Akkor hát most mesélnék a tegnapi kiállításról:
Mielőtt elmentem volna, megnéztem a képeket a neten, de nem találtam túl izgalmasnak. Nem az én világom. Ezek alapján olyan művészkedős, divatos, bocsánat, de értelmetlen, izgalommentes képeket vártam.
Na sebaj, lesz közben koncert is, meg ott lesznek a barátaim, majdcsak jól érzem magam.
Szóval ez volt az alaphangulat, aztán élőben egészen másmilyen képeket találtam. Cirkusz volt a kiállítás címe, közeli arcképekből és cirkuszi életképszerűségeket ábrázoló képekből állt a válogatás. A közeli arcképeken főleg öreg, groteszk pofák részletei látszottak, hol hátravetett fejjel, teleszájjal röhögve, hol hatalmas, eltorzult orral, beesett, foghíjas szájú arcokat utánozó szilveszteri gumimaszknak tűnő figuraként ábrázolva. Bohócok, első ránézésre.
Aztán elolvasom hozzá a képcímeket: Vendégmunkás I, Vendégmunkás II, Vendégmunkás III..
Találó összevetés volt szerintem a sírvaröhögés közösségét megtalálni a hivatásos szórakoztató és a kínjában nevető, és grotesszké torzult arcok között.
Érdekes volt a technika is, amivel a képek készültek. Vászonra és fára készültek a képek úgy, hogy az alap felületre felhordott a festőnő kisebb-nagyobb adagokban vakolatféleséget. (később megkérdeztem, és azt mondta, hogy ez pontosan a freskók alapjául szolgáló vakolat)
Ettől egyrészt lett egy érdekesen foltos és a homoktól olyan szemcsésebb felület, másrészt a festék színe és árnyalata is megváltozott a vakolatfoltokon.
Az egyik porondot ábrázoló képen tűnt fel, hogy a sárga szín a vakolt felületeken meleg arannyá változott.
Ahogy összességében nézegettem a képeket, leginkább az volt feltűnő, vagy zavaró számomra, hogy a képek színvilága, és maga az ábrázolás és a téma sem illett ehhez a fiatal lányhoz (25 éves) valahogy idősebb, keserű férfit gondoltam volna a képek mögé. Persze ez nem jelent semmit, csak egy izgalmas disszonancia.
Aztán elkeződött a jazz koncert (Váczi Dani trió), én közben is nézegettem a képeket, és azt hiszem sikerült megfogalmaznom a magam számára -és hogy el ne felejtsem, gyorsan ignotus fülébe súgtam- hogy szerintem gobelin szerűek a képei. Nem a mintázat gazdagságát, vagy részletességét, vagy a témát tekintve, hanem a színek szempontjából. És akkor ezzel meg is volt az öreges hangulat forrása, amihez én egy félhomályos nappalit képzeltem el ilyesmi bútorokkal, ahol egy kopaszodó, szakállas ember mélázva pipázik. Ő lett volna a festő.
De nem, a festő egy fiatal, szép, barna lány volt.
Talán csak kívülről?
Mielőtt elmentem volna, megnéztem a képeket a neten, de nem találtam túl izgalmasnak. Nem az én világom. Ezek alapján olyan művészkedős, divatos, bocsánat, de értelmetlen, izgalommentes képeket vártam.
Na sebaj, lesz közben koncert is, meg ott lesznek a barátaim, majdcsak jól érzem magam.
Szóval ez volt az alaphangulat, aztán élőben egészen másmilyen képeket találtam. Cirkusz volt a kiállítás címe, közeli arcképekből és cirkuszi életképszerűségeket ábrázoló képekből állt a válogatás. A közeli arcképeken főleg öreg, groteszk pofák részletei látszottak, hol hátravetett fejjel, teleszájjal röhögve, hol hatalmas, eltorzult orral, beesett, foghíjas szájú arcokat utánozó szilveszteri gumimaszknak tűnő figuraként ábrázolva. Bohócok, első ránézésre.
Aztán elolvasom hozzá a képcímeket: Vendégmunkás I, Vendégmunkás II, Vendégmunkás III..
Találó összevetés volt szerintem a sírvaröhögés közösségét megtalálni a hivatásos szórakoztató és a kínjában nevető, és grotesszké torzult arcok között.
Érdekes volt a technika is, amivel a képek készültek. Vászonra és fára készültek a képek úgy, hogy az alap felületre felhordott a festőnő kisebb-nagyobb adagokban vakolatféleséget. (később megkérdeztem, és azt mondta, hogy ez pontosan a freskók alapjául szolgáló vakolat)
Ettől egyrészt lett egy érdekesen foltos és a homoktól olyan szemcsésebb felület, másrészt a festék színe és árnyalata is megváltozott a vakolatfoltokon.
Az egyik porondot ábrázoló képen tűnt fel, hogy a sárga szín a vakolt felületeken meleg arannyá változott.
Ahogy összességében nézegettem a képeket, leginkább az volt feltűnő, vagy zavaró számomra, hogy a képek színvilága, és maga az ábrázolás és a téma sem illett ehhez a fiatal lányhoz (25 éves) valahogy idősebb, keserű férfit gondoltam volna a képek mögé. Persze ez nem jelent semmit, csak egy izgalmas disszonancia.
Aztán elkeződött a jazz koncert (Váczi Dani trió), én közben is nézegettem a képeket, és azt hiszem sikerült megfogalmaznom a magam számára -és hogy el ne felejtsem, gyorsan ignotus fülébe súgtam- hogy szerintem gobelin szerűek a képei. Nem a mintázat gazdagságát, vagy részletességét, vagy a témát tekintve, hanem a színek szempontjából. És akkor ezzel meg is volt az öreges hangulat forrása, amihez én egy félhomályos nappalit képzeltem el ilyesmi bútorokkal, ahol egy kopaszodó, szakállas ember mélázva pipázik. Ő lett volna a festő.
De nem, a festő egy fiatal, szép, barna lány volt.
Talán csak kívülről?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése