csütörtök, május 17, 2007

részvétem

Tegnap olvastam korimnál azt a szép, hajléktalanos történetet, ami rögtön eszembe is jutott, amikor ma felszálltam a villamosra. Miután leültem, nagyon erős testszag csapta meg az orrom. Tűrhetetlen és leplezhetetlen bűz volt ez, aki megérezte, rögtön elmenekült. Én nem. Nekem eszembe jutott a történet, és ott maradtam. Úgy éreztem, részt kell vennem a világ bajában, nem menekülhetek mindig el. Osztozni akartam velük a sorsukban.
De csak szimbolikusan persze. És erre is csak azért voltam hajlandó, mert tudam, hogy én innen egyszer le fogok majd szállni.
Hát ilyen az én részvétem a világban.

2 megjegyzés:

Biró Roland írta...

Tavaly Nyíregyházán volt egy Bor Napok (ha jól emléxem a nevére) nevű rendezvény a
főtéren.
Olyan össznépi mulacság, ahol kis fa bódékban az ország különböző vidékeiről
jött bortermelők, borászok árulták a nedűket.
Persze jó fajta pálinka is volt..mert anélkül még bornapok sincsennek errefelé :)
Volt cigányzene, rockzene (élő mindkettő), sült malac, kolbász
szóval midnen ami finom és zsíros
Nyilván ott üldögéltünk hajnalokig szinte mindennap a cimboráimmal..

ott vacsorázott a polgármester asszony a helyi "hatalmasok" társaságban is
cigányzenekar húzta a "gyorsat" ,táncolgattak is az emberek.
megjelentek az egyébként is a főtéren élő hajléktalanok is, akik szintén táncoltak, minden szempontból kulturáltan is viselkedtek
persze pénzt is kéregettek és ittak az otthagyott egyébként pocsékba menő borokból
felesekből és ették a maradékot..szóval dolgoztak is.
Aztán jött két rendőr udvariasan kikisérte őket

nem tettünk semmit, hogy ne így legyen mi sem, pedig láttuk és mondtuk is hangosan, hogy nem kéne..de ennyire volt merszünk...
Persze mindeközben már az egyik borász família irdatlan részegre itta magát
és aggresszívak is lettek
őket nem kisérték ki..
kár, hogy így megy ez
és kár hogy nem tettem semmit..

Borsay Márti írta...

Igen. Talán szeretnék másmilyen lenni, valóban tenni valamit, de attól tartok nekem csak ilyen színjátékra futja a lendületemből.