Pénteken perzsaszőnyegboltban jártunk, ahol sok-sok egymásra simított szőnyegkupac sorakozott. Azt mondtuk pirosat szeretnénk nézni, ilyen-olyan méretben, és akkor az eladó odavezett az egyik kupachoz, és mintha egy súlyos könyvben lapozna, hajtani kezdte lassan a szőnyegeket. Sokféle szín és minta váltotta egymást, mindegyik szőnyeg külön történet - gondoltam, miközben az eladó azt mondta:
bijar,
nain,
tabriz, és hogy a bijárt csak erős férfiak szőhetik, egy nehezebb szőnyeg akár 1-2 évig is készülhet, a hagyományos festékanyagok között szerepelt például az ökörvér. Puha, véres anyagon sétálni... Egy ilyen szőnyeg tényleg élet és halál, gondoltam.
Aztán néztem a mintákat, és éreztem, hogy egyre távolodok, és már a férjem gyerekszobájában vagyok, ahol egy egyszerű, fekete-narancssárga mintás faliszőnyeg van a falon, és eszembe jutott, hogy amikor ott aludtunk, elalvás előtt mennyit nézelődtem a minták vonalát követve, néztem a szarvast, és vártam, hogy majd ugrik a kúp alakú hegyen át, aztán kerestem a minta szélét, ahonnan ismétlődik az egész, amit megtalálni valahogy mindig megnyugtató volt.
Beléptem a szőnyegbe, és az elringatott.
Sosem beszétünk úgy direkt erről, csak akkor derült ki, hogy tren is ugyanezt csinálta éveken keresztül, amikor egyszer láttunk valahol véletlenül egy nagyon hasonló szőnyeget, és mindketten felismertük, hogy pontosan hol van az eltérés.
A szőnyeg nem csak dísz, hanem meditációs objektum, jöttem rá újra ott a boltban.
És mese is. Nézzétek meg például ezt a szőnyeget, a fákat gyökérrel, az állatokat...:
http://www.persia.org/Images/Persian_Carpet/link/pic78.jpgÉs most pedig arra gondoltam, hogyha véletlenül nagyon szép szőnyeget sikerülne venni, megeshetne, hogy naphosszat csak azon ülnék, és felolvasnám magamnak a szőnyegfantáziám, ezért talán praktikusabb volna inkább valami unalmas, írtórondát választani, hogy a házimunkára is maradjon időm.
Hát szóval látjátok, nehéz dolog a lakberendezés!
