"A: - El voltunk foglalva a halhatatlanság kérdésének megvitatásával, észre sem vettük, hogy besötétedett, nem gyújtottunk lámpát. Nem láttuk egymás arcát. Macedonio Fernandez közönyös, meleg hangon - mely meggyőzőbb, mint a hevület - azt mondogatta, hogy a lélek halhatatlan. Azt bizonygatta, hogy a test halála teljesen jelentéktelen, hogy a halál a legjelentéktelenebb dolog, ami az emberrel történhet. Én Macedonio bicskájával játszottam; kinyitottam, aztán megint becsuktam. A közelben valaki már órák óta a La Cumparsitá-t játszotta harmonikán, ezt a hallatlan ostobaságot, ami csak azért tetszik annyira az embereknek, mert elhitették velük, hogy régi... Azt ajánlottam Macedoniónak, hogy legyünk öngyilkosok, hogy zavartalanul vitatkozhassunk tovább.
Z (viccelődve): - Gondolom, végül mégis letettek a tervükről...
A (rendkívül sejtelmesen): - Őszintén szólva nem emlékszem, hogy aznap öngyilkosok lettünk-e."
(Jorge Luis Borges: Beszélgetés egy beszélgetésről)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése