utolsó

Tegnap volt Husika búcsúbulija Prágában. Holnap Pestre költözik.
Hiányozni fog.

elsők

Mostanában történt egy pár dolog, amit életemben először csináltam/tunk, ezért szerintem emlékezetesnek tekinthetők. Hogy tekinthessétek ti is, elmesélem:

1. Szombaton kacsát sütöttünk. Egy marhanagy, kétkilós kacsát. Már nem élt amikor hozzánk került. Mondjuk ebben talán nincs semmi meglepő, mert általában sem veszünk magunkhoz elő élelmiszert. (bár nem tudom, hogy mondjuk egy csírázó krumpli ilyen szempontból minek is számítana, de most tekintsünk el az ilyen példáktól) Az esztétikusan halott kacsáról akkor volt időm hosszabban gondolkozni, amikor kénytelen-kelletlen az ölmebe vettem a heverőre telepedve, és finoman csipkedtem egy órán keresztül szemöldökcsipesszel a bőrében maradt tolltok maradékokat. Figyeltem, hogy undorodok-e akár a kacsától, a csipesztől, vagy úgy komplett a tevékenységtől, de nem. Vidáman csipkedtem és hallgattam hozzá valami érdekeset a Petőfi rádióban. Aztán megsütöttük, és bár a kacsa finom lett, de mivel nem jó első dolgokat sokszor ismételni, mert eltompulhat a kezdeti intenzív élmény, most egy darabig inkább újra csirkemellfilét szeretnék fogyasztani sütve, rántva, aprítva, bárhogy.

2. Tegnap voltunk megnézni az új lakásunkat a bárányka felett. Nagy és tágas élmény volt. (főleg, mert egyenlőre üres) Felejthetetlen. Meleg volt ott, mintha már várt volna. (persze tudom, hogy nem a mi kedvünkért volt úgy, de én azt gondolok, amit akarok, és én azt akartam gondolni, hogy azért meleg, mert egy otthon, és a miénk) Legkésőbb márciusban költözhetünk, és számolhatjuk a magasból lent az autókat és fent a repülőket.

hasonlóság

De édes kiskutya! Szerintem még félig kölyök, nézd meg mekkorák a tappancsai és olyan esetlenül csóválja a farkát is! Milyen szép barna! Ritkán látni ilyen barna kutyát. És a szeme, nézd meg, az pedig gyönyörű zöld. Milyen bánatosan és békésen tud nézni! Igen, olyan labrador-féle lehet talán, bár ebben a színben még képen sem láttam soha. Azt olvastam a labradorokról, hogy általában barátságos, jószándékú, szolgálatkész kutyák. Nem túl bátrak, de nagyon kedvesek.
Jószándékú... Szerinted elképzelhető egyáltalán kutyából rossz szándékú? Én nem tudok olyat elképzelni.
Szerintem a férfiak hasonlítanak inkább a kutyákra, olyan békések és ártatlanok. Igen, azt hiszem nők inkább macskafélék. Szerintem ez nem ilyen egyértelmű. Miért, te hogyan látod? Azt hiszem, én inkább csirkét mondanék.

apróhirdetés

különbségprobléma

Most nem valami kivonás eredményére gondolok.
Bár, ha jobban belegondolok dehogyisnem, csak nem úgy. Nem matematikai alapműveletről van most szó, hanem emberiről:
Hogyan vonhatnám ki magamból a különbség érzetét?
Úgy értem, hogyan tudnám azt elérni, hogy a szerénységem valami igazán spontán, belülről fakadó nemes tulajdonságom legyen, és ne a végtelen nagyképűségem palástja?
Minden megoldás érdekel.

performansz?

/ formansz mutatvány
Szűts Zoltán: A hypertext

csábító farfésű

Farfésű. Ilyen szó nincs, de lehetne például az udvarlásra mindig kész, a haján frissen szántott fényes barázdákat viselő férfi szimbóluma.
Ilyesmi szimbólumokat is árulnak a kis kínai mindenes boltban az utca másik oldalán. A pénztár mellett van egy csupor, és abban vagy 100 ilyen farfésű tolongott.
Annyira izgalmasan taszító gondolat ilyesmit birtokolni, hogy majdnem vettem egyet.

két csütörtök egy hét, és más kisebb eltéréssel

Ma korán kellett kelnem.
Ez az apróság félnapos programot csinált nekem.
Eleve azzal a gondolattal feküdtem le, hogy korán kell kelnem, így már 11-kor izgatott voltam, és számolgattam a hátralévő időt, aztán úgy döntöttem, hogy mostmár sürgősen el kell aludnom, és letettem a fejem a párnára. A japán kapituláció körülményeit hallottam a háttérből, és türelemetlenül vártam.
Később kijelentettem csukott szemmel, hogy elfelejtettem papírpénzt számolni, pedig úgy szerettem az ujjaimmal lépegetni gyorsan, sőt, szaladni a papírpénzeken. Sajnálom, különben sem érek rá, nekem 6-kor kelnem kell.
És akkor hirtelen felpattant a szemem, az órához szaladtam, és látom, hogy még csak 4:55, és szaladok vissza, de jó, még alhatok egy órát. Visszafeküdtem. 6-kor megszólalt a telefonos ébresztés, és én voltam az első (és hát az egyetlen is) aki hullafáradtan, de kimászott az ágyból.

Ma korán kellett kelnem.
Ez az apróság félnapos programot csinált nekem.
A tapasztalatok alapján ezúttal nagyon igyekeztem előző este korán aludni menni, nemhogy sörözni nem mentem el, de még a Gregor Samsa koncertre sem.
Azt mondtam magamnak, hogy holnap frissen és üdén fogsz ébredni! Az órát beállítottam hatra, és mindenféle kínlódásoktól mentesen álomra hajtottam a fejem.
Egyszer csak úgy éreztem, hogy reggel van, és örültem nagyon, mert frissnek, és kipihentnek éreztem magam, pont úgy, ahogy előre megrendeltem, szaladtam is megnézni az órát, ami akkor 5:12-őt mutatott.
Ettől még büszkébb voltam. Nagyon príma, hihetetlen, hogy öt óra alvás is ennyire pihentető és kielégítő lehet, és még mindig van több, mint háromnegyed órám a felkelésig. Tényleg minden csak elhatározás kérdése! Teljes boldogságban visszafeküdtem még egy rövid álom erejéig.
Legközelebb óracsörgésre ébredtem. Kint már világos volt, az órán pedig 7:30.

párbeszéd

- Na, ez egy kicsit vicces -mondta, amikor meglátta a véget vetés című képet, melyen egy kéz pontokat szór az égből.
- Jaj, most látom csak, hogy 6 ujjat rajzoltam neki! Szerinted kijavítsam, vagy úgyis eldobom?
- Egész nap ezen gondolkoztál?
- Á, nem. Találtam ki másmilyeneket is, nézd! Itt van például ez a felülvizsgálat felirat, a betűk között elrejtett, apró piros betűkkel írt lenézés szóval. Na, milyen?
- Ezt legalább érteni. De mit akartál azzal az úszógumival?
- Hát érted, egy kis plusz. Felesleg.
- Nem értem, én egyáltalán nem használok ilyen kifejezéseket.
- Oké, de azért hallottad már, nem?
- De hogy jön ehhez az úszógumi?
- A derékkörüli elhízásfélét nevezik így, ezt, nézd!
- Nekem nincs is olyanom, és egyáltalán nem tudom követni a gondolatmenetedet.
- Dehát miért nem? Figyelj,
- Nem fogsz meggyőzni, nem fogsz meggyőzni! Szerinted úgy nézek én ki, mint egy strucc?
- Most igen, de jobban szeretem ha kacsingatsz, amikor unatkozol.
.
.
- Figyelj, most haragszol rám?
- Nem. Miért? Mert nem tetszenek a műveim?
- Milyen műveid?

az ötödik

plusz jel (+)

úszógumi

a negyedik

eredetvizsgálat

zúz
mar
a:

a harmadik

a gondolatolvasó és a felesége

....
- Szerinted szerintem merre lesz?
- Hm?
- Én mit fogok tippelni szerinted?
- Egészen biztos, hogy én bármit mondok majd, te az ellenkezőjét. Mert olyan vagy.
- Igen! Úgy örülök, hogy kitaláltad!

lábjegyzet a harmadikhoz

a harmadikhoz használt szöveg kicsit tágabb környezete:
"Csörtetek az éjféli bozótban, kifulladok és tovább csörtetek. Hova is tettem a fényképész névjegyét? Nekiesem a szekrényemnek, tépek, mosakodom, török-zúzok és szaggatok. Aztán dörömbölök, csöngetek és rúgom az ajtót..."
(Pilinszky: Simon Áron)

(se a szövegrészlet, se a novella nem kapcsolódik hozzám most lelkileg, (vagyis nincs semmi bajom) csak kerestem egy kötőjeles szöveget, és éppen egy elemzést kezdtem el olvasni P-ről itt:
http://web.t-online.hu/horgaszcsaba/cikkek/simon.htm amiben találtam)

a harmadik - kötőjel

a második

(az első)

megtiszteltetés

A múltkor az történt velünk, hogy a busz sofőrje nem csak az autóbusza ajtajait nyitotta ki számunkra, hanem közvetlenül az agyába engedélyezett beszállást, a gondolatai, a hétköznapjai közé, megengedve, hogy egy kis időre teljesen eggyé olvadhassunk vele.

Amint beszálltunk, megszűnt körülöttünk a világ, csak a menetidő, a forgalom és a feladat maradt: a körbe-körbe járás reggeltől estig két végpont között. Így esett meg az, hogy egyszerűen elfelejtettünk a megállókban megállni, még a végállomáson sem álltunk meg, hanem automatikusan elindultunk az újabb körünkre.

Amikor úgy tűnt, hogy már pontosan átéreztük a monotónia minden nyomorát, elcsendesedtünk. Megköszöntük a bemutatót, és a piros gomb megnyomásával jeleztük:
STOP - mi már mindent értünk.
És akkor kiengedett.

esti eset

Wellnessbarlangban jártunk az éjjel.
Tágas barlangcsarnok felső részébe érkeztünk, itt a gumiköteles himbálózást, rugózást lehetett kipróbálni. Kétféle lehetőség volt, köztük kétszeres árszorzó volt első ránézésre a különbség. Mostanában spórolni kell, úgyhogy az olcsóbbat választottam. A gumikötél végén volt két fogantyú, az egyikbe a lábamat, a másikba a kezemet akasztottam, és...kilendültem a korláton. Nyúlott a gumikötél, nyúlott, a szemközti fal egyre közelebb került, érdekes volt. Érdekes volt, mert a szemközti oldalon falbavájt fülkék sorakoztak, mindegyikben mintha egy-egy nyitott szobabelső volna, és az alsó szinteken egészen különös módon, flitteres ruhás nők ücsörögtek unatkozva az ugyanolyanszínű flitterektől csillogó ágytakaróikon. Nahát, hogy mik vannak! Vajon igaziak, vagy díszletek? Tényleg így élnek? Élhet így valaki? Szerettem volna megkérdezni valakit, de már régóta nyúltam, és himbálóztam a kötélen egyedül. Fent már nem hallottak volna, a flitteres nőket pedig egyelőre nem mertem megszólítani. Közömbösen néztek. Talán minden nap így megy ez, unhatják már. De ez egy wellnessbarlang. Biztosan minden ki van találva benne, és azért van épp így, hogy én jól szórakozzak benne. Talán a kérdéseim is csak a program részei?
Na mindegy. Szerintem a gumikötelezés hülyeség, már nagyon unom. Vajon el tudnék-e aludni közben? Megpróbálom. De mégsem merek. A duplaannyiban vajon hosszabb kötél, vagy erősebb rugózás lehet? Esetleg tovább hagynak lógni? Akárhogy is, örülök, hogy az olcsóbb programot választottam. Elégedett vagyok. És mostmár szeretnék leszállni.

