bemutató

Vásárlási lehetőséggel egybekötött termékbemutatóra hívtak a szélső szomszédék, a Marikáék. Valami edényekről volt szó. Azt mondták, lesz falatozás is. Na de nem ez volt a lényeg, hanem hogy hívtak. Olyankor illik elmenni, nem?
Elmentem.
Bementem a házba, tekeregtem a folyosókon, végül a hálószobába tereltek.
Az ágy megvetve, szépen eligazítva rajta a paplan. Mondta a Marika, hogy oda egészen nyugodtan üljek le. Kicsit furcsa volt, dehát leültem, aztán jöttek mások is, mellém ültek.
Szépen, sorban a duplaágy szélére.
Vártunk egy kicsit, aztán megjött az edényes. Csillogó fazekakat, serpenyőket mutogatott, forgatott, aztán azt mondta: Akkor most menjünk a konyhába, próbáljuk ki őket!
Ugyan minek? -pattant fel a Marika, behozom én ide a kétlapos varzsicsot!Be is hozta, letette velünk szemben a komód szélére, az edényes pedig fűszeres párolt húst és zöldséget próbált rajta készíteni.
Mindannyian egyenes háttal ülve vártunk. Aztán megettük. Kézzel. A papírtányérokról, az egészet. Ott, az ágyon ülve. Apa, el tudod te ezt képzelni? Nem is arról van szó.., mert finom volt, csak olyan furcsán éreztem magam.
Végül a Marika vásárolt, megvette az egész sorozatot.
Nem tudom minek neki, ha még konyhája sincsen.
Hallod, Apa? Figyelsz egyáltalán?

átváltozás

Mit csináltál a fejemmel? Hát hogy nézek én így ki, Kacaládém, kincsem?!- raplizta az aknász sógorom a fürdőszobatükör előtt.

Tényleg megnevezhetetlenül furcsa lett az új frizurája, amin csak az változtatott, amikor fekete garbót húzott az új feje alá és máris egyszerre nyögtünk fel:
- Öregem, tisztára olyan vagy, mint egy balettművész!
És ettől a pillanattól kezdve egész héten csodáltuk, hogy egy váratlanul rövid frufru hirtelen milyen magasságoka emelheti az embert.
Az élményen felbuzdulva, tegnap én is leültem a hokedlire és azt mondtam: Kacicám, én valami fotóművész frizurát szeretnék!

különjárat

Délután 4 órakor a Művelődési Ház mögötti parkolóban felszálltunk egy KÜLÖNJÁRAT feliratú buszra, merevített frizurák és nyakak közé, majd elindultunk hetvennel a százas úton Budapest felé.
Egészen elől ültünk, így jól hallottuk, amikor a sofőr a mobitelefonján keresztül kedélyesen elbeszélgetett egy ismeretlen eredetű műszaki hibáról. Nem aggódtunk nagyon, mert csak egyszer előzött közben, és amúgy is csak egy kapcsolóról volt szó, ami mostanában mintha nem világítana, illetve inkább arról beszéltek, hogy vajon volt-e ez másképpen egyáltalán, de közben a műszerfal megnyugtatóan színes volt, így óvintézkedésként is elegendőnek tűnt, hogy megcsókoljuk egymást, és azt suttogjuk: szeretlek drágám!
Már egészen Budaörs közelében jártunk, amikor az egyik körforgalomban előnytelenül választottunk kijáratot, emiatt kisebb kerülővel az autópályán találtuk magunkat, amit egész idő alatt láthatóan igyekezetünk elkerülni.
Végül 6 óra körül csak beértünk Pestre.
Nekem nagyon tetszett az Andrássy út kivilágítása. Nem a fák ágai, hanem a törzseik voltak körbeölelve fénnyel, és ettől olyan volt, mintha csupa üreges kristálykar hajolna az út fölé.
A műszaki hiba miatti csók, és a késés miatt ez a látvány! Milyen jó, hogy még nincs autónk! - lelkendeztem.
Ilyesmi hangulatban telt az este, miközben a busz az Operaház előtt állt meg, és szólt a sofőr, hogy most akkor ide be lehet menni, de nekünk az Operett Színházba volt jegyünk, amire egyébként viszonylag hamar rá lehetett jönni. (Azért az Opera is szép ám, azt sem volt hiábavaló megnézni!)
Amúgy a Rómeó és Júliát néztük az este, és néha azt az oszlopot is, ami az erkély leghátsó sorában pont a mi székeinket válaszotta el egymástól.

szomszédok

Panni néni mostanában jól néz ki. Egészen lefogyott, már majdnem csinos.
Lett is neki valami barátja, egy jónagydarab ember.
Hát, van, aki az olyat szereti.
Szóval, ideköltözött a nagydarab is a kilencedikre.
A Jóska bácsi pedig nézheti őket nap, mint nap a könyvespolcon álló urnájából.
Vagy fordítva.

szomszédok

Ez? Ez itt lakik szemben, tök hülye egy alak. Nézd, az az autója. Az, aha. Ott, ponyvával letakarva.
Néha lemegy, kicsomagolja, beül, beinditja és megiszik benne egy-két felest, aztán visszacsomagolja és feljön.
Soha nem megy, de nem is mehetne sehova. Évekkel ezelőtt elvették a jogsiját ittas vezetés miatt.
A múltkor téli gumikat rakott rá, meg kitámasztotta a kereket egy bazinagy faékkel. Látod? Ott látszik a hátsó kerék mögött. Egy kamiont is megtartana.
De tök hülye, teljesen sík a parkoló, akkor sem tudna csúszni sehová, ha jégben táncolna az egész...

Szóval tök hülye.
...vagy csak, mittudomén, nem szereti a feleségét, csak ilyenkor nem lehet pecázni.

fogság

Végre egy okos ember, aki Spirót vásárol! 800 korona lesz. - mondta lelkesen a könyvesbolt pénztárosa.
Rámosolyogtunk.
Erre ő bizalmasan, kissé közelebb hajolva: Már nagyon régóta megvan, azt hittük, ránk szárad! -mosolygott vissza.

téli rege

A google vers lényege: A privát levelezésem mellett felbukkanó, valamennyire a témához kapcsolható (Elvileg. Gyakorlatilag sokszor vannak nagyon távoli lövései,"asszociációi") reklámlinkeket használom.
Ezekben az a jó, hogy változnak, a kombinációk nagy része csak egyszer jelenik meg, és ha találok olyat, ami számomra jelent valamit az összekerülés értelmetlenéségének szórakoztató élményén kívül, akkor azt kiválasztom, kivágom, dokumentálom, elnevezem, és a magaménak tekintem, pont úgy, mint egy általam készített, a valóság egy részletét ábrázoló fényképet.

gyakorlatvezetés

Álljatok terpeszállásba, tegyétek a kezeteket csípőre és hajoljatok előre!

lakáskultúra

...Úgy nézett volna ki, hogy híres emberek beszélgetését szőttem volna meg szőnyeg formában. Például ezt: http://www.mmakademia.hu/ab/1/105.php mindenkinek lett volna egy saját színe, és ahogy halad a beszélgetés, követtem volna azt a színek váltásával a szőnyegen.
Így kaptunk volna egy, A művészetek összefüggéseiről szóló intellektuális, mintás szőnyeget.

