Ha másokat lelkesen látok olvasni valamit, az engem rögtön érdekelni szokott, mert hatásosabb reklám nincs is, mint egy ingyen is elégedett olvasó.
Erről a könyvről egy blogban olvastam olyan embertől, akinek többnyire adok a véleményére. Ő lelkesedett, hát kölcsönkértem tőle.
Ma fejteztem be. Csalódott és felháborodott vagyok egyszerre.
Azzal kezdeném a kritikám, - és talán nem is kéne többet mondani- hogy szerintem ez csak formáját tekintve könyv. Keményfedeles, 161 oldalas, fűzött írás, amit én leginkább csak sértett szöveggyűjteménynek neveznék. ( a történet a szemét férfiakról és a szegény nőkről szól)
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a konkrétan elmesélt történet nem lehet valós. Simán lehet az. Viszont az elbeszélés színvonala nem haladja meg a lécspőházban kint ülő szomszéd megfigyelései alapján összeállított beszámoló átlagos mélységét és következtetéseit, ellenben tele van lényegtelen részletekkel, amelyek miatt szerintem nehezen olvashatóvá válik a szöveg.
Olyan klasszikusan többszálon futó történetmesélés volna ez, amelyiknél a végén futnak csak össze a szálak, de szerintem a lehető legrosszabb fajtából. Ez a többszálas kuszáltság kiderül rögtön az elején, de a szálak folyamatukban élvezhetetlenek. Én többször megkérdeztem magamtól, hogy ugyan mi közöm nekem ehhez? (szerintem ez a legsúlyosabb dolog, amit szöveggel kapcsolatban olvasó érezhet) és csak annak reményében olvastam tovább, hogy majd a végén kiderül minden.
Az derült ki, hogy az Esze Dóra hallott egy borzasztó történetet, amit frissiben el is mesélt, de kábé úgy, ahogy anyum újságolná, hogy a Belmondó Pistabácsi (szomszéd) hogyan itta le magát valahol a városban, és hogyan kellett hazatolni biciklistől megint, és ettől a Szofika (a felesége) hogy ki van készülve. (és közben még fűszerezné azzal, hogy hol nyitottak a városban új Spárt, és annak milyen a kínálata -aminek kábé annyi köze lenne a sztorihoz, hogy azok előtt is van biciklitároló, és, mint már tudjuk, a Belmondó Pistának szintén van biciklije.)
Nagyjából ennyi.
Az szomorított el, hogy ez is a kortárs magyar irodalom része, holott ez irodalmilag színvonaltalan, az Esze Dóra pedig tehetségtelen, és szerintem ez világos, mint a Nap. Hogyan kerül egy ilyen szöveg kemény fedél alá, és könyvesboltban az irodalom kategóriába?
A könyvet nem ajánlom senkinek.
Erről a könyvről egy blogban olvastam olyan embertől, akinek többnyire adok a véleményére. Ő lelkesedett, hát kölcsönkértem tőle.
Ma fejteztem be. Csalódott és felháborodott vagyok egyszerre.
Azzal kezdeném a kritikám, - és talán nem is kéne többet mondani- hogy szerintem ez csak formáját tekintve könyv. Keményfedeles, 161 oldalas, fűzött írás, amit én leginkább csak sértett szöveggyűjteménynek neveznék. ( a történet a szemét férfiakról és a szegény nőkről szól)
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a konkrétan elmesélt történet nem lehet valós. Simán lehet az. Viszont az elbeszélés színvonala nem haladja meg a lécspőházban kint ülő szomszéd megfigyelései alapján összeállított beszámoló átlagos mélységét és következtetéseit, ellenben tele van lényegtelen részletekkel, amelyek miatt szerintem nehezen olvashatóvá válik a szöveg.
Olyan klasszikusan többszálon futó történetmesélés volna ez, amelyiknél a végén futnak csak össze a szálak, de szerintem a lehető legrosszabb fajtából. Ez a többszálas kuszáltság kiderül rögtön az elején, de a szálak folyamatukban élvezhetetlenek. Én többször megkérdeztem magamtól, hogy ugyan mi közöm nekem ehhez? (szerintem ez a legsúlyosabb dolog, amit szöveggel kapcsolatban olvasó érezhet) és csak annak reményében olvastam tovább, hogy majd a végén kiderül minden.