én vagyok én

Egy hete, sms-ben beszéltük meg a találkozót, ami eképp zajlott tegnap:
16:50: megérkezés a helyszínre, helyfoglalás. Nem előzetesen, hanem helyben, fenékkel egy üres asztalnál, kis tétovázás után persze, mert szinte minden asztal üres (összesen 3 személy van a helyiségben). Bőven van időm, előveszem a könyvem, a többiek is könyvekkel szöszmötölnek. 17:05: vajon mit akarhat? Kihallatszik a másik teremből egy édeskés, lassú férfihang. Ismerem, rendes ember, de nagyon fárasztó. Mivel nem is tudom, hogy miről lesz szó, és ki lesz még rajtunk kívül ott, felmerül bennem, hogy talán az a lassúhangú férfi is, és reménykedem, hogy mégsem, csak véletlen, hogy ő is épp itt van. 17:10: ha 5 percen belül nem jön meg, én elmegyek. Utálok várni. 17:12: megjelenik az ajtóban, ránázek, köszönök neki, könyvemet becsukom, ő visszaköszön, fülén telefon, beszélget valakivel, kisétál az ajtón. Furcsállom, dehát biztosan befejezi a telefont, és majd utána. De nem jön. Akkor bizonyára vécére is kellett mennie. Kisvártatva megint bejön az ajtón, mikor én újra becsukom a könyvet, amit időközben kinyitottam persze. Gondolom, na végre, akkor majd most! De most sem. Olyan udvariatlan nőszemély hírében áll egyébként, úgyhogy én elképzeltem, hogy ez valami szokásos koreográfia része, és mint ilyet, érdeklődéssel kezdtem figyelni. Leült. De nem velem szemben, sőt, nem is az én asztalomhoz, hanem az asztalom melletti kanapéra úgy, hogy engem a továbbiakban nem is igen látott. Elképesztő. Mi jöhet még? Elé kéne járulnom, vagy mit kell ilyenkor vajon csinálni? Nem tudom, hát várok és figyelek tovább. Egyszer csak megjelenik egy férfi, akit szintén ismertem, a nőszemély papírokat kezd rendezgetni maga előtt. Nem bírom tovább, megszólítom. K, most valami közgyűlés lesz talán és még várunk valakire? Rámnéz csodálkozva, azt mondja: nem. Akkor, folytatom, nem velem akartál véletlenül beszélni? És akkor odajön végre, és kiderül, hogy egyszerűen nem ismert meg. Ha időnként itt-ott látott is, mindig valami diáklánynak nézett. Mivel főleg telefonon keresztül beszéltünk, és csak rendezvényeken találkoztunk, nem is sejtette, hogy pont én vagyok én.
Ez ahhoz képest érdekes igazán, hogy ő tulajdonképpen a főnököm.

a bumerángszakértő és a felesége

- Drágám, olyan rossz kedvem van, légyszíves dicsérj meg valamilyen szempontból!
- Örömmel megtenném szívem, de tudod, mióta tisztában vagyunk a dolgok szavak általi megfoghatatlanságával, és mióta kijelentetted, hogy azzal, ha valamiről elkezdünk beszélni, azzal azonnal lemondunk annak a dolognak a teljes leírásáról, szóval, mióta ezt tudjuk, be kell látnod, hogy ha meg akarom őrizni az akármilyenséged teljességét, akkor nem kezdhetek felelőtlenül a nagyszerűséged részletezésébe.

más mindenkinek

Kezdhetném valahogy úgy, mint Münchausen. Bizonygatom, hogy amit majd mesélek, az maga a valóság lesz, de előre tudom, hogy ezt úgysem hiszitek el.
Van egy étterem Prágában, ami egy kocsmából nyílik. Bemész az utcáról egy faasztalos-pados kocsmába, végigmész az asztalok között, aztán a vécé felé vezető keskeny folyosócskára lépsz, elmész a vécéajtó és a konyhaajtó mellett, aztán egyszer csak egy fényes, világos térbe érsz, ahol egy bárpult, takaros berendezés, és otthonos kandalló fogad. Ezt két látogatás után egész jól meg lehet szokni, végül is titokzatos és szórakoztató, mint a rejtekajtók a filmekben.
Általában kedden fordultunk meg ott, tudjátok, a Molnárékkal.
Az igazi meglepetés akkor ért, amikor egyszer szerdán mentünk, és a bejárati kocsma ablakai el voltak sötétítve, valamint az ajtóban hatalamas tábla hirdette: DNES KOZI! ami magyarul egyszerűen azt jelenti: MA TŐGYEK! Régebben kicsit megütköztem azon, hogy a melleket cseh szlengül tőgynek hívják, de tulajdonképpen nem meglepő, ha a belegondolunk, hogy a nőkre használt, általánosan elterjedt sértő szavuk a tehén.
Szóval, aznap éppen tőgyek voltak, ami azt jelenti, hogy van egy, vagy két pincérnő, aki felsőruházat nélkül szolgál fel: jön, hajlong, felveszi a rendelést, letörli az asztalt és kihordja a söröket. Semmi tánc, vagy egyéb, egyszerűen csak félpucér.
Tehát az történt, hogy elmentünk egy étterembe, de előbb bementünk a kocsmába, elhaladtunk a pucér mellek között, az asztaloknál szorosan ülő csupa férfi tekintetétől kísérve, bementünk a szűk folyosóra, aztán érintettük a vécé és a konyha nevű tájékozódási pontokat, és végül leültünk vacsorázni.

vers mindenkinek

Az előző vershez kapcsolódva jutott eszembe ez:

SZERELEM

ahogy az eget
láthatóvá teszi egy
madár, egy füstcsík

(Fodor Ákos)

Ávráhám Hálfí - Kezemben

Kezemben egy maréknyi éggel
életem végigküzdeném,
és átkelnék a tengeren
gyalog,
kezemben egy maréknyi éggel.

(fordította: Tandori Dezső)

vágyálom

Modern Héber Költők című versválogatást kaptam karácsonyra.
Aztán azt álmodtam, hogy felébredek, és az asztalon találok egy ugyanilyen, kék vászonkötésű Modern Palesztin Költők című kötetet is. Megörültem neki, úgy éreztem, hogy ez jogos, sőt nagyon helyes, hogy ezt is megtaláljam, de azért csodálkoztam, hogyan tudtam megkapni úgy, hogy eddig nem vettem észre, de ezen hamar túllépve, - mert amúgy is vannak képtelen dolgok a világon - már alig vártam, hogy belenézhessek ebbe is.
Aztán felébredtem, és azóta hiányzik.

teszt

- Kösz, hogy átjöttél! Figyelj, itt van ez a plakát, ki kéne próbálni, hogy milyen.
- ? (szemöldök föl) ...úgy érted, teszik-e? Szerintem..
- Nem-nem! Nem csak erről van szó! Ne mondj még semmit! Figyelj, arról van szó, hogy én ezt a plakátot idetámasztom az asztal szélére, vagy nem is, inkább ide a falra tűzöm a megfelelő magasságba...így ni, és neked pedig...neked pedig el kéne sétálni mellette úgy, mintha csak amúgy is arra sétálnál, és nem is sejtenél a plakátról semmit, érted? Aztán pedig megmondani, hogy milyen érzés volt, milyen benyomást tett rád, érezted-e hogy megszólít, ilyesmi. Oké?
- ...értem, akkor indulhatok?
- Igen, mehetsz.
.
.
- Na?

