Láttam egy ötven körüli, most kissé zilált, de valaha szép nőt a metrólépcsők aljánál. Mindenféle táskák, szatyrok dossziék voltak a kezében, miközben egy halom hosszúszárú, elszáradt rózsát ölelt. Néha megszólított valakit és a rózsáira akarta rábeszélni kérlelő hangon. Olyan volt, mintha meg akarna szabadulni valamitől, amiről csak úgy nem tud lemondani, mint egy cserbenhagyott menyasszony az emlékeivel.
És láttam az étterem ablakából egy idős párt élénk beszélgetésbe merülten, miközben lendületesen haladtak, az idős hölgy egy kisebb dunsztosüvegbe hagymák közé tuszkolt szafaládékat tolt előre nyújtott karral maga előtt a levegőben.
Olyanok voltak, mint egy speciális körmenet, és előttük a vízbefúlt*, mint Úrmutató.
És láttam az étterem ablakából egy idős párt élénk beszélgetésbe merülten, miközben lendületesen haladtak, az idős hölgy egy kisebb dunsztosüvegbe hagymák közé tuszkolt szafaládékat tolt előre nyújtott karral maga előtt a levegőben.
Olyanok voltak, mint egy speciális körmenet, és előttük a vízbefúlt*, mint Úrmutató.
*a csehek vízbefúltnak hívják az ecetes hagymás lébe pácolt szafaládét és megeszik
4 megjegyzés:
1. Villamossal jött, nem szerette a metrót. Mégis oda ment, a lépcső aljába, a huzatba. A temetőből jött, összeszedte az összes rózsát és elhozta. Egy hete még beszélt vele, akkor már rég nem szerette, de nem mondta meg neki, mint ahogy mást sem, semmit sem. Arra kérte, keressen mást helyette, ha meghal, még utoljára fel tudta ezzel idegesíteni. Aztán meghalt persze, jöttek az intézni valók, a temetés, el is felejtkezett a rózsákról. Most elhozta végre őket, mert úgy érezte, amíg nem szabadul meg tőlük, nem lehet szabad, de ki nem dobhatta őket, mindegyiknek gazdát kellett találnia. Ezért volt ott.
2. -Nem hozhattad csak úgy el-
-De igen, kellett nekem-
-Ez így morbid egy kicsit, nem gondolod?-
-De annyi örömet okozott nekem, nem mondhattam le róla-
-És a többit miért hoztad el?-
-Hát, nem is tudom, megsajnáltam őket-
Igen, a kettes az olyan meghatóan brutális és egyben praktikus is. Nekem nagyon tetszett, hogy éthordóban tervezte elvinni a papa kolbászát.
Azért, kisvártatva megérttem ám, hogy nem csak híreket idézett, hanem szinkronizálta az öregeimet.
Úgy látszik, (mint sokminden) a felfogóképességem működése is csak idő kérdése. Éljen!
Szóval, amolyan gyakorló nagymamaként nyilván tudta, hogyan kell tartósítani a romlandó betevőt. Első körben haza kell vinni, erre jó az ételhordó. Második körben bizonyára tartósítani kell. Amennyiben rendeltetésszerű használatra szánja, amit nem hinnék, az ecetes, hagymás léből kivéve talán csípne, inkább valami mást kell választani. És valahogy keménnyé is kellene tenni (például cukorral, rumban eltéve a meggy keménnyé válik, lehet, hogy itt is beválna). Ha ellenben pusztán nosztalgikus emlékezésra való, az ecetes, hagymás lé, átlátszó üveg kombináció jónak tűnik. nekem tetszene amúgy, ha halálom után így emlékezne rám valaki.
Megjegyzés küldése