a zsíros hajú lány

A középső ajtóval szemközti ülésre ültem, elővettem az Ulickajám, hogy a félórás úton hasznosan szórakozva töltsem az időt. Éppen elhelyeztem Sigmund freundot a könyv hátsó részében, hogy lapozgatás közben ne zavarjon, amikor a következő megállóba érkeztünk, és a hátsó ajtón felszállt a zsíros hajú lány. A másik oldalra ült, a két üléssel előttem lévő sorba. Halványrózsaszín volt a haja színe, ami zsíros csimbókokban lapult a fejére. Magas, vékony lány volt, olyan szórakozott-féle, aki féllábbal még az ágyban van, miközben már a villamoson ül.

Érdekesenek tűnt, könyvvel az ölemben inkább őt kezdtem figyelni.

Leült, aztán a táskájában rendezgette a dolgait, egyik rekeszből átpakolt a másikba, majd elővett egy nagyfogú műanyagfésűt, s gereblyézni kezdte a csimbókokat. Ettől a haja mégjobban a fejére lapult, a fésű pedig lassan megtelt rózsaszín hajcsomóval.

Milyen undorító! - ezt gondoltam, aztán pedig azon gondolkoztam, hogy miért is olyan undorító és félelmetes a hajcsomó látványa. Nem csak másé, a saját is. Mert mi is ez? Váratlan szembesülés azzal, hogy valami, ami az előbb még elvenen hozzánktartozó volt, az hirtelen látványosan halottá, eldobnivaló szemétté változhat. Félelmetes egy részünket halottnak látni. Élveoszlás. Azt hiszem ez az ok.

A lány közben a hajcsomót kiszedte a fésűből, és a padló fölött szélnek eresztette.

Micsoda förtelem jöhet még?!

Tovább kotorászott.

Elővett egy guriga nélküli vécépapírtekercset, és az ölébe hajolva fújni kezdte ebbe az orrát.

Elhatároztam, ha végül ezt is a padlóra dobja, akkor mostmár szóváteszem: Mekkora bunkóság ez! De nem dobta. Visszagyűrte egy hozzátartozó rekeszbe, majd kibontotta komótosan a cipőjét, nyelvet igazított, aztán befűzte.

Már a belvárosban jártunk, amikor a középső ajtón felszállt egy idősödő pár. Az én oldalamra álltak, néhány székkel előrébb. Mivel nem fölém álltak, és mivel jól ültem, úgy döntöttem, hogy nem is olyan öregek még. Nagyjából ezzel a gondolatommal egyidőben fejezte be a zsíroshajú a cipőigazítást. Felnézett, meglátta az idős pár hátulját, rögtön felállt, megszólította nőt: Nem tetszik leülni?

Én ültem tovább, és visszhangzott bennem: Mekkora bunkóság! Mekkora bunkóság!