a szülésznő naplójából

...a metaforákat is azért vagyunk kénytelen használni, mert valami olyasmit akarunk elmondani, megfogalmazni, amire nincs egyébként szavunk, vagy bármiféle módszerünk a teljes megismerésre, ezért valami hasonlóan megfoghatatlan, meghatározhatatlan, rejtélyes, titokzatos, vonzó, esetleg taszító jelenséget keresünk az ábrázoláshoz, és ha találunk, akkor azt gondoljuk, hogyha erről a másik dolgokról beszélünk, akkor amarról is szó van, ami tulajdonképpen igaz, viszont bármit is sikerül majd mondani végül, az akkor sem maga a DOLOG lesz, hanem csak egy vetület, ami többnyire arról szól, hogy számunkra az a valami miért érdekes.
Olyasmi, mint a közelről, egy lyukas lepedőn át nézett akt: elmondhatom, hogy én mit látok ott, és az mihez hasonlít, miért vonz, vagy miért taszít, bennem milyen érzeteket kelt, de akkor sem tudhatom megmondani, -mert egyszerűen képtelenség- hogy milyen is az az EGÉSZ, amiről beszélek, mert a dolgokat lehetetlenség minden szempontból megvizsgálni, ha csak egy lehetséges nézőpontunk van. (és ha még több is volna, az összessel biztosan nem rendelkezünk) És ha mindezt tudva, egyszercsak mégis azt mondom valamiről: Ilyen!, akkor azzal egy csomó más létező lehetőséget kizártam. Ezért könnyen belátható, hogyha az ember veszi a bátorságot, és végül is elkezd valamiről beszélni, akkor, ha felelőségteljesen pontos akar lenni, akkor élete végéig kénytelen ugyanarról beszélni.

Egészen bizonyos, hogy így születnek a vesszőparipák.

földreszállt ünnepély

Amikor otthon voltam, internet és számítógép híján mindenféle papírkákra írtam fel, amit a történések közül valamiért érdekesnek találtam, aztán a ridikülömben gyűjtöttem őket. Most, hogy éppen az új negyedéves bérletemet raktam a helyére, a kezembe akadt egy ilyen mondat, amit karácsonyi ebéd közben írtam fel.
kép: A tálban megállt a merőkanál, anyám is leült a helyére, mindenki a tányér fölé hajolt, csend volt, majd a háttérből megszólalt egy komoly, kissé tudományos hangon előadott
mondat:

A nőstény ezúttal nem ellenkezik. Újabb párzás.

fogadalom

..az egész abból következett, hogy az ünnepek között találkoztunk egy lánnyal, aki a férjemnek úgy mutatkozott be, hogy a Márti anyja és első unokatestvére vagyok egy személyben, és később, amikor csak kettesben maradtunk, megkért, hogy segítsek neki megszületni, szóval ez a lány, megkérdezte tőlem, Neked van bátorságod élni a saját életed?
És én ránéztem, aztán magamba, és azt válaszoltam: Nincs. Mert vannak helyzetek, emberek, kérdések, amikor, akiknek, melyekre semmi értelme hazudni.
Szóval, az volna a fogadalmam, hogy úgy akarok élni, hogy akárhogy is lesz, lehessen más a válaszom.

a fizikus és a felesége

-Mondd csak drágám, akkor tehát a kövér emberek több részecskéből állnak?
-Hát tudod, egyrészt igen, több részecskéből, másrészt úgy tűnik nagyobbakból is, némelyiket már csak gyengéd túlzással lehetne részecskének nevezni.

(zene, track 7 álnéven: Jutott Neki, Macák)