csütörtök, május 31, 2007

a tanácsos és a felesége

...
-Na, mit gondolsz erről?
-Mi ez?
-Hát, egy ilyen reklámféle.
-Figyelj szívem, tudod, hogy nem kell engedélyt kérned!
-Tudom, csak kíváncsi vagyok, hogy mit szólsz hozzá.
-Nem, te engedélyt akarsz kérni, hogy ezt a szörnyűséget nyilvánosságra hozd valami weboldalon!

kedd, május 29, 2007

Álmomban valami orosz cárevicsnek kellett hintót faragnom vesszőkből. Természetesen nem ment.
Ő elsétált, engem meg kivégeztek.

vasárnap, május 27, 2007

péntek, május 25, 2007

a kétlélekprobléma

Your search - kétlélekprobléma - did not match any documents.

a kéttestprobléma

A kéttestprobléma két tömegpont egymáshoz viszonyított mozgását írja le.

a Marci

Nem akarok festőművész lenni, azt csak viccből mondtam. Igaziból építőmunkás leszek.
És akkor beleült a faládába, csak deréktól felfelé látszott ki, és széles gesztusokkal a habarcsról, a bitumenről és cementről kezdett mesélni nekem.

a Nap közelről

Ezt is a Marci festette, de ezt még a múltkor.

csütörtök, május 24, 2007

egy lehetséges párbeszéd a lehetséges válaszok problémájának ismeretében

-Milyen az időjárás?
-Nagyon jó.
-Úgy értem, milyen, érted?!
-Szép.
-Ez nem válasz bazdmeg! M I L Y E N A Z I D Ő J Á R Á S??
-...fülledt?
-Elmész te a picsába, mért nem veszed észre, hogy beszélgetni akarok!?

a lehetséges válaszok problémája

Milyen az időjárás?

Nagyon jó. (hiányos, kevésbé tájékoztató megállapítás)

Szép. (nem tartalmaz pontos, részletező ismereteket, ezért újra fel kell tennünk a kérdést)

Fülledt. (lényeget megragadó, de nem részletező kijelentés)


(Ezeket nem én mondom, talált problémáról van szó. Egy táblán találtam rá, lett volna még tovább is, csak az aljába beletöröltek mire felfedeztem, és nem tudtam kisilabizálni a helyes választ. Ez már valóban az én problémám.)

szerda, május 23, 2007

eszembe jutott egy barátom, aki cekinek hívott

Hosszasan leveleztünk, mert kapcsolatunk apropója az volt, hogy én hibás fájlokat küldözgettem neki levélben, ő pedig kijavította és visszaküldte. Aztán idővel cifrázódtak a megszólítások. Ő végül kínai kung-fu harcos lett, Ba Lee, én pedig egyszerűen egy szatyor, méghozzá eképpen:
márti->mártás->mártáska->válltáska->cekker->ceki


péntek, május 18, 2007

panasz

Nagyon utálom a munkám! Egész nap csak borítékokat címezgetek. Napi nyolc órában! Hát én nem ezért tanultam! Elegem van belőle, hogy az összes petesejt-igénylőnek nekem kell kiküldeni a leveleket, és kurvasok van ám belőlük, mert egész Európa idejár beültetni!

csütörtök, május 17, 2007

ki a király?

Ez tök jó! Egy szlovák fotós, Victor Fresco egy marhavicces fotósorozatot talált ki: http://www.viktorfreso.com/king.htm
Cseh és szlovák hírességekkel fotóztatta magát, így hozott létre egy sorozatot. Minden képen ő szerepel, egy híresség szemével. Tényleg király, nem? Nekem nagyon tetszik az ötlet!

tények

Ma megkérdeztem Katát, hogy mégis, mivel foglalkozik a férje, a captain Jack Sparrow. Hogy zenész, énekes, színész, esetleg kalóz-e. Azt mondta nem, semmi ilyesmi. Teljesen normális ember: építész.
Ó, tényleg? És még gitározni se tud?

szenzáció

Amikor Bono Vox az első cseh űrhajósnak valami nagyot mutatott.

(felfedzte, megrajzolta, lefényképezte: béem amikor tegnap sokáig kellet várni a sörére, mert éppen hordócsere volt)

mi sült ki


Nézzétek, ő is beült a kemencébe! -mondta Szandra a kiscipóknak, és rám mutatott.
Igen, én az óriás sajtoskalács vagyok - lepleztem le magam.


(Aztán felszeleteltek, megkentek májkrémmel és felfaltak. De ez a rész már nem olyan érdekes)


részvétem

Tegnap olvastam korimnál azt a szép, hajléktalanos történetet, ami rögtön eszembe is jutott, amikor ma felszálltam a villamosra. Miután leültem, nagyon erős testszag csapta meg az orrom. Tűrhetetlen és leplezhetetlen bűz volt ez, aki megérezte, rögtön elmenekült. Én nem. Nekem eszembe jutott a történet, és ott maradtam. Úgy éreztem, részt kell vennem a világ bajában, nem menekülhetek mindig el. Osztozni akartam velük a sorsukban.
De csak szimbolikusan persze. És erre is csak azért voltam hajlandó, mert tudam, hogy én innen egyszer le fogok majd szállni.
Hát ilyen az én részvétem a világban.

szerda, május 16, 2007

Azt még nem meséltem, hogy pénteken lapozgattam a heti műsorfüzetet, és megláttam benne, hogy éppen most nyílt az Ondrej Brodynak kiállítása. Tudjátok, a videós fickó. El is mentünk megkeresni a kiállítást, egy elhagyottnak tűnő gyárépületben találtunk rá. Egy nagy vasajtót kellett kinyitni, aztán félrehúzni egy fekete függönyt, és már bent is voltunk a recsegő deszkák és az omladozó falak között. Olyasmi érzés volt belépni, mint belesétálni egy furcsa álomba, amiről tudom, hogy nem én álmodom.
Videóinstallációk futottak a falakon, sehol egy lélek. (Eleinte. Aztán persze a padlórecsegtetésre előjött egy férfi és szelíden leült az egyik sarokban. Ő volt az, aki az állami múzeumokban mindig szigorútekintetű, unatkozó öreg néni szokott lenni.)
A Brody nem is volt jó, nem volt annyira jó. Kutyaszőnyeget állított ki, és mellette ilyen félig kikészített tehébőröket úgy meggyűrve őket, mintha fakérgek lennének. A bőrök szőrös felén még ott voltak a tenyésztéskori nyilvántartásra szolgáló piros számok. Nem egészen értettem, hogy mit akart ezzel. A kutyaszőnyeg az borzasztó volt. Talán azt akarta mondani, hogy számára a tehényszőnyeg ugyanolyan borzasztó? Nem tudom.
Na, de nem is ezt akartam mesélni, hanem azt, hogy volt ott más is, Tamara Moyzes videóinstallációi. Ez már sokkal érdekesebb volt. Elképzelt egy RomaTV-t, TVt_error volt az adás címe. Azt meséli el két fiatal, hogy miért érzi elviselhetetlennek az őt és a családját érő diszkriminációt, és mivel nem tud tenni ellene semmit, ezért értsük meg, hogy meg kell ölnie magát és még néhány másik embert is.
Aztán lehet látni egy szakács műsort, ahol azt mesélik el, hogy hogyan lehet házilag semtexes knédlit készíteni. http://www.tvterror.cz/ (Persze a recept egy vicc. Kell hozzá tojás, finomliszt, szög és drót is)
Megrendítő volt a kétségbeesés és a tehetetlenség, ami a filmekből sugárzott.

kedd, május 15, 2007

Nem műveltebbnek kell lenni, hanem éberebbnek. Az éberség formái: mámor - álom - humor.

(Hamvas Béla)


Ezt azért jó tudni, mert így kevésbé bosszantó elaludni a Nyitott mű felett.

vasárnap, május 13, 2007

csütörtök, május 10, 2007

testek

Láttunk a hétvégén egy különleges, ismeretterjesztő kiállítást is. Az volt a címe, hogy Bodies. Az emberi szervezetet mutatták be úgy, hogy tartósított, igazi testeket használtak az ábrázoláshoz nyitva, csukva, néha szeletelve is, kitérve az összes létfontosságú szervre, a keringési és az idegrendszerre is. Nem volt nehéz nézni, mert ez a tartósítási eljárás -szilikonfélével töltik fel a szövetekben a nedvesség helyét- olyan látványt nyújtott, mintha nagyon részletes , de műanyag modelleket látnánk. Valahogy lenyűgöző volt a feltáruló, láthatóan összefüggő, de felfoghatatlan bonyolultság.

sebaj

Sajnos tegnap a csehek is, meg a szlovákok is kiestek, már nincs kinek szurkolni. Már tényleg csak a krokett marad, mint indok, ha kocsmába akarunk menni.

szerda, május 09, 2007

lávsztori

Valaki jön.
Messziről.
Amikor közel ér, megáll. Játszik egy kicsit. (Valami kiszámíthatóan romantikusat.)
Aztán elmegy.
Messzire.
A zene meg csak szól tovább. Hogy baszná meg.

