Várj csak, valami lyuk van a takarón! - mondtam heverészés közben a Szívemnek, és láttam, hogy a lyukon belül motoszkál valami. Felháborító, hogy csak úgy motoszkálhat bármi is a takarómban! Az ember manapság sehol nem tud elrejtőzni a kéretlen meglepetések elől.
A lyukból lassanként előkászálódott egy megtermett nutria. Aztán még egy, majd egy következő, végül összesen négyen álltak a takarón, a lyuk mellett. Természetesen viselkedtek: rágcsáltak valamit, és nem nagyon zavarta őket, hogy engem mennyire zavar ez az egész.
Mit lehet négy nutriával kezdeni?
Egy darabig néztem őket, de ezt a sündörgést és rágcsálást halálosan unalmasnak találtam.
Úgy fejtenék keresztrejtvényt, Szívem!
De eszembe jutott, hogy a Nők Lapjában már mind a kettőt megfejtettem, és az nem okozott különösebb örömöt. Nem jó, hogy valami készet, más által kigondoltat kell kitölteni. Nekem nem ilyen keresztrejtvény kell! Olyan kellene inkább, ami fejtés közben alakul ki, és mindig másmilyen lesz. Lehetne többen is csinálni ezt úgy, hogy a betűket kiosztjuk egymás között, és mondjuk mindegyik érne valahány pontot. Mindenki rakhatna ki szavakat, és akinek több pontja van végül, az nyer. Talán azok a betűk, amelyek ritkábban fordulnak elő a magyar szavakban, több pontot érhetnének. Igen, ez így jó lesz!
De jó ötlet, de jó társasjáték! Ugye, hogy ez sokkal érdekesebb, mint egy nutria?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése