csütörtök, március 20, 2008

félresikerült hasonlatok

Innetől majd inkább holnap. Árrivedercsi.

Akkor, ma holnap van. Folytatódjon, amit el sem kezdtem:
R
Szokásos vasárnapi ebéd: húsleves, rántott hús, krumplipüré. Együtt a család, a fehér abroszon vakít a déli nap. A gyerek boldogan körülnéz, és élvezi ezt a békét, amit csak a kanalak csörömpölése zavar meg. A nagymamájára gondol, a nagymama kertjére, és sugárzó arccal azt mondja: Apu, mi úgy eszünk itt, mint a disznók!



R
Volt egyszer egy íróféle, akinek kedvelte az írásait, egészen rajongásszerűen. Még sosem látott írót elérhető közelségben, ezért az a helyzet, hogy most talán mégis, különös izgalomban tartotta. Tervezgette, hogy rajongói levéllel lepi meg. Sosem írt ilyet, nem is tudta elképzelni igazán, hogy milyen lehet egy ilyesféle levél. Aztán mégis, egyik nap leült az outlookja elé, megcímezte a fejlécet és fogalmazáshoz látott. Úgy találta, hogy az lesz a legokosabb, ha azt próbálja megfogalmazni, hogy miképpen hatnak rá az írófélének a szövegei. Ha megpróbálja teljesen őszintén és pontosan feltárni, hogy számára mennyire jelentős dolog olvasni őt. Nem, nem arról van szó, hogy szép, amit ír. Ez tulajdonképpen nem is érdekes. Az az érdekes benne, hogy ez a szöveg úgy átjárja őt. Lerakódik benne. De nem úgy, mint valami felesleg, vagy máz, hanem úgy, hogy a lényegévé válik, épülésére szolgál, azonos lesz vele. Igen. És akkor végre megfogalmazódik: Kérem, az Ön szövege az én számomra egészen olyan, mint a termőföldbe vetett magnak a trágya.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kérem, az Ön szövege olyan számomra, mint szaros seggre a babapopsitörlő.:-)

Borsay Márti írta...

Kisherczeg, megnyugató a jelenléted, mint rendszeres ágybavizelősnek a gumilepedő.:)

Névtelen írta...

Így olvastam: Az ÖN szemüvege nekem olyan mint a teremőrbe vetett magatárgya
luvujxm luvujkszem jugoszláv indián szabadságharcos a 80as évek közepén

Borsay Márti írta...

lehetett volna A hét műtárgya is, amit én rendszeresen a hét műtrágyának olvastam gyerekkoromoban, és nem értettem, hogy mi a francnak vetítenek esténként és rendeszeresen ilyen nyilvánvalóan mezőgazdasági műsort a tévében.