csütörtök, augusztus 31, 2006

családos kirándulás

Nem sok kedvem volt a társasághoz. Ritkán látott rokonok és rokonok ismerősei, nagydarab emberek, férfiak. Nem ismerem őket, nem szimpatikusak.
A vendégség az mindig valami evés, ígyhát leülünk enni.
Belefeledkezem az ízekbe, és egyszercsak felfedezek a velem szemben ülő tányérján egy kívánatos falatot, amit gondolkozás nélkül felszúrok a villámra, és bekapok. Akkor térek észre, hogy most nem a férjem ül a szemközti oldalon. Az idegen dühösen néz, én mosolyogni próbálok, és azt mondom: vicceltem! De ezt most érezhetően nem találja elfogadható indoknak egyikünk sem.
Eszünk tovább.
Egyszer csak megjelenik egy idegen villa a tányéromon, felszúr egy falatot, egy hozzá tartozó visszataszító száj pedig bekapja. Szemétség! És ez az alak milyen szemtelenül vigyorog!
Nem baj, megérdemeltem, nem is szólok semmit, hanem inkább átrendezem a tányérom tartalmát, magamfelé húzom a húsfalatokat, (amiből ez az alak ellopott egyet) és a tányér tetejére tolom a közömbös tányérdíszítő salátákat. Részben önvédelemből, részben egyértelmű célzásként is.
Eszünk tovább.
Már alig van hús, csak 2-3 falat a tányéromon, és én már el is felejtettem az egészet, de megint jön a villa, az idegen villa, és felszúr egy kisebb falatot.
Nem, ezt mostmár nem engedem meg, nem engedem meg, hogy bekapja, villámgyorsan lekotrom a villámmal a villájáról, a falat az asztalra esik.
Gyilkos indulatokkal nézünk egymásra.
Te többet hozzám ne merj szólni! -sziszegi a foga között.
Jól van, nem is terveztem máshogy- gondolom, de nem mondok semmit.
Érzem, hogy utál, hogy gyűlöl. Ez furcsa érzés. Végülis én is utálom, de az akkor is más.
Mindegy, valahogy majdcsak túlesünk ezen az egészen.
Evés után közös kirándulás a program.
Nem akarok elmenni, nem érdekel az egész. Ezért a fürdőszobában húzom az időt, ezzel csökkentve a közös programra jutót is. Ha múlatom magányosan, kevesebb marad a közösre, világos. Jó taktika.
Elkészülök.
Már órák óta várnak rám, de én még az ajtóból is visszaszaladok helyére tenni egy kenyeret a polcon, tudjátok, hogy ki ne száradjon. Kár lenne érte.
Elnézést kérően mosolygok.
Mostmár mindenki köcsögnek tart, látom. Nem is akarják, hogy velük menjek. Dehát én sem akarok menni. Akkor meg minek ez az egész?
Hjaj, nehéz dolog rokonságban lenni.
Elindulunk, nem érdekel különösebben, hogy hová.
Egyszer csak megáll az autó, kiszállunk, kiegyenesítjük magunk, és átszállunk egy hídra. Igen, egy hídra. Amúgy én sem láttam még ilyet, de ez valami fantasztikus dolog! Csak ülsz rajta, és átutazol tengerek, és városok felett. Olyan, mintha egy futószalagon állnál/ülnél.
Milyen hülye vagyok, hogy nem akartam jönni! Mostmár egészen fellelkesültem. Átutazunk egy színház díszletraktárán és végül egy hatalmas kikötő felett ível át a hidunk.
Kellemes a levegő és gyönyörű a kilátás. Óriási, színes hajók, égbenövő házak és a tenger.
Megkérdezem, hogy hol vagyunk. Mondanak valami P betűs nevet, amit én még sosem hallottam, ezért rákérdezek mégegyszer. Megint mondják, megint nem értem, nem hallottam ilyen nevű városról. Elővesznek erre egy térképet, és rámutatnak, hogy ez Olaszország észak-keleti részén található.
Nahát! Csodálkozom. Egyrészt azért, mert továbbra is úgy érzem, hogy sosem hallottam róla, és köztünk szólva, sokkal inkább amerikai tájnak tűnt, másrészt pedig a fene sem gondolta, hogy egy kis ebéd utáni családi kirándulással ilyen messzire tervezünk menni.
De mostmár nem bánom. Örülök, hogy én is itt vagyok. Ez a levegő egyszerűen príma! Hmmm, kilégzés, belégzés. Valami bocsánatkérő alázatfélét érzek a társaságom iránt, de nem biztos, hogy sikerül is ezt kimutatnom. Nem baj.
Megérkezünk a híddal egy fehérre meszelt kőplaccra. Tűz ránk és mindenre a nap, vakító a fény. Ül már itt pár ember, valamit néznek.
A kőplacc tulajdonképpen egy kőfal, és a mögötte lévő katlanban mutatványos csoport tart előadást. Ezt nézik.
Én is nézem.
Két, aszott cigányasszony táncol, teljesen egyforma, kopott zsákvászon ruhában. Teljesen egyformák, még a hajviseletük, és még az arcuk is. Ezek ikrek!
Milyen érdekes, ilyet még nem láttam!
Olyanok, mint a szinkronúszok, mindent egyszerre csinálnak. Egyszer csak elővesznek egy-egy hosszúszipkás cigarettát, rágyújtanak, kettőt hármat kecsesen beleszívnak, majd felhúzzák a szoknyájuk és mivel nincsen rajtuk bugyi, mindjárt aszott alfelükbe helyezik a szipkát, és szippantanak belőle így is.
Hát ez visszataszító, hogyan jut eszükbe ilyesmi!? Felháborító, még fényes délután van! Mi közöm nekem ehhez? Megvetően elfordulok.
Valahogy véget ér a produkció, a két nő kézenfogva elvonul a katlanból észak felé, a völgybe. Eltűnnek a fák között.
Utánuk egy árnyjáték csoport következik, ők egy madárraj vonulását táncolják el, és a földön az árnyékok tényleg egészen hasonlóak. Hangosan és látványosan megtapsolom őket, majd boldogan vigyorogva nézek körül.
A társaságom szemében valami lenéző megvetés.
Mi bajuk van ezeknek?

kedd, augusztus 29, 2006

hétköznapi királyság

Gondolom sokan egyetértenek velem abban, hogy elmélkedésre az egyik legmegfelelőbb hely a vécé, kakilás közben. Ezt az élményt én szívesen megosztom hozzám közelálló személyekkel is (ha elég tágas a hely) és ilyenkor, felhúzott lábakkal kellemes hosszasan ücsörögni, gondolkozni, beszélgetni és kéjesen késleltetni a visszavonhatatlant.
Na szóval, ez egy remek környezet izgalmas beszélgetésekre. A múltkor például azt fejtegettük, hogy milyen különös, hogy a nyulak és a kecskék bogyószerűeket tojnak, és még a lovak is például, (csak ők már arányosan nagyobb méretűt, ami már nem bogyó kategória, ugye) sőt, ahogy sorba vettük, úgy tűnt, hogy az összes növényevő állat! A húsevők pedig inkább hurkákba, vagy végtelennek induló briósokba sűrítik a szárazanyagot.
Mi lehet ennek az oka?
Kézenfekvő válasz, hogy a bélrendszer különbsége az oka, de vajon miért ilyen?
Erre is hamar találtunk magyarázatot: a bogyókat könnyebb, gyorsabb kirüríteni, vagy 5 golyó után megszakítva az eseményt, fejvesztve elrohanni, esetleg menetközben potyogtatni.
A ragadozó viszont ráér és mindig görnyed.
Magamra nézek, és tényleg. Röhögünk.
Nem mindig van társaságom ehhez, van olyan, hogy egyedül kell megoldanom, de ilyenkor sem rossz ám azért.
Ma például ültem, ültem, és semmi más, csak egy barátom szavai visszhangoztak a fülemben:
Érzem, hogy szép dolgok vannak benned, és remélem, hogy sok kijön...
Érzem, hogy szép dolgok vannak benned, és remélem, hogy sok kijön...
Ér-zem, hogy szép dol-gok van-nak ben-ned, és re-mé-lem, hogy sok ki-jön...

péntek, augusztus 25, 2006

álmaim lakása

Takaros kis lakás a legfelső emeleten, mondhatnám, hogy modern. Tágas tér és kevés bútor, de azok formásak és világosak. A parketta is. Szeretem a parkettát. A fürdőszoba hatalmas. Elámulok, hogy mennyire. Hogyan fogjuk ezt kihasználni? Ez hülye kérdes, nem gond. És ezek a zöldes üvegtérelválasztók! Csodálatos! Egyelőre a fürdőszoba a kedvencem. De lássuk a szobákat. Hol vannak a szobák? Megvan, a nappaliból nyílik egy! Éljen, hurrá, ez olyan hálószobának való méret és ez is világos. Az fontos. Pirosszínű perzsaszőnyeg van a padlón. Ez tetszik. De egy szoba kevés, kellene még egy. A férjem kiabál kicsit távolabbról, hogy ő is talált egyet, a hang irányába sietek. Tényleg van még egy szoba, ez nagyszerű! Két ágy van benne, ez lesz a gyerekszoba. Állunk az ajtóban, egymás vállára hajtjuk a fejünk.
Olyan szép minden! Sóhajtás.
Ha volna még valahol egy szoba...
Körülnézünk.
Valaki útbaigazít, hogy hogyne, tessék parancsolni, itt a széles folyosó végén, ez is hozzá tartozik. A folyosóra lépek, kicsit imbolyog, szürke padlószőnyeggel van bevonva az alja, az oldala, a teteje is, keretezett képek vannak a falakon. Valahogy furcsa.
A szobára azt mondják, hogy ez a tárgyaló. Tárgyaló? Az meg minek? Nem kell. Sok műanyag szék, kredencrészlet a falon, kávéfőző. Ez nem tetszik. Hátha a kilátás.. Az ablakhoz nyomulok. A kilátás az szép. Azt hiszem szép. Nem férek egészen az ablakhoz.
De menjünk vissza a nappaliba. Megint a tágas, szőnyeges folyosó. Imbolyog.
Hogy csak ritkán használják? Hogy ez egy teherlift?
És elképzeltem a meglepett arcú emberek hosszú sorát, akik az én nappalim és konyhám között felkiálltanak: Ó, hát maguk nem Kovácsék?

Felébredve egészen világos volt, hogy a garzonnak is vannak előnyei.

rózsakert

Amikor elkezdtem a prágai szobrokról beszámolni itt, kaptam egy linket, ahol csupa meglepő és vicces szobor képe szerepel a világ minden tájáról. Örültem neki, mert annyira jó, hogy ezek szerint rengeteg hihetetlenül ötletes és merész köztéri szoborra lehet rácsodálkozni bárhol a világon. Mégis kissé olyan érzés volt, amilyen a kis hercegnek lehetett bemenni a rózsakertbe.

kedd, augusztus 22, 2006

szélkapu

Korábban megígértem, hogy a szélkaput még megmutatom, ez Rafael Mahdavi munkája. (Aki mexikói, nem spanyol. Lentebb rosszul emlékeztem, bocsánat.)
Ez a kedvencem mind közül, mert úgy érzem, hogy az ilyen formában való létezés az egyik, vagy az egyetlen értelmes lehetőség.
Szóval szélkapu szeretnék lenni.

(ez a kép persze nem a Vencel téren készült, a neten találtam)

hétfő, augusztus 21, 2006

álom a paradicsomban

Egy csontsovány öregember ül lehajtott fejjel a járda szélén, felhúzott lábait átkarolja, hullámos ősz haja a vállára ér.
Én V alakban kivágott, fehér vászonfelsőrészben vagyok és jó húsban. Átkarolom őt a lába felől, és a cicim a térdének nyomódik. Nem szólunk egy szót sem, de tudom, hogy ő is érzi és a kivágásba néz.
Én pedig boldog vagyok, és szeretnék sokáig így maradni.

képeslap a paradicsomból

Hegyekkel körülölelt völgy, kis ház a lakatlan, csendes semmi szélén. Függönyszerűen zuhogó eső, ránkboruló szürke pára, majd az ebből lassan égbeszálló kicsi felhők.
Ez volt a legszebb, amit láttam.

Na és egy kis ló, egy a réten lustán, kényemlesen heverő barna csikó.

szerda, augusztus 09, 2006

kulcs a lábtörlő alatt

A székhelyemet átmenetileg áthelyezem egy térerőmentes, de remélhetőleg lélekemel(ked)ős helyre, ide. *
Mivel ez is hegyvidékes terület, távollétemben hallgassátok szeretettel pl a Gorale című számot a Čechomor nevű, cseh-morva dalokat feldolgozó együttestől. Bár ez inkább a múltkori krkonosei kiránduláshoz illet volna jobban földrajzilag, de azért ettől függetlenül is figyelemre méltó, mert cseh-morva-lengyel keveréknyelven szól, érdekes hallgatni. Én énekelni is szoktam, itt van leírva a szövege.
Magyarul ez nagyjából így néz ki:

hegyeken és völgyeken túl

két legény fokosokkal egymásnak esett

hej legények, ne verekedjetek,
két copfja van a leánynak
osztozzatok meg

hegyeken és völgyeken túl
két legény fokosokkal egymásnak esett


hej legények, ne verekedjetek,
két szeme van a leánynak
osztozzatok meg

hegyeken és völgyeken túl
két legény fokosokkal egymásnak esett


hej legények, ne verekedjetek,

nagy szíve van a leánynak
osztozzatok meg

hegyeken és völgyeken túl
két legény fokosokkal egymásnak esett


hej legények, ne verekedjetek,
eleje is hátulja is van a lánynak
osztozzatok meg

(a fordításért köszönet zolának és a lengyel szakos kolléganőjének!)

Arra gondoltam, hogy akinek van kedve, az megtanulhatja az eredetit és aztán rendezünk itt mp3 énekversenyt. (A dallal együtt énekelve kellene felvenni a saját produkciót, és az eredményt elküldeni nekem levélben, én közzéteszem, és együtt kiválasztjuk a legviccesebbet. Lehet csoportosan is pályázni, saját hangszerrel, vagy akár sörrel is kísérni az előadást! Most más könnyítés nem jut az eszembe.)

Érezzétek itt jól magatokat nélkülem is, kulcs a lábtörlő alatt!

* Közben látom, hogy nem jó helyre jelöltem magam. A Paradicsomba mentem. (a szlovákba)

kedd, augusztus 08, 2006

klozetrózsák

Nem kifejezetten rózsák, inkább úgy általában virágok, vagy növények.
Városi természetillúzió, illetve ennek kigúnyolása.
Dennis Oppenheim szobra. Szerintem ez is érdekes. És aztán az is, hogy mennyire más mélységű és irányú a kubai csónakos ima és ez, illetve az ima, és az összes többi.
És erről eszembe jutott a Knížák mondása is, amit már emitt beidéztem, (..a művészet az önmagában pótlék..kezdetű részre gondolok) szóval eszembe jutott, mert ebben az esetben látványosan igaznak tűnik. A csónakoson kívül ezek inkább irónikus játékok, találóan gúnyolódnak, de nem fájnak és nem ráznak meg, ezek inkább vicces tükrök nekünk, akik már megszoktuk, sőt élvezzük az önámítást. De azért nem rangsorolnám őket mégsem, mindkettőnek pont ott van helye és értelme, ahol készült, és fordítva talán nem is jelenthetne semmit.

(Még lesz egy spanyol szélkapu is a szobros sorozat végére, de azt még nem fényképeztük le, bocs. De majd!)

hétfő, augusztus 07, 2006

talány

Fiatalokkal utazok valami buszon, mindenki olyan szép és olyan extravagáns kinézetű, furcsa frizurák, és különleges ruhák. Talán színházi társulat lehetünk, mindenesetre közösen készülünk valamire. Nem tudom pontosan mi is az, de tudom, hogy nekem is szerepem lesz benne.
Vásárolok.
Veszek 10 darab S45i típusú mobiltelefont, mind ezüst színű, és egy csomó lapostalpú, színes szandált. Ezeket rendezgetem a padlón. Van rózsaszín, ságra, zöld. Minek nekem ennyi cipő? Szépek, de talán valami zártabbat is kellett volna vennem.
Nem tudom. Tanácstalanul tűnődök.
Álmomban gazdag vagyok, valamit keresek, valamit szeretnék, és vásárolok, hátha köztük lesz AZ is.
Sóhajtok egyet, és a telefonokat meg a cipőket rábízom valakire, amíg nekem el kell mennem valahová.
Megint ülök a buszon, mindenki szép, csókolóznak, nekem is van kedvem.
Az egyik fiú hátranéz a barátnője válla felett, kifehéredik a bőre, minden ere feketén látszik, zöld lesz a szeme. Kiráz a hideg.
Körülnézek, többmindenkivel megtörténik ugyanez.
Vagy úgy, tehát zombik vagyunk!
De minek vettem annyi telefont?

szombat, augusztus 05, 2006

jeles nap

Meglátogattam Kutna Horán egy csontkápolnát, ahol minden dísz eredeti, valaha élt emberek csontvázából volt készítve, medence csontok, lábszárcsontok, koponyák..
az élet múlandóságára, egyedül a becsületes élet emlékének örökkévalóságára emlékeztetve - az alkotó szerint. Aztán ebédhez ugyanott rendeltem végre (régóta érdekel) egy rakvicska nevű süteményt (koporsócska), száraz, üreges piskóta tejszínhabbal és kakaóporral.
Ez szarul hangzik, szarul néz ki és szar.
Bátornak gondoltam magam.
.
A középiskolai fizikaórákon sosem figyeltem, a tanárt szerencsétlennek tartottam, aki egyszert azt találta mondani, hogy aki 30 éves koráig nem ért el semmit, az már nem is fog. Pancser. 18 évesen ez éppúgy nem érdekelt, mint a fizika.
Most viszont 31 lettem és eszembe jutott.
Mondjuk, még megpróbálhatok jó lenni.

csütörtök, augusztus 03, 2006

dicsekvés

Tegnap ultiztunk. Csak pontokra játszottunk, komolyabb tétje nem volt, viszont meg kell hogy említsem, az első oszlop engem ábrázol, és én vagyok az, aki megnyerte az egész esti partit, méghozzá az utolsó osztásban egy színnélküli terített durchmarssal!
Itt alább lehet gratulálni, meg ilyenek.

szerda, augusztus 02, 2006

kontroll

Azt álmodtam, hogy nem álmodhatok semmit. Hogy kérlelem magam, hogy ne álmodjak, és ne beszéljek. Hogy éppen hajtom le a fejem a párnára, és a saját hangom megtiltja nekem: hallod? nem álmodhatsz!
Hát hogy a fenébe lehet így aludni?

kedd, augusztus 01, 2006

pókviszony

Tegnap a Stromovka parkba mentünk egy pokróccal és néhány újsággal, könyvvel, hogy a szabad ég alatt heverészve töltsük el a délutánt. Árnyékos helyet kerestünk a nagy fák alatt, most egyáltalán nem hiányzott a napsütés.
A Nők Lapja novellás különszámát olvasgattam, amikor észrevettem, hogy a nagy, rózsaszín táskámra lopódzott egy pók. Nem volt valami szép, inkább rákfélére emlékeztetett, ahogy megmozdult a halványan rávetődő árnyékom, összerándultak a lábai.
Közömbösen lesodortam a fűbe.
Hogy én milyen közönyös vagyok! Holott alsós koromban egy Emese nevű lánnyal versengve Jenci figyelméért, aki nagyon szerette a csúszómászó állatféléket, lelkesen pókokat gyűjtöttünk az iskola udvarán. Minél nagyobb, potrohosabb pók volt, annál alkalmasabb volt a lenyűgözésére, úgyhogy már előre boldogság volt egy-egy ilyen példányra bukkanni a bokrok alatt.
Aztán például tervezgettem azt is, (Emesét felüllicitálva) hogy ha majd engem vesz feleségül, akkor a lakásunk polcain csakis gilisztákat fogunk tartani nedves földbe rejtve és kiszárítva is úgy, hogy a kiszárítottak vége lelógjon, hogy akár az ágyon fekve is látni lehessen, hogy hány darab és miféle sorakozik ott belőlük.
...
Végül én valaki másba szerettem, de a Jenci azért biológus lett.