szombat, február 17, 2007

mi újság Barrandovban 1

Azt gondoltam, hogy mivel a barrandovi egy híres, és manapság is nagyon népszerű filmstúdió, az első benyomásom is olyan lesz róla, dehát nem.
Ácsorogni az udvaron, az pont olyan volt, amilyen egy cementgyár udvarán lehetne (kevesebb porral persze, de mégis): sok, lapos, össze-vissza kivitelezésű épület, (amit láttam, mert nem láthattam mindent, elég nagy területről van szó) összességében az egész leginkább félkész, és tákolt benyomást keltett.
Mi az utómunkálatokra szolgáló stúdiórészben voltunk, egy frissen festett folyosó végén eldugott párnás helyiségben.
Délelőtt 9-től nagyjából este 7-ig "dolgoztunk", ami egyrészt várásból, másrészt vicces helyzetek eljátszásából, és ezek ismétléséből állt.
Tényleg szobalány voltam, meg máglyán égő, bőgve sikoltozó szűzlány, meg olyan szűzlány is, akit nyilvánosan megvesszőznek. (Ráadásul itt a vesszőző hangot a férjem játszotta, és ilyeneket mondott, hogy: Ribancok! eh (ilyenkor ütött a vesszővel) Szukák! eh Most megkapjátok! eh
.
.
holnap is kell mennünk, nem értünk a végére, majd inkább később mesélem el, most inkább aludni volna jó.

Jó éjt!

Nincsenek megjegyzések: