a galamb és én

Általában szoktam, de most valahogy nem izgultam. Úgyis mindjárt felröppen. Majd most. Még egy kicsit lépked, és akkor.
Már gondolkoztam rajta, hogy vajon honnan tudják, hogy melyik az az utolsó pillanat, amikor még lehet.
És néztem és vártam most is. A kerék kanyarodott, és egyszerűen, csak úgy, minden akadály vagy nehézség nélkül, rágurult a fejére.
Aztán néztem az autót, egy szimpatikus, mosolygós család ült benne. Senki nem vett észre semmit, csak én és a galamb.

költői otthon

Az előző posztról jutott eszembe, hogy korábban viccelődtünk azon, hogy újabban az építkezéseken csupa ukrán vendégmunkás dolgozik, és hogy egy jelentős részük eredetileg tanár, vagy bölcsész, csak otthon ebből nem tud megélni, így külföldön például építkezési munkákat vállalnak, vagy bármit, ami jön.
És akkor én azt mondtam, hogy naés, ezentúl beépített szekrény helyett beépített irodalom lesz az alaptartozék, minden falban egy kis líra, vagy kész dráma, mikor mi.
És tényleg..

Noés

Tegnap úgy esett, hogy jöttem hazafelé, már éppen a ház előtt voltam, amikor tren telefonált, hogy a házban árvíz van, ne csodálkozzak, ha gyalog kell felmennem. Hát nem csak a csodálkozással lett volna a gond, hanem hogy egy porszívót, 3 kg mosóport, egy üveg öblítőt, és egyébb apróbb nehezékeket hoztam éppen a hátamon egy nagy hátizsákban. Amikor a lift elé értem, már látszott, hogy nem viccről van szó,- pedig azért reméltem- tényleg csuromvíz volt a lift, és a lépcsőn is határozottan csordogált lefelé.
Ahogy egyre feljebb értem, fokozódott a drámai feszültség, már a fejemre is csöpögött a víz a plafonról, és az ajtók előtti tereket összefüggő vízréteg borította.. Szerencsére a küszöb szintjét egyelőre nem érte el.
Tren már az ajtóban várt, aggodalmas arccal közölte, hogy állítólag a legfelső emeleten a nyomás szétvágta a vízvezetéket, és most nincs mit tenni, várni kell, amíg csinálnak vele valamit.
Csak úgy tétlenül várni idegesítő volt, ezért előkotortunk egy nagy ágytakarót és egy lavort, és ezzel próbáltunk óvintézkedni.
Aztán látszott, hogy itt előttünk feltörölni kevés, ezért úgy döntöttünk, hogy egy emelettel feljebb is feltöröljük a vizet.
Akkor az ajtót becsuktuk, és segítség nélkül már nem tudtuk többet kinyitni. Álltunk a vödörrel, a nagy ronggyal az új lakásunk, új ajta előtt, és én majdnem elsírtam magam. De aztán inkább nevetségesnek találtam, majd később elmesélem, hogy miért.

Tegnap más nem nagyon történt.

üzenet a földről

Mars lakni!

(Úgy értem, még sok dolgom van, pakolászás, rendezkedés, meg ilyenek, de már a földön ülve néha tudok majd jelentkezni, és reményeim szerint elfoglalni a szórakozásra hajlamos személyeket. Köszönöm a türelmet!)

pontosvessző

Weöres Sándor és én

Emlékszem arra, hogy hamarabb olvastam Weöres Sándort, minthogy képet láttam volna róla, de akkoriban ez nem is annyira érdekelt. Olvastam például a Teljesség felé-t (értelemszerűen félig -mondhatnám, ha vicces akarnék lenni). Szóval olvastam például ezt, és azt gondoltam, hogy ez az ember egy zseni, és megszerettem. Úgy igazán, amennyire egy írót csak lehet. És emlékszem arra, hogy mennyire csalódott, de ez így nem pontos, mert nem is csak csalódott, hanem kifejezetten mérges voltam amikor mégis megláttam egy képen , hogy hogyan merészelte ezt, hogy tehette ezt velem, hogy elhitesse, hogy ő tökéletes, eszményi dalia, és ezért én gyanútlanul megszeressem, miközben..miközben igazából kicsi, ráncos és öreg, de mindez nem elég, mert ráadásul még halott is.

