ajándék

(kihallgatott monológ, vagyis párbeszéd a gumivámpírral)
Kedves Vámpír, meg kell értened, nem tarthatlak meg!
Oda kell adjalak Andrisnak, tudod, születésnapja van.

Kedves Vámpír, isten veled, nagyon szerettelek!

ismerős

Strandon voltunk, fedett strandon. A könyökömmel a medence szélére támaszkodva, a vízben lebegve figyeltem azt a két nőt, akik bugyi nélkül guggoltak a túloldalon, és kicsit álszerény ábrázattal áztatták festett lábujjaikat a feszített víztükör szélén.
Nem tudom miért is érdekeltek annyira, de nem tudtam levenni róluk a szemem. Egyszerre tartottam visszataszító szemérmetlenségnek és bátor nemtörődömségnek a jelenséget. Szóval néztem őket, és néha találkozott a tekintetünk.
Aztán a férjemmel megéheztünk és elsétáltunk a büfé felé, amikor egyszercsak a hátam mögül ismerős magyar hangon megszólal valaki:
Nehogy azt hidd borsaymárti, hogy feletted nyom nélkül múlt el az idő! Előbb-utóbb mindenkinek kagyló alakú mélyedések lesznek a szája sarkaiban, és én a tieidben már látom!
Annamária! -mondtam továbbra is háttal állva, a hangjáról rögtön felismertem, de visszafordulva egyik kép sem illett a régi archoz, ezért rákérdeztem: Melyikőtök az?
Végül mindannyian együtt mentünk a büfébe, leültünk nedvesen az asztal köré a műanyag székekre.
Mit kerestek Prágában? Na, és hogy megy itt a kurválkodás? Ilyesmi kérdések jutottak eszembe, de sehogy sem tudtam illendőbben feltenni, úgyhogy csak sóhajottam egyet, és ültünk tovább szótlanul, miközben azon gondolkoztam, hogy ő vajon mit nem kérdez meg?

mi újság?

Apának egy csomó százasa van. Csak tudnám, hogy honnan van neki annyi!
A múltkor, amikor mentünk haza, egy idősebb, magas férfi odajött hozzánk, és kétszer apa hátára csapott. Akkor apa visszaadta ám neki, azóta nem láttam.

Apának nagyon sok százasa van.

reakció

Ez a póz nem olyan nehéz. Melyik? Amelyiket most vettem fel, nézd! És mosolyogtam erőteljesen.

karácsonyi koncert

Nincs kedvem, nem akarok elmenni. Miért? Mert nem. Előre tudom, hogy unatkozni fogok. Ki nem állhatom az ilyen alkalmi koncerteket. Tudom, hogy majd meg akarnak hatni. Ezt utálom. Engem csak ne hassanak meg. Ne aggódj, ha rossz lesz, majd kijövünk és iszunk egy sört.

Neked ki volt a kedvenced? Nekem a hegedűs kiscsaj. Aha, nekem is. Olyan volt, mint egy hobbit. Tényleg, hobbit! Ez nagyon jó. És láttad, hogy a kisujja kilógott a szandálból? Imádtam!
Szuper! Jó, hogy eljöttünk, köszi. Akkor mostmár mehetnénk sörözni.

szolgálati közlemény

Addig-addig játszottam itt a blogbeállításokkal, hogy végül átírtam a címemet is, amit aztán már nem tudtam visszaállítani. Amíg meg nem oldom, addig marad a www.borsaym.blogspot.com cím.
Bocsánat.

kaland

Van egy olyan városi rendelet, mely szerint a házakhoz tartozó szemetesek nem állhatnak az utcán, azokat elzárt helyen kell tartani.
Így történt, hogy a mi házunkhoz tartozó kukák a belső udvarunkba kerültek, amely kétméteres köfalakkal van körülvéve, ahol meg nem, ott pedig a szomszéd házak belső kertjétől drótkerítéssel elválasztva.
Ide két ajtó kinyitásán keresztül lehet eljuni.
Történt egyszer, hogy vittük le a szemetet, két zacskónk volt, hát ketten vittük, és éppen akkor, amikor lecsuktuk a kukák fedelét, valaki kinyitotta a bejárati lépcsőházajtót, a házban hirtelen keletkező kereszthuzat pedig bevágta azt a két ajtót, amin keresztül a kukákhoz jutottunk.
Annyi gond volt csak, hogy a hátsó ajtón nem volt kívülről kilincs, nekünk meg kulcsunk nem volt hozzá.
Felmértük a helyzet önerőből megoldásának reménytelenségét, később leküzdve minden gátlásunk, bátortalanul kiabálni kezdtünk, hogy:
- Haló, valaki, itt ragadtunk, engedjen vissza legyenszíves! (és bíztunk benne, hogy ez elég érdekes és hihető probléma ahhoz, hogy vasárnap délben felkeljenek miatta az asztaltól)

Azóta csatárláncszerűen hordjuk ki a szemetet. Ő mindig az ajtóban marad, csak én merészkedek el a kukákig.

jótanács

Tengerjáró hajón állok a felső fedélzeten, gyönyörű türkizkék a víz, de magasak a hullámok, kapaszkodnom kell. A korlátokra fűzöm, láncolom a kezem, nehogy véletlenül lecsússzak.
Erősen billegünk.
Hirtelen jobb kanyar, szinte álló helyzetben megforul a hajó, és beparkolunk két másik nagy hajó közé. Le vagyok nyűgözve, milyen ügyes a kapitány! (Én biztosan sokat szarakodnék egy ilyen művelettel, ha egyáltalán bele mernék vágni, és nem jelenteném ki rögtön az elején, hogy ez lehetetlen.)
Megállunk. Nem túrista hajó, nincsenek lépcsők, pallók, semmi kényelem, a tömör fém korláton keresztül kell kiszállni, én akarok lenni az első.
Át is vetem az egyik lábam a korláton, közben érzem, hogy csuromvizes vagyok, nehezen mozgok, hátulról tolni kezd egy kéz, egy matróz keze.
Nagy nehezen partra kerülök, akkor hálálkodva visszanézek, mire ez a segítségem:
-Kisebb seggel könnyebb volna!

frizuraközeli állapot

Már többször találtam magam abban a helyzetben, hogy divatos látványfodrászatok előtt elhaladva azon kell gondolkoznom, hogy a tükör előtt magányosan és bánatosan üldögélő alak arra várhat-e vajon, hogy mögé lépjen a fodrász és hozzálásson végre a munkához, vagy hogy hozza már elé azt a borsos számlát, amit többnapi munkabéréből tud majd csak kifizetni.

reflex alapú időgép

- Milyen ráncos, öreg néni!

Egy pillanat alatt összezsugorodtam, gyerek lettem újra, végtelenül dühös, sértett, kicsi gyerek, és neki akartam esni sírós hangon üvöltözve: AZ ÉN ANYUKÁM A LEGSZEBB A VILÁGON!

majdnem

Ma majdnem tornázni mentünk 11-re. Az utolsó pillanatban viszont sikerült találnunk valami jó kifogást mindkettőnk megelégedésére.
Azóta sokkal boldogabban ülünk a fenekünkön.

balesetveszély

Soha többet ne tedd a fogkrémet állítva a mosdó szélére! Nem gondoltál még arra, hogy egyszer véletlenül megcsúszok és ez a szar kiszúrja a szemem?
És tényleg, azóta másra se tudok gondolni. Mindig rátekerem a kupakját és elővigyázatosan visszaállítom a polcra, és kimenet ellenőrzöm, hogy ott van-e, és mielőtt bemegyek, belesek egy résen, hogy ott van-e, vagy időnként véletlenszerűen rányitom az ajtót.
Egyelőre minden rendben.

kék kert

És mert jó volt , tegnap is oda mentünk, a Kék kertbe. De most magamat választottam. Beszélgettünk valamiről, miközben én azt játszottam, ha a szemem nem hozzám tartozna, hanem valaki máshoz, annak hogy tetszene a látvány, milyennek találna. Ezért néha magamra mosolyogtam, hol tele szájjal, hol a pizzába éppen beleharapva, kacérkodva, hol a borospohár mögül kilesve, hol félrefordított, érdeklődő arccal.
Tükrök és orchideák mindenhol, ez egyszerűen egy ilyen hely.

Neked is jó volt?

A bejáratra merőleges falakat tükör borítja, ezért amikor ülőhelyet választasz magadnak, arról is kell döntened, hogy akarsz-e egész este magaddal, a gesztusaiddal, az ábrázatoddal szembesülni, vagy megpróbálod a társaságodban tartózkodók szellemességével, és ezen kívül az étteremben zajló események figyelgetésével szórakoztatni magad. Tegnap előtt nem magamat választottam, és a tükörnek háttal ültem le. Elkezdtem lelkesen mesélni, hogy ezen a héten mifélék jutottak az eszembe, amiben csak az zavart meg, hogy egyszercsak behunyta az egyik szemét, és kicsit vizsgálódva hunyorogni kezdett. Arrébb ültem egy fenékkel, hogy zavartalanul nézhesse magát a tükörben, erre azt mondja, hogy nem, nem, félreértettél, nem magam nézegetem, hanem csak próbálgatom, hogy mindkét szememmel egyformán jól látok-e, mert az az érzésem, hogy a bal szememet többet használom, gondoltam letesztelem. De azért ne aggódj, figyelek rád, és nagyon érdekes, amit mondasz, és válaszolok is rá magamban, nehogy azt hidd, hogy nem érdekel, csak nem mondom ki a válaszaim. Egyszerűen belül beszélgetek veled. Mert tudod, -mondja- én az egyszerűségre, az ésszerűségre és a tömörségre törekszem, és vannak dolgok, amiket nem lehet így kifejezni, ezeket meg sem próbálom elmondani.
Talán túl bonyolultak a gondolataim ezügyben egy hangos beszélgetéshez.
És kacsingat tovább.
Azért hazafelé megkérdeztem, és mondd csak, jót beszélgettünk?

Jó dolog a pocakod. Ha csukott szemmel ráhajtom a fejem, akkor egészen olyan, mintha gumimatracon lebegnék a tengeren. Olyan veled, mintha folyton nyaralnék.

összetartozás

Megőrültél kisfiam?! Meg ne lássam, hogy ezt a hátmosókefét ajándékozod a barátnődnek!
És ezen a véleményen csak az változtatott, amikor a lány -a fiúnak szánt- ajándékából lassanként kibontakozott egy bundás vesekötő. Akkor könnybelábadt szemmel, engedékenyen biccentett a fia felé.*

*bármilyen hasonlóság valódi személyek és események között, nem a véletlen műve

szerelmem, Onedin

Azt még nem mondtam, hogy az Adagio of Spartacus miért került ide. Bár a zenéket általában nem szokásom indokolni, ezzel kapcsolatban azért el akartam mondani, hogy ez az Onedin családnak volt a főcímzenéje, és én akkoriban bele voltam esve az Onedin kapitányba, mert tetszett a pajeszos szakálla, és hogy mindig valami viccre kész félmosoly bújkált a szája szegletében, és hogy minden problémára tudott megoldást, és sosem vesztette el a türelmét, vagy a hidegvérét, és szerettem a Baines kapitányt is, aki kemény, kicsit együgyű, de jószívű és igazságos volt, és mindig sajnáltam, hogy neki nincs felesége, aki hazavárná, ezen kívül nagyon tetszett a vitorláshajó hánykolódása a tengeren, és azt gondoltam, hogy tengerésznek lenni a legkomolyabb és a leghősiesebb dolog a világon. Elisabethet pedig egyszerűen jó volt nézni. A történetekre sajnos egyáltalán nem emlékszem, viszont a zenéjét hallgatva mindig visszajön az a romantikus, megértő izgalom, amit akkoriban a fotelben ülve éreztem. Most pedig valahogy eszembe jutott, hát ezért.

jelenet megjegyzéssel

Képzeld, felkapta a telefont, kiszaladt vele az erkélyre, és óvatosan a puha mohára eresztette pár emelet magasságból. Erre a férj berontott üvöltve a halószobába, hogy most ő pedig kidobja azt, ami a nőnek a legkedvesebb.
De csak ácsorgott ott tanácstalanul.
Most mondd meg, milyen férj az olyan, aki azt sem tudja mit dobjon ki?

a kitárulkozás nehézségei

...nem tudom, én néha kifejezettem élvezem. Van úgy, hogy a fejemre húzom a takarót, hogy én szívhassam be az egészet, és..
-NE! Ezt már ne meséld el! Szeretném azt gondolni, hogy normális vagy.

vallomások

Kitett egy fehér cérnát az asztalra, az egyik kezével ezt gurigatta, a másikkal húzott belőle egy szálat maga elé, és berregett.
-Mit csinálsz, Dávid?
-Ruhát varrok neked.
-Ó, de drága vagy!
-Nem, nem, ingyen csinálom!
És akkor adtam neki egy puszit.

ma pedig

Ma pedig ilyen. Én pedig elégedett vagyok.

helyzetkép

Szépül a bárányka! Ez a mai állapot, már fa is van a készülő kis parkocskában.

az első

Ma úgy döntöttem, hogy definíciósvers írására adom a fejem. Illetve a fejem döntött úgy. Első találmányom: kérdőív


(Hát nem jó? Szerintem de.)