És ez nagyon jó volna, mert például házibulik alkalmával előfordulhatna olyasmi, hogy egyszer csak azt mondom: Nézd már, a kecsöp pont arra a részre cseppent, amikor Keserű Katalin azt mondja: Mondd el még egyszer Jóska. Tehát kettő darab henger van, ami... - és én rábökhetnék a lábujjammal.

bemelegítő rész

"Bemelegítő részben én szándékosan nem csináltatok törpejárást, békaügetést, nyusziugrást a csukló és a térdek kímélése érdekében. Bemelegítés után már igen. Óvatosságból futás közben nem csináltatok tapsra, sípra ülést, fekvést a helyhiány és a bemelegítés korai része miatt. "

megvan

...több ezret gyűjtött össze ezekből a veszélyes holmikból, csak azért, hogy olvasatlanul hagyva alázza meg őket...

Na, pontosan ezt szoktam érzeni én is az IKEA könyvespolcdíszletei előtt.

olvasónapló: Az érsek látogatása

Ez volt az első könyv, amit Bodor Ádámtól olvastam. Hallottam a Szinisztra körzet, az Egy idegen városban rádiójáték változatát, és neten fellelhető novelláit is olvastam, például az Állatkertet. Szóval nem volt ismeretlen, sőt, régóta vágyott érzés volt egy könyvét a kezembe fogni.
Szeretem, hogy nála sosem lehet semmit igazán tudni, nincs felsőbb nézőpont, vagy olyan szereplő, aki minden szálat a kezében tartana, vagy egy személyben mozgatná az eseményeket, sőt arra sem lehet számítani, hogy bármi is konkrétan kiderül, vagy megoldódik a történet végére, és mégis, ettől nem bosszantó, hanem borzongatóan félelmetes, valóságos és izgalmas lesz.
Ez a története is ilyen, érdemes elolvasni!
(Ebből a könyvből készült a Dolina című film, erre is nagyon fáj a fogam.)

életrajz

Előző életében világhírű orosz író, napjainkban a magyar spirituális irodalom meghatározó alakja.

(megfejtés: Müller Péter)

szemrehányás

Ne mondd, hogy szeretsz! Látom én a statisztikámban, hogy rendszeresen nulla másodpercet töltesz el az oldalamon!

materialista kilátás

olvasónapló : Szeretetkönyv

Elolvastam. Csak olyanoknak ajánlom, akik hajlandóak és képesek Müller Péterre úgy nézni, mint egy szerény képességű családtagra, aki most éppen írónak képzeli magát, és valami fontosat akar mondani.
Például ilyen megállapítások vannak könyvben:

Ez teljesen helyénvaló megállapítás amúgy, csak a körítés, az elbeszélés olyan suta valahogy. (Ez itt konkrétan egyszerűen vicces is, nem?). Szerencséje van, hogy én már ezelőtt is szerettem őt, meg szeretni is, így értettem is, hogy mit akar mondani, és nem is haragudtam rá, hogy nem sikerül neki jól mondani. (persze, nem mintha én tudnám)

jutalom

Nagyjából hét éve dolgozik ott. Ez az ott eredetileg német cég volt, de azóta megvette őket egy angol, majd később egy amerikai óriásvállalat. A munkabér melletti juttatások mindig változtak egy kicsit, például a sportcentrumba szóló bérletet idővel kiváltotta az évente egyszeri, alapos orvosi kivizsgálásra szóló beutaló. Volt már vér-, vizeletvizsgált, vérnyomásmérés, miegymás. .
De mondom, mostmár nagyjából hét éve dolgozik ott, és egy ideje vezető beosztásban, így végre elérte, hogy igazán komolyan vegyék.
A prosztatavizsgálat után az orvosnő azt mondta:
- Nem tudom mondták-e, de a vizsgálat része egy hereultrahang is.
-Nem mondták, de számítottam erre.- és letolta újra a boxerét, az orvosnő pedig lágyan szétmasszírozott rajta egy adag nyálkás zselét.

titkos ajtó

Egy folyó felett feküdtünk, a sziklákon álló házunk imbolygó tetőteraszán, amikor eszembe jutott, hogy a fürdőszobában korábban megnyitottam a vízcsapot. Gyorsan leereszkedtem egy kötéllétrán, be a fürdőszoba közepébe, ahol már a kádon túl is derékig ért a víz. Kihúztam a dugót, és kikiabáltam a Zsoltikának:
-Most nehogy kinyisd az ajtót!
-Mit mondtál, Szivecském? - nyitott be, és ezzel ki is ömlött a víz az előszobába, onnan pedig a szobaajtók felé.
Gyorsan összekapdostuk a szőnyegeket, és amennyire lehetett, a víz útjába tettük.
Később, amikor felmértük a károkat úgy, hogy minden szobába benyitottunk hasalva, (hogy lássuk, felpúposodott-e a parketta) akkor a nappali és a halószoba megvizsgálása után eszünke jutott, hogy van egy vendégszobánk is, ahová nem nagyon járunk be. Oda is behasaltunk. (Én kicsit szégyenkezve, mert mindenfelé porcicák kergetőztek a padlón.) Aztán eszembe jutott a kamra, aminek az ajtajához mindig is egy kettes létra volt támasztva, és az is eszembe jutott, hogy itt még soha senki nem járt. Még én sem.
Ahogy kinyílt az ajtó, egy kövér, fehér patkány szaladt elő, aztán egy szintén kövér és szintén fehér nyúl, utána egy barna is, közben pedig kék és zöld tollú madarak röppentek fel. A nyulak az ölembe másztak, a madarak a pólóm hátába kapaszkodtak, és úgy éreztem, hogy azt akarják mondani, hogy éhesek és szomjasak egyszerre. Adtam nekik vizet, meg rizst, -mert más nem volt itthon- utána a kis piros lapátommal és seprűmmel nekiálltam a vastag szar és tollréteget összesepregetni a kamrában.
Közben ilyeneket gondoltam:
Hogyan kerültek ezek ide? Mit ehettek itt vajon, hogy ilyen kövérek lettek? Egyáltalán, hogyan tudtak ilyen sokáig életben maradni így, hogy évek óta senki nem járt erre? És milyen érdekes, hogy az éhségtől így megszelidültek! A nyulak milyen puhák!
Mennyi szar!

A szőrös állatok maradhatnak. A tollasak is. A kigyókat viszont nem szeretem, még jó, hogy ezek csak ilyen rövidek és lassan mozognak, szemmel tudom őket tartani.

Zsoltika, a kígyókkal kezdeni kell valamit, azokat nem akarom itt látni többet!- kiabáltam ki guggolva a kamrából.

Tegnap a huzat az ablaknyílásba szorított egy angyalt, amitől letörtek a szárnyai.
Kénytelen voltam megenni.

varázslatok

kentaurés törpe

mi újság

Végül melóban, és a vécékefével kellett ledörzsölnöm a szart a talpamról. Útközben egyszerűen sehogy sem sikerült elveszítenem.

valami ilyesmi

Ültem a buszon és könyvet olvastam. (17 perces az út Zličinig, ilyenkor közepesen vastag, könnyen olvasható könyvet szoktam vinni. Most a Szeretetkönyv volt nálam, a Müller Pétertől.) A menetiránynak háttal ültem, így, ha néha felnéztem a könyvből, szembenézett velem az egész utazóközönség. A könyv a belső istenélményről szólt azon a részen, ahol éppen tartottam. Felnéztem, és hátul, a kerék feletti kimagasított páros ülésen éppen egy hosszú hajú, barna szemű, krisztus arcú fiú ült. Milyen szép!
Aztán leszálltam Zličinben az első ajtón, és talán csak kettőt léptem, amikor észrevettem, hogy ő is leszállt, és most éppen mellettem lépked. Valami ilyesmi lehet, gondoltam titkos áhítattal, a találkozás valami ilyesmi lehet. Ránéztem, de ez alatt már le is hagyott, elsietett mellettem. Ahogy távolodott, hirtelen megláttam a lottyadt fenekét, amin csak csüngött a nadrág, a hájas, formátlan hátát, amin hurkákban állt a kabát, aztán a kicsámpázott tornacipőit és arra gondoltam: Úristen, micsoda egy tohonya külvárosi alak! Remélem az én fiam sosem fog rá hasonlítani!
Aztán, amíg vártam az ikeás buszra, újra kinyitottam a Szeretetkönyvet.

interjú magammal

A múltkor azt képzeltem el, hogy interjút adok, és éppen a honvágyról kérdezgetnek. Felveszem a nem örülök ennek a kérdésnek arckifjezést, mert ez olyan sablonos és ötlettelen, azon kívül nyilván valami megható választ várnak. Hát nem, olyanom nincs! - határozom el, és mindössze azt felelem: Nem. Erre a szóra sohasem gondolok.
Aztán eszembe jut, hogy egyszer azt figyeltem meg, hogy boltba menet mindig a sarkon álló irodaház falához simulva közlekedek, pedig széles a járda. Egy idő után gondolkozni kezdtem azon, hogy miért csinálom ezt. Eleinte arra gondoltam, hogy az eső miatt , mert ott nem annyira ázni, és nekem sosincs esernyőm, de ez nem volt igaz, jó időben is mindig a falhoz simultam. Akkor próbáltam direkt középen, vagy a faltól távol, jobbszélen közlekedni, ez így jó volt, de amikor elfeledkeztem magamról, mindig a falhoz simulva találtam magam.
Aztán rájöttem, hogy a benzinszag miatt van az egész, ami a mélygarázs szellőzőiből, a ház széle mellett száll fel. Pont olyan szaga van, mint a mi Ladánknak otthon. -de ezt nem mesélem el.

sonho meu

Az ehhez tartozó dalszöveg is ott volt kép mellett. Nem mintha értettem volna, de kíváncsi voltam, és kikerestem. Azóta ezt hallgatom. Hát legyen itt is.

mintha

Dreams also agings / Sogni anche invecchiano / Sonhos também envelhecem
Originally uploaded by vitoriafalabella

Találtam egy képet, ami akár Budapest is lehetne, pedig Brazília valamelyik városa.
Cortázar egyik novellája jutott róla az eszembe, ami egy olyan
(talán argentin, talán brazil) nőről szól, aki folyton azt álmodja, hogy Budapest egyik hídján áll egy koldus, akinek ő minden fájdalmát és félelmét megérzi. Ez annyira nyugtalanítja, hogy elutazik ide, és tényleg talál is egy olyan hidat, mint amilyet az álmában is látott, és tényleg áll a közepén egy ember... (és aztán szörnyű dolog történik, nem mesélem el)
Csak érdekes, hogy a valóságban is hasonlít(hat) egymásra két ennyire távoli vidék.

(a képet http://www.flickr.com/photos/vitoriafalabella/ készítette)

bölcsesség

Két ember közt a legegyenesebb út a távolság.

a vezér születése

Vásárolni voltunk ezt-azt a teszkóban, és -mivel újabban mindig- nálam volt éppen a fényképezőgépünk. Megláttam az élőhalas tartályt, benne a biggyedőszájú-,
az arany-,
és a canon halakat.

Rögtön elővettem a fényképezőgépet, és a tartály elé guggolva fényképezni kezdtem. Három képet ha csináltam, majd azt vettem észre, hogy idegenből már hárman is guggolnak mellettem kisebb tömeget képezve, és a telefonjaikkal hirtelen ők is a halakat fényképezik. Annyira meglepődtem ezen, hogy rögvest felugrottam, és elkurjantottam magam:
Most pedig, gyerünk a babokhoz!

párhuzamos események

-Mit vegyünk még?
-Vegyünk pálinkát, szerintem a Mama örülne neki!


- Nem ismerem jól a Mártit, mit vigyek neki?
- Hm, egy jóminőségű pálinkának biztosan örülne!- mondta a Mama.

A fölső köztünk zajlott, a másodikat a Mama mesélte, pont aznap. Nevettünk, hogy mindketten pálinkával kívánjuk a másikat boldoggá tenni.

Amúgy bort hoztak.

bevásárlólista

tipi-topi csizmácska
bindi-bundi kabátka
puci-muci fülcuci
és
hónaljdezi

írók, nyelvek és hatások

A google vers lényege: A privát levelezésem mellett felbukkanó, valamennyire a témához kapcsolható (Elvileg. Gyakorlatilag sokszor vannak nagyon távoli lövései,"asszociációi") reklámlinkeket használom.
Ezekben az a jó, hogy változnak, a kombinációk nagy része csak egyszer jelenik meg, és ha találok olyat, ami számomra jelent valamit az összekerülés értelmetlenéségének szórakoztató élményén kívül, akkor azt kiválasztom, kivágom, dokumentálom, elnevezem, és a magaménak tekintem, pont úgy, mint egy általam készített, a valóság egy részletét ábrázoló fényképet.

márta mártóz

Találtam egy azt hiszem ez művészet feliratú medencét, amibe néha beledobom magam. Olyankor -a néhánál kicsit még ritkábban- jönnek bajszos dalipofának öltözött tükörképeim, akik dalipofával rámmerednek, így:

és rámbólintanak.

receptverseny

A receptversenyről jutott eszembe ez.

megálló, szombat este

kampóbasszó felfedezése

Akkor aztán kampóbasszó! -mondta időnként apám, ha valaminek a helyrehozhatatlanságára akart célozni.
És ma reggel, a kilincs árnyékáról eszembe jutott. Csak úgy mondom:)

valami mehetnék hirtelen

A google vers lényege: A privát levelezésem mellett felbukkanó, valamennyire a témához kapcsolható (Elvileg. Gyakorlatilag sokszor vannak nagyon távoli lövései,"asszociációi") reklámlinkeket használom.
Ezekben az a jó, hogy változnak, a kombinációk nagy része csak egyszer jelenik meg, és ha találok olyat, ami számomra jelent valamit az összekerülés értelmetlenéségének szórakoztató élményén kívül, akkor azt kiválasztom, kivágom, dokumentálom, elnevezem, és a magaménak tekintem, pont úgy, mint egy általam készített, a valóság egy részletét ábrázoló fényképet.

mintalista a máskéntakarásról

A google vers lényege: A privát levelezésem mellett felbukkanó, valamennyire a témához kapcsolható (Elvileg. Gyakorlatilag sokszor vannak nagyon távoli lövései,"asszociációi") reklámlinkeket használom.
Ezekben az a jó, hogy változnak, a kombinációk nagy része csak egyszer jelenik meg, és ha találok olyat, ami számomra jelent valamit az összekerülés értelmetlenéségének szórakoztató élményén kívül, akkor azt kiválasztom, kivágom, dokumentálom, elnevezem, és a magaménak tekintem, pont úgy, mint egy általam készített, a valóság egy részletét ábrázoló fényképet.

szia

Szia!- mondtam.

(Ő nem mondott semmit.)

az énekesnő két pillanata

Két kép sztár koromból. (Krisztián csinálta)

tündérek

a fehér Fehér-hegyen

őszi kép

A google vers lényege: A privát levelezésem mellett felbukkanó, valamennyire a témához kapcsolható (Elvileg. Gyakorlatilag sokszor vannak nagyon távoli lövései,"asszociációi") reklámlinkeket használom.
Ezekben az a jó, hogy változnak, a kombinációk nagy része csak egyszer jelenik meg, és ha találok olyat, ami számomra jelent valamit az összekerülés értelmetlenéségének szórakoztató élményén kívül, akkor azt kiválasztom, kivágom, dokumentálom, elnevezem, és a magaménak tekintem, pont úgy, mint egy általam készített, a valóság egy részletét ábrázoló fényképet.

a Fehér-hegyen

a Fehér-hegyen

hazafelé

hazafelé

hazafelé

hazafelé

hazafelé

hazafelé

hazafelé

Castro a buszon

sose haljunk meg

Jó?

interjúrészlet

...
- És milyen az élet így, láb nélkül?
...

ajándék nekem

leszámítva ezt az egyet

Festettem egy képet 1*1m-es vászonra, ami főleg piros volt és fehér. Én elégedett voltam vele. Ők is azt mondták: Ez fantasztikus, pont ilyenre gondoltunk! Aztán telefonáltak, hogy a műsorban jobban mutatna, -mert például jobban be lehet világítani- ha inkább egy 1*1*1m-es kockát csinálnék. Egy dobozt. Legyen piros az egyszerűség kedvéért, és...és jó lenne, ha történne is valami, mondjuk mit szólnék hozzá, hogyha abban a pillanatban, amikor mutatják, kiugrana belőle egy nyúl?
Nem. Szó sem lehet róla! -tiltakoztam, és letettem a kagylót.
Aztán megint hívtak, hogy nem ilyen hozzáállásra számítottak, a nyakas viselkedésemmel csalódást okoztam és tönkretettem a műsoruk.
Dehát értsék meg, -magyaráztam kétségbeesetten- én olyan nem tudok csinálni!
Dehogynem tud, -mondták- hiszen csak egy piros dobozról meg egy nyúlról van szó! Igazán semmiség.
Az lehet, de én nem csinálhatok olyat. Nem tehetem, mert nem tudom elképzelni. Egyszerűen nincs bennem olyan történet, ami egy piros dobozzal és egy abból kiugró nyúllal végződne.

Vendégségben voltam Gabiék új lakásában. Három lakást vettek meg a földszinten, majd egybenyitották őket. Megérkeztem a ház elé, felfelé tíz emelet, a bejárat közvetlenül az utcáról nyílik.

Belül tágas, világos, sok helyiség látszik jobbra, balra, fel, le, minden irányba. Letelepszem egy napfoltra a földön, a heverőre könyökölök, és nézem a kék színű hörcsögök nyüzsgését az akváriumban. Beszélgetünk, hogy mennyivel jobb ez így, milyen kényelmesen elférnek, van öt étkezőjük, borospincéjük, minden nagyszerű, csak....és akkor kulcszörgést hallunk a zárban, nyílik az ajtó, és idegen emberek csoportja lép be, vonulnak az előszobán keresztül, a cipőiket le nem vetve, közönyösen biccentenek felénk. A lifthez mennek. - mondja Gabi, amikor látja, hogy értetlenül nézek utánuk. Szóval, csak a szomszédok, magyarázza. Mostmár kicsit sajnálom, hogy a közös lépcsőházat is bevontam az alaprajzba.

Hajráf a fejemen, tetején hosszú, műanyag propellerek, kezemben egy madzag. A madzagot meghúzom, a propeller beindul és én olyan helyekre repülök, amilyeneket csak el tudok képzelni.

(nahát, más is álmodott ilyesmit)

elhangzott mondatok II

Szerinted boldogabb lehetnék, ha volna egy varrógépünk?

Kertet vesznek kis házzal. Ezt mutatta nekem korábban egy rajzon. Szép ház! -mondtam. Kicsi a kert -gondoltam. Nem vettek. Aztán mégis álltam egy kertben, amit először szélesnek, aztán hosszúnak is találtam. Nem volt benne más, csak fű. Régi kert - ez volt rá az első szavam. Távol léckerítés. Nagyon távol. Egyre távolabb.
Nincs fa, és mégis lombos-árnyas valahogy. A fák a kerten kívül nőnek. Régi fák. Mediterrán törzsűek - mondtam életemben először. Szálas, hámló, csavarodó vastag törzsük egészen benyúlik a kert fölé. Szépnek találom őket, az egyik ág alá szaladok. Felnézek. Csupa vörös, fénylő és hatalmas bogyó. Mind érett, feszülő és szép. Akarom. Csipkebogyó. Ezt mondom rá: csipkebogyófa. Hát mégiscsak létezel!

elhangzott mondatok I

- Töröld meg a szádat Kicsim, hitlerfogad lett a habtól!
- Hogyhogy fogam?
- Eredetileg bajuszt akartam mondani, de mire odaértem a szövegben, épp elpárolgott a közepe.

varázsiga

Hipp-hopp, itt legyen, ahol akarom!

dicsekvés

Most az előbb pedig ezt oldottam meg, nagyon büszke vagyok magamra!:) De amúgy tényleg.

verzió

Jézus keresése

Személyiségtesztet töltöttünk ki tegnap, ezzel múlattuk az estét. Én, mint kiderült, az INFP csoportba tartozom. Ebben az volt az igazán érdekes, hogy az ilyen típusú hírességek között fel volt sorolva Mária, Jézus anyja is. Ezért nekiálltunk keresni Jézust.

Boris Mikhailov

Könyvesboltban találtam rá, aztán kikeresem a neten is. Tetszenek az ilyen típusú képei:

Azért mondtam, hogy az ilyen típusú, mert csinál másfélét is, például hóbanszarósat. Az nem annyira tetszik.

vegyes

Kávéház. Várakozás közben a nyilvános könyvespolc felfedezése:
Nézd már, Jan Zrzavy könyv! Nem is sejtettem, hogy egy festőről elnevezett utcában lakunk! Megnézzük? Nézzük meg! Bár, nem hiszem hogy jelentős festő lehetett, ha neki csak egy olyan rövid zsákutca jutott...

Álom. Üres tájat forgalmas út szel át, két partján emberek gyülekeznek az átkelőhelynél. Szembenézünk a túlpartiakkal, nem szólunk egy szót sem, de megegyezünk: legyen verseny! Megfogjuk a mellettünk állók kezeit, lehajolunk repülőrajt pozícióba. Zöld! Rohanunk szembe, a mi csapatunk nyer. Örülök neki, mert jó, amikor teljesen véletlenül, vagy ki tudja miért, más is pont azt akarja játszani, amit én.

Itthon.
Légyszíves segíts kiszámolni, hogy itt most mekkora péniszeket rajzolhatok!

Mit szólsz ehhez?

Képzeld, azt álmodtam, hogy értelmiségi menetlevél-feldolgozó lányok megkértek, segítsek nekik sorbarendezni számlázás előtt egy jó nagy kupac menetlevelet. Elsősorban rendszám, másodsorban menetlevélszám szerint. Én megpróbáltam, ültem a kupac felett, rakosgattam, közben láttam a szemem sarkából, hogy az egyik karcsú, és én valahonnan tudtam, hogy népszerű értelmiségi lány olyan együttérzően szánakozva nézeget engem. Amikor ránéztem, rögtön azt kérdezte: Hát édes szívem, mikor voltál te utoljára fodrásznál?

nem vicc

Egyszer csak megyünk az erdőben, Zsolti, Apuka, meg én.

Képzeld, akkora tömeg volt a metrón, hogy attól féltem feláll a farkam!

Semmi látnivaló, csak jó zene.

Mivel mi itt idegenek vagyunk, időnként kell járnunk a helyi idegenrendészetre. Általában megalázó hivatalok ezek, mindig sok ember vár órákat, itt-ott lépcsőkön, épületek előtt állva-ülve.
Itt Prágában már vagy háromszor (ha nem négyszer) költözött át a hivatal. (ezt azért tartom számon, mert már többször volt olyan eset, hogy elmentünk a megszokott helyre, ahol az ajtóra ki volt írva, hogy most inkább máshol tartanak ügyfélfogadást) Legutóbb egy újépítésű belvárosi lakópark egyik szárnyában kapott helyet.
Most szép, viszont ugyanolyan lassú az ügyintézés, a belső parkra néző ablakból meg lehet lesni miképpen laknak az ottlakók, ők meg megleshetik az idegeneket, miképpen várnak a barnák a sárgák és az egyéb érthetetlenül beszélők. Mondtam is, hogy én ugyan nem laknék itt, nem tetszene, hogy a gyerekeim az ilyen ki tudja miféle idegenek unott vagy kíváncsi szeme láttára nőjenek fel, és reggelizni, ebédelni, vacsorázni sem akarnék ilyen kilátással -mondtam, miközben néztem ki idegenként az idegenek ablakából. (Ez az empátia lényege, kívülről, megértően tudok utálkozni a fajtámon.)
Most olyan sorszámot húztunk a csak csehül feliratozott autómatából, hogy 38 fő várakozót jelzett ki előttünk. Egy ügyfél intézése eltartott 20 percig is időnként. Közben volt lehetőség a legújabb idegenek típusára fogadni, vagy barkóbázni más ügyekben, vagy terveket szövögetni arra vonatkozólag, hogy milyen is volna, ha túristaként más országok idegenresndészetét járnánk végig, és aztán vendégeket hívnánk, és így mesélnénk: Nézzétek, ez Párizs, egészen más világ. Itt, bőven volt ülőhely és, bár szintén lassan ment az ügyintézés, fantasztikus volt a kilátás. Ez pedig Berlin, látjátok? Itt hihetetlenül flottul ment minden, csak az a hidegség, sehol egy kép a falakon, vagy egy mosoly!
És hát Prága, itt senki nem ért semmit, és minden kurvalassan megy. De újabban vannak székek !

Szóval hosszan várakoztunk, tényleg kötöttünk fogadásokat, hogy az új belépők honnan jöhettek. Az oroszokat könnyű megismerni, az ázsiaiakat és a négereket is, viszont volt egy bajszos apáca, vele kapcsolatban nem jutottunk dűlőre.
Aztán barkóbázni kezdtünk, tárgy volt a feladvány. Már egészen addig eljutottam, hogy közép Angliában, a létezés és a fikció határán lebegő tárgyól van szó, ami tenyérben elfér, és bár szilárd, végülis összenyomható, aztán kiderült, hogy a 17. századból való dologról van szó, és én máris gyanút fogtam, hogy akkor ennek az ipari forradalomhoz lesz köze és egész biztosan valami találmányhoz kapcsolható dologról lesz szó, mint például Newton almája, amit én sosem fogok kitalálni. Erre kiderült, hogy pont Newton almájáról van szó, ennek annyira megörültünk, hogy véletlenül kitaláltam, hogy csak átvettük az igazolványunkat amikor sorrakerültünk, és csak később derült ki, hogy a Pamela Andersonos tetoválású ügyintéző nő a lakcímünkben az 1705-öt 1075-nek másolta.
Ezért hát majd újra vissza kell mennünk barkóbázni egy jót.

néha túlcsorduló táj

a strandon

Vásároltunk egy-egy dús uborkapalántát, amelyek régi biciklikre voltak futtatva, így ezekkel együtt vettük meg, és toltuk őket a strand felé. Útközben láttunk még hosszú és normál méretű pamuttrikókat pirosban, csíkosban, kékben, ezekből is vásároltunk párat, és úgy, ahogy voltak, vállfákra akasztva szállítottuk tovább őket is a strand felé.