fényérzékenység

Tegnap figyeltem meg, amikor a Husiékkal borozgattuk a Ztratyban, hogy ahogyan telt az idő, egyre inkább igyekeztem a velem szemben ülő árnyékában elhelyezkedni, és az esetleges mozgását is tükörképként követni. Egy idő után a szembenülőnek is feltűnt ez, és megkérdezte egy mondat közben, hogy úgy mégis, mit csinálok, erre mondtam, hogy hát semmit, a pult feletti lámpa elől bújkálok, mert úgy tűnik, ez a vörösbor valahogy a palackon kívül is makacsul fényérzékeny.

az élet...

...
- Valami olyasmire gondoltam, ami egyre gyengébben ad le energát.
- Akkor, mondjuk a galvánelem.
- Galvánelem? Az tud szikrázni is?
- Nem.
- Hát, akkor az nem lesz jó. Nekem valam jelentősen kisülő dolog kéne.
- Akkor a kondenzátor.
- És az is lemerül?
- Le.
- Remek, akkor tehát a kondenzátorra gondolnék. Képzeld el, hogy az élet olyan, mint egy kondenzátor... Na?

intim sátor

Közben Zsofcival a mindenféle lakáskérdésről beszéltünk, mert ők is terveznek venni talán valami kétszobásat, és akkor megegyeztünk abban, hogy jó, de ne legyen egyik szoba sem átjáró, mert.. és akkor felidéztük azt a barátunkat, aki egy másik sráccal közösen lakik albérletben, de egy olyan kétszobásban, ahol az egyik szoba átjáró, ezért az átjáróban lakó srác, azokon a napokon amikor meglátogatja őt a barátnője, sátrat állít a szoba közepén, és abban, úgymond laknak. Így príma, mert nem zavarja őket semmi, és a barátunknak sem kell kifelé menet kopogni az ajtaján.

Szóval van megoldás, de azért mégis inkább elvetettük az átjáró kétszobásat.

eredmény

A nagyobb fülekben maradtunk. Azt mondta, olyan felül hegyes elfeset szeretne nekem. Mindig is olyanra vágyott.

mit tegyünk?

Van egy új sapkám, nagyon szeretem. Simlis. Ha tehem, abban megyek mindenhová, márpedig olyan nincs, hogy ne tehetném, így hát abban megyek. Még bevásárolni is.
Történt aztán, hogy jó alaposan bevásároltam, két kezemben tele szatyrokkal igyekeztem haza,
és talán a frissen mosott hajam, talán a kis fejem (ezt azért kizárnám), talán a máris kissé kinyúlt sapka okozhatta, de minden lépéssel járó rázkódásnál éreztem, hogy egyre-egyre sötétül a világ. A lépcsőházban szinte már csak botorkáltam.
Így aztán elhatároztam, hogy következő lépésként vagy veszünk egy autót, vagy nagyobb füleket növesztek.

akit a Jóisten is pincérnek teremtett

Ránézésre komoly ember, középkorú. Magas, szemüveget visel. Frizurája van. Ha megszólít mosolyog és mindig nyájas.
Megismer. (pedig ez egy nagyon nagy kocsma, százan is beférnek, és mi pedig havonta 1-2-szer járunk csak oda, és mégis)
Tudja, hogy magyarok vagyunk, és hogy kik tartoznak a társasághoz. Tegnap, amikor bementünk, már foglalt volt minden asztal, amelyiknél nem ültek, azon is tábla állt. Amikor meglátott minket, máris egy ilyen asztalhoz vezetett, levette a táblát, leültetett.
Hozták a sört, aztán jött a pincérünk érdeklődni így: Mit hozhatok ma önöknek enni, kedves barátaim?
Néha kicsit túlzásnak tartom amit csinál, mert nem vagyok én ehhez szokva, és nem is tudom elképzelni, hogy ezt teljesen őszintén mondja, de amikor látom, hogy milyen vidáman és sugárzóan hordja a söröket, és illeg-billeg a vendégek között, minden gyanakvásom elpárolog, és végül elégedett mámorban kerekítem felfelé a borravalót.