Már nem tetszik egyáltalán. (2007 október)

cirkusz

Akkor hát most mesélnék a tegnapi kiállításról:
Mielőtt elmentem volna, megnéztem a képeket a neten, de nem találtam túl izgalmasnak. Nem az én világom. Ezek alapján olyan művészkedős, divatos, bocsánat, de értelmetlen, izgalommentes képeket vártam.
Na sebaj, lesz közben koncert is, meg ott lesznek a barátaim, majdcsak jól érzem magam.
Szóval ez volt az alaphangulat, aztán élőben egészen másmilyen képeket találtam. Cirkusz volt a kiállítás címe, közeli arcképekből és cirkuszi életképszerűségeket ábrázoló képekből állt a válogatás. A közeli arcképeken főleg öreg, groteszk pofák részletei látszottak, hol hátravetett fejjel, teleszájjal röhögve, hol hatalmas, eltorzult orral, beesett, foghíjas szájú arcokat utánozó szilveszteri gumimaszknak tűnő figuraként ábrázolva. Bohócok, első ránézésre.
Aztán elolvasom hozzá a képcímeket: Vendégmunkás I, Vendégmunkás II, Vendégmunkás III..
Találó összevetés volt szerintem a sírvaröhögés közösségét megtalálni a hivatásos szórakoztató és a kínjában nevető, és grotesszké torzult arcok között.
Érdekes volt a technika is, amivel a képek készültek. Vászonra és fára készültek a képek úgy, hogy az alap felületre felhordott a festőnő kisebb-nagyobb adagokban vakolatféleséget. (később megkérdeztem, és azt mondta, hogy ez pontosan a freskók alapjául szolgáló vakolat)
Ettől egyrészt lett egy érdekesen foltos és a homoktól olyan szemcsésebb felület, másrészt a festék színe és árnyalata is megváltozott a vakolatfoltokon.
Az egyik porondot ábrázoló képen tűnt fel, hogy a sárga szín a vakolt felületeken meleg arannyá változott.
Ahogy összességében nézegettem a képeket, leginkább az volt feltűnő, vagy zavaró számomra, hogy a képek színvilága, és maga az ábrázolás és a téma sem illett ehhez a fiatal lányhoz (25 éves) valahogy idősebb, keserű férfit gondoltam volna a képek mögé. Persze ez nem jelent semmit, csak egy izgalmas disszonancia.
Aztán elkeződött a jazz koncert (Váczi Dani trió), én közben is nézegettem a képeket, és azt hiszem sikerült megfogalmaznom a magam számára -és hogy el ne felejtsem, gyorsan ignotus fülébe súgtam- hogy szerintem gobelin szerűek a képei. Nem a mintázat gazdagságát, vagy részletességét, vagy a témát tekintve, hanem a színek szempontjából. És akkor ezzel meg is volt az öreges hangulat forrása, amihez én egy félhomályos nappalit képzeltem el ilyesmi bútorokkal, ahol egy kopaszodó, szakállas ember mélázva pipázik. Ő lett volna a festő.
De nem, a festő egy fiatal, szép, barna lány volt.
Talán csak kívülről?

ma este

Ma este Pap Gitta festménykiállítás-megnyitón voltunk, majd holnap elmesélem, hogy milyen volt.
Addig nézzétek meg a weben található képeit, mert én is így tettem, és utána majd elmesélem, hogy ehhez képest milyen élmény volt a cirkusz című sorozatát látni élőben.
Jó éjt!

kék fény

A hiperszuper mozikban még a vécé is hiperszuper, ezért szeretem meginni a film alatt a fél liter bármit, hogy majd a film után muszáj legyen kipróbálnom.
Ebben a moziban kék fény van a vécében, teljesen és csakis kék fény. Kicsit olyan, mintha sterlilizáló helyiség volna, vagy valami furcsa elhőhívó kamra. A kék előhívja a sárgát, mint komplementer színét? Talán.
Ezen kívül még eszembe jutott a henteseknél, és egyéb szabadtéri hússütő alkalmatosságok környékén alkalmazott kékcsöves, zizegő légyfogó is.
Ígyhát igyekeztem inkább a romlandó hús szerepét játszani, nehogy légyként csapdába essek.

paraszthajszál

A nézőtéren egy pár volt a szomszédom. A nő ült mellettem, kicsit lecsúszva, kicsit szétrakott lábbal, a férfi a túloldalról pedig hol a nő lábán, hol akörül, hol aközött matatott a sötétben. Szeretők.
Aztán egyszer, a másik kezével a saját szájához (vagy az orrához?) nyúlt, mire a nő egy hatalmas, csattanós ütéssel eltávolította azt a kezet onnan. Talán mégis inkább házasok lehettek.

még az autókról

Amúgy, amikor megkérdezik, hogy most ez, vagy inkább az a típus tetszik, nekem kényszeresen mindig az a válaszom, hogy az Audi tetszik (még ha nincs is a felajánlott lehetőségek között).
Ilyenkor tren felhívja a figyelmem például az ilyen, látványos gyengeség című cikkekre.
Jó, jó, de akkor is olyan gusztusosan néz ki, szépek a karikái és a hűtőrácsa.
De egyébként engedékeny vagyok, nem nagyon érdekelnek az autók. Guruljon, beleférjek, legyen benne zene, és olyan 4 karika elöl.

7 óra gyönyörű veszteség

Pénteken egyébként megint ebben a kedves kis kávézó-borozóban voltunk kezdetben kettesben, aztán hármasban Husival. 5-től éjfélig ültünk ott, és ittuk a fröccsöket felváltva a tiszta borokkal, a citromos vizekkel és elfogyott egy pácolt hermelin is.
A beszélgetéseink mindig nagyon élvezetesek, legalábbis én jól vagyok közben és utána is tőlük. Mindig van egy szokásos hullámzásuk, a hullámok mindig máskor jönnek, de mindig jönnek.
Vannak a röhögős részek, a meghökkentő részek, a megható, sírós részek, a szédülős részek (na jó, ezek többnyire a végefelé vannak) a vallomásos részek, az élveboncolós részek.
Most kivételesen volt egy személyiségelemzős rész is. A következő "feladatot" kell megoldani hozzá: rajzolj egy emberi figurát összesen 10 elemből, ezek lehetnek tetszésed szerint vegyesen körök, háromszögek és négyszögek (ezek ugye lehetnek téglalapok, négyzetek, vagy trapézok is akár)
Ha van kedvetek, próbáljátok ki, majd később megmondom, hogy miképp lehet ezt értékelni.

vasárnap

Amúgy, ilyen autófelismerőset utoljára akkoriban játszottam, amikor gyerekkoromban az unokatesóméknál voltunk vendégségben Pesten, akik a Hungária körúton laktak, közvetlenül a néhai BS-sel szemben, a Hungária körút és -ha jól emlékszem- a Mogyoródi út kereszteződésénél, és vasárnapi ebédek után gyakran kiálltunk a teraszra nézni a forgalmat, a fiúkkal próbáltuk megnevezni az autókat felülnézetből, de ők ebben mindig jobbak voltak, mire tippeltem volna, már megvolt a megfejtés, úgyhogy én inkább vártam valami izgalmas kis koccanásra a telizöldeknél, mert vidéken ilyesmit sem nagyon látni.

odasüss

Egy ideje folyton autókat kell néznünk az utcán. Leginkább Mazda 3-as, vagy 6-os, és hatchback kell legyen, de a többi mazdákat is észre kell venni, és megjegyezni, hogy az milyen, és miért nem olyan, mint a 3-as, vagy a 6-os, és hogy emezek miért jobbak mindenképp.
Ha sétálunk, akkor parkoló autók közelében kell elmennünk, és akár az úttest egyik oldaláról átvágni a másikra, mert ott is áll éppen egy. A múltkor egy megállóval hamarabb szálltunk le, mert a villamosablakból látszott egy mazdajel a sötétben.
És egyáltalán, nem csak a mazdákat, újabban mindenféle autókat fel kell ismerni, azonosítani, utánafordulni. Ez a legkevesebb.
Én is elkezdtem ilyet játszani, és amikor arról volt éppen szó, hogy vajon lehetett-e az előbbi autó egy Mazda 3MPS, akkor lelkesen közbevágtam, hogy odanézz, ott egy Skoda 105L!

vendégség nálunk

Már említettem kicsit régebben, hogy lakást tervezünk venni a bárányka felett. Na, ma például aláírtuk végre a hitelszerződést, és ez még nem minden, mert az online építkezésközvetítésen ma azt is láthattam, hogy már vendégeink is voltak a nagyszobában. Úgy izgulok, remélem jól mulattak!

két kép

Láttam egy ötven körüli, most kissé zilált, de valaha szép nőt a metrólépcsők aljánál. Mindenféle táskák, szatyrok dossziék voltak a kezében, miközben egy halom hosszúszárú, elszáradt rózsát ölelt. Néha megszólított valakit és a rózsáira akarta rábeszélni kérlelő hangon. Olyan volt, mintha meg akarna szabadulni valamitől, amiről csak úgy nem tud lemondani, mint egy cserbenhagyott menyasszony az emlékeivel.

És láttam az étterem ablakából egy idős párt élénk beszélgetésbe merülten, miközben lendületesen haladtak, az idős hölgy egy kisebb dunsztosüvegbe hagymák közé tuszkolt szafaládékat tolt előre nyújtott karral maga előtt a levegőben.
Olyanok voltak, mint egy speciális körmenet, és előttük a vízbefúlt*, mint Úrmutató.

*a csehek vízbefúltnak hívják az ecetes hagymás lébe pácolt szafaládét és megeszik

Vajon vannak-e annyira figyelmesek az IKEA lakberendezői, hogy legalább a svédországi üzletekben nem svéd írók műveit állítják ki vastagság és gerincszín alkotta harmónia szerint a lakásrészletek könyvespolcain?
Ha író volnék, engem nagyon megviselne, hogy a mű az elkelt, de olvasatlan díszlet dísz lett.
Igazi szép irodalom.

hozzállás

Kimaradt egy 5-ös villamos, így a következőre kisebb tömeg jött össze a megállóban. Mégis reménytkeltő volt a helyzet mikor végre megérkezett, mert cserébe egy teljes túristacsoport vergődött le róla, ami kicsit olyan volt, mint cirkuszban a kalapból, vagy inkább szájból szalagot húzó bűvész mutatványa: tudjuk, hogy sokáig fog tartani, mert ez a lényege, és hát érdekes is, meg minden, de mostmár jöhetne valami más.
Kiszálltak végre, elindult a felszállingózás, amikor a jólneveltebb polgár próbál úgy tenni, mintha nem volna olyan fontos, hogy ki foglalja el az üres helyeket, és pláne az nem lenne fontos, hogy ő az ülők között legyen, ezért olyan se nem lassan, se nem gyorsan próbál felszállni, és az udvariasság keretein belül hátráltatni a további felszállókat, mert az ülőhely, az ülőhely, a fenék pedig fenék, és letevésre vágyik.
Persze, az utolsó helyet éppen az orrom előtt foglalták el, és én, mintha ez nem volna fontos, méltóságteljesen a hátsó ablakhoz sétáltam, és arra gondoltam, hogy nem baj, jó ez így.
Már csak két megálló a Pražska Trižnice*, ahol mindig sok szatyros mama száll fel, így legalább biztosan nem én leszek az, akinek fel kell állnia.

*prágai piac

pazarlás

Szőlőt válogattam. Szép, kövérszemű szőlőt kerestem, a kecskecsöcsű a kedvencem. Éppen elégedetten felemeltem egy hatalmas fürtöt, amikor a látómezőmbe beúszott egy kar, egy izmos férfikar, egy erektől duzzadó izmos férfikar képe. Ilyesmi nem szokott történni a zöldégesnél, furcsa borzongás töltött el. Te jó ég, milyen erős, mennyi energia! És türelmetlenül szántott végig tekintem a karján, egészen a csuklójáig.
Aztán valahogy nem érdekelt tovább. Két ujja közt egy apró avokádót szorított.

kutyát szeretnénk

Majd.

Ez biztos.
Hogy milyen is legyen az, ez visszatérő beszédtéma nálunk.
Én találni szeretnék egyet, csak úgy. De lehet szó vásárolt vizsláról is, ebben egyetértettünk. Mondjuk tudnék örülni egy kis drótszőrű tacskónak, vagy akár nem drótszőrűnek is.
Igazából lehetne egy kis, meg egy nagy kutyánk, és ha esetleg még találunk valahol valamilyet, amelyik véletlenül éppen senkié, és a lábamhoz ülne, akkor hazajöhetne velünk, (ha lenne kedve) és lehetne három kutyánk is.

De tetszik a Rudi is.
-A Rudi milyenféle is?
-KurtRussell terrier. (Hangzott el tévedésből a JackRussell helyett.)

A képen Rudi látható akcióban.

emlék

Beszélgetés Mazsolával egy (másik, korábbi, és igazi havas) téli estén, Nomiék teraszán állva a hidegben:




Az élet, tulajdonképpen szép -mondta Mazsola.

mi történik máshol, miközben itt csend van

Például, voltunk a Balta szülinapját ünnepelni, ahol volt sok melegszendvics, és baráti hangulat, aztán zene is, és kellemes felfedezés volt, hogy a szőrös szobapapucsok ellenállás nélkül csúsznak a laminált parkettán, így mindenféle virtuóz, varietékben látott és mindig is megvalósítani vágyott táncfigurákat lehet kivitelezni.
Aztán valamiért méretszkedni (így kell ezt írni?) kezdtünk, először csak összevetettük a testmagasságunkat, aztán ellenőrzésként össze is mértük egymásnak háttal állva. Mert például Nomi és én is azt állítottuk, hogy 163 centik vagyunk, de látszott köztünk kábé két centi különbség az én javamra, végül abban maradtunk, hogy én legyek inkább 165, mert senki nem szeret még kisebb lenni, mint amekkorának gondolja magát.
Aztán, ha már ilyen sikeresen megmértük a lányokat, akkor jöjjenek a fiúk is, eképp kértük őket: ...és most, csináljátok össze magatokat ti is! (ez azt jelentette, hogy álljanak egymásnak háttal)
Ezután pedig előkerült valahonnan egy mérleg, ez tök utálatos rész volt, nem is mesélem el. Az adatokat 80 évre titkosítottuk, aztán bekaptunk egy pár szeletet a túrós gyümölcstortából, néhány falatot a frissen sült sütőtök cikkekből, végül pedig a pirított szelídgesztenyék közül is, ügyelve arra, hogy csak a biztosan rosszak maradjanak a tányéron.

És most, mindettől rámjött a neotonozhatnék. Jöjjön rátok is!

mámor

Kicsit sötét volt már, nem láttam pontosan, de úgy tűnt, hogy bőr irattáska volt a kezében, világos nadrágot és sötétebb bársonyzakót viselt. Ősznek és kissé kopaszodónak találtam, bár lehajtott fejjel botorkált, leginkább csak a tarkóját láthattam.
Lépett kettőt bizonytalanul előre, aztán lendületesen elindult, mintha jobbra hordva a járda széle felé, aztán hirtelen lelassított, iránytmódosított, majd újra határozottan és lendületesen haladt tovább.
Vagy tudós, vagy részeg, állapítottam meg. Milyen érdekes, hogy van olyan nézet, ahonnét ez összekeverhetőnek látszik! Kuncogtam, lassítottam és iránytmódosítottam én is.

---------------------------------
Mai zenénkért köszönet zenyitnek! Timo Maas: Pictures

hipochonder

-Képzeld, az előbb kifújtam az orrom, és nagy durranást éreztem a jobb fülemben. Aztán annyira elszédültem, hogy le kellett feküdnöm.
-És most hogy vagy?
-Először arra gondoltam, hogy kilyukadt a dobhártyám, és meg fogok süketülni. De mostmár jól vagyok, a jobb fülemre teljesen tisztán hallok.
-Örülök neki!
-Én is. Csak most szorongok, nem merem már kifújni az orrom többé.
-Hát próbáld meg, de óvatosan.
.
.
.
(pár perc múlva)
- Szerinted lehetséges orrfújástól agyvérzést kapni? Vagy észrevenni az ilyesmit?
- Remélem nem kaptál.
- Igen, én is, de olvastam valahol, hogy nem szabad úgy orrot fújni, hogy befogjuk közben az orrunkat. A nyomás miatt, ami így a fejünkben keletkezik. Merthogy az veszélyes. Csak már nem emlékszem, hogy konkrétan milyen súlyos problémákat okozhat. Nem tudod esetleg?
.
.
.
(újabb pár perc)
- Csak tudnám, hogy akkor hogyan kell! Hogyan lehet úgy orrot fújni, hogy közben nem fogjuk be?
Figyelsz rám?

Tegnap éjjel itt virrasztottam kettőtől-kettőig.
Akkor én most nyertem, csaltam, vagy csak úgy eltöltöttem egy nem létező órát?

apróság

...
-Akkor, találkozzunk a kacsamólónál!
-Jó, akkor a kacsamólónál.

És találkoztunk azon a helyen.

Ez annyiból érdekes, hogy ilyen nevű hely nincs. És korábban nem is hangzott el közöttünk, csak most rögtönözte a telefon másik végén Zola, a barátunk. És még én sem gondoltam rá soha, hogy ezt lehetne így nevezni, de rögtön tudtam, hogy hová kell menni.
Hát, például ezek a szép dolgok az életben.

újra

Biztosan egysíkúnak tűnik majd az életünk, ha elmondom, hogy tegnap megint koncerten voltunk, és már megint a Gregor Samsán. A kilőtt szemes helyen volt a buli, mint legutóbb, az előzenekar pedig a Vasárnapi emberek nevű együttes volt. Róluk még nem meséltem, pedig ők is aranyosak. A Honza nevű gitárosnak van valami magyar kötődése, de lehet, hogy igazából csak érzelmi, (magyar szakra járt itt a Károly Egyetemen) mindenesetre van egy pár magyar szövegbetét a dalaikban, és több alkalommal is a Samsával együtt lépnek fel, és Mazsola is szokott náluk basszusgitározni. Jó mulatság volt, bár ezúttal nem táncoltam, és nem is nyertem a belépőjegytombolán. Pedig bekiabáltam nekik, hogy én nagyon szeretnék nyerni, legyenek szívesek az én számomat kihúzni. A nyeremény egy Samsa cd volt. Azt mondták ne izguljak, majd adnak nekem tombolán kívül.
De nekem az úgy nem jó, én igazából szerencsés szerettem volna lenni, nem is cd tulajdonos.

nagyzolúzer

A petőfin most éppen a lúzerségről van szó.
Mondtak mindenféléket, én most röviden így szabnám testre:

Ami elromolhat, azt el is rontom. Sőt!

bátorságpróba

Ezt a bejegyzést a piszkozatok között találtam, elfelejtettem befejezni. Na, majd most:

Az előző kutyáról eszembe jutott a mi kutyánk, a Tücsök, akiről már régóta mesélni akarok.
Most mesélnék:

Érettségi után voltunk 18-19 évesen, miénk volt egy egész nyár, az egész világ. Átmenetileg két emelettel lejjebb, a barátnőmhöz költöztem, akinek szerencsét próbálni mentek a szülei a nagyvilágba, én pedig a szüleim nélkül akartam végre látványosan szerencsét próbálni, ezért hát kellemesen összepasszoltunk kényszerű és választott függetlenségünkben, amit igyekeztünk azzal töltöteni, hogy kitapogassuk ennek a függetlenségnek a legszélső határait.
Az egyik ilyen ötletünk, a bátorságpróba volt. Ez abból állt, hogy kitaláltuk, hogy kettesben nyaralni megyünk, méghozzá sátorral.
Nem messzire, csak pár kilométerre a várostól, egy horgásztó mellé, ahol egyébként soha senki nem szokott sátorozni, de mi egy saját kis tavat akartunk, úgyhogy ezt pont nekünk való volt.
Egy régitípusú kétszemélyes sátrat vittunk, és házőrző-testőrként a Tücsköt.
Napközben nem volt semmi gond, mert fürödtünk, napoztunk, vitatkoztunk a halőrrel, aki folyton azt hitte, hogy mi titokban pecázni akarunk, és méregette, hogy melyik bokor alatt lapulhatnak a botjaink, aztán szerencsére ráunt.
Délután pedig kijöttek a haverok, akik hoztak némi sört, és kazettásmagnót zenével, vagy egyenesen gitárt, és akkor velük ücsörögtünk sötétedésig, utána ők hazamentek, mert mindannyian dolgoztak akkor már, másnap munkába kellett menniük.
Szóval beesteledett, sehol semmi világítás, tök sötét volt.
Persze mi nem féltünk. Volt zseblámpánk például, volt két rugósbicskánk és egy házőrzőkutyánk is, a Tücsök.
A kutyát kicipzáraztuk a sátorból, egyrészt mert koszos volt a lába, másrészt pedig ő volt a házőrző, így osztottuk ki a lapokat.
Mi pedig befeküdtünk, és reméltük, hogy minden rendben lesz.
Egyszercsak a kutya vonyítani kezdett, aztán ugatott, és mi teljesen meg voltunk rémülve, hogy mi a fene lehet az. És a Tücsök mindig ott sündörgött a sátor bejáratánál. Időnként elment, aztán visszajtött, és szuszogott, meg döfködött az orrával.
A késeket kinyitottuk, hanyatt feküdtünk, és úgy szorongattuk fülelve, hogy bármilyen gyanús
hangra készen álljunk megvédeni magunkat.
Ez így ment egész éjjel, mi virrasztottunk, és úgy tettünk egymás előtt is, mintha nem félnénk.
Hajnalban arra ébredtem, hogy nehéz lélegeznem, nem kapok levegőt, valami nagyon nyom.
És akkor vettem észre, hogy a sátoron kívül a kutyám feküdt rajtam.
Közben rájöttem, hogy ő sem aludt még sosem a szabad ég alatt, minden lombzizzenéssre támadót sejthetett szegény.
Szóval míg mi tőle, ő mitőlünk várt megmentést, végső elkeseredésében pedig rámfeküdt, beszakítva ezzel a sátorvásznat.
De végülis megúsztuk, csak egy lyukkal lettünk gazdagabbak, a többit sikerült megmenteni.

a mai vicce:

Igen. Hát, mégiscsak megtartom.

önkényszer

Olvasom, nézem, hallgatom a híreket.
Olvasom, nézem, hallgatom a híreket.
Olvasom, nézem, hallgatom a híreket.
Mást nem tudok csinálni.
Semmit se tudok csinálni.
Csak olvasom, nézem, hallgatom a híreket.

Husinál

Husikánál vacsoráztunk ma (hétfőn). Talán provence-i csirke volt amit ettünk, de az biztos, hogy bor volt, amit ittunk, utána beszélgettünk és zenét is hallgattunk sokat, és egyszer csak vécére kellett mennem, és mentem is, és leültem, és az ajtón volt egy csomó kép, Csontvárytól, Kahlotól, Pinkavától, általam ismeretlen franciás hangulatot fényképező fotósoktól, és Husikáról is, sok-sok apró kicsi kép. Aztán a falon receptek, keményítő nap, szénhidrát nap, gyümölcs nap, aztán születésnapok, az enyém is, és Zsoltié is például, a másik oldalon pedig idézetek, Coelho-tól és Esterházytól.

Aztán kijöttem a vécéből, kértem egy papírt és egy tollat, visszamentem és ezt leírtam magamnak, leírom nektek is:

Elhatároztam, hogy szabadon fogok élni, mint a férfiak,
függetlenül, szilárdan, szélben,
de úgy, hogy ennek nem tulajdonítok jelentőséget,
az élet minden ajándékát, finomságát, vagy gonoszságát úgy fogadom el,
mint ami nekem jár.
Úrnő vagyok, életem főszereplője, úgy döntöttem!
(Esterházy Péter)

Jó éjt!

péntek, szombat, vasárnap elmesélve hétfőn

Pénteken és szombaton is Kaltenecker trió koncerten voltunk.

Ez akkora élmény volt, hogy vasárnapra hőemelkedésem lett.*
Komolyan, a Borlai Gergő úgy tud dobolni, hogy az embernek felrobbani volna kedve, illetve nem is kedv kérdése ez, egészen úgy tűnik, mintha már nem lenne más lehetőség. (a weboldalukon vannak letölthető koncertvideók, a Jean-Paul Belmondo például ilyen energiabomba szám)

*Persze az is lehet, hogy túl sok hideg sört ihattam hozzájuk, utána meg velük. Na meg a nagy mennyiségben kifújt és beszívott füstök, és az alvatlan álmatagság együtt valahogy kifárasztott.

valakinézis

Éreztem, hogy valaki néz.
Körülnéztem, de nem találtam az arcot, és azon kezdtem gondolkozni, hogy ugyan ki gondolhat énrám ennyire, hogy megzavarjon ácsorgás közben?
És ahogy ezt találgattam volna, összeakadt a tekintetem egy csillogó, tiszta kék szempárral, de ahogy összenéztünk, ő rögtön be is csukta a szemét. Néztem egy pillanatig, de nem nyitotta ki. Aztán úgy tettem, mint aki nem érdeklődik tovább, kicsit oldalra fordítottam a fejem, azért a szemem sarkából figyeltem, és akkor láttam, hogy kinyitja és újra rám néz.
Úgy tettem, mintha most már én nem venném észre, néztem mindenfelé, látványosan másfelé, de azért a szemem sarkából visszapillantottam, hogy lássa, hogy látom. Akkor összerezzent, elmosolyodott, és megpróbált óvatosan takarásba kerülni. Én is mosolyogtam, aztán, mintha dolga volna, eltűnt egy széleshátú kabát mögött.
Nem tudtam eldönteni, hogy egyáltalán fiú-e vagy lány.
Kis idő múlva megint feltűnt az arca, mostmár egyből mosolyogtunk, aztán úgy tettünk, mintha nem is tettük volna, elfordultunk, de csak azért, hogy aztán újra nézhessük egymást.

Aztán nem láttam többet. A széleshátú kabát került sorra, majd kitolta őt a bevásárlással együtt a parkolóba.

a férj és a felesége

(mozgólépcső felfelé menet, egy férfi és egy nő egymással szemben)

-Milyen remek így Drágám! Látod, épp egy lépcsőnyi közöttünk a magasságkülönbség. Most ágaskodás nélkül is a szemedbe tudok nézni és meg tudlak csókolni. (átöleli, megcsókolja)
Szeretnél egy ekkora nőt? Mi lenne, ha ekkora nő volnék, örülnél neki?
-Nem tudom. Te szeretnél ilyen magas lenni?
-Hm, nem is tudom. Örökre talán nem. De próbaképpen vehetnél nekem egy magassarkú cipőt.

néznivaló

Most csak röviden:
megnéztük a Taxidermiát, szerintem szuper film, tele van malacos és disznó részekkel.
Ha még nem láttátok volna, szívből ajánlom!
www.taxidermia.hu

műsörajánló

A Kolowrat színház mellett szoktam elsétálni hazafelé jövet, közvetlenül a jegypénztár előtt, ahol van egy vitrinszerű ablak. Ebben rendszerint videoról vetítik az aktuális előadások részleteit, nyilván kedvcsináló jelleggel.
Nem szoktam odanézni, mert kétlépésnyi időben úgysem lehet komolyabb látványt értelmezni, ácsorogni pedig nincs kedvem a vitrin előtt és amúgy is mindig sietek.
Ma mégis odapillantottam, talán mert a szokásosnál hangosabb volt az adás.
Láttam két, bazinagy söröskorsó díszletet, és miközben valami harsányan vidám zene szólt, négy ember cigánykerekezett a színpadon.

úgy kezdődött

A könyvtárban láttam először. Tetszett a dús barna haja, és hogy a bő nadrágja felett egy szoknyát is viselt. Mindene két szín, rajta mindig két szín: piros és fekete. Szenvedély és gyász, valahogy mindig ez jut róla az eszembe.
De igazából nem ezért szerettem bele, hanem mert egyszer valaki mással beszélgetve azt mondta:
...sokáig nem értettem, hogy mitől lesz fehér a jobb karom, és pöttyös a nadrágom alja. Aztán egyszer a tükörbe nézve feltűnt egy kövér csepp a könyököm sarkán. Azóta próbálok öltözködés előtt fogat mosni.

öltönykaland összefoglaló

1. azt hittük megvan
2. úgy tűnt, hogy elveszett
3. most viszont meglett

reklám

Egyik kedvenc téli kocsmánk, a IV. Károly falán találtam ezt a plakátot, és gyorsan le is telefonfényképeztem a naplóm számára.
(Majd legközelebb a krusovicés Károlyt fogom szerepeltetni, ő is mindig ott lóg.)

libero

Öt szerelmem van, ebből három lány -újságolta Atika, az oviból hazafelémenet.

megjöttünk

innen (körül)nézve:
mindenünk megvan*


*a megállapításváltoztatás jogát fenntartom

...

Tegnap találkoztam velük a tóparton.
Hallod, egyáltalán nem változott. A felesége most kicsit összeszedte magát, legutóbb iszonyú sovány, egyszerűen aszott volt. Akkor külön éltek.
De a pasi, az húsz év óta ugyanúgy néz ki! Talán csak egy kicsit megőszült, de ez minden.
Nincsen annak lelke, nem érinti meg semmi.

aktuálom

Azt javasolták, hogy énekeljünk el kánonban egy népdalt. Jó. Elkezdte énekelni, nekem kellett másodiknak belépni, és egészen addig, amíg el nem jött a megfelelő pillanat, úgy tűnt, hogy a szerepem teljesen világos és eltéveszthetetlen. Aztán persze csak kitátottam a számat, de nem jött ki rajta hang.
Nem gond, kezdjük el újra, most legyek akkor inkább a harmadik. Jó. Akkor már lesz minta, hogy hogyan, és különben is, nem olyan nehéz dolog ez. Elkezdte az egyik, aztán a másik gyerek, és következtem én, és...
és hát belezavarodtam a halandzsába és a dallamba is. Elhallgattunk. Kissé vádló és lenéző pillantások érkeztek felém. (Ami teljesen érthető is, ha 4-5 éves gyerekekkel szemben bizonyul az ember alkalmatlannak.)
Kimegyek wc-re, mert sürgős, aztán visszafelé a folyosón valami teljesen leköti a figyelmem, órákig elnézegetem, és csak akkor jut eszembe, hogy jesszus, egy egész óvodás csoport van a felügyeletemre bízva! Rohanok vissza, a teremben már csupa felnőtt ül a szőnyegen. Hová lehettek vajon az én óvodásaim?
Egy kis lyukat veszek észre az erkélyajtón, és azon át látom, hogy ketten-hárman csimpaszkodnak a fémkorlátokon. Újabb rémület, kinyúlok a résen, és visszahúzom őket a biztonságba.
Aztán egyik nap azt mondja nekem a szülők egy csoportja, hogy másik óvónőt akarnak. Végülis megértem őket, de azért mégiscsak bosszantó. Ha akarok elmegyek, de kitúrni nem ér.
Úgy döntök, bizalmi szavazást kérek magam ellen. A gyerekek sorban ülnek az asztal körül, feléjük fordulok:
-Szerettek játszani?
Rámnéznek, és sorban azt mondják: igen.
Akkor egy buzgó szülő felpattan és közbekiabálja, hogy ez így nem ér, ne ezt kérdezzem meg, hanem azt, hogy velem szeretnek-e játszani!
Igaza van, talán nem is véletlen, hogy úgy kérdeztem, ahogy. (mindig is utáltam az ilyen buzgómócsingokat, miért nem tudnak az ilyenek nyugton maradni?)
Megkérdezem akkor így is:
-Szerettek velem játszani?
Így már bizonytalanabb a válasz, elhangzik egy-két nem is. Az ő szüleik diadalmasnak néznek rám.
Mekkora hülyeség, semmi kedvem ehhez.
Hánykolódok, hangosan beszélek:
igen!
nem!
izzadok, rugdalózok

és hála az égnek, reggel felébredek.

pirospont

Anya, ma kaptam egy pirospontot, itt van az ellenőrzőmben.
Na de fiam, itt fekete pont van!
Igen, mert éppen nálam fogyott ki a tanítónéni piros tollából a tinta, kénytelen volt feketével beírni.

(ez olyan Mórickás, de ez is megtörtént, 6 éves kisfiú a rafinált szereplő)

Egyébként kincset kerestünk délután, találtunk is, úgyhogy szerintem nekünk (is) biztosan jár egy pirospont.

(a kép egy link, nem az én művem)

a megalomán és a felesége

-Drágám, monddcsak-mégis, mit szeretsz rajtam igazán?
-A szép nagy füledet és a hatalmas fogaid.

barkóbarészlet

-élőlény?
-igen
-ember?
-igen
-ismerős?
-igen
-rokon?
-nem
-barát?
-nem

-csapos?

késleltetett reakció

-öltönyt nem hoztatok?
-úgy emlékszem, hogy legutóbb itt hagytuk
-itt?...
-hm, akkor felhívom anyut, hátha ott:
.
.
-nálunk?

-értem,
akkor
talán
fél éve hazafelé menet a vonaton...

hirtelen nagyon mérges lettem
nevetséges

útrakelünk

innen nézve:
a nemszabadelfelejteni-,
a megkellmégvenni-,
az összekellmégrakni-dolgok
tornyosuló halmazába vetődés.

micsoda szórakozás!

ez már túl jó

A firefox böngésző a legokosabb a világon! Kedves kis hiba-performanszokkal szórakoztat rendszeresen. Az egyik kedvencem tőle, amikor véletlenszerűen összekeveri a weboldalakhoz tartozó képeket, és az eredeti helyre való méretben mutat, de egy egészen máshová való képet. Ráadásul itt, a mellékelt képen még a cím is teljesen találó. Egyszerűen lenyűgöző a böngészőm humorérzéke! Volt korábban egy másik eset is, ezen is jól szórakoztam: csacsi

De ez nem minden. A sikerén felbuzdulva újabb trükkökkel próbálkozik. Tegnap óta például nem enged bejelentkezni a blogomba. Megjeleníti a weboldalt, viszont elmulasztja betölteni a logines részt. (ott jobb felül kéne lennie, de nincs) Úgy tűnik, szerinte itt már nincs mit tenni, új blogot kéne létrehozni. Elvileg én bírom a kritikát, de ez azért mégis több a soknál. Betelt a pohár, úgy döntöttem elhagyom. Most titokban az explorerből írok. Legyetek jók, és óvakodjatok a túl okos brózerektől!

(Az képek a fotózz-os galériámból valók.)

Azt még nem is mondtam, hogy a ztratyban láttuk David Černyt, akiről csak ott derült ki, hogy egy jópár kedvenc prágai szobrunkat ő készítette. (Ez úgy derült ki, hogy Husika tudta, hogy a szobrok hozzá köthetők. Amúgy talán sosem jöttem volna rá, hogy egy emberhez tartoznak.)
Szóval ő készítette a fordított lovast a lucernában, a rúd végén logó férfit, a tévétornyon mászó babákat..
És van egy vicces szökőkútja is, ezt még élőben nem láttam, de érdekesnek tűnik ez is.

Érdemes kocsmába járni.

larissza

Tegnap a ztratyban nyelvi félreértésekről beszélgettünk. Főleg magyar nyelven belüli, földrajzi és tájnyelvi különbségekből adódó félreértésekről.
Husika mesélt sok érdekeset, például hogy a kaspó, a bandaszka, az internátus, a marmonkanna mennyire értelmezhetetlen egymástól mindössze 30 km-re lakó magyar gyerekek között. (igaz, közbejön egy országhatár is)
És erről nekem eszembe jutott egy-két saját élmény is, a satnyáról és a larisszáról.

A larisszás történethez először is el kell mesélnem, hogy apunak az a szokása, hogy amikor ebéd után leheveredik a tévé elé, akkor egy kispárnát tesz a hasa tetejére. Nem takarót, nem nagy párnát, hanem csak egy egészen kicsit és így szunyókál egy órácskát.
Amikor először jártam a férjeméknél, akkor a nappali szobában kávézgatva elbámészkodtam a heverő díszpárnáin. Volt köztük egy gyapjúból készült, macska alakú párna. Megjegyeztem magamnak, mert ilyet még nem láttam.
Később megebédeltünk és elvonultunk csendespihenőre, amikor Flóra néni megkérdezte, hogy nem akarunk-e magunkra larisszát tenni.
Tulajdonképpen fogalmam sem volt, hogy miről is van szó, de valamiért azt képzeltem, hogy náluk is él ez a furcsa szokás, és a larissza az nem lehet más, mint a gyapjú-macskapárna.
Egyszerre volt nagyon kellemes a gondolat, hogy ezek szerint rokonlélekcsalád volnánk, másrészről pedig furcsa túlzásnak tartottam, hogy egy párnának ilyen előkelő kisasszony hangzású nevet adjanak.
Mindenesetre azt mondtam, hogy nem kérem a larisszát. Ez nálunk igazából csak apu szokása -tettem hozzá magamban, tiltakozva kissé a lelepleződés miatt.

Később kiderült, hogy a larissza az se nem párna, se nem macska név, hanem egyszerűen a pléd kassai megfelelője.


Van itt egy jó kis oldal, ahol a marmonkannát is találtam, sok érdekes tárgy és történet gyűlt össze:
http://www.neprajz.hu/madok/ebkert.html

titok

A fiú egy vasoszlopnak támaszkodott, egykedvűen lóbálta a zöld színű pórázt és bámulta maga előtt az utcakövet. A kutya kicsit hátrébb állt, és szintén előrebámult.
Vártak.
A kutya elunta ezt a várakozást, felállt, körülnézett, és besétált a mögöttük álló maso, uzeniny* feliratú üzlet ajtaján.
Elmosolyodtam. Nekem mindig örülnöm kell, ha kutyákat látok valamit, vagy akár épp semmit csinálni.
Eltelt két-három perc, zörögve megérkezett egy villamos. A kutya farkcsóválva kisietett az üzletből, megállt a fiú háta mögött, aki még mindig az utcakövet bámulta. "Mindenki saját maga
felelős azért, hogy jól érezze magát" -gondolta, aztán elindult lassan a zöld póráz után, a villamos felé.

*hús, füstölt áru

feliratok.hu

...
140
00:13:54,192 --> 00:13:57,548
- Követ, uram?
- Lesz ott elég szanaszét.

141
00:13:57,712 --> 00:14:02,581
De ilyenek nem, uram!
Ez minőség! Mestermunka!

142
00:14:03,632 --> 00:14:06,544
Jó, adjon két hegyeset,
meg egy nagy laposat.

143
00:14:06,712 --> 00:14:08,464
Lehet az enyém a lapos,
mama?

144
00:14:08,632 --> 00:14:09,781
Vagyis papa.

145
00:14:09,952 --> 00:14:13,228
Két hegyes, két lapos,
és egy zacskó kavics.

146
00:14:13,392 --> 00:14:14,541
Egy zacskó kavics!

147
00:14:14,712 --> 00:14:16,350
Jónak ígérkezik a műsor.

148
00:14:16,512 --> 00:14:17,865
Idevalósi a fickó.

149
00:14:18,072 --> 00:14:19,221
Érezzék jól magukat!
...
(Brian élete, részlet)

ismét hírek!

Ma reggel pedig Timi és Gyuri kisfia született meg, Gáborka!
Napról-napra bővül a Molnár család.

Tegnap voltam megnézni Esztert, és amikor fogtam a karomban, és éreztem ahogy szuszog, én nem gondoltam rá, hanem legbelül éreztem, hogy az élet milyen szép.
(Látogatás után el is mentünk meginni egy sört az apukával.)

Ma pedig ebéd közben végignézve a pincéreken és a szomszédos asztaloknál ülőkön, próbáltam megtalálni újra ezt az élményt, de valahogy nem sikerült. Pedig ezek is mind milyen aranyos kiskölkök lehettek valamikor!

A következő hír, amit már lentebb is újságoltam, hogy új célja lett az életünknek, a hiteltörlesztés. Na de azért mégsem olyan egyszerű az. Maradjunk annyiban, hogy reményeink szerint már nemsokára sikerül eladósodni.

Fontosabb állomások az életben tehát: születés, eladósor, eladósodósor.

közösség

Ma reggel kihajoltam az ablakon, és zaftos szarszag csapta meg az orrom. És látom az embereket az utcánkban, akik a villamosmegálló felé igyekeznek (nyilván munkába menet) és látom, hogy kicsit lassítanak, óvatosan körülnéznek, majd felemelik és megvizsgálják a talpuk, utána könnyedén tovább mennek, és látom, hogy kilép a férjem is a lépcsőházból, és pár lépés után ő is megnézi a talpát, aztán felnéz énrám.
És én bíztatóan integetek felé: ne aggódj kicsim, ez nem a miénk, ez valami közös bűz.

híreket mondok:

A legeslegnagyobb újság, hogy tegnap éjjel megszületett Gabi és Zola kislánya, Eszter. A legkisebb prágai magyar Molnár, magunk között leginkább így emlegetjük. Még csak fényképen láttam, de így is gyönyörű. Sok boldogságot Neki és az egész családnak! A többi feleséggel máris azon versenyzünk, hogy ki láthatja majd hamarabb élőben a kis kakastaréját. Ma Nomi megy, holnap remélem én.

A másik újság, hogy mi pedig aláírtuk a lakásszerződést délelőtt, úgyhogy beléptünk az életfogytig adósok klubjába. Remek érzés ez is! Január-februárban költözhetünk.

Circus Maximus

Már mondtam, és nyilván látszik is, hogy Fodor Ákos rajongó vagyok.
Nem is olyan régen kezdődött, véletlenül akadtam rá.
Kerestem valami mást a neten, és őt is megtaláltam. Mindig szeretem a google által kidobott mellékszálakat is végigbogarászni, mint valami meglepetéscsemegéket. Izgatnak a kiszámíthatatlan elágazások.
Azt játszom ilyenkor, hogy asszociáló gépem van, mesterséges intelligenciám, és így jól elvagyunk egymással. Minden kérdés ezer felfedezés lehetősége. És én mindig kérdezek, és ő mindig válaszol így én mindig felfedezhetek.
Így találkoztam Fodor Ákossal is.
Nem tudom mennyire ismeritek, én első olvasásra beleszerettem. Ezt úgy kell érteni, hogy olvastam, és otthon voltam. Értettem minden szavát. Nem is értettem, hanem inkább olyan volt, mintha az én szavaim lennének, az én tudott, de ki nem mondott szavaim.
Ma is olvasgattam a verseit, és egy eddig ismeretlenre bukkantam:

Circus Maximus

az élő, míg él:
vágyik, szerez, elhasznál,
kidob és újra
vágyik, szerez, elhasznál
az élő, míg él

Ez olyan volt, mint egy leleplező vádirat, ebben is magamra ismertem és nem csak a cím és az önmeghatározásom teljesen véletlen összecsengése miatt.
Hát így állunk.

titkos rajongó

Ma egy aranyos kislány (aki azt mondta egyszer nekem a kezemet szorítva, hogy nem engedlek haza, azt akarom, hogy éhenvessz!) mindenképpen meg akart gyógyítani. Ez abból állt, hogy betegnek látott és úgy találta, hogy feltétlen injekcióra volna szükségem. Szerencsétlenségemre van is ilyen a doktoros készletben, úgyhogy ezzel üldözött, amikor pedig lankadt a figyelmem, és alkalma nyílt a gyógyításra, kidugott nyelvvel belémdöfte a fecskendőt, ami ugye tompa végű, ezért aztán hogy a hatás valósághűbb legyen, (tudniillik a szuri az fáj) beleadott apait-anyait a döfésbe.
Azóta sokkal jobban vagyok.

30 megálló

30 villamosmegálló. Nagyjából ennyi választja el tervbéli új otthonunkat, és egy régi kocsmánkat egymástól. Ez olyan 60 perc utazás. Emberek, tájak és gondolatok keverednek közben, legutóbb ezeket dobta ki a gép:

Krematórium Motol. Innen már csak két megálló! Mi most vajon az Isten háta mögé költözünk, vagy már közvetlenül a színe elé?*

Terméstől roskadozó fák a forgalmas út mentén, alatta halomban a már lehullott, rohadó gyümölcs: hiába termő fa.
Lehangoló látvány és súlyos mondat, nehezen cipelem tovább. Felmentésként gondolkozni kezdek azon, hogy talán mégsem ez a fa az, hanem inkább az, amelyik szép, és gondozott kertben terem, minden gyümölcsét leszedik és elfogyasztják, egy magja sem marad.
De a nyugalom kedvéért inkább azt kéne gondolni, hogy ilyen fa nincs, illetve leginkább, hogy semmi nincs hiába.

*további érdekesség még, hogy Nad Beránkem lakóparknak hívják a helyet, és ez magyarul azt jelenti, hogy a Bárányka felett

a filozófus és a felesége

-Drágám, monddcsak-mégis, ha megöregszel akkor is fogsz majd engem szeretni?
-Hát, ki tudja mivé szűkül addigra a világegyetem. Lehetséges, hogy akkor már csak magamat fogom.

az én filmem

A múltkor, egy erdei kirándulás közben arról kezdtünk beszélgetni, hogy milyen filmet volna érdemes, vagy érdekes csinálni. (persze csak úgy játékból)

Én olyan filmet képzeltem el, melyben teljesen hétköznapi emberek életét követnénk nyomon, és mindig majdnem történne velük valami, de igazából soha semmi. Csak a derengő feszültség volna állandó, amitől bármikor érdekessé válhatna a történet, de sosem válik.
Mondjuk egy zsúfolt határidőnaplóval kezdődne a film, ahol be van táblázva, hogy hétfőn, kedden, szerdán stb. kivel, mikor, mi, és aztán végigmennénk ezeken az eseményeken. Nem volna belső monológ benne, csak azt hallanánk, ami ténylegesen elhangzik, de sosem hangzana el semmi különösebben érdekes, vagy ha mégis, arra a szereplők nem reagálnának, mintha észre sem vennék, csak a néző érezné, hogy itt, ettől a megjegyzéstől, mozdulattól megváltozhatott volna valami. A szereplők nem tűnnének labilisnak, zavartnak, vagy elégedetlennek, csak tennék a dolgukat, és játszanák a dologhoz illő szerepeket.
Aztán kétféle véget találtam ki neki: Az egyik, hogy egyszer csak váratlanul véget ér a film, letelik a másfél óra, és vége. És semmi nem derül ki. (Bár attól tartok ezért a verzióért a nézők megpofoznának.)
A másik vége pedig, hogy minden konkrét előzmény nélkül, a naplótulajdonos egyszer csak bőgni kezd magában.
És vége.

beshodrom, megjegyzések

-sok ember, nem meglepően sok magyar (de azért csehek is vannak, teltház)
-jó a hangulat, szintén nem meglepően, mindenki táncol
-a Mitsoura Mónika nem vett fel melltartót, átlátszik a mellbimbója
-mégis vett fel, hátul látszik a pántja, de azért a mellbimbója mégis csak átlátszik (nahát, milyen egy melltartó!)
-a dobos tud dobolás közben is cigizni, egy teljes szám alatt egyszer sem veszi ki a szájából (mennyit szívhat! én ezt nem tudnám utána csinálni)
-Nomi szerint a szaxofonos is csinált ilyet, ez még nagyobb mutatvány lehetett, de erről sajnos valahogy lemaradtam, pedig végig előre néztem (igaz, hogy állt előttem időnként egy széles hát, és néha el is kalandoztak a gondolataim)
-mögöttem melegített egy pocak, egészen megizzadt a hátam (igaz, ugráltam is azért/ezért)
-a ridikül hülyeség
-a sör jó
-egy meglepő, kicsi lyuk a falon, ahová benézve három koporsóban, három kivilágított csontvázat lehet meglesni, csak úgy mellékesen (ez teljesen komoly, még a sörök előtt láttam)

http://www.beshodrom.hu/

tegnap

Tegnap moziba menet, a Svetozor és a Jugmann tér közötti parkos részen sétáltunk keresztül. Szeretem ezt a parkot. Illatos futórózsákkal, sövényekkel és gyümölcsfákkal van beültetve, a sétány mellett fehér padok sorakoznak, ahol mindig sok ember pihen.
Most is így volt. Sétáltunk a rózsák és a padok között, amikor az egyik padról felugrott egy férfi, és tren felé fordulva szenvedélyesen azt mondta:
-Uram, engedje meg, hogy meghajoljak ön előtt, egyszerűen gyönyörű a felesége!
Mi jót nevettünk ezen. A férfi egy kedves koldus lehetett, aki ezzel a bókkal próbálta megnyitni az arra andalgó párok pénztárcáit.
Nem álltunk meg, sétáltunk tovább, a férfi pedig folytatta az udvarlást:
-Uram, higgye el, ha én mondom ezt, az nagy szó, nem szokásom ilyesmiket mondani!
Gyönyörű, egyszerűen csodálatos!
Egyre távolodtunk tőle, és még hallottam a hangját, és még sokáig akartam hallani, és akkor, egy pillanat alatt helyet cseréltünk, én lettem a koldus, mohón faltam minden szavát, ő pedig két kézzel szórta elém ingyen a kincseit.
Elszégyelltem magam.

analízis

Felszálltam a villamosra és próbáltam ülőhelyet keresni. Találtam is hamar a négyszemélyes, szembefordított székek között, csak egy lány ült ott.
Leültem vele szemben és nézegetni kezdtem:
Hosszú, frissen mosott, könnyenszálló szőke haja középen volt elválasztva. A szemöldöke kicsit sötétebb, dús, természetes vonalú. Az arca hosszúkás, a bőre fehér.
Magas lány lehet, mert egészen átlóg a keresztbe rakott lába az én térfelemre, és a válla is olyan széles. Fiatal lány, olyan huszonegy-kettő lehet. Az ölében egy hátizsák, azon valami könyv, amit elmélyülten olvas.
Könyv! Nekem is van könyvem, előveszem én is. Nem. Most csak két megállót megyek, arra minek? Inkább nézelődök tovább.
Szóval elmélyülten olvas, az egyik kezével a szomszéd ülésen támaszkodik. Vékony, hosszú ujjai vannak, ápolt, finom a keze.
Diáklány lehet. Igen, diáklány, valami bölcsész talán.
Szépnek találtam. Szelíd érdeklődéssel az arcán olvasta a könyvét, és valami természetes intelligencia sugárzott belőle.
Kíváncsi lettem rá, hogy mit olvashat.
Nézegetni kezdtem a könyvét. Akkor látom, hogy nem is könyv, hanem egy vékonyabb füzetke, a hátizsák miatt néztem szélesebbnek. Éppen a jobb oldalon olvas valamit, a jobb kezével rátámaszkodik a jobb oldali lapra, ettől a füzet bal oldala kissé felemelkedik,
és félrehajtott fejjel silabizálni kezdem a feliratot:
LG

AU-
TO-
MA-
TIC-
KA-
PRAČ-
KA

(LG AUTÓMATA MOSÓGÉP)

fohász és egyéb

Tegnap moziba szerettem volna menni egy izgalmas, szadista bosszúfilmre, várhatóan szép zenékkel, abszurd helyzetekkel és jó képekkel. Magyarul talán A bosszú asszonya a címe, Park Chan-wook* rendezte dél-koreai film.
De senki nem akart jönni, merthogy például túl szép idő van kint egy ilyen hangulathoz.
Szerdán játsszák utoljára.
Addig esetleg elromolhatna az idő, hogy azért mégse a kedvemnek kelljen.

*láttam tőle az Oldboy-t, amit felkavaróan idegennek, különlegesnek találtam, tehát tetszett.

Érdekes különben, hogy rá kellett jöjjek, hogy az olyan változásokat szeretem igazából, amiket én idézek elő, és addig tart, és úgy változik, ahogyan én akarom. Például az ilyen idegen gondolatvilágú filmekbe, vagy könyvekbe szívesen élem bele magam kirándulásképpen, de azt talán mégsem szeretem, ha a köreimet érintik váratlan változások. A minap, a bérelt lakásunk tulaja bejelentette, hogy januárban eladná ezt a lakást, ahol most élünk. Ez jó is, mert rákényszerít arra, hogy tényleg lépjünk valamerre, és ez úgyis kicsi volt, és már régóta nem megfelelő, de azért mégis idegesítő, hogy nem a mi elhatározásunk volt ez a lépés, mi csak követjük az eseményeket és muszáj találni valamit, mert. Bár lényegében nincs különbség, de azért bennem mégis nyugtalanságot okoz ez a muszáj.
A jó, és az izgalmas oldala pedig az, hogy végre ébren is kereshetem álmaim lakását, amiről nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar (hamar az álom után, mert amúgy nem éppen) aktuális lesz.
Szóval most aztán kereshetjük és addig is álmodozunk róla, hogy miképpen fogunk majd ott jönni-menni egyik szobából a másikba.

a mérnök és a felesége

- Drágám, monddcsak-mégis, hogy tetszem neked?
- A térfogattal elégedett vagyok, a sűrűségen viszont lehetne változtatni.

átalakítás

Megjelentek új dizájnsablonok a blogszerkesztőben, el is csábultam kissé, ezért nézünk ki most másképpen.
Egyelőre kis gondot okoz, hogy ie-ben hibásan jelenik meg a kezdőoldal, ennek okára megpróbálok rájönni, addig is ajánlott böngészők: mozilla firefox és opera
Elnézést és köszi a türelmet!

Akinek a használhatósággal, olvashatósággal kapcsolatban bármi észrevétele van, az szóljon!

családos kirándulás

Nem sok kedvem volt a társasághoz. Ritkán látott rokonok és rokonok ismerősei, nagydarab emberek, férfiak. Nem ismerem őket, nem szimpatikusak.
A vendégség az mindig valami evés, ígyhát leülünk enni.
Belefeledkezem az ízekbe, és egyszercsak felfedezek a velem szemben ülő tányérján egy kívánatos falatot, amit gondolkozás nélkül felszúrok a villámra, és bekapok. Akkor térek észre, hogy most nem a férjem ül a szemközti oldalon. Az idegen dühösen néz, én mosolyogni próbálok, és azt mondom: vicceltem! De ezt most érezhetően nem találja elfogadható indoknak egyikünk sem.
Eszünk tovább.
Egyszer csak megjelenik egy idegen villa a tányéromon, felszúr egy falatot, egy hozzá tartozó visszataszító száj pedig bekapja. Szemétség! És ez az alak milyen szemtelenül vigyorog!
Nem baj, megérdemeltem, nem is szólok semmit, hanem inkább átrendezem a tányérom tartalmát, magamfelé húzom a húsfalatokat, (amiből ez az alak ellopott egyet) és a tányér tetejére tolom a közömbös tányérdíszítő salátákat. Részben önvédelemből, részben egyértelmű célzásként is.
Eszünk tovább.
Már alig van hús, csak 2-3 falat a tányéromon, és én már el is felejtettem az egészet, de megint jön a villa, az idegen villa, és felszúr egy kisebb falatot.
Nem, ezt mostmár nem engedem meg, nem engedem meg, hogy bekapja, villámgyorsan lekotrom a villámmal a villájáról, a falat az asztalra esik.
Gyilkos indulatokkal nézünk egymásra.
Te többet hozzám ne merj szólni! -sziszegi a foga között.
Jól van, nem is terveztem máshogy- gondolom, de nem mondok semmit.
Érzem, hogy utál, hogy gyűlöl. Ez furcsa érzés. Végülis én is utálom, de az akkor is más.
Mindegy, valahogy majdcsak túlesünk ezen az egészen.
Evés után közös kirándulás a program.
Nem akarok elmenni, nem érdekel az egész. Ezért a fürdőszobában húzom az időt, ezzel csökkentve a közös programra jutót is. Ha múlatom magányosan, kevesebb marad a közösre, világos. Jó taktika.
Elkészülök.
Már órák óta várnak rám, de én még az ajtóból is visszaszaladok helyére tenni egy kenyeret a polcon, tudjátok, hogy ki ne száradjon. Kár lenne érte.
Elnézést kérően mosolygok.
Mostmár mindenki köcsögnek tart, látom. Nem is akarják, hogy velük menjek. Dehát én sem akarok menni. Akkor meg minek ez az egész?
Hjaj, nehéz dolog rokonságban lenni.
Elindulunk, nem érdekel különösebben, hogy hová.
Egyszer csak megáll az autó, kiszállunk, kiegyenesítjük magunk, és átszállunk egy hídra. Igen, egy hídra. Amúgy én sem láttam még ilyet, de ez valami fantasztikus dolog! Csak ülsz rajta, és átutazol tengerek, és városok felett. Olyan, mintha egy futószalagon állnál/ülnél.
Milyen hülye vagyok, hogy nem akartam jönni! Mostmár egészen fellelkesültem. Átutazunk egy színház díszletraktárán és végül egy hatalmas kikötő felett ível át a hidunk.
Kellemes a levegő és gyönyörű a kilátás. Óriási, színes hajók, égbenövő házak és a tenger.
Megkérdezem, hogy hol vagyunk. Mondanak valami P betűs nevet, amit én még sosem hallottam, ezért rákérdezek mégegyszer. Megint mondják, megint nem értem, nem hallottam ilyen nevű városról. Elővesznek erre egy térképet, és rámutatnak, hogy ez Olaszország észak-keleti részén található.
Nahát! Csodálkozom. Egyrészt azért, mert továbbra is úgy érzem, hogy sosem hallottam róla, és köztünk szólva, sokkal inkább amerikai tájnak tűnt, másrészt pedig a fene sem gondolta, hogy egy kis ebéd utáni családi kirándulással ilyen messzire tervezünk menni.
De mostmár nem bánom. Örülök, hogy én is itt vagyok. Ez a levegő egyszerűen príma! Hmmm, kilégzés, belégzés. Valami bocsánatkérő alázatfélét érzek a társaságom iránt, de nem biztos, hogy sikerül is ezt kimutatnom. Nem baj.
Megérkezünk a híddal egy fehérre meszelt kőplaccra. Tűz ránk és mindenre a nap, vakító a fény. Ül már itt pár ember, valamit néznek.
A kőplacc tulajdonképpen egy kőfal, és a mögötte lévő katlanban mutatványos csoport tart előadást. Ezt nézik.
Én is nézem.
Két, aszott cigányasszony táncol, teljesen egyforma, kopott zsákvászon ruhában. Teljesen egyformák, még a hajviseletük, és még az arcuk is. Ezek ikrek!
Milyen érdekes, ilyet még nem láttam!
Olyanok, mint a szinkronúszok, mindent egyszerre csinálnak. Egyszer csak elővesznek egy-egy hosszúszipkás cigarettát, rágyújtanak, kettőt hármat kecsesen beleszívnak, majd felhúzzák a szoknyájuk és mivel nincsen rajtuk bugyi, mindjárt aszott alfelükbe helyezik a szipkát, és szippantanak belőle így is.
Hát ez visszataszító, hogyan jut eszükbe ilyesmi!? Felháborító, még fényes délután van! Mi közöm nekem ehhez? Megvetően elfordulok.
Valahogy véget ér a produkció, a két nő kézenfogva elvonul a katlanból észak felé, a völgybe. Eltűnnek a fák között.
Utánuk egy árnyjáték csoport következik, ők egy madárraj vonulását táncolják el, és a földön az árnyékok tényleg egészen hasonlóak. Hangosan és látványosan megtapsolom őket, majd boldogan vigyorogva nézek körül.
A társaságom szemében valami lenéző megvetés.
Mi bajuk van ezeknek?

hétköznapi királyság

Gondolom sokan egyetértenek velem abban, hogy elmélkedésre az egyik legmegfelelőbb hely a vécé, kakilás közben. Ezt az élményt én szívesen megosztom hozzám közelálló személyekkel is (ha elég tágas a hely) és ilyenkor, felhúzott lábakkal kellemes hosszasan ücsörögni, gondolkozni, beszélgetni és kéjesen késleltetni a visszavonhatatlant.
Na szóval, ez egy remek környezet izgalmas beszélgetésekre. A múltkor például azt fejtegettük, hogy milyen különös, hogy a nyulak és a kecskék bogyószerűeket tojnak, és még a lovak is például, (csak ők már arányosan nagyobb méretűt, ami már nem bogyó kategória, ugye) sőt, ahogy sorba vettük, úgy tűnt, hogy az összes növényevő állat! A húsevők pedig inkább hurkákba, vagy végtelennek induló briósokba sűrítik a szárazanyagot.
Mi lehet ennek az oka?
Kézenfekvő válasz, hogy a bélrendszer különbsége az oka, de vajon miért ilyen?
Erre is hamar találtunk magyarázatot: a bogyókat könnyebb, gyorsabb kirüríteni, vagy 5 golyó után megszakítva az eseményt, fejvesztve elrohanni, esetleg menetközben potyogtatni.
A ragadozó viszont ráér és mindig görnyed.
Magamra nézek, és tényleg. Röhögünk.
Nem mindig van társaságom ehhez, van olyan, hogy egyedül kell megoldanom, de ilyenkor sem rossz ám azért.
Ma például ültem, ültem, és semmi más, csak egy barátom szavai visszhangoztak a fülemben:
Érzem, hogy szép dolgok vannak benned, és remélem, hogy sok kijön...
Érzem, hogy szép dolgok vannak benned, és remélem, hogy sok kijön...
Ér-zem, hogy szép dol-gok van-nak ben-ned, és re-mé-lem, hogy sok ki-jön...

álmaim lakása

Takaros kis lakás a legfelső emeleten, mondhatnám, hogy modern. Tágas tér és kevés bútor, de azok formásak és világosak. A parketta is. Szeretem a parkettát. A fürdőszoba hatalmas. Elámulok, hogy mennyire. Hogyan fogjuk ezt kihasználni? Ez hülye kérdes, nem gond. És ezek a zöldes üvegtérelválasztók! Csodálatos! Egyelőre a fürdőszoba a kedvencem. De lássuk a szobákat. Hol vannak a szobák? Megvan, a nappaliból nyílik egy! Éljen, hurrá, ez olyan hálószobának való méret és ez is világos. Az fontos. Pirosszínű perzsaszőnyeg van a padlón. Ez tetszik. De egy szoba kevés, kellene még egy. A férjem kiabál kicsit távolabbról, hogy ő is talált egyet, a hang irányába sietek. Tényleg van még egy szoba, ez nagyszerű! Két ágy van benne, ez lesz a gyerekszoba. Állunk az ajtóban, egymás vállára hajtjuk a fejünk.
Olyan szép minden! Sóhajtás.
Ha volna még valahol egy szoba...
Körülnézünk.
Valaki útbaigazít, hogy hogyne, tessék parancsolni, itt a széles folyosó végén, ez is hozzá tartozik. A folyosóra lépek, kicsit imbolyog, szürke padlószőnyeggel van bevonva az alja, az oldala, a teteje is, keretezett képek vannak a falakon. Valahogy furcsa.
A szobára azt mondják, hogy ez a tárgyaló. Tárgyaló? Az meg minek? Nem kell. Sok műanyag szék, kredencrészlet a falon, kávéfőző. Ez nem tetszik. Hátha a kilátás.. Az ablakhoz nyomulok. A kilátás az szép. Azt hiszem szép. Nem férek egészen az ablakhoz.
De menjünk vissza a nappaliba. Megint a tágas, szőnyeges folyosó. Imbolyog.
Hogy csak ritkán használják? Hogy ez egy teherlift?
És elképzeltem a meglepett arcú emberek hosszú sorát, akik az én nappalim és konyhám között felkiálltanak: Ó, hát maguk nem Kovácsék?

Felébredve egészen világos volt, hogy a garzonnak is vannak előnyei.

rózsakert

Amikor elkezdtem a prágai szobrokról beszámolni itt, kaptam egy linket, ahol csupa meglepő és vicces szobor képe szerepel a világ minden tájáról. Örültem neki, mert annyira jó, hogy ezek szerint rengeteg hihetetlenül ötletes és merész köztéri szoborra lehet rácsodálkozni bárhol a világon. Mégis kissé olyan érzés volt, amilyen a kis hercegnek lehetett bemenni a rózsakertbe.

szélkapu

Korábban megígértem, hogy a szélkaput még megmutatom, ez Rafael Mahdavi munkája. (Aki mexikói, nem spanyol. Lentebb rosszul emlékeztem, bocsánat.)
Ez a kedvencem mind közül, mert úgy érzem, hogy az ilyen formában való létezés az egyik, vagy az egyetlen értelmes lehetőség.
Szóval szélkapu szeretnék lenni.

(ez a kép persze nem a Vencel téren készült, a neten találtam)

álom a paradicsomban

Egy csontsovány öregember ül lehajtott fejjel a járda szélén, felhúzott lábait átkarolja, hullámos ősz haja a vállára ér.
Én V alakban kivágott, fehér vászonfelsőrészben vagyok és jó húsban. Átkarolom őt a lába felől, és a cicim a térdének nyomódik. Nem szólunk egy szót sem, de tudom, hogy ő is érzi és a kivágásba néz.
Én pedig boldog vagyok, és szeretnék sokáig így maradni.

képeslap a paradicsomból

Hegyekkel körülölelt völgy, kis ház a lakatlan, csendes semmi szélén. Függönyszerűen zuhogó eső, ránkboruló szürke pára, majd az ebből lassan égbeszálló kicsi felhők.
Ez volt a legszebb, amit láttam.

Na és egy kis ló, egy a réten lustán, kényemlesen heverő barna csikó.

kulcs a lábtörlő alatt

A székhelyemet átmenetileg áthelyezem egy térerőmentes, de remélhetőleg lélekemel(ked)ős helyre, ide. *

Mivel ez is hegyvidékes terület, távollétemben hallgassátok szeretettel pl a Gorale című számot a Čechomor nevű, cseh-morva dalokat feldolgozó együttestől. Bár ez inkább a múltkori krkonosei kiránduláshoz illet volna jobban földrajzilag, de azért ettől függetlenül is figyelemre méltó, mert cseh-morva-lengyel keveréknyelven szól, érdekes hallgatni. Én énekelni is szoktam, itt van leírva a szövege.
Magyarul ez nagyjából így néz ki:

hegyeken és völgyeken túl
két legény fokosokkal egymásnak esett

hej legények, ne verekedjetek,
két copfja van a leánynak
osztozzatok meg

hegyeken és völgyeken túl
két legény fokosokkal egymásnak esett

hej legények, ne verekedjetek,
két szeme van a leánynak
osztozzatok meg

hegyeken és völgyeken túl
két legény fokosokkal egymásnak esett

hej legények, ne verekedjetek,
nagy szíve van a leánynak
osztozzatok meg

hegyeken és völgyeken túl
két legény fokosokkal egymásnak esett

hej legények, ne verekedjetek,
eleje is hátulja is van a lánynak
osztozzatok meg

(a fordításért köszönet zolának és a lengyel szakos kolléganőjének!)

Arra gondoltam, hogy akinek van kedve, az megtanulhatja az eredetit és aztán rendezünk itt mp3 énekversenyt. (A dallal együtt énekelve kellene felvenni a saját produkciót, és az eredményt elküldeni nekem levélben, én közzéteszem, és együtt kiválasztjuk a legviccesebbet. Lehet csoportosan is pályázni, saját hangszerrel, vagy akár sörrel is kísérni az előadást! Most más könnyítés nem jut az eszembe.)

Érezzétek itt jól magatokat nélkülem is, kulcs a lábtörlő alatt!

* Közben látom, hogy nem jó helyre jelöltem magam. A Paradicsomba mentem. (a szlovákba)

klozetrózsák

Nem kifejezetten rózsák, inkább úgy általában virágok, vagy növények.
Városi természetillúzió, illetve ennek kigúnyolása.
Dennis Oppenheim szobra. Szerintem ez is érdekes. És aztán az is, hogy mennyire más mélységű és irányú a kubai csónakos ima és ez, illetve az ima, és az összes többi.
És erről eszembe jutott a Knížák mondása is, amit már emitt beidéztem, (..a művészet az önmagában pótlék..kezdetű részre gondolok) szóval eszembe jutott, mert ebben az esetben látványosan igaznak tűnik. A csónakoson kívül ezek inkább irónikus játékok, találóan gúnyolódnak, de nem fájnak és nem ráznak meg, ezek inkább vicces tükrök nekünk, akik már megszoktuk, sőt élvezzük az önámítást. De azért nem rangsorolnám őket mégsem, mindkettőnek pont ott van helye és értelme, ahol készült, és fordítva talán nem is jelenthetne semmit.

(Még lesz egy spanyol szélkapu is a szobros sorozat végére, de azt még nem fényképeztük le, bocs. De majd!)

talány

Fiatalokkal utazok valami buszon, mindenki olyan szép és olyan extravagáns kinézetű, furcsa frizurák, és különleges ruhák. Talán színházi társulat lehetünk, mindenesetre közösen készülünk valamire. Nem tudom pontosan mi is az, de tudom, hogy nekem is szerepem lesz benne.

Vásárolok.
Veszek 10 darab S45i típusú mobiltelefont, mind ezüst színű, és egy csomó lapostalpú, színes szandált. Ezeket rendezgetem a padlón. Van rózsaszín, ságra, zöld. Minek nekem ennyi cipő? Szépek, de talán valami zártabbat is kellett volna vennem.
Nem tudom. Tanácstalanul tűnődök.
Álmomban gazdag vagyok, valamit keresek, valamit szeretnék, és vásárolok, hátha köztük lesz AZ is.
Sóhajtok egyet, és a telefonokat meg a cipőket rábízom valakire, amíg nekem el kell mennem valahová.
Megint ülök a buszon, mindenki szép, csókolóznak, nekem is van kedvem.
Az egyik fiú hátranéz a barátnője válla felett, kifehéredik a bőre, minden ere feketén látszik, zöld lesz a szeme. Kiráz a hideg.
Körülnézek, többmindenkivel megtörténik ugyanez.
Vagy úgy, tehát zombik vagyunk!
De minek vettem annyi telefont?

jeles nap

Meglátogattam Kutna Horán egy csontkápolnát, ahol minden dísz eredeti, valaha élt emberek csontvázából volt készítve, medence csontok, lábszárcsontok, koponyák..

az élet múlandóságára, egyedül a becsületes élet emlékének örökkévalóságára emlékeztetve - az alkotó szerint. Aztán ebédhez ugyanott rendeltem végre (régóta érdekel) egy rakvicska nevű süteményt (koporsócska), száraz, üreges piskóta tejszínhabbal és kakaóporral.
Ez szarul hangzik, szarul néz ki és szar.
Bátornak gondoltam magam.
.
A középiskolai fizikaórákon sosem figyeltem, a tanárt szerencsétlennek tartottam, aki egyszert azt találta mondani, hogy aki 30 éves koráig nem ért el semmit, az már nem is fog. Pancser. 18 évesen ez éppúgy nem érdekelt, mint a fizika.
Most viszont 31 lettem és eszembe jutott.
Mondjuk, még megpróbálhatok jó lenni.

dicsekvés

Tegnap ultiztunk. Csak pontokra játszottunk, komolyabb tétje nem volt, viszont meg kell hogy említsem, az első oszlop engem ábrázol, és én vagyok az, aki megnyerte az egész esti partit, méghozzá az utolsó osztásban egy színnélküli terített durchmarssal!
Itt alább lehet gratulálni, meg ilyenek.

kontroll

Azt álmodtam, hogy nem álmodhatok semmit. Hogy kérlelem magam, hogy ne álmodjak, és ne beszéljek. Hogy éppen hajtom le a fejem a párnára, és a saját hangom megtiltja nekem: hallod? nem álmodhatsz!
Hát hogy a fenébe lehet így aludni?

pókviszony

Tegnap a Stromovka parkba mentünk egy pokróccal és néhány újsággal, könyvvel, hogy a szabad ég alatt heverészve töltsük el a délutánt. Árnyékos helyet kerestünk a nagy fák alatt, most egyáltalán nem hiányzott a napsütés.
A Nők Lapja novellás különszámát olvasgattam, amikor észrevettem, hogy a nagy, rózsaszín táskámra lopódzott egy pók. Nem volt valami szép, inkább rákfélére emlékeztetett, ahogy megmozdult a halványan rávetődő árnyékom, összerándultak a lábai.
Közömbösen lesodortam a fűbe.
Hogy én milyen közönyös vagyok! Holott alsós koromban egy Emese nevű lánnyal versengve Jenci figyelméért, aki nagyon szerette a csúszómászó állatféléket, lelkesen pókokat gyűjtöttünk az iskola udvarán. Minél nagyobb, potrohosabb pók volt, annál alkalmasabb volt a lenyűgözésére, úgyhogy már előre boldogság volt egy-egy ilyen példányra bukkanni a bokrok alatt.
Aztán például tervezgettem azt is, (Emesét felüllicitálva) hogy ha majd engem vesz feleségül, akkor a lakásunk polcain csakis gilisztákat fogunk tartani nedves földbe rejtve és kiszárítva is úgy, hogy a kiszárítottak vége lelógjon, hogy akár az ágyon fekve is látni lehessen, hogy hány darab és miféle sorakozik ott belőlük.
...
Végül én valaki másba szerettem, de a Jenci azért biológus lett.

kirándulás az Óriás-hegységben

Hétvégén nagy kirándulást csináltunk, megmásztunk két* hegyet is, egy 1235m-est és egy 1602-est. Röviden: nagy hősnek képzelem most magam, a saját lábamon jártam végig az egészet, és egyszer sem fordultam vissza, pedig sokszor gondoltam ám rá.
Ezen a képen a Sněžka hegy teteje látszik, ez Csehország legmagasabb pontja.
Szuper időnk volt, végig sütött a nap, amire egyébként nem számítottam, úgyhogy minden volt nálam csak naptej nem, ezért most mindannyian olyanok vagyunk, mint a csípős csilipaprika. De végülis nem bánom, mert ennyien még nem keresték egyszer sem a tekintetem, mint azóta, úgyhogy most vagy nagyon hülyén nézek ki, vagy nagyon jól, de a lényeg, hogy sikerült valamiféle feltűnést keltenem. Most viszont feltűnően eltűnök egy kicsit, majd később folytatom a prágai szobrokat is, és talán erről a Krkonoséről is mesélek hosszabban, mert vannak érdekes élményeim, csak alkalmam nincsen a mesélésre.
Legyen mindenki jó, és hasonlóan hős, mint én. (vagy ahogy sikerül)

*valójában hármat, de az 1602-esbe beleszámítottam, hogy ahhoz előbb fel kellett menni egy 1400 körülire is, és a hegyeket összekötő gerincen átsétálni.

mi mind

A következő felvillanyozó darab ez a hatalmas plakátszerűség volt Mark Titchner-től. Azonnal mindenféle képterveim születtek a plakáttal a háttérben, valahogy kényszert érzek rá, hogy ezzel a szöveggel egy képen szerepeljek. De így nélkülem is szeretem, mert leginkább egy marhanagy sírkőnek néz ki ebben a beállításban, és ettől még abszurdabb az egész. Ez a Mark Titchner amúgy csupa ilyen plakátféleségeket találgat ki mindenféle jelszavakkal, és úgy tűnik nagyon népszerű, mert azt beszélik, hogy "a Turner díjra javasolták 2006-ban Londonban, ami a legnevesebb elismerés a kortárs művészeknek. Amennyiben decemberem ezt a díjat megszerzi, hivatalosan is a világ legjobb élő művészévé válik."
Hűha!
Ha ránéztek a linkre, akkor láthatjájok, hogy vágyteljesítő ígéretekkel halmozza el az embereket, mint mondjuk a reklámok, csak itt teljesen egyértelmű, hogy teljesíthetetlen dolgokról van szó, de látjátok mégis örülünk neki. Én legalábbis örültem, amikor megláttam.
Aztán az is eszmbe jutott, hogy az utca embereként igazságot szolgáltatok, szerzek egy létrát és letakarom a T betűt a szövegben. Igaz, úgy már nem volna vicces, csak igaz. Az meg nem is olyan szórakoztató.

közhírré tétetik!

Kaptam az előbb egy linket , ahol éppen arról a Samsa koncertről számol be drMáriás, amin mi is ott voltunk. Mi voltunk az a fantasztikusan tomboló közönség!
Az ő beszámolója sokkal jobb, érdemes elolvasni!

II. Rudolf álma

Ezt Darya von Berner álmodta a Vencel térre. (A fénykép kicsit béna lett, azok a sárga ékek nem tartoznak a szoborhoz, hanem csak információs táblák arról, hogy hol találhatók még szobrok a városban.) Szerintem ez is érdekes ötlet, egy elképzelnivaló lovasszobor egy álmodozó uralkodónak. (Akinek amúgy egyáltalán nincs sehol lovassszobra.)

kubai önarckép

A következő kedvencem a kubai Kcho (Alexis Leyva) önarckép című szobra. Nem a látvány, hanem a jelentése miatt. Két szembefordított rozsdás vascsónak. A csónak, mint a szabadság szimbóluma. Kubából. Fájdalmasan szépnek találtam.

Ennek a fickónak most utánanéztem posztolás előtt, nehogy megint valami tévedésbe essek. Mindig csónakokat, evezőket, hajócsavarokat rajzol, épít. Mindig valami tengeri közlekedési eszközzel kapcsolatosat. Ezzel együtt még jobban tetszik.
A szobor mellé ki van írva, hogy a szembefordított csónakok imára emelt kezekre utalnak. Ez is tetszett, de ezt nem vettem észre magamtól. Nekem enélkül is szép.

umění je nanic

Most van Prágában megint az a szabadtéri, nemzetközi képzőművészeti fesztivál, amiről már tavaly is mutattam képet, illetve amiről az index fórumán egyesekkel beszélgettünk. Most is vannak érdekesek, megmutatok egy párat így apránként, jó?
Az egyik kedvencem egy szellemes indirekt bizonyítás, Milan Knížák és "csoportja" munkája.
Az installáció címe: levél. Hatalmas betonbetűkből áll, és mindössze egyetlen mondat: Umění je nanic, vagyis a művészet semmirevaló.

Kiegészítés: utánaolvastam ennek a Knížák-nak, és azt kellett látnom, hogy talán mégsem úgy van, ahogyan én gondoltam, hanem talán mégiscsak szó szerint kell érteni ezt a szöveget, és az már csak a véletlen műve, hogy hasznosult ez a kijelentés. (ráültek, ugye) Érdekes volna!

Itt a Knížák-ra egy link, ahol pl ilyesmiket mond:
"..Ösztönösen kezdtem keresni az olyasmiket ahol nem teoriákról, hanem a teoriákkal szemben a cselekvésről volt szó. Maga a művészet, s hát aztán különösen, a művészet mint elméleti probléma, sohasem izgatott. Egyszerűen nem volt érdekes.
...A művészet az önmagában pótlék, vagy segédeszköz, mert amikor az élet önmagában elég gazdag és erős, akkor nincs szükség ilyesféle segítségre. Egy nem feltétlenül szerencsés példával élve, ha benned lakik Isten, akkor nincs szükséged arra, hogy templomba járj. "

Mit gondoltok?

Még valami. Ez a Knížák a prágai Nemzeti Galéria igazgatója, de ilyen-olyan okok miatt nem túl népszerű a fiatal művészek körében, ezért azok tiltakozásképpen fogták magukat, és teleszarták a galéria "cseh művészet 1900-1960 között" című állandó kiállításának termét.
Nekem ez nagyon tetszik!