teszem akár terpeszbe is a lábam, ha folyton összeérnek a combjaim!

* na, ez jó. Most látom csak, hogy azért jutottam erre a hibás megállapításra, mert én ott elsőre térDközszabályozást olvastam.


kedd, április 08, 2008

bohózat

Második felvonás:
Spermaallergia vizsgálat. - olvassa a beutalón, és elábrándozik.

énekkar

- Heló, képzeld meghívtak a református énekkarba énekesnek!
- Nahát, gratulálok!
- De érted, én ateista vagyok.
- Szerintem szép, mély hangod van, az elég ok.
- Jó, de mit fogok kezdeni az olyan részekkel a szövegben, amikkel esetleg nem értek egyet?
- Hát, mondjuk dúdolsz, vagy megbeszélünk valami jelet, és fellépéskor majd mindig intesz egyet, ha olyan rész következik.
- Nem tudom, kicsit izgulok. Egyébként pedig, tudod, én szeretek ordenárén viselkedni. Most nem akarnék emiatt változtatni az életstílusomon.

hétfő, április 07, 2008

péntek, április 04, 2008

Bodzagőz

Ha másokat lelkesen látok olvasni valamit, az engem rögtön érdekelni szokott, mert hatásosabb reklám nincs is, mint egy ingyen is elégedett olvasó.
Erről a könyvről egy blogban olvastam olyan embertől, akinek többnyire adok a véleményére. Ő lelkesedett, hát kölcsönkértem tőle.
Ma fejteztem be. Csalódott és felháborodott vagyok egyszerre.
Azzal kezdeném a kritikám, - és talán nem is kéne többet mondani- hogy szerintem ez csak formáját tekintve könyv. Keményfedeles, 161 oldalas, fűzött írás, amit én leginkább csak sértett szöveggyűjteménynek neveznék. ( a történet a szemét férfiakról és a szegény nőkről szól)
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a konkrétan elmesélt történet nem lehet valós. Simán lehet az. Viszont az elbeszélés színvonala nem haladja meg a lécspőházban kint ülő szomszéd megfigyelései alapján összeállított beszámoló átlagos mélységét és következtetéseit, ellenben tele van lényegtelen részletekkel, amelyek miatt szerintem nehezen olvashatóvá válik a szöveg.
Olyan klasszikusan többszálon futó történetmesélés volna ez, amelyiknél a végén futnak csak össze a szálak, de szerintem a lehető legrosszabb fajtából. Ez a többszálas kuszáltság kiderül rögtön az elején, de a szálak folyamatukban élvezhetetlenek. Én többször megkérdeztem magamtól, hogy ugyan mi közöm nekem ehhez? (szerintem ez a legsúlyosabb dolog, amit szöveggel kapcsolatban olvasó érezhet) és csak annak reményében olvastam tovább, hogy majd a végén kiderül minden.
Az derült ki, hogy az Esze Dóra hallott egy borzasztó történetet, amit frissiben el is mesélt, de kábé úgy, ahogy anyum újságolná, hogy a Belmondó Pistabácsi (szomszéd) hogyan itta le magát valahol a városban, és hogyan kellett hazatolni biciklistől megint, és ettől a Szofika (a felesége) hogy ki van készülve. (és közben még fűszerezné azzal, hogy hol nyitottak a városban új Spárt, és annak milyen a kínálata -aminek kábé annyi köze lenne a sztorihoz, hogy azok előtt is van biciklitároló, és, mint már tudjuk, a Belmondó Pistának szintén van biciklije.)
Nagyjából ennyi.

Az szomorított el, hogy ez is a kortárs magyar irodalom része, holott ez irodalmilag színvonaltalan, az Esze Dóra pedig tehetségtelen, és szerintem ez világos, mint a Nap. Hogyan kerül egy ilyen szöveg kemény fedél alá, és könyvesboltban az irodalom kategóriába?