Filmen ez ilyen: http://ondrejbrody.org/page/video_lovestory_.htm
Nagyon tetszik. Kár, hogy nem én csináltam.

kedd, május 08, 2007

svéd-orosz

Tegnap svéd-orosz hokimeccs volt, ehhez söröztünk. Rájöttem, hogy a tanksör az sokkal finomabb, mint a hordóból csapolt. A habja vastag és krémesebb, és a sör is valahogy lágyabb.
Az oroszok nagyon durván játszottak, nem is nagyon néztem oda, hanem inkább azt a két manuszt figyeltem, akik odaültek az asztalunkhoz, és a hokiról beszélgettek. Úgy általában a hokiról. Az egyik edző volt, a másik pedig a Sparta hokicsapatában játékos. Ennek az utóbbinak mindig volt a szájában egy fogpiszkáló. Nem használta, csak úgy rágta, úgy kilógott belőle, ahogyan a Szilver Sztaniszló szájából szokott. A Sztaniszló amúgy a Stallone akarna lenni, egyik barátom anyukája tévesztette el eképp, és azóta nekem már csak Sztaniszló marad.
Erről meg a saját anyukám jutott eszembe, akinek a kedvenc fotózz.hu-s felhasználója a Szomeon Leóne volt. Na, kitaláljátok, hogy ő kire gondolhatott?
Szóval ezeken szórakoztam, miközben ment az orosz daráló a vásznon.

(ilyen tartályban van az a sör, amit tanksörnek hívnak, legalábbis én így hívom:)


LE DÉJEUNER SUR L’HERBE (2006)
Hommage to Edouard Manet
Nézzétek meg ezt is, ez is a FUTURA galériában volt kiállítva.
Innen le is lehet tölteni a videót: http://www.brodypaetau.com/downloads/videos/ManetDejeuner.wmv
Mit szóltok?

az európai béke napja

Erről eszembe jutott az, amikor én gyerekebb koromban háborúsat játszottam a kádban. A játék lényege az volt, hogy két csapat, a németek és a magyarok küzdöttek egymással. Azért ebben a kombinációban, mert azt mindenki tudta, hogy a németek gonoszak, és akkoriban én még valami honleányos vak hitből kifolyólag azt gondoltam, hogy a magyarok csakis a jó oldalán szerepelhettek mindig, úgyhogy nálam a kádban mindig magyar-német összecsapás zajlott.
A háború úgy nézett ki, hogy volt két csapat, a két térdem szimbolizálta őket, és a száraz területek voltak a még küzdelemben álló egységek, és természetesen amelyik térdemen nagyobb volt a száraz rész, az a csapat állt nyerésre.
Azt mondjátok, hogy így könnyű volt mindig a magyaroknak nyerni? Nem úgy volt! Mert azért igazságosan könyveltem ám a veszteségeket, semmiféle győzelmet nem lehet elérni veszteségek nélkül, ezt én már ott a kádban is tudtam, úgyhogy becsületesen áztattam a magyar csapatok területét is. Nagyon érdekes volt, ahogyan a száraz bőrhöz érve a víz úgy felpúposodott, ami egy darabig fokozódott, aztán elkerülhetetlenül újabb területet öntött el a víz.
Szóval, a hárorú végén mindig csak két, nagyon apró száraz terület maradt a térdem tetején, és itt már a kádban véletlenül keletkező hullámok, és a bőröm felületének esetleges különbségei döntötték el a csata kimenetelét. Persze mindig a magyaroknak szurkoltam, de sosem volt ez sima küzdelem, és végül mindig mindkét csapat megsemmisült.

vasárnap, május 06, 2007

mai élmény

Az igazán kedvenc cseh szobrászom David Cerny. Egyrészt azért, mert ő a másik, akit "ismerek", másrészt mert nagyon találóan vicces dolgokat csinál. Szerintem róla már meséltem valamikor korábban, most azért szedtem megint elő, mert egy olyan kortárs galériában jártunk, ahol tőle is volt szobor, méghozzá az egyik kedvencem.
A létra tetején egy lyukba lehet benézni, ahol zenés videóinstalláció megy, és mindezt egy ilyen körtefás lugasban lehet megtenni. Nagy élmény volt!
Mindjárt megeresem a videót is, amit a lyukban adnak, addig nézzétek meg, hogy mindketten becsülettel felvettük a kortárs kíváncsi polgár pózát, aki egy kis szaftos pletykáért bármilyen seggbe hajlandó belenézni. (úgy értem gátlástalanul beletolakodni más privát szférájába- legalábbis én így értettem az egészet)