Megérkeztünk.
Egy szőlőlugas mellett álltunk meg, a bicókat a lugasnak támasztottuk, a trikókat pedig felekasztottuk a futtató drótokra. Felvettük az úszódresszünk. Igazán különös volt, nem tudtam róla, hogy egyáltalán létezik ilyesmi, ezért kicsit elcsodálkoztam, hogy a táskámban találom, de midannyiunknak ilyen volt, és igazán kellemes és vicces viseletnek tűnt: vízzel bélelt, rugalmas, átlátszó nejlonruha, hosszúszárú nadrággal és hosszúujjú felsőrészzel. Elindultunk benne a víz felé, mindenki minket bámult, mi pedig kicsit széttett lábbal és karokkal billegtünk vízzel kitömve a víz felé. A ruha príma volt, hűsített a melegben, és a tengerben sem fáztunk egyáltalán. Amikor meguntuk az úszást, kijöttünk a partra.
Sok ember sétált arra, némelyik megfogdosta a lugasra aggatott trikóruháinkat is, mintha boltban volna, sőt, volt egy olyan, aki a lugas túloldaláról egyszerűen leakaszotta a pirosat, és futni kezdett vele a homokban.
Hát ez felháborító. Utánakiabáltam: Tolvaj, fogják meg! - és én is szaladni kezdtem.
Elfogták. Közben megjelent két, egyenruhás, gumibotos rendőr is, belekaroltak, és úgy sétáltak tovább. Megnyugodtam. De a rendőrök észrevettek valami érdekeset, elmosolyodtak, elengedték a tolvajom karját, és elindultak a meglátott dolog felé. A tolvajom rögtön futásnak eredt. Utánaszaladtam, a hátára ugrottam, -ahogyan a filmekben láttam- felborítottam, a földre tepertem, és a karommal megszorítottam a nyakát.
Közben egy érzelmes sláger szólt: ...olyan a szeme, mint az országos tenger... énekelte a női hang, és a tolvajom hozzám szólva azt kérdezte: Mit gondol, ez pozitív, vagy negatív jelző lehet inkább? Nem is tudom, attól függ... -válaszoltam. Attól függ, hogy mondjuk a Balatonra gondoltak-e, úgy értem, hogy esetleg türkizkék színű az a szem, amiről szó van, mert akkor az különleges, így tekinthetjük pozitívnak, de utalhatnak vele a hidegségre is talán..-töprengtem. Közben visszajött a rendőr, és azt mondta: Ezt nem kellett volna! Az összes civil hibát elkövette, amit el lehet. Nem így kell elfogni!
Hát jó, mondtam, és lemásztam a tolvajom hátáról.
Visszakaptam a piros trikót, visszaballagtam vele a lugashoz.
Indulni kéne, mondta a Mónika. Menjünk, mondtam, és tolni kezdtük az uborkás bicikliket.

jó éjszakát

Légyszi ne felejts el szólni reggel, hogy vinni akarom a kalapácsot!
Annak olyan éles a szögkihúzós vége, nem baj?
Nem, azt majd leragasztom. Vagy vigyek inkább húsklopfolót, mit gondolsz?
Az talán nem jó, annak rücskös a feje, na meg balta van a másik oldalán..
Ja igen, igazad van. Az nagyon brutális látvány. Meg az nem is férne be a ridikülömbe. Akkor tehát a kalapácsot vinném. Légyszi szólj rám reggel!
Rendben.
Köszi.
Jó éjt!
Jó éjt!

..Hát ez nem igaz, tisztára olyan vagyok, mint egy... hogy is hívják azt a betegséget, amikor valakinek egyes szavak nem jutnak az eszébe?

Carrara

Gondoltam apránként azért csak-csak mondok valamit a nyaralásról, most például az egyik kedvenc élményemet, a márványbányát szeretném megmutatni. A legjobb márvány állítólag a hegy közepében terem, ezért hoszzú alagúttal átfúrják a hegyet, és márvány táncterem formájúra rombolják a közepét.

(a képeket Zsolti csinálta)

A feldúlt fiatalember egy tálca fehér porcelán kávéskészletet vitt, én ránéztem, aztán vissza a könyvbe, utána a csörömpölésre megint felnéztem, akkor éppen durván behajtotta a fekete kukafedőt, a tálcát a sárgába hajította, azt is behajtotta durván, majd visszavolnult az épületbe. Elgondolkodtató volt ez a jelenet, de én azért olyan nagyon nem csodálkoztam, ugyanis el voltam foglalva, éppen szorítanom kellett egy filozófia vizsgához, szóval visszanéztem a könyvembe, és közben felrémlett bennem, hogy a múltkor mintha azt mesélte volna, itt minden vizsga azzal kezdődik, hogy a tanár megkérdezi: Főzhetek magának egy kávét?

igaz történet

Itt kiszállhat, aki akar. Úgy néz ki, eltévesztettem az irányt.
Nem lehet visszacsinálni, már átmentem a váltón -mondta a villamosvezető.

az egyik szemem sír, a másik meg nézi

Ezt tegnap jelentettem ki, miközben valójában is ez történt. (A tányér borsólevesembe áztattam egy egész erőspaprikát, és amikor már jól szétlapítottam, kiúsztak belőle a magok is, akkor merítettem belőle egy jó nagyot a kanalammal, de ahogy a magasba emeltem, egy szem borsó visszaesett a levesbe, a felfröccsenő csípős csepp pedig a jobb szemembe cseppent.)

tetszik ez a szám

titkos feljegyzések: első napok (részlet)

tetkósék
vak nős
kerekfejű
sírós

megállapítások

Ahhoz, hogy rendesen félni lehessen valamitől, el kell tudni képzelni, hogy maga a szörnyűség elvileg elképzelhető. Ezen az Alien filmek kapcsán gondolkoztam, mert az ebben szereplő szörnyek jellegzetessége, hogy a szöveteik olyan erős savval vannak telve, hogy elmarják a legtutibb űrhajót is, ha valahol szivárogni kezdenek (a szörnyek). Akkor ugye a testüket borító anyagnak szüksgészerűen valami saválló dologból kell lennie. Így jutottam arra a megállapításra, hogy az Alienek gumicsizmából vannak.

feljegyzések: a szerelem végül

(a szerelem végül két kopasz fa)

fejegyzések: elkészítendő kép címe

(A hiány teljessége)

fel nem jegyzett énkép

fejben széttett lábú nő

feljegyzések: énkép magamról

feljegyzések

Az a probléma, hogy én mindenféle papírokra firkálok ezt-azt. Amikor nyaraltunk, akkor egy képeslapos borítékot használtam erre a célra, ahová felirtam azokat a dolgokat, amikről feltétlenül mondanom kéne valamit.
Ott szerepelt ez a metronómos dolog is, így: Mit jelent metronómot látni?
és alatta pár dolog, amire nem tudok visszaemlékezni. Ezért, amíg meg nem találom kénytelen leszek csendben lenni, vagy más, korábbi, és eddig elveszettnek hitt feljegyzésemről beszélni..