A könyvet nem ajánlom senkinek.

edzés

Ma igazi gyümölcssalátát főztünk az oviban. A lányok aprították az almát, körtét, Dávidhoz került a narancs. A tányér fölé hajolva bontogatta, trancsírozta, aztán egyszer csak megszólalt:
- Az előbb a szemembe spriccelt a narancs. Nagyon csípett, majdnem elsírtam magam. De én fiú vagyok. A fiúk erősek és mindent kibírnak. - és szétlapított egy újabb darabot, hátha megint sikerül beletalálni.

csütörtök, április 03, 2008

tavaszi film, feszültséggel

Forrás: Egy törpesnaucer ugrál a kertben, de olyan önfeledt boldogfélén, mintha nem is kuyta volna, hanem nyúl. De olyan egyforma lábú nyulat kell elképzelni. Szóval, talán leginkább billegő kisszékre hasonlít.

Film: hajnalban konkrétan két lóca és két hokedli billeg a mezőn önfeledten, amikor fenyegetően feltűnik a magaslesen 4 kibaszottnagyseggű amerikai túrista. (nem muszáj amerikainak lenniük, lehetnek bajszos magyarok is)

Ja, erről jut eszembe, az egyik barátomnak nyilvánvalóan magyar neve van (Böszörményi, amit külön gond a cseheknek kiejteni, mert az ö-hangot nem ismerik.) és egyszer ment valami ügyet intézni valamelyik hivatalba. Szépen beszél csehül, ezért amikor odaadta az igazolványát az ügyintéző nőnek, a nő úgy sandán ránéz, és azt mondja: Ez magyar név. A barátom erre: Igen. A nő: Maga magyar? A barátom: Igen. A nő: Különös, nem úgy éz ki, mint egy magyar. A barátom: Miért, hogy néz ki egy magyar? A nő, kicsit bizonytalanul: Hát, olyan testesebb és bajszos.

bohózat

Első felvonás:
Ül három meddő nő, kúppal a seggében.

szerda, április 02, 2008

monológ

Kicsim, nekem ez a cipő nem igazán jó. (az egyik lábát keresztben felteszi a másikra, és közben a cipőtalpát nézegeti)
Nézd meg, bőrből van a talpa, minden kavics beleragad. Piszkálhatom ki egyenként a kavicsokat a talpából.
De sosem sikerült mind, emiatt mostmár cipőben nem mehetek be a szobába, mert így biztosan összekarcolom a parkettát.
De nem csak ez zavar.
Valahogy rendszeresen megfájdul a fejem ebben a cipőben.
Szerintem vékony a talpa, és azért.
Igen, vékonyabb a talpa, mint a gumitalpú cipőmé, és emiatt úgy rázkódva vagyok kénytelen járni.
Rázkódik az agyam, ha ebben a cipőben megyek.
Egyszerűen agyrázkódást kapok ettől a cipőtől, hallod?!

a helyről, ahol semmi nem marad titokban

Szóval, ülünk ott, ahol a telihólyagvizsgálat reklámja is ki van függesztve, aztán egyszercsak megjelenik egy nővérke, és a három frissen érkezett nőhöz odaszól félhangosan, hogy itt vannak a végbélkúpok. Azzal a kezünkbe nyom egy-egy ilyen műanyagtasakos rakétát, és a három nő, mint engedelmes bárány vonul végig a hosszú folyosón a vécé felé, ahol szépen kivárjuk egymást, miközben van idő elgondolkozni azon, hogy milyen furcsa úgy várni valaki telejesen idegenre a vécé előtt, hogy pontosan tudom, hogy mit csinál bent, aztán egyenként visszasétálni a váróba, és visszaülve az emberek közé arra gondolni, hogy vajon ez a sorsközösség kívülről nézve ugyanolyan egyértelműen összetartozóvá kovácsolt-e bennünket is, mint az ajtó előtt toporgók sorát?

nagyon rövid film

Ülök a váróteremben és unalmamban a feliratokat olvasgatom:

Telihúgyhólyag vizsgálat

(Kérjük előtte igyanak sokat, és ne menjenek pisilni)

Aztán elképzeltem a recepciót, ahol egy új beteg érdeklődik a vizsgálat iránt, mire a nővér egy távoli ajtó előtt toporgó sor felé mutat.