Az derült ki, hogy az Esze Dóra hallott egy borzasztó történetet, amit frissiben el is mesélt, de kábé úgy, ahogy anyum újságolná, hogy a Belmondó Pistabácsi (szomszéd) hogyan itta le magát valahol a városban, és hogyan kellett hazatolni biciklistől megint, és ettől a Szofika (a felesége) hogy ki van készülve. (és közben még fűszerezné azzal, hogy hol nyitottak a városban új Spárt, és annak milyen a kínálata -aminek kábé annyi köze lenne a sztorihoz, hogy azok előtt is van biciklitároló, és, mint már tudjuk, a Belmondó Pistának szintén van biciklije.)
Nagyjából ennyi.
Az szomorított el, hogy ez is a kortárs magyar irodalom része, holott ez irodalmilag színvonaltalan, az Esze Dóra pedig tehetségtelen, és szerintem ez világos, mint a Nap. Hogyan kerül egy ilyen szöveg kemény fedél alá, és könyvesboltban az irodalom kategóriába?
A könyvet nem ajánlom senkinek.
9 megjegyzés:
Kurt Voneguttal még soha nem jártam így.
Amúgy bodzagőznél többre becsülöm a borgőzőt, de köszönöm, hogy felhívtad a figyelmet az el nem olvasásra. :)
Elnézést kérek értem.
Nekem tetszett. Szégyellem. Igaz, kádban olvastam. Ezért ajánlottam.
:) A macskabölcsőt egyszer én is kádban olvastam el :)
Nekem sajna csak a kádban jut időm olvasni. Egy-másfél órát. :)
Nahát, most nálam épp Vonnegut következik. Majd őt is elmesélem:)
Zsoltu, nem baj, na:) Viszont azóta is foglalkoztat, hogy neked vajon miért tetszhetett annyira. Arra jutottam, hogy volt benne egy kartonpaírból dominójelmezkészítős "jelenet",amiről nekem rögtön eszembe jutott a te dominójelmezes képed, amit a szertárban is látni. Szóval, arra gondoltam, hogy talán ettől a véletlen közösöségélménytől, vagy még az is lehet, hogy a Dóra ismeri a te gyerekfotóalbumodat, és megihlette, és akkor a meghatottságtól lehettél elfogult.
Más tippem nincs:) Segítesz?
Az És-ben megjelent róla egy találó kritika itt
ezzel én egyet tudok érteni.
És találtam egy dicsérőt is, itt ,de ez meg mintha nem a könyvről szólna.
Nem tudom megmondani, talán az íze volt jó. Valami történetet előhívott, fene tudja, a kádban fekve nem tudtam letenni, addig fürödtem, amíg nem lettem kész vele. (gondolhatod).
Úgy van ez, hogy valami egyszer megfogja az ember mellét, és húzza befele. Ha meg tudta fogni, nem értem, miért, de nem is lényeges, mert húz. Szóval ténylegében nem is szégyellem, mert ez a lényege az irodalomnak, hogy húz. engem húzott.
mondok mást.
4x látom szőke bakkermannját. és mindig majdnem bőgök rajta. és hülye vaygyok, nem értem, miért. már kellemetlenül érint, de akkor se tudom megmondani.
Köszi!
Igen, én is az olyanokat szeretem olvasni, csak nehezen tudom elképzelni ezt a könyvet olyanként, de lehet, hogy főleg az a baj, hogy én nem a kádban estem neki:)
Bakkerman:
Hát mert a hatalmas mackójelmezed alatt valójában talán érzékeny lehetsz.
ui: Neked nem tűnt fel a könyvben a dominójelmez?
Én azon gondolkodtam olvasás közben, hogy honnan tudja mindezt a Dóra, amikor apa nélkül nőtt fel és feltehetően az ő házasságában nem fordult elő ilyen. Bizonyos szakaszaiban olyan belülről jövő érzésem volt. Én éltem/átéltem a kiszolgáltatottságot, a ha nem is fizikai, de agressziót, az állandó félelemet. (És csak örülhetek, hogy a nevelőapám minden hibája ellenére hozzá sem nyúlt három nevelt lánya egyikéhez sem.) Rám éppen ezért erősen hatott. Kissé én is kuszának érzem, többször nem is tudtam, hogy kiről, miről is van szó. Ez valóban hiba. De azt hiszem sajnos ez a nagy magyar valóság. Vagy láttál már jól működő házasságot húsz év után/ötven felett?
Sajnos már nem emlékszem a könyvre, csak arra, hogy nem szerettem. De nem is ez a lényeg, hanem hogy hiteltelennek találtam. Talán amiatt, mert sosem volt semmi efféle erőszakban részem, de az is lehet, hogy rossz a szöveg lélektani felépítése, mert embert sem öltem még, Raszkolnyikovot mégis teljesen pontosan meg tudtam érteni.
Megjegyzés küldése