péntek, december 31, 2010

Újévi köszöntő

Adjon Isten minden szépet,
Irigyeknek békességet,
Adjon Isten minden jót,
Hazug szájba igaz szót.
Hontalannak menedéket,
Éhezőknek eleséget,
Szegényeknek nyereséget.
Istenhitet a pogánynak,
Fegyvereknek nyugalmat,
Szelíd szónak hatalmat.
Betegeknek egészséget,
Fuldoklóknak reménységet,
Vitorlának jó szelet,
Napfényből is eleget.
Nyíló ajtót vaskapukra,
Vándoroknak fogadót -
Isten adjon minden jót!

csütörtök, december 30, 2010

Óriási ház.
Három generáció él itt, minden szoba más színű, mindenütt baldachin.
A narancs szalonban ülünk. (Ők kis nappalinak hívják, de igazából ez egy narancs szalon.
A kanapé narancs színű és a bársony baldachin függönyök is.)
Ha kinézünk, a faluvégi focipályára látunk rá. Isteni lehet ez, amikor meccs van.
De most nincs.
Most tél van, most befelé figyelünk.
Bent vitrines szekrény.
A vitrines szekrény legimpozánsabb polcát egy fél méter magas és fél méter széles porcelán jegesmedve foglalja el.
Elképesztő, lenyűgöző, abszurd.
Látják, hogy nézem, elmesélik hát, hogy a középső generáció férfitagja szerezte a medvét, még udvarló korában. Akkoriban nem nagyon lehetett semmit sem kapni, porcelánt pláne nem, de ha mégis, akkor csak pult alól. Annyira szerelmes volt, annyira imponálni akart apám anyámnak, hogy megszerezte a lehető legnagyobb porcelánt, ami a kapcsolatain keresztül elérhető volt.
Ez a medve lett az.

Szerintem én is hozzámentem volna.


szerda, december 29, 2010

egalité

Szeretem a Wilbur Smith-t, megbízható író. Az értelmező kéziszótár A-K és L-Zs köteteivel a Monszun és a Mágus című műve stabil négyest alkot, bátran rájuk lehet helyezni egy dohányzóasztalt és így ebédlőasztal magasságba emelve megvacsorázni róla.
Egyszerre emeljük!
1
2
3
Jó étvágyat!

empátia

Fekszem.
A falon villámhárító dobol.
Talán valami ritmusra...
de nem, csak ahogy fújja a szél:
dib
dib-dib
dib-dob
dob
dob
dib-dib-dib
dib

dob

Fekszem.
A szívem követi:
dib
dib-dib
dib-dob
dob
dob
dib-dib-dib
dib

dob

Holnap felkelek, és keresek valami kötöttebb ritmust.
Csak addig el ne álljon a szél.

péntek, december 24, 2010

karácsonyra és szilveszterre

Hátha nem ismeri még mindenki:

"Karácsonyra (jó tanács az idősebbektől):

Kő-kavics-homok

Egy filozófia professzor úgy kezdte az előadását, hogy fogott egy konzerves üveget, és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg.

Igen - volt a válasz.
Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte a kavicsokat beleszórni az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.
A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal, és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött.

„És most – mondta a professzor – vegyék észre, hogy ez az önök élete!

A kövek az igazán fontos dolgok – a családod, a partnered, az egészséged, a barátaid, a hobbid – ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna.

A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód.

A homok – az az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek.

Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely arra, ami igazán fontos számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetők a boldogságod szempontjából! Játssz a gyermekeddel! Törődj a pároddal! Szakíts időt a barátaidra, kikapcsolódásra, a hobbidra! Gyakran látogasd a rokonaidat! Menj el orvosi ellenőrzésre!

Mindig lesz időd bevásárolni, rendet rakni, takarítani, dolgozni. Először a kövekre figyelj – azokra, amik igazán számítanak! Állítsd fel a helyes sorrendet! A többi csak homok."

Szilveszterre (folytatás a fiataloktól):

Később azonban az egyik hallgató fogta az üveget, amelyről a professzor és a többiek megállapították, hogy tele van, és beleöntött egy üveg sört. Természetesen a sör kitöltötte a homokszemcsék közti hézagokat, így az üveg tényleg tele lett.

