Fejjel ölben, kézben szemöldökcsipesszel nevetünk a hajamban gyöngyöző buborékokkal együtt felmerülő kérdésen: Melyik sajt lehet ez, Szívem?
vasárnap, március 30, 2008
szombat, március 29, 2008
ajándék
Ott tartottam tehát, hogy olvastam a Történet-et. Erről jutott eszembe két ajándék. Az egyik egy újévi üdvözlőlap volt, amit egy apukától kaptam, aki saját kézzel gyártotta, én pedig könyvjelzőnek használtam a könyvben. A másik egy nyugdíjazási figyelmesség volt, amit én találtam ki, de nem adtam oda senkinek. (nem vagyok abban a helyzetben, hogy bárkit is lenyugdíjazzak)
Szóval, olvastam a könyvem, és mindig, amikor a könyvelzőre néztem, arra kellett gondolnom, hogy micsoda figyelmesség ez! Aztán, amikor már sokat néztem, akkor meg azon kezdtem gondolkozni, hogy tényleg, micsoda figyelmesség ez? Az apuka fotózgat, és mindig saját fényképeket ajándékoz valami felirattal. Most egy kis kápolna volt a képen, egy reménytelenül romos, omladozó kápolna, és alatta szöveg: Boldog új esztendőt kíván: ...... (és az apuka neve). Addig addig gondolkoztam, míg oda jutottam, hogy szerintem ez,....szerintem ez végülis felháborító!
A másik ajándék annyiban kapcsolódik a könyvhöz, hogy a történet egy speciális versenypálya körül bonyolódik (azért annyira nem konkrétan, de ez áll a háttérben), egy olyan versenypálya körül, amelynek nyomvonalában a főszereplőnk az egész életét próbálja összefoglalni. (Nagyon szépen mesél erről, érdemes elolvasni a könyvet.) Erről jutott eszembe, hogy már én is gondoltam ilyesmire, de nem egészen ebben a formában. Arra gondoltam egyszer, hogy azoknak a rutinoknak, amiket az ember nagyjából egész életében, vagy életlének egy meghatározó szakaszában csinál, azoknak érdemes volna valamilyen emlékművet állítani. Például ilyen rituálé a munkábajárás is. Általában mindig minden ugyanúgy történik, sokszor még az utcán akkor arrajáró emberek is ugyanazok, vagy ha nem, ebből lehet következtetni rögtön, hogy sietünk, vagy késünk. Szóval, van ez a rituálé, és én arra gondoltam, hogy milyen jó vicc volna, ha a nyugdíjba vonuló, (vagy a kirúgás előtt álló) a cégtől olyan ajándékot kapna, ami ábrázolná ezt a rutint. Konkrétan arra gondoltam, hogy a munkábajáró munkábajárási útvonált kapná egy vaktérképen, azaz háttér nélkül, csak fehér felületen volna egy fekete vonal. Az ő útja. Ez annyiszor volna átrajzolva, ahányszor nagyjából megtette ezt az utat. Végül egy agyonrajzolt, a vonal mentén szinte lyukasra foszló árba volna az ajándék, és hozzá a szöveg:
-A mait is berajzoltuk! És most: Gratulálunk, innentől kezdve sohatöbbé nem kell már megtennie ezt az utat! Szeretettel, a vezetőség.
Szóval, olvastam a könyvem, és mindig, amikor a könyvelzőre néztem, arra kellett gondolnom, hogy micsoda figyelmesség ez! Aztán, amikor már sokat néztem, akkor meg azon kezdtem gondolkozni, hogy tényleg, micsoda figyelmesség ez? Az apuka fotózgat, és mindig saját fényképeket ajándékoz valami felirattal. Most egy kis kápolna volt a képen, egy reménytelenül romos, omladozó kápolna, és alatta szöveg: Boldog új esztendőt kíván: ...... (és az apuka neve). Addig addig gondolkoztam, míg oda jutottam, hogy szerintem ez,....szerintem ez végülis felháborító!
