szerda, szeptember 12, 2007

mégsem katasztrófa

Volt itt a barátnőm újra, most filozófiából vizsgázott, de pozitív visszajelzésként ezúttal csak egy újabb időpontot kapott. Nagyon szomorúak és felháborodottak voltunk, el is mentünk a Medvébe sörözni. De mivel úgy tűnt, hogy a sör most nemigen segíthet, arra gondoltunk, hogy ezt a szörnyűséget csak úgy tudnánk múlasztani, ha valami mégszörnyűbb dolgot csinálunk. Nem is kellett sokat egyezkedni azon, hogy ennek az lesz a vége, hogy rendelnünk kell egy marhadrága és visszataszító kinézetű sörfagylaltot (fél literes korsóban, csokipuding állagú és színű dolog, tetején sörhabra emlékeztető tejszínhabbal) amit már évek óta undorodva nézegetünk az étlapon.
Szerencsére, mire megittuk a söreink, és megettük a knédliket hozzá, elfeledkeztünk a sörfagyiról. Innen tudom, hogy mégsem volt annyira reménytelen a helyzet, mint ahogyan elsőre elképzeltük.



2 megjegyzés:

Mácsai Ferenc írta...

Nagyon tetszenek az írásaid. El is határoztam, hogy írok egy kis történetet, Én is. Csak félek attol, hogy úgy járok az írással, mint az egyszeri munkatársam a fotózással. Azt hitte, hogy a drága géppel jó szemet is vásárol. :) Vagy nemtudom.:)

Borsay Márti írta...

Köszönjöm Feri, örülök neki!
Írjál te is, én kíváncsi vagyok!