Tanulság:

Nem számít, mennyire van tele az életed, egy sör mindig belefér!"


vasárnap, december 19, 2010

Karácsonyi programként színházlátogatást terveztünk a családdal. A színház is támogatta, hogy jó hangulatban közelebb kerülhessünk egymáshoz: hárman egy székre kaptunk jegyet.
A darab és a hangulat mindannyiunk szerint jó volt.

mitől lennénk boldogok (beszélgetés birspálinka mellől)


-Én azt várom magamtól, hogy egy idegen nyelvet teljes magabiztossággal beszéljek és játszani tudjak valamilyen hangszeren.
- Hangszeren én is mindig szerettem volna játszani. Talán gitár, vagy zongora hangja tudna igazán boldoggá tenni.
-És tervezel ezért lépni valamit?
-Á, nekem már nincs türelmem egy zenetanárhoz.

hétfő, december 06, 2010

kunszt

láttam egy pornóklippet, mesélhetném, melyben egy fiatal, szőke nő betol egy faszekér dildót, tényleg faszekér, egész kicsi, mintha játék volna, egy kis fakerekű faszekér, szóval betolja, először csak a szobába, aztán...., na nem egyszerre, hanem egymás után, rendben, hamarosan ott tartana a látvány, ha mesélhetnék ilyet, hogy olyan tágas már az ánusza, hogy amikor széthúzza a piroslakkos ujjaival, kivillannak a rózsaszín bélbolyhai, és nekem arra kellene gondolnom, hogy mi lenne, ha kifordítaná magát a lyukon keresztül, és akkor innen már egy szobrot képzeljünk el, egy kifordított, szorosgumis zoknihoz hasonló, de kívülről látványosan bélbolyhos formát, a tetején egy ráncos lyukkal, a lyukból piroskörmös kéz kapaszkodna kifelé, és ha belenéznék, egy szőke nő nézne vissza ránk ki tudja milyen arckifejezéssel.

kedd, november 30, 2010

kalandálom

Ez is jó volt, az egész család részt vett benne. Egy hotel parkolóházában kezdődött, ahol is felfigyeltem arra, hogy a biztonsági őr a parkolóház kijáratánál hallgatózik, mármint valahogy megsejtettem, hogy szorosan az ajtó másik oldalán áll, és az ajtóra tapasztja a fülét. Bizonyítékszerzési szándékkal és jelzésértékkel a biztonsági őr felé - miszerint úgyis te vagy a hülyébb - odalopództam és hirtelen kivágtam az ajtót, amivel a fülelőt kissé odébb taszítottam.
Á-há! Néztem rá, ilyen Á-há-t jelentő tekintettel. Illetve, lehet, hogy az úgyis te vagy a hülyébb tekintetemet használtam, vagy a kettő ugyanez, borzasztó, néha annyira kontrollt vesztek, hogy a tükörbe is így nézek bele, és akkor aztán szembesülök.
Szóval, bejutottunk a hotelbe végre, és olyan nagy volt a család, hogy három szobát kellett kivenni.
Igazából itt nem történt semmi érdekes, csak amikor készültünk elmenni a hotelből pár nap elteltével, akkor volt olyan érzésem, hogy vissza akarnak tartani, meg akarják akadályozni a távozásunk.
Arra emlékszem, hogy futásnak eredtünk. Elől a 81 éves apukám, aztán én, mögöttem a többiek, köztük a 90 éves nagymama is. Kommandósok szálltak fölénk a puszta testükkel -ezen meglepődtem- mégiscsak én volnék a hülyébb? - gondoltam, és ezen megint meglepődtem, de több meglepődésre nem volt időm, mert a levegőből katonai álcahálókat dobáltak fölénk, ezzel akartak csapdába ejteni. Futok, futok tovább, hátranézek, és látom, hogy a nagymamára is éppen leszáll egy álcaháló, és én azt kiabálom: A nagymamát is? Dehát őt minek? A nagymamát minek?
Lényegében ennyi.
"semmi esetre sem jó úgy, ahogy már volt, és bármiképpen jó lehet, ahogy még nem volt."
Erdély Miklós

A Főzokni


Figyelj, először is, hogy képben legyél, bele kell gondolnod, hogy mennyivel emlékezetesebb egy esemény, ha speciálissá teszed a körülményeket is.
Arra gondolok például, hogy válogatott tárgyakat viszel magaddal egy kalandra. De nem vagyok én holdkóros, vagy ilyesmi, szóval nem kavicsot szorongatok és forgatok a zsebemben, hanem teljesen hasznos és praktikus dolgokból választok ki különlegeseket.
Na, én érzékeny vagyok a lábamra. Illetve, szerintem mindenki az, igazából nem is értem miért nincs erről gyakrabban szó. Egész nap használja a lábát a fószer, marhára nem mindegy, hogy milyen zokniban van. Egy ratyi zokniban izzadhat, csúszkálhat a lába a cipőben, jézusmária, egy rossz zokni tönkrevágja az egész napját. Érted?
Tehát, én 2007-ben tetttem szert a főzoknimra. A vásárlást komoly kutatómunka előzte meg, végül a ****** márkára esett a választásom. Emiatt felutaztam Budapestre, és egy ottani túraboltban kiválasztottam a megfelelő típust.
Ugye ez a zokni mostmár négy éve szolgál, és ezalatt a négy év alatt a következő bevetéseken vett részt:
Első alakalommal az Etna tetején viseltem, utána kimostam és visszacsomagoltam, majd egy héttel később már a Dolomitokban vettem föl, ott kétszer. Egyszer amikor felmentünk a 3000 m magas Cristallora, majd egy újabb mosást követően a szomszédos hegyre, a Monte Pianara, ez 2700 m magasan van.
Utána 2008-ig aludni ment. Legközelebb Szardínia legmélyebb kanyonszurdokjában viseltem, aztán még abban az évben Svájcban, amikor a Matterhorn túrához mentünk 3300 m magasra.
2009-ben a Triglav-on vettem fel, ebben az évben ez volt az egyetlen alkalom.
Idén pedig kétszer volt rajtam, mind a kétszer Chamonix-ból induló túráknál.
Ez a zoknim pályafutása eddig.
Na most képzeld el, hogy egyszer egy nagyon csúnya, gyalázatos dolog történt.
Kisdrágám ugye, minden nap csomagol nekem tiszta alsógatyát meg zoknit a melóba, hogy amikor a munkámat befejeztem, lefürödtem, akkor tisztát vehessek föl.
És egyszer ezt a zoknit rakta oda, hogy munka után EZT vegyem föl. A Nagy Fő Szent Zoknit, amikor tudja jól, hogy a zokni csak ilyen nagy bevetéseken vesz részt.
Természetesen inkább visszabújtam a büdös zoknimba, minthogy meggyalázzam egy ilyen méltánytalan bevetéssel.
Hogy nézett volna ki egy ilyen dicsőséglistán a "2010. február 22-én, Márkushegy sitt után"?
Nem, ezt nem tehettem, inkább jöttem volna haza mezítláb.

A történethez még hozzátartozik, hogy ugyanebből a típusból, a ***** zokniból, kettő éve karácsonyra kapott a Kisdrágám egyet és a fiam is. De ők nem kezelik megfelelő hozzáállással ezt a dolgot. Az első bevetés talán náluk is valami fontos esemény volt, de azóta már mindenféle lim-lom hétköznapokra is fölveszik, és itthon mászkálnak benne a lakásban! Ilyet én nem tudok elképzelni. Ők nem tisztelik eléggé a zoknijukat.

péntek, november 26, 2010

a Szívem álma


Borzasztó rémálmom volt! A Ráspit hívtam vacsoravendégnek, rókagombás marhapörkölt volt a menü. Ehhez indultam borért, de amikor kinyitottam a hűtőt, csak félédes fehérbort találtam benne. - mesélte csatakosan a Szívem.

kedd, november 23, 2010


Álmomban olyan képzőművész voltam, hogy nagyon bánatosan ébredtem fel.
Egy csoportos kiállításra készítettem installációt, ami egy 1 m2 alapterületű, 30 cm magas üvegmedencéből, és egy abba belehelyezett kitömött katonai hátizsákból állt. Nagyon igyekeztem, de ebből nem tudtam rájönni, hogy mi lehetett a téma. (A többiekével összevetve sem, mert volt például könyvespolcként hasznosított pianínó és íróasztalként bemutatott íróasztal is.)
A megnyitó előtt a fodrászom javaslatára lefújtunk mindent lakkal.
Egyrészt azért, mondta, hogy rögzítve legyen a kompozíció, másrészt azért, hogy ez az egész már illatában is nyilvánvalóan befejezett műalkotás benyomását keltse.

hétfő, november 22, 2010

péntek, november 19, 2010

koncepció


Szerintem addig kell aktívan villogni az embernek, amíg ostoba, hogy majd amikor bölcs lesz, milliók lessék a hallgatását.

szerda, november 17, 2010

Jó éjszakát!


Rendszeresen költök szarabbnál-szarabb meséket. A múltkor is, amikor a nagyvárosi kengururól meséltem -aki kéregető körútja során megles egy göndörszőrű disznót, aki kukoricát dédelget- a Szívem azt mondta: Áh! - és a fal felé fordulva elaludt.
Ezen megsértődtem és elaludtam én is.

hétfő, november 15, 2010

hírek

Legkésőbb jövő vasárnap (november 28.)hallgatható leszek a Katolikus Rádió Blende című műsorában este fél hét után 4 perccel!

(a Homo Ludens pesti megnyitóján készített velem interjút Zanati Zsófia)

licitálás a temetőben


-Micsoda, van tízéves bérlet is? Ez felháborító, az ember nem nyugodhat békében! Én nem is akarok temetkezni sehová, előre jelzem, hogy majd hamvasztást kérek, szétszórás után pedig csipegessenek fel a madarak!
-Én meg szeletelést és darálást fogok kérni, pépesítéssel és kocsonyásítással, aztán kutyaeledel formájában akarok újjászületni!

csütörtök, november 11, 2010

Tegnap séta közben váratlanul bokán rúgtam magam.
- Mi ez a rivalizálás odalent? -tettem fel a kérdést kissé előrehajolva.
Aztán megenyhülve beláttam, hogy csak az emberi nagyságomat igazolja, ha hagyom megnyilvánulni a belső ellenzékemet.
Azóta egyenes derékkal botladozom.

péntek, november 05, 2010

meghívó

A Homo Ludens Pesten:
Akinek kedve van, ráér, kíváncsi, vagy valami más oka van rá, jöjjön el szeretettel, ott leszek én is.

kedd, november 02, 2010


A Szívem 's-Hertogenbosch-ba ment...