A másik ajándék annyiban kapcsolódik a könyvhöz, hogy a történet egy speciális versenypálya körül bonyolódik (azért annyira nem konkrétan, de ez áll a háttérben), egy olyan versenypálya körül, amelynek nyomvonalában a főszereplőnk az egész életét próbálja összefoglalni. (Nagyon szépen mesél erről, érdemes elolvasni a könyvet.) Erről jutott eszembe, hogy már én is gondoltam ilyesmire, de nem egészen ebben a formában. Arra gondoltam egyszer, hogy azoknak a rutinoknak, amiket az ember nagyjából egész életében, vagy életlének egy meghatározó szakaszában csinál, azoknak érdemes volna valamilyen emlékművet állítani. Például ilyen rituálé a munkábajárás is. Általában mindig minden ugyanúgy történik, sokszor még az utcán akkor arrajáró emberek is ugyanazok, vagy ha nem, ebből lehet következtetni rögtön, hogy sietünk, vagy késünk. Szóval, van ez a rituálé, és én arra gondoltam, hogy milyen jó vicc volna, ha a nyugdíjba vonuló, (vagy a kirúgás előtt álló) a cégtől olyan ajándékot kapna, ami ábrázolná ezt a rutint. Konkrétan arra gondoltam, hogy a munkábajáró munkábajárási útvonált kapná egy vaktérképen, azaz háttér nélkül, csak fehér felületen volna egy fekete vonal. Az ő útja. Ez annyiszor volna átrajzolva, ahányszor nagyjából megtette ezt az utat. Végül egy agyonrajzolt, a vonal mentén szinte lyukasra foszló árba volna az ajándék, és hozzá a szöveg:
-A mait is berajzoltuk! És most: Gratulálunk, innentől kezdve sohatöbbé nem kell már megtennie ezt az utat! Szeretettel, a vezetőség.
csütörtök, március 27, 2008
vasárnap, március 23, 2008
csütörtök, március 20, 2008
félresikerült hasonlatok
Innetől majd inkább holnap. Árrivedercsi.
Akkor, ma holnap van. Folytatódjon, amit el sem kezdtem:
Akkor, ma holnap van. Folytatódjon, amit el sem kezdtem:
R
Szokásos vasárnapi ebéd: húsleves, rántott hús, krumplipüré. Együtt a család, a fehér abroszon vakít a déli nap. A gyerek boldogan körülnéz, és élvezi ezt a békét, amit csak a kanalak csörömpölése zavar meg. A nagymamájára gondol, a nagymama kertjére, és sugárzó arccal azt mondja: Apu, mi úgy eszünk itt, mint a disznók!
R
Volt egyszer egy íróféle, akinek kedvelte az írásait, egészen rajongásszerűen. Még sosem látott írót elérhető közelségben, ezért az a helyzet, hogy most talán mégis, különös izgalomban tartotta. Tervezgette, hogy rajongói levéllel lepi meg. Sosem írt ilyet, nem is tudta elképzelni igazán, hogy milyen lehet egy ilyesféle levél. Aztán mégis, egyik nap leült az outlookja elé, megcímezte a fejlécet és fogalmazáshoz látott. Úgy találta, hogy az lesz a legokosabb, ha azt próbálja megfogalmazni, hogy miképpen hatnak rá az írófélének a szövegei. Ha megpróbálja teljesen őszintén és pontosan feltárni, hogy számára mennyire jelentős dolog olvasni őt. Nem, nem arról van szó, hogy szép, amit ír. Ez tulajdonképpen nem is érdekes. Az az érdekes benne, hogy ez a szöveg úgy átjárja őt. Lerakódik benne. De nem úgy, mint valami felesleg, vagy máz, hanem úgy, hogy a lényegévé válik, épülésére szolgál, azonos lesz vele. Igen. És akkor végre megfogalmazódik: Kérem, az Ön szövege az én számomra egészen olyan, mint a termőföldbe vetett magnak a trágya.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)