Egy folyó felett feküdtünk, a sziklákon álló házunk imbolygó tetőteraszán, amikor eszembe jutott, hogy a fürdőszobában korábban megnyitottam a vízcsapot. Gyorsan leereszkedtem egy kötéllétrán, be a fürdőszoba közepébe, ahol már a kádon túl is derékig ért a víz. Kihúztam a dugót, és kikiabáltam a Zsoltikának:
-Most nehogy kinyisd az ajtót!
-Mit mondtál, Szivecském? - nyitott be, és ezzel ki is ömlött a víz az előszobába, onnan pedig a szobaajtók felé.
Gyorsan összekapdostuk a szőnyegeket, és amennyire lehetett, a víz útjába tettük.
Később, amikor felmértük a károkat úgy, hogy minden szobába benyitottunk hasalva, (hogy lássuk, felpúposodott-e a parketta) akkor a nappali és a halószoba megvizsgálása után eszünke jutott, hogy van egy vendégszobánk is, ahová nem nagyon járunk be. Oda is behasaltunk. (Én kicsit szégyenkezve, mert mindenfelé porcicák kergetőztek a padlón.) Aztán eszembe jutott a kamra, aminek az ajtajához mindig is egy kettes létra volt támasztva, és az is eszembe jutott, hogy itt még soha senki nem járt. Még én sem.
Ahogy kinyílt az ajtó, egy kövér, fehér patkány szaladt elő, aztán egy szintén kövér és szintén fehér nyúl, utána egy barna is, közben pedig kék és zöld tollú madarak röppentek fel. A nyulak az ölembe másztak, a madarak a pólóm hátába kapaszkodtak, és úgy éreztem, hogy azt akarják mondani, hogy éhesek és szomjasak egyszerre. Adtam nekik vizet, meg rizst, -mert más nem volt itthon- utána a kis piros lapátommal és seprűmmel nekiálltam a vastag szar és tollréteget összesepregetni a kamrában.
Közben ilyeneket gondoltam:
Hogyan kerültek ezek ide? Mit ehettek itt vajon, hogy ilyen kövérek lettek? Egyáltalán, hogyan tudtak ilyen sokáig életben maradni így, hogy évek óta senki nem járt erre? És milyen érdekes, hogy az éhségtől így megszelidültek! A nyulak milyen puhák!
Mennyi szar!
A szőrös állatok maradhatnak. A tollasak is. A kigyókat viszont nem szeretem, még jó, hogy ezek csak ilyen rövidek és lassan mozognak, szemmel tudom őket tartani.
Zsoltika, a kígyókkal kezdeni kell valamit, azokat nem akarom itt látni többet!- kiabáltam ki guggolva a kamrából.
-Most nehogy kinyisd az ajtót!
-Mit mondtál, Szivecském? - nyitott be, és ezzel ki is ömlött a víz az előszobába, onnan pedig a szobaajtók felé.
Gyorsan összekapdostuk a szőnyegeket, és amennyire lehetett, a víz útjába tettük.
Később, amikor felmértük a károkat úgy, hogy minden szobába benyitottunk hasalva, (hogy lássuk, felpúposodott-e a parketta) akkor a nappali és a halószoba megvizsgálása után eszünke jutott, hogy van egy vendégszobánk is, ahová nem nagyon járunk be. Oda is behasaltunk. (Én kicsit szégyenkezve, mert mindenfelé porcicák kergetőztek a padlón.) Aztán eszembe jutott a kamra, aminek az ajtajához mindig is egy kettes létra volt támasztva, és az is eszembe jutott, hogy itt még soha senki nem járt. Még én sem.
Ahogy kinyílt az ajtó, egy kövér, fehér patkány szaladt elő, aztán egy szintén kövér és szintén fehér nyúl, utána egy barna is, közben pedig kék és zöld tollú madarak röppentek fel. A nyulak az ölembe másztak, a madarak a pólóm hátába kapaszkodtak, és úgy éreztem, hogy azt akarják mondani, hogy éhesek és szomjasak egyszerre. Adtam nekik vizet, meg rizst, -mert más nem volt itthon- utána a kis piros lapátommal és seprűmmel nekiálltam a vastag szar és tollréteget összesepregetni a kamrában.
Közben ilyeneket gondoltam:
Hogyan kerültek ezek ide? Mit ehettek itt vajon, hogy ilyen kövérek lettek? Egyáltalán, hogyan tudtak ilyen sokáig életben maradni így, hogy évek óta senki nem járt erre? És milyen érdekes, hogy az éhségtől így megszelidültek! A nyulak milyen puhák!
Mennyi szar!
A szőrös állatok maradhatnak. A tollasak is. A kigyókat viszont nem szeretem, még jó, hogy ezek csak ilyen rövidek és lassan mozognak, szemmel tudom őket tartani.
Zsoltika, a kígyókkal kezdeni kell valamit, azokat nem akarom itt látni többet!- kiabáltam ki guggolva a kamrából.
3 megjegyzés:
Szoszo...
"Én megnemértve vagyok(?)"
Ez egy álom, nem lehet megérteni, mert nincs értelme. Azért írtam le, mert érdekesnek találtam.
Az álmok...
Balázsi Bandi Olaszteleken élt. (részeges volt,traktorista)Amikor mentek fel az erdőre, költöztetni az esztenát, az Édesanyja könyörgött neki, hogy ne menjen el, mert nagyon rosz álmot látott. Bandi nem, hallgatott az Édesanyjára. S akkor az anyukája azt mondta, hogy az Isten engedje meg, hogy fehér lepedőbe hozzanak haza. Fenn az erdőn a traktorral felborult és szörnyethalt. Darabokban volt a teste... fehér gyolcsba vitték haza...
Ott az erdőn építettek egy emlékművet. Ez írták rá: "Anyám az álmok nem hazudnak".
Megjegyzés küldése