(de ezt most inkább azért írom, hogy valahová jöhessek megnézni, mert kihívás megjegyezni)


péntek, október 29, 2010

testen kívüli élmény


Van úgy, hogy eszembe jut valami és leírom valahová, bármire, ami kéznél van, mert abban a pillanatban olyan erősen nyilvánvaló az összefüggések hálójában elfoglalt helye, hogy bármilyen más lehetőség eleve kizártnak tűnik.
Aztán találok a táskámban egy széket ábrázoló képet, aminek hátuljára az van írva általam: Egy egyszerű halandó merevedéssel reagálna erre

És ilyenkor pont olyan arcot tudok vágni, mintha én te, vagy bárki más volnék.

attitűd


Hirtelen minden megoldásra problémát találtam.

szerda, október 27, 2010


Úgy kezdődött, hogy egy kísérleti művésziskola hempergőjében hasaltam. A hempergő egy párnákkal, szivacsokkal bélelt helyiség, ahol kényelmesen lehet a plafont bámulni, és várni az ihlet érkezését.
Én éppen itt várakoztam, de a plafon helyett az aranyszínű, felhúzós karórámra terelődött a figyelmem, mert a felhúzója egy gyapjúpárna szálába gabalyodott. Tekergettem a felhúzót, próbáltam az órát kiszabadítani, de sokáig nem boldogultam. Végül a tekergetéstől az óra felhúzója kiugrott a helyéről, további három miniatűr alkatrész: két apró tű és egy hajszálvékony aranyrugó kíséretében.
Olyan aprók voltak ezek, hogy hiába próbáltam, nem tudtam őket az ujjam hegyével felcsippenteni. Attól tartottam, hogy ha sokat gyömöszölöm, akkor végül belefúródnak a párnák szövetébe, és örökre eltűnnek a szemem elől.
Az jutott eszembe, hogy nedves anyaggal kell próbálkoznom, mert hirtelen biztos voltam abban, hogy ahhoz hozzá fognak tapadni, így könnyűszerrel begyűjthetem őket. Nem akartam elmozdulni a helyemről, nehogy elveszítsem a helyszínt a párnakupacban, ezért nem maradt más hátra, mint kinyújtani a nyelvemet, és megpróbálni megérinteni az alkatrészeket.
Tele lett szösszel a szám, a felhúzó, a két kis tű is megvolt már, éppen a rugóért nyújtottam a nyelvem, amikor arra ébredtem, hogy végtelenül fáradt vagyok.

szerda, október 20, 2010

Beszélgetés egy beszélgetésről

"A: - El voltunk foglalva a halhatatlanság kérdésének megvitatásával, észre sem vettük, hogy besötétedett, nem gyújtottunk lámpát. Nem láttuk egymás arcát. Macedonio Fernandez közönyös, meleg hangon - mely meggyőzőbb, mint a hevület - azt mondogatta, hogy a lélek halhatatlan. Azt bizonygatta, hogy a test halála teljesen jelentéktelen, hogy a halál a legjelentéktelenebb dolog, ami az emberrel történhet. Én Macedonio bicskájával játszottam; kinyitottam, aztán megint becsuktam. A közelben valaki már órák óta a La Cumparsitá-t játszotta harmonikán, ezt a hallatlan ostobaságot, ami csak azért tetszik annyira az embereknek, mert elhitették velük, hogy régi... Azt ajánlottam Macedoniónak, hogy legyünk öngyilkosok, hogy zavartalanul vitatkozhassunk tovább.
Z (viccelődve): - Gondolom, végül mégis letettek a tervükről...
A (rendkívül sejtelmesen): - Őszintén szólva nem emlékszem, hogy aznap öngyilkosok lettünk-e."

(Jorge Luis Borges: Beszélgetés egy beszélgetésről)

hétfő, október 18, 2010

felfedezés


- Most pisilni fogsz?
- Nem, szeretlek.
- Nahát, de érdekes! Pont olyan a szerelmes tekintet, mint mikor egy kád forróvízben ülve magunk alá vizelünk.

kedd, október 12, 2010


Ülünk a hondában a homokozó mellett. Egyszer csak a játszótérre lép három fiatal suhanc parittyával és kővel a kezében, három fehér foxi kíséretében. A parittyáikat fenyegetően lóbálva megpróbálják eltalálni a szélvédőüvegünket. A Szívem gázt ad, közben én kiugrom a kocsiból, hogy felpofozzam a szemtelen nyikhajokat. Rohanok feléjük, ökölben a kezem, majd szétvet az indulat. Rohanás közben egyre hosszabbakat lépek, egyre jobban elrugaszkodom. Még egy lépés, és a dühöm a levegőbe emel. Szállok, repülök egyre magasabbra, és a házak fölé érve arra gondolok, legközelebb feltétlenül le kell higgadnom, mielőtt meg akarok ütni valakit.

