szerda, április 30, 2008

randevú

Gyökeres változásokat akarok, és jobb segget! -fogalmazódott meg bennem egyik nap a kívánság, amit megosztottam rögtön a férjemmel is.
Ő azt javasolta, hozzak össze egy találkozót az elliptikus tornagéppel.
Ígyhát, mára iderendeltem.
Rá várok most, kicsit késik.
Addig is, optimista vagyok: Azt remélem, hogy a randi életformaváltozást fog hozni.
Vagy, legalábbis hamar és könnyen észlelhető testforma-változást.
Na, de az tuti, hogy egy olyan új objektummal lesz több a nappalinkban, amely vendégek érkezése előtt sürgős és rendszeres lakátrendezési mechanizmusokat fog működésbe hozni.
Így aztán kizárt, hogy összességében csalódott legyek.


(közben kiolvastam a majmosat is a Vonneguttól, ne csüggedjetek!:)

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tetszik a nyitómondat!:D
Erről eszembe jutott a Kőhalminak az a megjegyzése, hogy mondják, hogy az ember 30 éves kora után nem változik, és ő tervezi, hogy egy nappal a 30. születésnaja előtt majd leteszi a cigit és eljár futni, és akkor hátha úgy marad.
Erről meg az jut eszembe, amit már egy éve mondogatok: tanulnom kell érettségire. Szerencsére még van 4 napom, hogy elkezdjem.:D

Borsay Márti írta...

Márk szívem, tanuljál, ne hozz szégyent a blogomra!:)

Mácsai Ferenc írta...

Márk! Nem 30 hanem 3 év után.
Mellesleg én 30 év után a cigit tettem le. Nem lett több a pénzem, és nem lett jobb a közérzetem, viszont gyorsabban őszülök, és tovább ülök a rötyin.:)


hplmhah

Névtelen írta...

Nincs mit tanulnom. [kurva laza oktv-s mosoly kéne ide, de nekem olyna nincs]

Feri: én sosem cigizek, nem is fogok. És ezt biztos hogy be fogom tartani, merta dohányzás feltételezi azt a képességet, hogy ha nincs otthon cigi, akkor képes legyél éjnek évadján is elmenni egy éjjel-nappaliba venni. Én meg olyan lusta vagyok, hogy még ételt se!:D