Most pedig Norvégiában jártunk, egy teljesen ismeretlen magyar házaspár házában, akik nagyon büszkék voltak arra, hogy a házukat ők találták ki. Olyan fél méter vastag, szűkülő, zöldre festett fa ajtófélfáik voltak, a szobaközi átjáróban a szürke téglafal vörösre volt festve és enyhén domború, padlótól-plafonig érő színes, buborékos üvegfal volt a folyosó másik oldalán.
Az utcán minden fa fel volt díszítve, mintha karácsony lenne, nagy angyalokkal és mindenfélével, ami csak ráfért. Ennek a házaspárnak a fája aranyszélű pecsvörkzászlókkal volt tele, meg fehér papírzacskóba csomagolt vattával, amit piros szalaggal kötöttek át. Aztán megmutatták a kilátást, egy nagy folyó felett laktak a sziklákon. A folyó széles volt, és nagyon tiszta, erős sodrású.
A sziklaperemen volt egy piros folt. A feleség azt mondta: hát igen, néha egy-egy bárány leesik ott.
Aztán elvittek minket vacsorázni. Az autóval a folyóban mentünk, és láttunk egy vállalkozót, aki műmoszatos vízben óriásfóka bemutatót tartott, ami felháborította a házaspárt, nekem viszont tetszett. (Az egyik fóka integetett is nekem, amikor visszanéztem a hátsó ablakon át.) Vacsorázni egy nagy hangárba mentünk, ahol minden fényesen villogott.
Amikor hazaértünk, azt mondta a norvégiai magyar házaspár: bekapcsoljuk a kerámiafűtést, mert ti biztosan fázósak vagytok.
Az jó lesz. - feleltem, és valahogy elaludtam.