szerda, február 23, 2011

A megnyitó után jutalomból hétfogásos vacsorára jelentkeztünk be egy kitűnő étterembe. Odafelé menet az egyikünk szarba lépett. Így történt, hogy a vacsorakezdésig hátralévő időben gyorsan végigcsoszogtunk egy eldobott karácsonyfa-maradékon, beleálltunk az összes tócsába, megpróbáltuk elérni a kerítések peremén megmaradt hófoltokat a talpunkkal és billegtünk az útbaeső járdaszegélyeken.
Végül azzal vigasztalódtunk, hogy van olyan jó hely az, ahová megyünk, hogy ne vegyék észre a szarszagot.
És akárhogy is volt, így lett.

vasárnap, február 20, 2011

három darab

Arra gondoltam, hogy úgy lesz, hogy minden képemből maximum három példány készül.
Egyet el lehetne nyerni a bemutató kiállítás végén, így: a látogató ír nekem levelet arról, hogy miért volna szüksége a képemre, és ha elhiszem, hogy neki többet jelent, mint nekem, akkor a levelét nyilvánosságra hozom, a képet pedig odaadom ingyen.
Egy másikat meg lehetne venni akármikor később is, de drágán, mert többet nem adnék el belőle.
Egy harmadikat pedig megtartanék magamnak, amit bármikor újra kiállíthatok.
Minden képet csak az első, bemutató kiállításon lehetne elnyerni, az esetleges ismételt kiállításokon már nem.

szerda, február 09, 2011

benne leszek a rádióban - már megint!

Most másikban, mert a korábbi az interjú után sajnálatos módon megszűnt. Remélem itt most nem történik hasonló!:)

Ma, (mindjárt!) 1/2 10-től.

hétfő, február 07, 2011