Petőfi és én

Régebben álmodtam ezt, de most éppen aktuális, és itt még nem meséltem:

Családi összejövetelen veszek részt valahol Pesten, egy zegzugos, a valamikori arisztokrata pompáját már csak nyomokban őrző lakásban. Kalapos, idősebb nőkkel és öltönyös férfiakkal van tele a ház.
Távoli rokonaim lehetnek, de sosem láttam őket, senkit sem ismerek. Úgy rémlik, mintha valakinek a végrendelete kapcsán jöttünk volna össze.
Mindenki tesz-vesz, halkan beszélgetnek. Egy nő felajánlja, hogy próbáljam fel a lánya ruháját, egy tűzpiros, selyemből készült, hosszú ruhát.
Felveszem, éppen jó rám.
Akkor anyám hív, hogy menjünk be egy hátsó szobába, ahol a félhomályban, a fésülködő tükör előtti zsámolyon álló bársonybevontú dobozokra mutat. Nem tudom mi az, próbálom megfogni, de a dobozok billegnek a domború zsámolyon.
És akkor rámszólnak:
Óvatosan! Ezek Petőfi hamvai, ez az örökségünk.

hasonlóság a krumplihéj és a szeletelt salátalevél között

Az az emlékezetes krumplihámozás, amiről most szó lesz, egy régebbi történet. Így esett:
Ebédet készítettem a barátoméknál, amihez köretnek sültkrumplit képzeltem el, ígyhát nekiálltam krumplit hámozni. Egy nagy vájling vízben áztak a krumplik, és ha már ott voltak, hát ott hámoztam őket, a héj a tálba hullott.
A végére lett egy tál hámozott krumplim, és egy vájling héjas vizem.
Az rögtön látszott, hogy a kukába így nem önthetem, előbb tán le kéne szűrni a héjról a vizet. Ehhez viszont nem volt kedvem, már csak azért sem, mert rögtön eszembe jutott, hogy ezek a kis darabkák a vízzel együtt szépen le fognak úszni a vécében, ha megfelelő lendülettel sikerül belelöttyintenem.
Meg is próbáltam. Elsőre nem ment le. Gondoltam, talán a lendülettel volt baj. De sebaj, mert ott van a vízöblítés ugye, hát lehúztam. Egyszer, kétszer, aztán harmadszor is. De ezek csak makacsul úsztak ott a felszínen. Na, gondoltam, akkor dobok rá egy kics vécépapírt, az sokszor segít más, de hasonló esetekben is, ahogy magával ragadja azt, amitől meg akarunk válni.
Szóval dobtam rá. Egy galacsint, kettőt, hármat, és reméltem, hogy így majd leszivárog.
De így sem ment.
Akkor pedig nem volt más hátra, mint vert seregként szerezni egy reklámszatyrot, és a budi mellett térdepelve kézzel kimarkolászni a vécépapírral összeázott krumplihéjakat.
Közben volt időm megérteni az "aki rest, kétszer fárad" pontos jelentését.

A szeletelt salátalevélhez mindez úgy kapcsolódik, hogy a napokban kiderült, vécébe kerülve az is hasonlóan viselkedik, így aztán kénytelen voltam én is.

Hiába, az ember mindig tanul valamit!

hol jártunk

A napokban Timit söröztettük végig a városon, mert eljött Kassáról meglátogatni minket és úgy mellékesen vizsgázni is teológiából.
Timi a Gáborka mamája, de -mindannyiunk megelégedésére- ugyanúgy tud inni, mint lánykorában.

