az udvarló és a felesége

-Szivecském, mit gondolsz, jó hasonlat a ló a macsóra?
- prrrrr, dobbantás, nyerítés
-Úgy imádlak, szívem!

lynchi litchi

A litchi lynchi gyümölcs.

Tegnap vettem húsz dekát, így az este egy részét azzal töltöttük, hogy ismeretlen eredetű szemgolyókat szopogattunk, lapítgattunk, hámozgattunk a nyelveinkkel borzongva, miközben egymás arcáról próbáltuk minél pontosabban leolvasni a borzadás szintjét.

Amúgy jó illatú és finom, csak kétségbeejtő bűntudattal jár az elfogyasztása.

alapgáz

Hosszas dédelgetés után, tegnap este határozottan lecseréltük használt vágyaink autóját Mazda 6-ról, Honda Accordra. Mától kezdve ezeket fogjuk észrevenni az utcán és erről a típusról olvasunk cikkeket a neten.

ha író volnék

Amikor a Sugimotós képet csináltam, az jutott eszembe, hogyha író volnék, úgy értem olyan, aki könyveket ad ki, és kifejezetten az az érdekes, hogy van könyve neki, nem pedig az, hogy mit ír, (mert olyan írónak én nem volnék való- akkor se, ha a Feri erről mást gondol) szóval, ha volnának könyveim, akkor ezeket egyelőre kétféleképpen tudnám elképzelni:

1. Volna egy könyv, de ebben keresztben volna írva a szöveg. Vízszintesen kellene tartani a könyvet olvasás közben. Ez azért volna jó, mert úgyis azért olvas az ember, hogy újféle horizontok nyíljanak előtte, vagy a már felfedezetteket másként láthassa. Hát én közvetlenül ezt az élményt nyújtanám az olvasómnak. Nem a szöveg által, hanem vizuálisan. Lehet, hogy kicsit megható szöveg volna a könyvemben, vagy nem, inkább röhögséges szöveg volna. Az lenne a lényeg, hogy valami olyasmi, amitől homályosodik a szem. Így meghomályosodva világosodna meg az én olvasóm, nem olvasás, hanem nézés által, mert ebben az állapotában fedezné fel a nyitott könyv alkotta horizontot, és hálával gondolna rám, hogy megtanítottam neki ezt észrevenni. Bár lehet, hogy többet nem venne könyveket. Tőlem sem sajnos. Egyszerűen nem lenne szüksége rá.

2. Ez pedig úgy nézne ki, hogy vastag, fehérlapos könyveket írnék, amelyekben csak itt-ott volna egy-egy mondat. Sok-sok üres oldal, és csak néhol egy-két mondat. De nem középen, hanem itt-ott, lap alján, egyik oldalról a másikra elválasztva, hogy lehessen érezni, hogy körülötte valami hiányzik, illetve annak a hiányzónak a része a látható. Végig kéne lapozni a könyvet, a fontos mondatokra vadászva. Mert ezek fontos mondatok volnának természetesen.
Ennek a fajta írásmódnak volna egy változata az, amikor azt csinálnám, hogy már mások által megírt könyveket adnék ki újra, az eredetivel megegyező oldalszámban, viszont csak a rám nagy hatást gyakorolt mondatokat szerepeltetném benne, az eredetinek megfelelő helyen. A többi rész üres volna. Aztán felkérnék más embereket is, hogy csinálják meg a saját verziójukat azzal az adott könyvvel: jelöljék meg a rájuk nagy hatást gyakorolt mondatokat. Aztán végül, volna egy jópár azonos, és mégis más-más regényünk, és reményeim szerint a választások mesélnének a választóról, az eredeti műhöz fűződő viszonyáról, stb. Tanulságos lehetne, meg izgalmas is.

Ilyesmi.

Aranka szeretlek