szombat, október 28, 2006

újra

Biztosan egysíkúnak tűnik majd az életünk, ha elmondom, hogy tegnap megint koncerten voltunk, és már megint a Gregor Samsán. A kilőtt szemes helyen volt a buli, mint legutóbb, az előzenekar pedig a Vasárnapi emberek nevű együttes volt. Róluk még nem meséltem, pedig ők is aranyosak. A Honza nevű gitárosnak van valami magyar kötődése, de lehet, hogy igazából csak érzelmi, (magyar szakra járt itt a Károly Egyetemen) mindenesetre van egy pár magyar szövegbetét a dalaikban, és több alkalommal is a Samsával együtt lépnek fel, és Mazsola is szokott náluk basszusgitározni. Jó mulatság volt, bár ezúttal nem táncoltam, és nem is nyertem a belépőjegytombolán. Pedig bekiabáltam nekik, hogy én nagyon szeretnék nyerni, legyenek szívesek az én számomat kihúzni. A nyeremény egy Samsa cd volt. Azt mondták ne izguljak, majd adnak nekem tombolán kívül.
De nekem az úgy nem jó, én igazából szerencsés szerettem volna lenni, nem is cd tulajdonos.

Nincsenek megjegyzések: