Elolvastam, egyelőre csak amit rólad írt. Ahonnan elindul, hogy a levél és a tenger a magyar rögvalóban nincs benne, egy szubjektív megállapítás, a képekhez semmi köze, fájóan fantáziátlan értelmezés. Ezek szerint mivel nekünk csak egy Kékes jutott, meg egy Balaton, így csak Petőfi a jó költő, mert ő az alföldet szerette? Na sebaj, csinálj a pasasnak egy csomós cseresznye képet, hogy meglegyen a fogyasztható avantgárd (sic!) is. (A kis hazánk összetételért kitiltás járna mellesleg.)
Dehát nem baj, hogy azt írta, amit írt, lehet úgy is nézni, ahogy ő látta, én nem érzem érvénytelennek a nézőpontját. Főleg azért nem, mert a kiállítás koncepciója, vagy meghatározása valami olyasmi volt, hogy az FFS tagjainak viszonya a médiumhoz. Én nem a kép-szöveg viszony tisztázására kerestem megoldást, amikor ezt a képet kitaláltam, hanem eszközként használtam csak ezt a módszert. De ez ebben a kontextusban már nehezen derülhetett ki. Szóval nem a kritikus hibája, hogy csak annyinak látta amennyinek, hanem a körülményekből is adódhatott.
Ott is írtam, itt is mondom, hogy magával az attitűddel van bajom. ha valaki művészettörténész és tanár is, az a megszólalásaiban is felelősség. Nem ugyanaz, ha egy haveri társaságban beszélünk dolgokat, vagy ha mint kritika publikáljuk. Olyan a képelemző dolga, mintha egy erdőben menne végig egy ösvényen. A művész vagy ad rendes jeleket, vagy nem, valahol ott a mű az erdőben, és az elemzőnek az a dolga, hogy egyrészt megtalálja a művet a rengetegben, másrészt hogy általa mások, akik olvassák őt, lehetőleg szintén eljussanak a műig.
tehát nem az a kérdés, hogy baj-e, hanem hogy mekkora baj, ha valaki képtelen értelmezni egy alkotást. Olyan van, hogy azt mondom, hozzám nem kerül közel, vagy nekem nincs közöm hozzá - na de gondolom nem ostorral álltak a háta mögött, hogy fiam, erről márpedig írnod kell.
Igazad van abban, hogy hogyan kell működnie egy ideális képelemzőnek, ezzel egyetértek.
Szerintem ez a kritikus is ilyen amúgy, legalábbis törekszik rá (sok kritikája olvasható a neten), most nem igazán talált velünk közös nevezőt, de azért nem képtelen értelmezni egy képet. (az összerakós képemről nagyon pontosat és pozitívat írt, úgyhogy ha az elfogadtam, ezt is el kell) Azért örülök, hogy téged bosszant, hogy más nem érti, és köszi, hogy kiálltál mellette!
Vannak munkáid, amiknél hosszabb idő kell hogy megfejtse a néző. Ez a képhármas nem olyan nagyon szétcsapottan bonyolult, és szerintem épp ebben van ereje is, hogy egyszerű és világos, az ötlet megjelenése és a megvalósítás között nincs szakadék.
Ami a kritikust illeti: ez az írása nem csak a te esetedben siklott ki. De azt érzi az ember, hogy valamit megfogott-e, nyakon ragadott-e, vagy sem. Ha nem érzi, akkor az gáz.
6 megjegyzés:
Elolvastam, egyelőre csak amit rólad írt. Ahonnan elindul, hogy a levél és a tenger a magyar rögvalóban nincs benne, egy szubjektív megállapítás, a képekhez semmi köze, fájóan fantáziátlan értelmezés. Ezek szerint mivel nekünk csak egy Kékes jutott, meg egy Balaton, így csak Petőfi a jó költő, mert ő az alföldet szerette? Na sebaj, csinálj a pasasnak egy csomós cseresznye képet, hogy meglegyen a fogyasztható avantgárd (sic!) is. (A kis hazánk összetételért kitiltás járna mellesleg.)
Dehát nem baj, hogy azt írta, amit írt, lehet úgy is nézni, ahogy ő látta, én nem érzem érvénytelennek a nézőpontját. Főleg azért nem, mert a kiállítás koncepciója, vagy meghatározása valami olyasmi volt, hogy az FFS tagjainak viszonya a médiumhoz. Én nem a kép-szöveg viszony tisztázására kerestem megoldást, amikor ezt a képet kitaláltam, hanem eszközként használtam csak ezt a módszert. De ez ebben a kontextusban már nehezen derülhetett ki. Szóval nem a kritikus hibája, hogy csak annyinak látta amennyinek, hanem a körülményekből is adódhatott.
Ott is írtam, itt is mondom, hogy magával az attitűddel van bajom. ha valaki művészettörténész és tanár is, az a megszólalásaiban is felelősség. Nem ugyanaz, ha egy haveri társaságban beszélünk dolgokat, vagy ha mint kritika publikáljuk. Olyan a képelemző dolga, mintha egy erdőben menne végig egy ösvényen. A művész vagy ad rendes jeleket, vagy nem, valahol ott a mű az erdőben, és az elemzőnek az a dolga, hogy egyrészt megtalálja a művet a rengetegben, másrészt hogy általa mások, akik olvassák őt, lehetőleg szintén eljussanak a műig.
tehát nem az a kérdés, hogy baj-e, hanem hogy mekkora baj, ha valaki képtelen értelmezni egy alkotást. Olyan van, hogy azt mondom, hozzám nem kerül közel, vagy nekem nincs közöm hozzá - na de gondolom nem ostorral álltak a háta mögött, hogy fiam, erről márpedig írnod kell.
Igazad van abban, hogy hogyan kell működnie egy ideális képelemzőnek, ezzel egyetértek.
Szerintem ez a kritikus is ilyen amúgy, legalábbis törekszik rá (sok kritikája olvasható a neten), most nem igazán talált velünk közös nevezőt, de azért nem képtelen értelmezni egy képet. (az összerakós képemről nagyon pontosat és pozitívat írt, úgyhogy ha az elfogadtam, ezt is el kell)
Azért örülök, hogy téged bosszant, hogy más nem érti, és köszi, hogy kiálltál mellette!
Vannak munkáid, amiknél hosszabb idő kell hogy megfejtse a néző. Ez a képhármas nem olyan nagyon szétcsapottan bonyolult, és szerintem épp ebben van ereje is, hogy egyszerű és világos, az ötlet megjelenése és a megvalósítás között nincs szakadék.
Ami a kritikust illeti: ez az írása nem csak a te esetedben siklott ki. De azt érzi az ember, hogy valamit megfogott-e, nyakon ragadott-e, vagy sem. Ha nem érzi, akkor az gáz.
Hát igen.
Megjegyzés küldése