Résztvevők: Krisz, Tren, Timi, én és természetesen Nomi, aki leteleképezett minket.

a véletlen és az üresség megértése

Éppen most találtam véletlenül egy újabb Erdély Miklós írást az ürességről. Nagyon tetszett!
Nézzétek:

0		A mûalkotás mintegy telítve van érvénytelenített jelentésekkel, és mint ilyen, jelentéstaszítóként mûködik.
0		A mûalkotás üzenete az az üresség, ami a sajátja.
0 0		A befogadó ezt az ürességet fogadja be.
0 0 0		A mûalkotás helyet készít a befogadóban, amikor üzenetét a befogadó „megérti”.
0 0 0 0		A befogadó ilyenkor azt mondja: „szép”, ami szintén üres kijelentés.
0 0 0 0 0		Ilyenkor megjelenik a szabadság érzete, ami semmi más, mint üresség, lyuk a „felismert szükségszerûség” láncolatában: hely.
0 0 0 0 0 0		Hely: a még-meg-nem-valósult számára.

a hetedik

példa:

töltsük-e ki az ürességet? - hétköznapi problémák és megoldások sorozat, 182. rész (szintén megfigyelés alapján)

tünetek:
a, írásban jelöletlen: hiányérzet, szavak helyett mély sóhajok
b, írásban jelölt:

megoldás:
Fogjunk egy pohár vizet, és borítsuk véletlenül a billentyűzetünkre. Jó esélyünk van rá, hogy az ŰR azon nyomban megszűnik, így helyette máris bevezethetünk más jeleket, például a pontot: ami.egyrészt.általában.a.közölni.kívánt.gondolat.végét.jelöli,így.nincs.
többé.üresség,viszont.azt.a.látszatot.keltenénk,mintha.egy.
folytonosan,minden.gondolat.után.újrakezdő,bizonytalan.személy.
volnánk.
Vagy pedig eltekinthetünk az űrök jelölésétől, és: minthamindentegyetlenlélegzetvéttelpróbálnánkelmondani,
azösszesgondolatunkatömlesztveírhatjukle.
Ennekazahátránya,hogyfuldoklóérthetetlennek,
sőtértelmetlennekfogunktűnni,aminél,lássukbe,
sokkalelőnyösebbérzékeny,
ésmostéppenhiányézetekkeléselhallgatásokkalküszködő
embernekmutatkozni.

Ezért aztán inkább ne is féljünk attól az űrtől, hanem használjuk bátran, és éljünk vele!

vigasztréning

Ha kétfelé mereszted szemed: az egyre kisebbre és a beláthatatlan nagyra, akkor belátod, hogy ugyanazt látod, és eltûnik napi bánatod.

Ezt Erdély Miklós mondja itt. És mond más érdekeseket is, érdemes megnézni, de én most arra gondoltam, hogy ebben az esetben, a feladat teljesen konkrét értelmezésű gyarkorlati megvalósításával való kísérletezés már önmagában vígasztaló lehet. Aznapra, a bánat napjára, ezzel a módszerrel még akár a bölcsesség beállta előtt is megboldogulhatunk.

az asszociácó szabadsága (megfigyelés alapján)

Ha elég erősen hagyom, bármiről eszembe juthat bármi.

képben vagyok

Még a meccsről jut eszembe, és elmondom, mert jellemzően ilyesmik történnek velem, hogy nézegettem a szünetben a székekre készített sportreklám-újságot, amelyben felsorolták a bajnokság eddigi és várható eseményeit, bemutatták a játékosokat fényképpel, mellettük feltüntetve, hogy ki hány kiló, milyen magas, hány gólt és gólpasszt sikerült összehoznia ebben az idényben...
Szóval csupa ilyen fontos és érdekes háttérinformáció a meccshez, amiben én kellemesen elmerültem, olvasgattam, nézelődtem, és egyszer csak azt mondtam:
- Cech? De hiszen ő a cseh nemzeti válogatott tagja, és a világ legjobb kapusa! De jó, hogy őt is láthatom!
- Sajnos nem, szívem. Az, akire te gondolsz, az focista, és a Chelsea-ben játszik.