látványzsűrizés


Nem jeleneteket, történeteket, hanem élő beállításokat kellett zsűrizni. Képkockát kellett bírálni a kép rögzítése előtt.
Sötét teremben ülök hosszú, fekete asztalnál, előttem szemmagasságban egy színpad.
A színpadon feszített víztükrű, sekély, süllyesztett medence. A medence alulról van megvilágítva, így felfelé vetíti a víz rezdüléseit. A medencében hanyatt fekszik egy férfi, majdnem teljesen ellepi a víz, csak a pénisze meredezik a medence közepéből. Fölötte térdel egy fiatal lány, körharang szoknyáját egyenletesen derékmagasságig fújja a szél. A szoknyát leszámítva a lány is meztelen. A medence közepén a punci és a fütyi éppen összeér, a szoknya fellebbentett felén is megjelennek a fény hullámrajzai.
Ezt a látványt továbbjuttattam.


"Csinos nő volt, már említettem. Szerette a művészetet, szeretett festőkkel és performance-szal meg művészi videóval foglalkozó emberekkel beszélgetni, talán azért, mert kevésbé műveltek, mint az írók. Legalábbis ezt hitte. Később írók közt is forgolódott, és rájött, hogy azok sem olyan műveltek. Hogy megkönnyebbülhetett!"

(Roberto Bolano: Éjszaka Chilében)


hétfő, október 04, 2010


Oly korban éltem én e földön, mikor elefántok adtak emberségből leckét.

Azon gondolkoztam, vajon hihetett-e abban az elefántcsorda, hogy bármi is közeledik zúgva a síneken, magukat feláldozva meg tudják majd védeni a beszorult kiselefántot, vagy arra gondoltak talán, hogyha az erős nem képes megvédeni a gyengét, akkor tovább élni sem érdemes.

csütörtök, szeptember 30, 2010


Úgy volt, hogy lovász lány vagyok, vagy lovas terapeuta. Kantáron vezetem a lovat, rajta ül egy fiú. Szerintem szeretjük egymást, mert áramló melegséget érzek, amikor lovagoltatom. Szeret, szeret, szeret! Érzem, hogy szeret, de előttem mindig lesüti a szemét, és amúgy látványosan más lánynak udvarol.
Elsétálok egy ablak előtt, és a tükröződésben látom, hogy szőke, hosszú hajú mongolidióta vagyok.
Megértő szelídséggel csodálkozom a tükörképemen. Ez tehát örök állapot. Boldog vagyok, szeretek.

péntek, szeptember 24, 2010

szerda, szeptember 22, 2010

kedd, szeptember 21, 2010

Jenő

A Jenő volt a kábeltévében. Nagyon sikeres talajbiológus lett, rengeteg kis bolha, atka és tetűfajta felfedezése fűződik a nevéhez. Vagyis, igazából már nem is az övéhez, mert mint mesélte, amikor valami újat fedez fel, akkor hálából mindig valaki olyanról nevezi el a lényt, aki segítette őt a pályáján, vagy érzelmileg közel áll hozzá. Volt olyan, mesélte Jenő, amikor az éppen aktuális barátnője nevét adta az egyik kis tetűnek, de ez a próbálkozása sajnos rosszul végződött. Manapság inkább csak a támogató cégvezetőket és a polgármestert tiszteli meg ezzel.


a 17. Esztergomi Biennálé megnyitója





szerda, szeptember 15, 2010

10 perc hírnév


A biennálé kapcsán meghívtak a HírTV-be stúdióbeszélgetésre. Szombaton 10:20-kor kezdődik a beszélgetés és 10 percig tart. Aki nézi, meglátja!

hétfő, szeptember 13, 2010

mai álmom csúcspontja

- Szia, úgy örülök neked, olyan rég láttalak!
- Hova mész, elvihetlek egy darabon?
- Igen, köszönöm! Csak a szemetet terveztem kivinni. (ehhez demonstratívan felmutatom a kitömött fekete nejlonzacskót a kezemben)

Azzal az ölébe kap, és elvisz engem a kukákhoz.

péntek, szeptember 03, 2010

családfa

Az egyik távoli rokon családfa kutatás közben akadt ránk, és osztotta meg velünk ezt a közös ősünket ábrázoló festményt. Genersich Keresztély Késmárkról:



Genersich Keresztély unokája vagyok én!
Édesanyám tulipánfa,
Édesapám őszibarack,
magam
vagyok.

(vers)

szerda, szeptember 01, 2010


Megfogtam a ráncos, aszott barackot és a kukába hajítottam.
Amíg a táltól a kukához ért a mozdulat, éreztem a lötyögős húson túl a mag keménységét.
Olyan érzés volt, mint idős ember vállára tenni a kezem. Amikor ez eszembe jutott, kivettem a kukából a barackot és visszatettem az asztalra.
Egy penészestől sokkal egyszerűbb megválni.

kedd, augusztus 24, 2010

a menü


- Ma estére mit kívánnál, Szívem?
- Egy jó erős indiait -mondta.
És akkor rajzoltam egy piros pöttyöt a homlokomra.

csütörtök, augusztus 12, 2010

Ez már legalább ötéves munka, de én most láttam először, amikor Firenzében a Palazzo Strozziban jártunk. Nagy élmény volt, rögtön felírtam magamnak a nevét.: Julius Popp. Ajánlom mindenkinek! (Mindkét videó ugyanazt a művet mutatja be. Az első videó amatőr, de rövidebb és van hang, ami szerintem ennél fontos hangulati elem, a második videó hosszú, nincs hang, de vizuálisan profi.)



szerda, augusztus 11, 2010

ha belegondolok

Tényleg úgy nézek ki, mintha egy vizsla sztájlisztolna. Nem is kell hozzá felöltöznöm.


a stylist vizsla szénre lép (színre persze, de mostmár így hagyom)


pitty-pitty-pitty-pitty-pitty-pitty-pitty...- jelezte a 7:30-at a telefonom. Én pedig hangosan visszajeleztem neki: várj még, még ne! Most éppen egy sztájliszt vizsla tűnt fel a színen, aki egy bármilyen nagy kupac ruhából kiválogatja az összepasszolókat. Bárkit fel tud öltöztetni. Csak beugrik a kupac közepére, fogai közé kapja és oldalra hajítja a megfelelő cuccokat. Bámulatos, én mondom, bámulatos!

Aztán persze felkeltem és felöltöztem. Talán épp úgy, mintha egy vizslától kértem volna tanácsot.

szerda, július 28, 2010

a legszebb történet, amit mostanában olvastam

"....Fiktív történeteket természetesen ezután is olvasni fogunk, hisz bennük keressük a formulát, amely értelmet adhat az életünknek. Végülis az egész életünk során eredetünk történetét kutatjuk: hogy mi végre születtünk és mi végre élünk. Néha kozmikus történetre vágyunk, a világegyetem történetére, néha csak a magunk egyéni történetére (amelyet a gyóntatóatyánknak vagy a pszichiáterünknek mondunk el, vagy egy napló lapjára írunk). És előfordul az is, hogy egyéni történetünk egybeesik a világegyetem történetével.
Velem legalábbis megtörtént, mint az alábbi természetes narráció mindjárt tanúsítja.
Néhány hónappal ezelőtt meghívást kaptam a galíciai La Coruna Természettudományi Múzeumába. Látogatásom végén az igazgató kijelentette, hogy meglepetése van a számomra, és átvezetett a planetáriumba. A planetáriumok mindig igen szuggesztív helyek, mert amikor a fény kialszik, az embernek az a benyomása, hogy sivatagban van, csillagos ég alatt. Aznap este azonban egy egészen rendkívüli élmény várt rám.
A teremben hirtelen szuroksötét lett, és de Falla egyik gyönyörű altatódalát hallottam. Lassan (bár a valóságnál kissé gyorsabban, hisz az egész bemutató mintegy tizenöt percig tartott) fordulni kezdett felettem az ég. Az a mennybolt volt ez, amely szülőhelyem, az olaszországi Alessandria fölé borult 1932. január 5-ének és 6-ának éjszakáján. Már-már hiperreális módon élhettem át életem első éjszakáját.
Éspedig először élhettem át, hiszen azon az első éjjelen nem láttam. Nem látta valószínűleg anyám sem, akit kimerített a szülés; de az apám talán látta, amikor feldúlva attól a (számára legalábbis) varázslatos eseménytől, amelynek szemtanúja és fele részben okozója volt.
A planetáriumot olyan mechanikai szerkezet működtette, amely számos helyen megtalálható. Az is lehet, hogy mások is részesültek már hasonló élményben. De bizonyára megbocsátják, ha nekem abban a tizenöt percben az volt az érzésem, én vagyok az első ember az idő hajnala óta, akinek az a kiváltság jutott, hogy újra egyesülhet tulajdon kezdetével. Olyan boldogság fogott el, hogy úgy éreztem -már-már vágytam is rá-, abban a pillanatban kellene meghalnom, mert más pillanat erre nem alkalmas. Derűs lélekkel haltam volna meg, mert átélnem adatott a legszebb történetet, amit életemben olvastam. Talán éppen azt a történetet találtam meg, amelyet mindannyian keresünk könyvek lapjain és a mozivásznon: ebben a történetben a csillagok meg én voltunk a főszereplők. Fikció volt, hiszen a történetet a múzeumigazgató találta fel újra; történelem volt, mert megmutatta, mi ment végbe a világűrben a múltnak abban a pillanatában; és való élet volt, hisz én is valóságos voltam, nem egy regény szereplője. A Könyvek Könyvének mintaolvasója voltam - legalább egy pillanatra.
A fikciónak ezt az erdejét bárcsak sose kellett volna odahagynom.
De mivel az élet könyörtelen, önökkel is és velem is, íme, itt vagyok."

(Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében)

kedd, július 20, 2010

egy másik élmény megfigyelése


Ma különösen jó napom volt.
Felajánlotta két köztisztasági alkalmazott, hogy felszállhatok melléjük hátra a kocsira, szívesen elvisznek a buszmegállóig. Olyan kedvesek voltak, hogy majdnem felszálltam. És ettől, hogy bár nem tettem, de igazán kedvem lett volna a kukásautóra felszállni, egészen megvidámodtam, amitől ők is vidámabbak lettek, majd én, az örömüket látva szintén, és így tovább.
Hát így történt, hogy egy véletlen találkozás során végül mindannyian egyre boldogabban mosolyogva lényegében megváltottuk mára a világot.

kedd, július 13, 2010

egy élmény megfigyelése

A Vatikán múzeum pompája és gyűjteménye nyomasztóan lenyűgőző. Nem is lepődtem meg igazán, amikor kifelé menet egy lágyan rezgő dekoltázsba tekintve az jutott eszembe, bármi élőnél hogyan is lehetne szebb egy műtárgy?

szombat, július 10, 2010

IMG00043-20100707-0912.jpg

IMG00041-20100704-1745.jpg

IMG00042-20100705-1845.jpg

IMG00032-20100702-2049.jpg

IMG00030-20100702-1936.jpg

IMG00027-20100626-2131.jpg

péntek, június 25, 2010

a megértő és a felesége


- Tulajdonképpen nincs túl jó kedvem.
- Hanem?

a terv


Ma 5-kor keltünk, mert holnap 3-kor fogunk. Nem csak a felkelést próbáltuk el, hanem arról van szó, hogy ma hamarabb kell elfáradnunk, hogy ne essen nehezünkre korán elaludni, így legyen esélyünk kialudni magunkat.
Ha jól számolom, ma hétig álmosra kell fáradnom magam. Úgy várom, úgy izgulok, úgy igyekszem!


csütörtök, június 10, 2010

az áldozat és a felesége


Azt álmodtam, hogy rosszul alszom, ezért egyszer csak felkelek, és lemegyek a gyerekkori házunk elé a gyerekkori kacsás hálóingemben, és ácsorgok a bejárat előtt a hajnali ködben. Egyszer csak feltűnik egy turista csoport. Közelebb érnek hozzám, hát látom, hogy a volt osztálytársaim. Miért vannak ezek együtt nélkülem? - kérdeztem magamtól a kacsás hálóingemben állva, és közben a beszélgetésekből kiderült, hogy osztálykiránduláson voltak, bányalátogatáson, nekem elfelejtettek szólni erről.
Álltam ott leforrázva, mert hát hogyan lehet engem elfelejteni, nemhogy kihagyni! Aztán felmentünk hozzánk. Az előszobában állva arról tanakodtak a lányok, hogy a ruhával teli nejlonzacskóikat hová segíthetnék nekik elvinni. Ezen persze feldühödtem, dehogy fogok én nekik nejlonzacskót hordani! Erre az Edina azt mondja, hogy csak ne ugráljak, mert megkéri az Andrást, aki rendszergazda, és majd jól ellopja a jelszavaim, és letöröl az internetről.
Törlöd ám a tudodmit! - mondtam neki, majd pofoncsaptam.
Ekkor ült fel mellettem a Szívem az ágyban, és kérdezte, hogy ezt most miért kapta? Én meg mondtam neki, hogy bocsáss meg Szívem, de én azt álmodtam, hogy rosszul alszom, ezért egyszer csak felkelek, és lemegyek a házunk elé a kacsás hálóingemben....

kedd, június 08, 2010


"Az olyan ember, aki nem a maga módján gondolkozik, egyáltalán nem is gondolkozik."
(Oscar Wilde)


...Aztán pedig egy nyaralást álmodtam. A városközepi folyóban fürödtünk, és amikor eléggé elfáradtunk, akkor egy ünnepélyes eseményen vettünk részt: egy politikus tartott beszédet, aki megkért, hogy nézzünk csak szét, milyen gyönyörű helyen élünk, és én körülnéztem, és a főtérten megláttam a népművészeti kirakodóvásár szebbnél-szebb zománcos edényeit, szőtteseit, aztán a felújított épületek homlokzatát és úgy éreztem, igaza van és hálát is éreztem, hogy felhívta erre a figyelmem, azután azt mondta, hogy most ezek alapján lássuk be, vannak sokkal rosszabb, rászorulóbb helyek a világban, ő azokra szándékozik inkább pénzt költeni.
Akkor odamentünk hozzá, megöleltük, megköszöntük neki, és őszintén jó munkát kívántunk a terveihez.

hétfő, június 07, 2010


Sok van, mi csodálatos, de semmi sem tökéletes. - magyaráztam a Szívemnek, amikor megmutattam neki az új Billy könyvespolcot, amit úgy szereltem össze, hogy az egyik polc végérvényesen* fordítva került a helyére.

*megszögeltem, mondom

kedd, május 25, 2010

a mesemondó felelőssége


Tegnap én voltam a soros, így történt, hogy este az ormányos egér az örvös pekari hátán egy mesébe lovagolt.
Amikor odaértek, a mese éppen ott tartott, hogy az égigérő torony ajtajában ácsorgott a legkisebb páncélos királyfi, és azon gondolkozott, hogyan juthatna fel a torony legfelső, pirosajtós szobájába, ahol az idők kezdete óta várakozott megmentőjére a valaha legszebb királykisasszony.
Az ormányos egér bedugta az ormányát a kulcslyukba, és álkulcsként használva azt, kinyitotta a zárat az égigérő torony ajtaján. Meg is indultak mindhárman nyomban a végeláthatatlan csigalépcsőkön felfelé. Már éppen a torony derekánál jártak, amikor hazaért a sárkány, és beüvöltötte a nyitott torony ajtaján, hogy ormányos egér, örvös pekari, és páncélos királyfi szagot érzek!
Az említett személyek ijedtükben a hátralévő utat futva tették meg, és lihegve nyitottak be a pirosajtós szobába. Tényleg ott volt a valaha legszebb királykisasszony, csakhogy az idők kezdete óta eltelt meglehetősen hosszú idő alatt kicsit kikerekedett a képe, és az állán szakállka is serkent már, de a szeme még mindig kedves, a mosolya még mindig bizakodó volt. A legkisebb páncélos királyfi szíve a látványtól összefacsarodott, annyira megérintette a lelkét a valaha legszebb királykisasszony, hogy nyomban beleszeretett. Boldoggá teszem, kivirágoztatom! - ilyesmiket gondolt a legkisebb páncélos királyfi.
Az ábrándozásra azonban most nem volt több idő, a sárkány már a torony derekától üvöltözött és okádta a tüzet felváltva.
Az örvös pekarinak támadt az az ötlete, hogy a valaha legszebb királykisasszony által az idők kezdete óta összegyűjtött felhőkből facsart kékséggel fessék át a piros ajtót, így majd nem találhat rájuk a sárkány.
Le is festették hamar, aztán kiálltak a teraszra, a továbbmenekülés útját kutatva.
Amikor ennél a résznél tartottam, jobbra néztem, és láttam, hogy a hallgatóságom már alszik. Mivel én is elég fáradt voltam már, csak behunytam a szemem és elaludtam.
Egész jól aludtam, csak reggel éreztem lelkifurdalást, hogy egész éjszakára kinthagytam a szereplőimet a teraszon, és ők azóta is ott várnak arra, hogy megmondjam, mi fog történni ezután.


csütörtök, május 20, 2010

kedd, május 18, 2010

megható történet


Sétáltam az esőben az Andrássy úton, és azóta valami végérvényesen megváltozott.
A Műcsarnokban vettem észre először. Azt hittem, hogy a hely adottságai, talán a tisztítószerek, a furcsa páratartalom miatt van, és csak attól tűnt fel, hogy untam a kiállítást, de azóta a saját előszobámban is előfordult, sőt, minden zárt helyen.
Most telt be a pohár, amikor a Billából hazafelé jövet helyretoltam a bevásárlókocsit és a parkoló szokatlan csendjében immár szabad térben is meghallottam a jajgatást. Mondtam neki, ne csinálja, én érzéketlen vagyok, rám nem hat az érzelmi zsarolás, de hiába, nincs mit tenni, a cipőm csak sír, csak sír, csak sír a Műcsarnok után.

szerda, május 12, 2010

paradicsomi hétvége


Paradicsomi hétvége - befizettek egy ilyen nevűre.
Páros, illóolajos masszázs, gyertyafényes vacsora....
A masszázságyon volt egy ovális lyuk a fejnek, hogy a gerinc egyenesen állhasson. Az lyuk alatt, a padlón egy edényben rózsaszírmok úsztak, ezeket lehetett nézni a masszázs alatt.
Nem tudni mennyi ideig tartott, de a végén kissé beleszorult a feje az oválba, így a vacsorát is ilyen ovális lenyomattal az arcán költötte el. Még szerencse, hogy kétszemélyes és gyertyafényes vacsorát rendeltünk!-mesélte.