csütörtök, június 12, 2008

vázlat

Szóval, ha egyszer filmet készítenék, egy fantasztikus filmet, akkor (az eddigiek alapján) szerepelne benne egy yeti. Egy pinayeti és egy pár kék cipő. (Ezt viselhetné esetleg a yeti, vagy legalábbis vágyna rá.)

Most megpróbáltam, és elég szép elképzelés. Próbáljátok meg ti is!
Ugye?
Naugye.

Szóval, áll ez a yeti a kék cipőjében, bármit belepésre készen, amikor...

(Vagy a "mindent belepésre készen"után egyszerűen pont? Talán már ez is elég cselekménynek: A yeti, aki a bármikor bekövetkező cselekményre utaló magatartást folytat. Vagyis áll. De hogy! Na, ebben lenne a sava-borsa. (Esetleg a végén y-nal, hogy jobban tudjak azonosulni.- de ezt csak viccből mondom. Az egész által én nem volnék érintve. ))

Amúgy a Bata-ban láttam kék cipőt, gondoltam is a yetimre, de a nem érintettség okán végül egy sárgát választottam.


6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Természetesen, és egy angol arisztokrata vagy egy schwarzeneggert idéző tuskó árja (tudod az amelyik úgy beszél hogy derrr herrrr derrr rrrringen) hangján szólalhatna meg.

Borsay Márti írta...

Hehe, jó, hogy a Schwarcit mondod, most töltöttük le a Terminátor sorozat HD változatát, és épp azt kérdeztem, hogy nem gáz-e hogy a jövőbeli robot németes akcentussal beszél. Na meg a szintetizátoros zene, ami a film alatt hallható, főleg a feszült jelenetekben, az olyan emlékezetes.

Jó ötlet, hogy kultúrált hangon és választékos stílusban szólaljon meg, mert eredetileg csak valami bugyborékolásra gondoltam, és abban tényleg nem volna semmi kontraszt:)
És ezt a kultúrált, választékos hangot lehet, hogy el is tudnám játszani:)

Névtelen írta...

Meg a szőrt is!;)

Borsay Márti írta...

áh, azt bárki eljátszhatja, ahhoz nem kell tehetség!:)

Névtelen írta...

de ha én játszanám az hosszú lógó vagy épp trombitáló orrú yeti lenne viszont jól passzolna a kék cipőhöz a veres szőrveretes láb

Borsay Márti írta...

Akkor lassan ebből is összeáll egy Prága-Budapest film a két kékcipős yetiről:)