- Hogy vagy?
- Kösz jól!
Illetve, meg vagyok fázva egy kicsit. De nem is ez, hanem hogy köhögök, elég csúnyán köhögök. Ne izgulj, ez sem vészes, már kifelé jövök belőle, használ a sok hagymaleves és citromos tea.
Igazából az a bajom, hogy tele vagyok ezekkel az ízekkel. Tudom, hogy valami mást szeretnék, de nem tudom megnevezni, hogy mit. Semmi olyat nem tudok elképzelni, amit nagy kedvem volna megenni. Ez nem jelenti azt, hogy ne volna étvágyam, nagyon is van, csak valahogy bármilyen ételregondolás csalódást okoz.
Pedig hidd el, hogy próbálkoztam! Elképzeltem egy nagy szelet rántott sertéskarajt hagymás törtburgonyával, de semmi. Gondoltam, tán túl nehéz, úgyhogy inkább spenótra gondoltam, de az sem használt.
Valami meglepetésre vágyom, valamire, amire nem gondoltam régóta, de ahogy elémkerülne, rögtön tudnám, hogy szeretem.
Vagy nem, a meglepetésnél még jobb lenne, ha tudnám, hogy mit szeretnék, és azt kaphatnám meg.
Emlékszem, az volt életemben az egyik legboldogabb pillanat, amikor már délelőtt, a Karlovy Vary-s városnézés közben tudtam, hogy ebédre sült csülköt szeretnék enni és egy korsó sört inni hozzá. Egész séta alatt arra gondoltam, hogy milyen lesz a pirult bőr alatti hájba harapni.
Amikor bementünk az étterembe, én voltam az első, aki kész volt a rendeléssel.
Aztán megkaptam az egész csülköt a sörrel.
Valamiért nagyon büszke voltam és elégedett.
Úgy éreztem: Na, ezt is elintéztem!
Valami ilyesmi élményre vágyom én most, érted?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése