kedd, május 08, 2007

az európai béke napja

Erről eszembe jutott az, amikor én gyerekebb koromban háborúsat játszottam a kádban. A játék lényege az volt, hogy két csapat, a németek és a magyarok küzdöttek egymással. Azért ebben a kombinációban, mert azt mindenki tudta, hogy a németek gonoszak, és akkoriban én még valami honleányos vak hitből kifolyólag azt gondoltam, hogy a magyarok csakis a jó oldalán szerepelhettek mindig, úgyhogy nálam a kádban mindig magyar-német összecsapás zajlott.
A háború úgy nézett ki, hogy volt két csapat, a két térdem szimbolizálta őket, és a száraz területek voltak a még küzdelemben álló egységek, és természetesen amelyik térdemen nagyobb volt a száraz rész, az a csapat állt nyerésre.
Azt mondjátok, hogy így könnyű volt mindig a magyaroknak nyerni? Nem úgy volt! Mert azért igazságosan könyveltem ám a veszteségeket, semmiféle győzelmet nem lehet elérni veszteségek nélkül, ezt én már ott a kádban is tudtam, úgyhogy becsületesen áztattam a magyar csapatok területét is. Nagyon érdekes volt, ahogyan a száraz bőrhöz érve a víz úgy felpúposodott, ami egy darabig fokozódott, aztán elkerülhetetlenül újabb területet öntött el a víz.
Szóval, a hárorú végén mindig csak két, nagyon apró száraz terület maradt a térdem tetején, és itt már a kádban véletlenül keletkező hullámok, és a bőröm felületének esetleges különbségei döntötték el a csata kimenetelét. Persze mindig a magyaroknak szurkoltam, de sosem volt ez sima küzdelem, és végül mindig mindkét csapat megsemmisült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése