ismerős

Strandon voltunk, fedett strandon. A könyökömmel a medence szélére támaszkodva, a vízben lebegve figyeltem azt a két nőt, akik bugyi nélkül guggoltak a túloldalon, és kicsit álszerény ábrázattal áztatták festett lábujjaikat a feszített víztükör szélén.
Nem tudom miért is érdekeltek annyira, de nem tudtam levenni róluk a szemem. Egyszerre tartottam visszataszító szemérmetlenségnek és bátor nemtörődömségnek a jelenséget. Szóval néztem őket, és néha találkozott a tekintetünk.
Aztán a férjemmel megéheztünk és elsétáltunk a büfé felé, amikor egyszercsak a hátam mögül ismerős magyar hangon megszólal valaki:
Nehogy azt hidd borsaymárti, hogy feletted nyom nélkül múlt el az idő! Előbb-utóbb mindenkinek kagyló alakú mélyedések lesznek a szája sarkaiban, és én a tieidben már látom!
Annamária! -mondtam továbbra is háttal állva, a hangjáról rögtön felismertem, de visszafordulva egyik kép sem illett a régi archoz, ezért rákérdeztem: Melyikőtök az?
Végül mindannyian együtt mentünk a büfébe, leültünk nedvesen az asztal köré a műanyag székekre.
Mit kerestek Prágában? Na, és hogy megy itt a kurválkodás? Ilyesmi kérdések jutottak eszembe, de sehogy sem tudtam illendőbben feltenni, úgyhogy csak sóhajottam egyet, és ültünk tovább szótlanul, miközben azon gondolkoztam, hogy ő vajon mit nem kérdez meg?