metronóm és más egyebek

Ez is még az elutazás előtt történt, hogy sétáltunk a városban, néztük a Letnát, ahol most egy hatalmas metronóm áll a domb tetején, a korábbi Sztálin szobor helyén.
Néztük, és beszélgetni kezdtünk arról, hogy mit jelenthet az a metronóm ott, és egyáltalán, mit jelenthet általában egy metronóm, mit szimbolizálhat.
Szerintünk a végtelen elmúlást jelenti, az elmúlás biztosságát, ennek a biztos elmúlásnak a jeltelenségét, vagyis az egységnyi lét névtelenségét, és ennek a végtelen ismétlődését. Úgy döntöttünk, hogy a metronóm a világ működésének szimbóluma.
És ha a korábban ott állt Sztálin szobor fényében néztük, akkor jelenthette azt, hogy bármilyen rossz is éri az embert, a világot, az biztosan elmúlik, túlingunk rajta egyszer, másrészt pedig, ha pesszimistán nézzük, akkor minden ismétlődhet, kényszerűen ismétlődik, az ostobaságok is, és a világ tulajdonképpen fejlődésképtelen.
(Egy prágai útikönyv szerint ez egy szimbolikus mutatóujj, ami figyelmeztetőleg ing.)
Amikor erről beszélgettünk, akkor szóba került a Sztálin szobor története is, amiről én annyit tudtam, hogy 52-ben állították fel, egy évvel Sztálin halála előtt, és legendásan hatalmas szobor volt, amivel annyit szarakodtak, hogy mire felállították, már szinte aktualtását vesztette, seggnyalásos hódolatra már nem igen lehetett alkalmas. És ettől a szerencsétlen, túlzó, buzgó igyekezettől nekem olyan bájosan csehes történetté vált ez a szoborállítás. Hogy nem ilyen szép a történet, azt akkor tudtam meg, amikor Timi elmesélte, hogy a szobor tervezésével és elkészítésével egy művész hazaspár volt megbízva, akik visszautasíthatatlan ajánlatot kaptak a hatalomtól. Amikor elkészültek a szoborral, mindketten öngyilkosok lettek.
Egy ilyen szobor helyén van most ott a metronóm. Jelent, amit jelent.

toszkán álom

(Igazából nem az, csak ott történt, ezért nevezem így.)
Jöttem hazafelé, és rémálom azzal kezdődött, hogy nem ismertem meg a sok egyforma ajtó között a lakásunk bejáratát. Aztán, miután benyitottam a villanyóra szekrénybe, majd bosszankodva becsuktam azt, végre rátaláltam az igazi ajtónkra, amit nem csukva, csak behajtva találtam. Olyan rossz érzés keletkezett bennem, ahogy belöktem az ajtót és az előszobában mindenhol teljesen új, sárga Billás nejlonszatyrokat találtam a padlóra leterítve, mintha költözködés közben a padló védelmére terítette volna le valaki. Ránéztem a szűz Billás szatyrokra, és legbelül tudtam, hogy minket profi módon kiraboltak.
Elintultam a sárga úton, és a konyhába jutva látnom kellett, hogy hiányzik a beépített sütőm és a főzőlapom is.
Rohadtak, szemetek!- ilyesmiket gondoltam.
Aztán körülnéztem, hogy még mi hiányzik, utána pedig kérdezősködni próbáltam a szomszédoknál, hogy látott-e valaki bármit is. De senki nem segített.
Elkeseredve bolyongtam az utcákon, a parkok sötét sétányain, és egyszer csak egy megrakott szekeret húzó emberre lettem figyelmes. Valahogy éreztem, hogy meg kell szólítanom.
Szóltam is neki, hogy: Háló! amire ő egyre gyorsabban kezdte húzni a szekerét, végül szaladt vele, én pedig -természetesen- szaladtam utána.
Egy kertes házhoz értünk, ahol a ház melletti füves tér műanyag ponyvával volt letakarva, a ponyva alatt pedig fa rekeszek felett, alacsony kempingszékeken görnyedve mindenféle emberek ültek, akik egyik ládából a másik ládába plüss állatokat rakosgattak.
Az egyik láda felett elakadt a lélegzetem, mert megismertem a sárkányt, a kígyót, a vizilovat, amit biztosan tőlem raboltak el.
Sírtam, és biztosan tudtam, hogy a plüssállatválogató-maffiának köze van a sütőm eltűnéséhez.
Magyarázni próbáltam nekik, hogy mindaz, amit tőlem elvittek, lehetlenné teszik az életem, nem vagyok képes azokat pótolni. És hogyan képzelik, hogy ilyen helyzetbe hoznak embereket?
Kedvesek voltak, és megértőek. Azt mondták, ők megértik a bánatom és a felháborodásom, és az ellen sincs kifogásuk, hogyha kihívom a rendőrséget, csak legyek szíves megvárni, amíg kicsit összepakolnak.
Amire én azt válaszoltam egyszerűen: Jó.

mégsem katasztrófa

Volt itt a barátnőm újra, most filozófiából vizsgázott, de pozitív visszajelzésként ezúttal csak egy újabb időpontot kapott. Nagyon szomorúak és felháborodottak voltunk, el is mentünk a Medvébe sörözni. De mivel úgy tűnt, hogy a sör most nemigen segíthet, arra gondoltunk, hogy ezt a szörnyűséget csak úgy tudnánk múlasztani, ha valami mégszörnyűbb dolgot csinálunk. Nem is kellett sokat egyezkedni azon, hogy ennek az lesz a vége, hogy rendelnünk kell egy marhadrága és visszataszító kinézetű sörfagylaltot (fél literes korsóban, csokipuding állagú és színű dolog, tetején sörhabra emlékeztető tejszínhabbal) amit már évek óta undorodva nézegetünk az étlapon.

Szerencsére, mire megittuk a söreink, és megettük a knédliket hozzá, elfeledkeztünk a sörfagyiról. Innen tudom, hogy mégsem volt annyira reménytelen a helyzet, mint ahogyan elsőre elképzeltük.

szünet

Most kicsit nyaralni megyünk, majd utána feltétlen jelentkezem!
Mindenkinek kellemes jóllétet kívánok!

akció a hétköznapok ellen

A férjemet rendszersen én fodrászolom, ami lényegében azt jelenti, hogy havonta, kéthavonta egyszer 4-5 mm-es hosszúságúra nyírom a haját.
Miközben nyírom, mindig másfajta átmeneti frizurákkal kísérletezem, hogy így, meg úgy milyen látvány volna, és így törént meg az, hogy egyszer csak felvetettem, hogy mi lenne, ha rendszeresen pénteken nyírnám meg, és minden pénteken másmilyenre, és akkor annak az átmeneti frizurának megfelelően mennénk el szórakozni, és milyen príma támadás volna ez a hétköznapok változatlansága ellen, és hogy vasárnap mindig megigazítanám a frizuráját, és akkor hétfőn, sok kaland után megint rendesen mehetne dolgozni. De addig, de addig például lehetne néha punk, és akkor a punkságnak megfelelő attitűdöt vennénk fel, minden rendszer és szabály ellen lázadnánk, kicsit berúgnánk, és legurulnánk dombokon nem törődve vele, hogy elszakad, vagy koszos lesz a ruházatunk. Máskor pedig éppen ellenkezőleg, csak a közepére nyírnék a hajába egy csíkot, ahol a punkok a tarajt hordják, de ő egy inverz punk volna most, egy ultraszélsőséges antipunk, és minden olyasmit csinálnánk, ami a punksággal ellenétes, konformisták volnánk, és sznobok, a legmárkásabb ruháinkat húznánk fel, és vigyáznánk, hogy ne érhessen hozzánk semmi és senki, megreklamálnánk az összes letépett villamosmenetrendet, és rászólnánk felháborodva azokra, akik az utcán szemérmetlenül fogdossák egymás fenekét.
Tegnap pedig ránéztem profilból, egy átmeneti, kis kesekeny középbajszot javasoltam neki erre a hétvégére. De sajnos ez az ötletem sem lett nyerő, pedig milyen jókat szónokolhattunk volna valami nyilvános teraszról!

többfunkciós helyiség

Képzeljünk el egy falusi fesztivált, ahol az egyik háznál a kert kocsmának van berendezve, sok fa asztallal, támlás paddal, miközben mindehol emberek és muskátlik. Én is ott vagyok, de nekem éppen pisilni kell, ezért bemegyek a házba. A konyhába lépek először, ez olyan tipikus rusztikus konyha, sok cserépedénnyel, sparhelttel, alacsony, vitrines kredenccel, szőtt párnahuzatokkal a lócán. Keresztül megyek rajta, és egy félhomályos folyosóra jutok, ahonnan két ajtó nyílna tovább, de középen, mint egy teremőr, egy nő ücsörög. Megszólítom őt, és mondom, hogy vécére szeretnék menni, és ő mondja, hogy majd balra, de várnom kell egy kicsit, éppen van bent valaki, aki egy fontos párizsi hívást intéz el ott. Akkor fülelek, és tényleg hallok valami beszélgetésfoszlányt. Aztán kijön a nő, és emez azt mondja neki, akkor tehát 20 perc Párizzsal, az annyi mint...
Közben én bemegyek, és meglepődve látom, hogy milyen hangulatos kis fürdőszoba ez. Hosszúkás alakja van, a végén ablakkal, és olyan kellemes a fény. A csempe egyszerű fehér, minden bútor egyszerű, sötétbarna és vaskos. A vécének szellős fa kerete van, az ablak alatt álló kádnak is, és ami a legfantasztikusabb, a legnagyobb bútor egy hatalmas íróasztal, székkel, olvasólámpával, papírokkal és tollal, mint egy igazi dolgozószobában. És én le vagyok nyűgözve, hogy milyen fantasztikus, hogy mennyire inspiráló környezet, és lelkendezek, és sajnálom, hogy ez a páratlan ötlet nem nekem jutott az eszembe.

(ezt is álmodtam)

tartós torták

Most pedig hónapokig elálló tortákról álmodtam, amelyket úgy lehetett felfrissíteni, hogy lekapartuk róla a gyümölcszselét, kicsit összeszabdaltuk a habszerűen szilárd, színes tortaanyagot, aztán egy újabb formába szórtuk, és újabb gyümölcszselét öntöttünk rá. A dolog ehető volt, még ízlett is. Ez az eljárás annyira meglepett, hogy az álmomban rögtön tartós torták recepjei után kezdtem kutatni az interneten.

analízis

Már megint elképesztőt álmodtam:
Benyitottam egy pszichológus irodájába, ahol egy nő hevert a könyvespolcokkal telezsúfolt szobá közepén álló ágyban. Az ágy fából volt, az ágynemű halványrózsaszín, a nő haja szőke és mindössze egy sötétrózsaszín alsót viselt. Félmeztelenül, lazán hevert ott, és miután beléptem, kényelmesen felállt, és lassan magára öltött valami ruhát. Odamentünk az ablakhoz, és beszélgetni kezdtünk. Én nagyon durván beszéltem vele, csúnya szavakat használtam, és sértő dolgokat mondtam neki. Például erre emlékszem: Tévedsz, ha azt hiszed, hogy az összes nevetséges szorongásaid elrejtheted előlem ezzel a lazának tűnő, félmeztelenkedő pózzal. A fapinaságod kiüvölt alóla!
Erre ő: Még jó, hogy nem lettél pedagógus!
Itt volt egy kis csönd, aztán visszavágott: Tudod, az a gond, hogy neked nem az anyád ruháiban kellett volna megélned a felnőttéválásod.
(Ezzel teljesen kiakaszott, mert mi az, hogy az anyám ruháiban? Egyáltalán nem hordtam az anyám ruháit. Sokkal inkább az apáméi közül néhányat, de azt se sűrűn -így beszélgettem magamban, mert azért mégiscsak megrázott ez a megállapítás)
Honnan szeded ezt a baromságot? -förmedtem rá.
Ismerlek, emlékszem rád. -mondta. Együtt jártunk népitáncra, a bemutatóra sosem jöttél el. És láttalak monokinizni.


Ennyi.
Ez az anyámruhái dolog még mindig foglalkoztat. Nyilván én beszélgetek az álmomban saját magammal, de vajon miért mondok ilyeneket, meg honnan szedem őket? Mit akarok tőlem?(Amúgy népitáncra sem jártam soha, és ilyen nőt sem ismerek.)

Egész jó filmet láttunk tegnap a moziban, ezt: Shortbus

Dita Pepe

Tegnap voltunk a PragueBiennale nevű kiállításon, ahol láttam egy fotósoroazatot Dita Pepétől, aki önrackép férfivel címmel mutatott be képeket.

Ezekben az volt az érdekes, hogy minden képen más, és másmilyen típusú férfi szerepelt mellette, és ez a nő hozzájuk idomulva csinált önarc-életképeket. Érdekes volt látni, és érteni azt az egyszerű igazságot, hogy senki sem abszolút valamilyen, hanem egy viszonyrendszeren belül lesz valamilyenné. Sajnos pont az a sorozat nincs fent a neten (nem találtam), de talán a hasonló képeiből is látható, hogy miről van szó: