szerda, február 27, 2008

hétfő, február 25, 2008

alul semmi

Amúgy tegnap azt álmodtam, hogy iskolába járok, és éppen tornaóra az utolsó óram, ami után annyira sietek haza, hogy elfelejtem felvenni a nadrágomat, amit viszont csak a buszmegálló felé menet veszek észre. Hirtelen nem tudom, hogy mit csináljak, mert ez egy nagyon világvégi hely, és ha visszafordulok, akkor lehet, hogy nem érem el a város felé menő utolsó buszt, ha pedig nem fordulok vissza, akkor mehetek félmeztelenül a világba, és ugyan ki hinné el nekem, hogy egy nadrágról csak úgy el lehet feledkezni? Ezért hát visszamegyek, de közben kicsit beesteldik, az iskolakaput már zárva találom, de azért a portásnál bekéretszkedek. Ő beenged, én szaladok fel a lépcsőn a tornaöltöző felé, és éppen egy szélesebb folyósóra toppanok, amikor azt érzékelem, hogy a betoppanás pillanatában jobbról valami tárgy repül felém, és el is találja kicsit a nyakamat. Egy kés az. Rögtön kapcsolok, hogy ez a fotocellás elven működő késdobláló biztonsági emberek egyike, és arra is gondolok közben, hogy azért mégiscsak túlzás, hogy iskolákban alkalmazzák őket, hiszen itt könnyen elfordulhat, hogy...na de közben a futás lendületében, és ijedtemben, na meg azért is, hogy hátha ezzel sikerül kizökkenteni, felrepülök a plafonra, és onnan kiabálok neki lefelé:
HÉÉ, HAGYJA MÁR EZT ABBA, ÉN CSAK A GATYÁMÉRT JÖTTEM!
(De nem kegyelmez ám, mindenféle mandíneres trükköket mutat be a késeivel, és sajnos mindegyikkel eltalál egy kicsit. Szerintem robot. Ennyiben maradtam, aztán kénytelen voltam felébredni, annyira megviseltek az események)

nádas

nádas

kedd, február 19, 2008

a szakács és a felesége

- Miért nézel így, Szívem?
- Nem igazán szeretem az ilyen zsíros lében tocsogó kajákat.
- Ez nem is zsíros lé! (belenéz a tányérjába) Nem nagyon. (duzzogva elfordul)
- Na, ne légy rosszkedvű, inkább vígasztalj meg engem emiatt a vacsora miatt!

észrevétel

Lehetséges, hogy én tulajdonképpen a paradicsomban élek. Még szerencse, hogy felettem is laknak, különben akár azt is gondolhatnám, hogy...


ádám a kertemben


éva a kertemben


naplemente bárhol


szombat, február 16, 2008

portálportás

Most az volt a feladatom, hogy utazni vágyóknak segítsek megkeresni egy bizonyos átjárókaput.
Én mindössze annyit tudtam róla, hogy ez nem egy konkrét hely, hanem többféle dolognak kell egybeesnie, hogy megnyíljon.
Többek között szükség volt hozzá egy fotelre. Ezért aztán bőröndökkel, táskákkal és egy fotellel felszerelekezve kerestük az ideális helyet.
Egész éjjel kerestük, de sehol nem találtunk ilyet. Amikor én már nagyon untam az egészet, akkor felhívtam őket hozzám, hogy pihenjünk egy kicsit. Beleegyeztek. Ahogy a gyerekszobámba léptünk, meglepődve állapították meg, hogy pont olyan öntöttvas a radiátorom, mint amilyenre az utazáshoz szükség van.
Kicsit izgatott lettem.
Azt mondták, piros rúzs is kell: aki utazni akar, ezzel jelöli meg magát.
Hoztam egyet, mert volt, bár sohasem használtam. (Anyuék német ismerősétől kaptunk, aki kint egy nagy kozmetikai cég gyárában dolgozott, és amit hazalopott, azt időnként megoszotta velünk.)
Beállították a fotelt a szoba közepére.
Kifestették a szájukat pirosra.
Végighúztak egy fakanalat az öntöttvas radiátoron...

utána a fotelba ültek, és sorra tűntek el.
Hát ez nagyon érdekes, gondoltam, és közben én is kirúzsoztam magam.
Aztán kinyílt a szobaajtó és a piros számra meredő szemeknek azt feleltem:
- Ne izguljatok, nem megyek így sehova, csak játékból egy kicsit kifestettem a szám.

szerda, február 13, 2008

éjszakás műszak

Tegnap éjjel diplomavédésre készültem, de nem voltam különösebben frusztrált, mert úgy éreztem, nem lehet gond, minden a kisujjamban van.
Egy színesdrazsé-gyártó vállalat cukorkacsomagoló üzemébe terveztem olyan töltőgépet, amellyel előre meghatározható hibaszázalékkal biztosítható, hogy a majdani cukorkafogyasztó képes legyen úgy fogyasztani találomra a cukorkákat, hogy utoljára mindig egy piros, egy kék, és egy zöld cukor maradjon a zacskójában.