És erről az is eszembe jutott, hogy már gondolkoztam én korábban is Petr Cech felől (biztosan ezért jutott a fent említett szituációban is az eszembe), annyira lenyűgözött, hogy a világ legjobb játékosa lehet valaki, hogy amikor még a VB környékén tren ezzel jellemezte számomra a focistát, hozzátéve, hogy most a Chelsea-ben játszik, én megkérdeztem tőle:
- És ott is kapus?

hétvége

Szombaton életemben először hokimeccsen voltam. A Sparta Praha és a Hamé Zlín játszott valami bajnoki negyeddöntő félét. A Balta szerelmének egy távoli rokonán keresztül sikerült ajándékjegyekhez jutni, és a VIP tribünön ülni. A VIP tribün jól hangzik, de azért nem olyan nagy szám, ugyanolyan hideg van ott is, és épp oly kemény az ülés is, mint az egyéb helyeken. A hely szempontjából mindössze az volt különleges, hogy a kapu mögött ülhettünk, ahol általában a nagyon elszánt, és nagyon felszerelet drukkerek szoktak csoportosulni. (Most is így volt, csak szerencsére a zlíniek az alsó részben ültek, mi pedig biztonságban, felül. Bár ez azzal járt, hogy a nagy kivetítő képébe belelógtak a különféle reklámok, így egyetlen visszajátszást sem láthattunk a szabálytalanságokról és a gólokról.)
Legjobban a meccs eleje tetszett, amikor lekapcsoltak minden villanyt, és egy fáklyás alak betolt a pályára egy hatalmas üstöt, aztán még több fáklyás alak gladiátor jelmezben két oldalról sorfalat állt, és a Gladiátor című film zenéjére berobbantak a pályára a játékosok, és össze-vissza korcsolyázták az egészet.
Alattunk a zlíniek kiabálták is, hogy CIR-KUSZ, CIR-KUSZ - utalva arra kicsit lenézően, hogy ők nem ilyen bohóckodásért jöttek.
Nekem azért nagyon tetszett. A meccset nehéz volt követnem, mert egyáltalán nem voltam hozzászokva, hogy az én felelősségem legyen, hogy minden mozzanatot figyeljek, így előfordult, hogy a csírlíderek elemzésébe feledkeztem, vagy azt találgattam, hogy mit csinálnak a cserejátékosok a padon, vagy hogy mit csinál a kapus, amikor nem véd, miközben a pályán éppen gól esett, vagy püföltek valakit, és amikor én odanéztem, már csak a hasonfekvő játékosokat láttam.
Az eredmény egyébként 4-0 lett a Sparta javára, amivel a prágaiak nagyon elégedettek voltak, én szívesen néztem volna kiegyenlítettebb küzdelmet, vagy még több gladiátoros részt.
Érdekes elem volt a meccs közben, hogy a nézők szórakoztatására a bedobások között rövidszoknyás, melltartós lányok korcsolyáztak be kis lapáttal, seprűvel és nagy mellekkel felszerelve, hogy a kapuk előtt a felkaristolt jégport összesöpörjék. Ilyesmit nem látni a TV közvetítéseken.
Szóval összességében tetszett, és amikor a végén megkérdezték, hogy jönnék-e máskor, rögtön igent mondtam, és csendben hozzátettem, hogy de azért úgy érzem cirkuszba is.

Ma pedig az Őfelsége pincére voltam című Hrabal könyvből készült Menzel filmet láttuk, szerintem aranyos lett, majd nézzétek meg, ha tehetitek.

hibás rutin

Azt viszont elmondom, hogy ma reggel nem pont arra és nem pont úgy mentem oviba ahogy szoktam, mert az út fel volt túrva, és mert most volt nálam kifli, ezért nem kellett útközben beugrani az Odkolekhez, így történt, hogy az út másik oldalán mentem, és elfelejtettem betérni abba a házba, ahol az ovi van, és ez csak öt házzal arrébb tűnt fel, és akkor visszafordultam nevetve és reménykedve, hogy az az apuka, akivel mindig az Odkolekben találkozom most nem vett észre a kirakatból, de nem volt szerencsém, mert amint megérkeztek, mindjárt elújságolta nekem, hogy mit látott. De ennek ellenére azért rámbízta a Dorotkát ma is.

és

...és lehet telet is csinálni, de azt most nem mondom el, hogy hogyan.

márciusi mint(h)a

A tavaszhoz viszont nem kell csinálni semmit. Egy kicsit csendben voltam, és máris március lett.
ravasz egy tavasz egy ravasz