tegnap

Tegnap moziba menet, a Svetozor és a Jugmann tér közötti parkos részen sétáltunk keresztül. Szeretem ezt a parkot. Illatos futórózsákkal, sövényekkel és gyümölcsfákkal van beültetve, a sétány mellett fehér padok sorakoznak, ahol mindig sok ember pihen.
Most is így volt. Sétáltunk a rózsák és a padok között, amikor az egyik padról felugrott egy férfi, és tren felé fordulva szenvedélyesen azt mondta:
-Uram, engedje meg, hogy meghajoljak ön előtt, egyszerűen gyönyörű a felesége!
Mi jót nevettünk ezen. A férfi egy kedves koldus lehetett, aki ezzel a bókkal próbálta megnyitni az arra andalgó párok pénztárcáit.
Nem álltunk meg, sétáltunk tovább, a férfi pedig folytatta az udvarlást:
-Uram, higgye el, ha én mondom ezt, az nagy szó, nem szokásom ilyesmiket mondani!
Gyönyörű, egyszerűen csodálatos!
Egyre távolodtunk tőle, és még hallottam a hangját, és még sokáig akartam hallani, és akkor, egy pillanat alatt helyet cseréltünk, én lettem a koldus, mohón faltam minden szavát, ő pedig két kézzel szórta elém ingyen a kincseit.
Elszégyelltem magam.