Tauba Auerbach

Tök jókat csinál! Most találtam, és máris szeretem: http://www.taubaauerbach.com/works.html
Anagrammák:


És ő is olyasmi író, amilyen én szerettem volna lenni! :)
Biblia, ABC szerint:

kedd, február 12, 2008

hétfő, február 11, 2008

Miss Marple, Öveges professzor és egy Fagor szagelszívó

Arra gondoltam, hogy ennek a bejegyzésnek az lesz a címe, hogy "Az ígéret földjén" és én, a mesélő, elsősorban mint próféta fogok feltűnni benne. (merthogy előre megjövendöltem, hogy majd mindez bekövetkezik, méghozzá napra pontosan!)

Na jó, nem. Maradjunk a tényeknél:
A sógorom, az, amelyikkel jókat lehet beszélgetni, ha van kedve hozzá, befizetett egy 48-órás eftépés danlódra.
Áttekintettük a kínálatot, és mivel éppen helyszűkében voltunk, úgy döntöttünk, hogy nem akármit, hanem csakis a biztosan jó filmeket választjuk ki.
Ennek a végrehajtásával én voltam megbízva.
Így történt, hogy első estére lett is egy Kisvakondos, egy Discovery Channeles, egy Öveges professzoros és egy Miss Marple-os sorozatunk.
Én ismerem és szeretem a Miss Marple-t, ezért azt néztük. A férjem viszont nem ismerte, és még nem tudta, hogy szereti-e, ezért úgy fél óra múlva azt mondta:
- Ebben mindenki marhaöreg, és olyan vontatott az egész. Nincs valami más?
- Ne add fel Szívem, mostmár nemsokára biztosan megölnek valakit!

Szóval, így beszélgettünk erről, és én elgondolkoztam, hogy vajon miért éppen Miss Marple-t, Övegest és Kisvakondot töltöttem le? Ezen gondolkozva eszembe jutott egy eset, a Fagor szagelszívóval. (most olyat képzeljetek el, hogy mosogatás közben néz ki egy a nő a konyhaablakon, a kezében megáll a tányér és a szivacs, ő a távolba néz. Mi is. A kép elhomályosodik, és felrémlik egy másik nap, amikor szintén a konyhában állt, de főzött)
Szóval, látunk egy nőt, amint főz. Illetve a férjét látjuk, együtt főznek. Most a férfi áll a fazéknál, kavargat. A nő jön-megy.
A nő bemegy a kisszobába, ami a konyhán kívül esik, nyilván, és furcsa süvítésre lesz figyelmes. Nézegeti az ablakot, talán valahol rés van, és ott szivárog be a levegő. Körbetapintja, de nem. A süvítés még mindig hallatszik. Lehajol, és bár nagyon meghökken, de nincs kétsége afelől, hogy a süvítés az ablak alatti konnektorból jön.
Hívja a férjét, azonnal vizsgálja meg. Jön a férj, tanakodnak.
Talán a szél. Talán rossz a szigetelés, és a szél. Aztán elszidják az összes ukrán költőt, aki résztvett a házépítésükön.
Elpanaszolják az összes barátjuknak, hogy micsoda egy vicces lakásban laknak.
Kis idő múlva újra főznek, újra hallatszik a másik szobában állva valami süvítés. A nő gyanút fog, hogy érdekes, hogy mindig főzés közben észlelhető ez a jelenség. Mármint, ha a férje főz.(Mert ha ő maga főz, akkor nem megy a kisszobába. Világos.)
Javasolja, hogy a férje főzzön, ahogy szokott, majd ő bemegy a kisszobába, a férj pedig egy kis várakozási idő múlva kapcsolja ki a szagelszívót.
Így is történt, és csodák csodája, a süvítés megszűnt.
A feleség nagyon büszke magára, hogy megoldotta a rejtélynek egy részét.
Mostmár csak azt kell kitalálni, hogy hogyan kerül a levegő a ház túlsó falán lévő konnektorba.
Első variáció: a szagelszívó egy kéménybe csatlakozva ereszti ki a levegőt, ebben a kéményben mennek a különféle vezetékek egy csőben. A cső sérült, azon bemegy a levegő az elektoromos vezetékek gégecsövébe, a konnektoron meg kijön.
Közben azt is tapasztalják, hogy pisilés közben a vécé feletti vízóra szekrényből is süvít szél. (Pontosabban ezt a férj tapasztalja, mert csak állva figyelhető meg a jelenség.)
Elmondják az összes barátjuknak, hogy milyen szar, de vicces házban élnek, ahol szívhatják a kisszobában és a vécében a konyhából elszivatott szagokat. (Bár valójában szagokat nem érezni, de talán csak rossz az orruk. A férj javasolja, hogy valahogy vegyenek szagmintát. Erre jobb módszer nem látszik, minthogy odahajolnak a konnektor elé, és próbáljanak négykézláb analizálni. (Egyiknek sincs kedve kuporogni a konnektor előtt a sarokban, úgyhogy ezt elvetik.))

Egy következő alkalommal, amikor ismét a férj főz, a feleség megpróbálja kinyitni az ablakot, ami majdnem ráesik. Ijedtében becsukja, majd óvatosan próbálva újra kinyitja. Megint majdnem ráesik. Ez indokolatlan -állapítja meg. Ekkora szél nincs kint.
Szól a férjének is, aki nem hisz neki, majd mikor őrá is szinte ráesik az ablak, összeülnek tanácskozni.

Ekkor álltják fel a kettes verziót, amit nevezzünk egyszerűen a feleség-sejtésnek:
A lakás, és a kinti levegő között nyomáskülönbség keletkezik, ezért nehéz kinyitni az ablakot.
Ez a nyomáskülönbség főzés közben, a szagelszívó használatával együtt jelentkezik.
A konnektorokban pedig, ennek alapján nagyon valószínű, hogy nem az elszívott hagymás szag jön vissza, hanem egyszerűen bármilyen levegő, hogy kiegyenlítődjön a nyomás. (még jó, hogy nem fárasztották magukat négykézláb szagolgatással! -ebből az következik, hogy amihez nincs kedve az embernek, annak lehet, hogy nincs is értelme:) na jó, ez nem következik)
Minden sejtés annyit ér, amennyi bizonyítható belőle. Ezt is sejtve a feleség azt mondja:
Most nyissuk ki az ablakot, és kapcsold be a szagelszívót, Szívem!
A sejtés beigazolódott. Így már sem a süvítés, sem az újabb ablaknyitáskori ablakbeesési veszély nem jelentkezett.
Ennek nagyon megörültek, és eztán nyitott ablaknál üzemeltetett szagelszívóval főztek, amíg meg nem haltak.

A kép újra elhomályosodik, a távolba nézünk, aztán kiélesedik, majd látunk egy elégedetten, mosolyogva mosogató nőt a konyhában, aki arra gondol, hogy milyen ügyesen megoldott egy rejtélyt, akárcsak Miss Marple, és egyben olyan egyszerű, de látványos kísérlettel szemléltette a vákuum hatását, amit Öveges professzor is megirigyelhetne.

csendélet keletkezése

Nyáron készült, aztán elfelejtettem, de most tetszik.

(az 1-est töröltem)

péntek, február 08, 2008

recept verseny

Egyébként nem ez volt az első eset, hogy Esterházy befurakodott a hétköznapjainkba. A múltkor kedvem támadt újféle receptekkel kísérletezni, így történt, hogy egyik este a natúr szelethez friss, reszelt tormával kevert lekvárt (áfonya) adtam szósznak. A férjem kérdezte, hogy honnan szedtem ezt a receptet? Hát, mondtam, Esterházyné mesélte, hogy ez az anyósa kedvence. Gondoltam kipróbálom.
(És tényleg finom volt, ajánlom!)

a szabadság nehéz mámora

A mosdó előtt letoltam a mackónacit, a harisnyát, végül a papírpelenkabugyit, és már éppen emeltem volna a tulajdonost, amikor a szabadság könnyű mámora azonnal körbespriccelte a mackónacit, a harisnyát, a járólapot, és utolsó sorban a jobb lábamon viselt zoknit is.
Felmérve a helyzet visszafordíthatatlanságát, narrátorként már csak ennyit mondtam: Hát, úgy tűnik, készen vagyunk. Majd visszaballagtunk a terembe.

Hazafelé arra gondoltam, hogy ezt majd leírom a blogomban is, de a jobb lábas zoknimra, és persze Esterházyra tekintettel, a könnyű mámort inkább nehézre cserélem.

kedd, február 05, 2008

Most vendégeim vannak, nem tudok mesélni, de addig is próbáljátok meg elképzelni, hogy hogyan kerülhet egy történetbe Miss Marple, Öveges professzor, és egy Fagor szagelszívó.
Sok szerencsét!:)
(Majd később elmesélem a saját verziómat, mert van ám ilyen!:)