Ezen a linken: http://www.davidcerny.cz/cz/ritolezci.html alul meg lehet nézni a kis részleteket (két, fülbevalós öreg pasi Queen-re eteti egymást)


péntek, május 04, 2007

Az érzelmi antitalentum dala

Egyszer már megmondtam, hogy szeretlek!
- Majd szólok, ha változott a helyzet.
(Fodor Ákos)

hagyomány

A hagyományokról pedig az, hogy vajon van-e annak jelentősége, hogy az ősi mesterségeknek melyik nemzet milyen nevet adott? Itt van például az asztalos foglalkozás, amit csehül koporsósnak mondanak. Érdekes, nem?

válasz nekem

Olyan érdekes az, hogyha az embernek valamilyen kérdése van, akkor valahogy érkezik rá valahonnan valamiféle válasz is. Tegnap meséltem éppen nektek, hogy a krematórium motolnál van egy kávézó, ahol bon-bonok és ajándékcsomagok...
Erre, képzeljétek el, hogy tegnap találkoztam Timivel, aki megint vizsgázni jött teológiából és most megkérdeztem, és azt mondta, hogy ezúttal az örök életből "felelt" -ami szintén tetszett nekem, de most nem ezt akarom elmondani- utána pedig azt, hogy idefelé a vonaton egy cseh nővel utazott, aki unalmában elpanaszolta, hogy az anyja nemrég meghalt, és rémes végrendeletet hagyott hátra, egyrészt azt kívánta, hogy az orvos lánya, (ez a vonaton utazó nő) a halála után szúrja át a szívét, mert semmi kedve feltámadni, másrészt pedig, hogy a temetés után feltétlenül üljenek be mindannyian megenni egy süteményt. Ezt az utóbbi kérését örömmel teljesítették is. Szóval felmerült, hogy lehetséges, hogy valamiféle hagyománya lehet errefelé a temetés utáni édessel búsulásnak.

csütörtök, május 03, 2007

krematorium motol

Akik régebb óta néznek (most értelemszerűen magamra gondolok) azok tudják, hogy onnan két megállóra lakunk, vagyis minden nap elmegyünk a krematórium Motol előtt, így aztán volt alkalmam megfigyelni. Eleve furcsa az, hogy krematóriumnak mondják, miközben temető is, akkor már miért nem inkább temető a neve, a krematórium az kegyetlenül érzékletes, meg leíró. Igaz, hogy a temető is, na, de ahhoz kapcsolódik valami szelíd béke is, amibe bele lehet törődni, a krematórium viszont olyan fenyegető tartalmú szó, nem igazán szeretem.
Hát, lehet, hogy végülis így gondolták ezt azok is, akik ebben a megállóban, a temető bejárata mellett fogtak üzleti vállalkozásba, és igyekeztek valamivel oldani a feszültséget, mintegy kiszólva a villamoson utazó nézőközönségnek: Hejj, ne szarjatok be, nem is olyan rossz hely ez!
és kitesznek mindenféle táblákat, például a sírköves kirakta, hogy ő még konyhapultokkal és lépcsők készítésével is foglalkozik. (...és akkor elképzeltem egy lakásavatót, ahol az elégedett vendégek végigmérik a berendezést, majd elhangzik egy ilyen párbeszéd: Hm, ez szuper, hol csináltattad? Hát itt a sírkövesnél, a krematórium mellett!)

Aztán van egy kávézó is a sírköves mellett, amit szintén meg lehet éppenséggel érteni, hogy a nagy bánatban virrasztás után szüksége lehet valamire az embernek, ami ébren tartja, hát bedob egy kávét. De ez egy teraszos hely, és ki van írva az is, hogy staroprament is csapolnak, és hogy vállalják ajándékkosarak és bonbonkollekciók összeállítását.

Engem igazából az érdekelne, hogy vajon kik vásárolhatnak ott?

a jó sztori

A minap mentem műszempillát venni a teszkóba.

vébé krokettel

Képzeljétek el, hogy közben megint hoki VB van, most Moszkvában éppen, és ebben a csehek mindig nagyon érdekeltek szoktak lenni, és ezáltal mi is, mert jók a meccsek, meg az egész város fel van buzdulva, mindehová tévéket raknak, a kerthelyiségekbe is, a fedett kocsmákban pedig vetítenek. És ha a csehek bejutnak a döntőbe, akkor a pincérlányok cseh zászló-mintájú melltartóban szolgának fel, úgyhogy mindenki őszintén szurkol, hogy a csehek idén is bejussanak.
Na szóval, tengap is meccs volt, meg tegnap előtt is, meg ma is, és mivel nekünk itthon nincs tévénk, mindig kocsmába járunk meccset nézni, és ha már ott vagyunk, akkor eszünk is ott valamit. Mostanában rákaptunk a bármire krokettel, úgyhogy azt kértünk. A férjem adagja hamar elfogyott, én valahogy nem voltam annyira éhes, csak a háromnegyedéig jutottam el segítség nélkül, és akkor a féjem felajánlotta, hogy segít, mert nagyon jószívű és segítőkész fajta. De hogy közben ne kelljen ne néznie a vászonra, megegyeztünk, hogy én szállítom neki a falatkákat, de a lelkemre kötötte, hogy nehogy leetessem a nadrágját, mert holnap is szeretné ezt felvenni. És akkor ettünk, etettünk, dehát mondtam, hogy krokettet rendeltünk, azzal meg mindig gond van, és tényleg, most is, az utolsó előtti falatnál, amikor már magabiztos voltam, hogy eddig mindet sikerült simán felszúrnom a villára, nem is olyan nehéz az, miért kéne aggódni ezen, akkor valahogy félrecsúszott a villa, a krokettet meglöktem, az kiugrott a tányérból, rá a férjem a nadrágjára, onnan az enyémre, majd a keresztbetett, kinyújtott lábamon végiggurult, be az asztal alá. Akkor nem is tudtam tovább a krokett útjával foglalkozni, mert gyorsan a nyomok eltűntéséhez kellett látni, közben persze tren kissé mérgesen nézett, hogy ő direkt megkért, én meg mondtam, hogy igen, de a krokett!
És erről eszembe jutott az elveszett krokett, és keresni kezdtem a szemmel a padlón, kicsit benéztem az asztal alá is, és akkor a két asztallal távolabb egy fiatal fiú mosolyogva megszólalt: Nem ott van, egy kicsit tovább gurult! És akkor ránéztem, aztán megláttam a bokája mellett.
Nem tudom, hogy ez vicces-e, de mi akkorát röhögtünk, hogy még ma is mindig elmosolyodok, ha az eszembe jut.

Már láttam máskor is üres éttermi asztalt, alatta néhány szem krokettel, és mindig is tetszett ez a látvány nekem. Őriz valamit az étkezés küzdelméből, amit előbb-utóbb röhögve csinál végig az ember.
Innen jutott eszembe: Ha rossz a kedve, rendeljen krokettet! (Például a "ha untakozik, vásároljon mosómedvét!" analógiájára:)

kincsem

Van egy kedvenc kirakatom, ahol rendszeresen megbámulok dolgokat, így történt, hogy beleszerettem egy szárnyhelyes angyalba, akinek fából van a teste, és levegőből a szárnyai. Addig-addig szerettem titokban, míg végül nem tudtam magamban tartani tovább, és elmeséltem a férjemnek, hogy van egy szobor valahol másol, miközben érzem, hogy közvetlenül hozzám tartozik, és elcsaltam őt is, hogy nézze meg, és..
és szerencsére megszerette, és hazahoztuk, és mostmár itt lakik velünk.
De azért nyugtalanít is a dolog, hogy többé akkor más már nem is láthatja, és nem örülhet neki, ez pedig talán igazságtalanság a szerzővel és a gondolatával szemben, úgyhogy arra jutottam, hogy lefényképezem, és kiteszem ide a blogomba, hogy legalább a világnak az a háromfős része, aki idejár (mármint rajtam kívül!) részesülhessen szintén ebben az élményben.
De mielőtt a szobrot megmutatnám, megosztanám veletek azt, amit például a szerzőről meg lehetett tudni a szoborhoz mellékelt kis füzetkéből:
Tomis Zedník a szobrász neve, 1978-ban született, és már ovis korában is vonzódott a formakészítéshez, és hogy ez könnyebben menjen, építés előtt rendszeresen belepisilt a homokba. Kedvenc kocsmája az U Kolejku, ahol szeret a sörhöz szafaládét enni. (Azt is mondja, hogy kik a kedvenc szobrászai: Giacometti, Picasso és Rodin, de ezek után az már nem tud elég érdekes lenni)
Na, szóval a bemutatkozása alapján mindjárt szürreliás haveromnak fogadtam, pont úgy, mint Dalit, és azt gondoltam: Öregem, ez a szobrász nem semmi, még akár söröznék is vele!

kedd, május 01, 2007

- Jó napot kisasszony, volna egy perce, hogy...
- Elnézést kérek, most sajnos nem érek rá. Én most éppen várok.