ijajj

Külváros, tömbházak, elkerített park, zöld tó, fák, pokrócok, mellek, combok, farok (így is, úgy is) fény, fagyi, vízben lufi, mindenki olyan, amilyen, és ez mindegy, és ez jó.
Balta is jelen, de nem pancsol velünk, hanem hősiesen ügyfélszolgálati ügyeletet ad a fűben. (Ezt mindenképpen meg kellett említenem, mert a legkisebb is számít)
Éppen a tó közepében evickélek, és már kissé unom az evickélést, úgyhogy megörülök, hogy mohás talajt ér a lábam, ezért hát rálépek. A talaj elmozdul, kiderül, hogy az a Krisztián háta, aki váratlan vízalatti akcióival tartja rettegésben a fürdőzőket. Később már attól is visongunk, ha lemerül, nem tudjuk kinek a lábát fogja majd meg. Micsoda izgalmak! Ez innen nem tűnik komolynak, de a vízben igenis félelmetes.
Végül az autómosó tetején kötöttünk ki megint. Most az örök élet előnyei és hátrányai voltak terítéken, valamit néhány pizza.
Szerintem nincsenek előnyei, mintahogy a pizzának se nagyon. (legfeljebb a ropogós széle)

(a kép mobiltelefonnal készült, azért ilyen, s ekkora. amúgy baltát ábrázolja telefonozás és laptopozás közben)

jó tett helyébe

Tegnap megint koncerten voltunk. Na, ki találja ki, hogy milyenen? Igen, úgy van, a Samsáékon. Egyébként nem szokott ilyen sűrűn koncertjük lenni, de most szezon van. Szabadtéri fesztiválok, ilyesmik. Bár ez a tegnapi sokkal inkább egy érdekesen zeg-zugos pincehelyiségben volt, de ezt tekintsük kivételnek.
Megint jól éreztük magunk, de most nem erről akarok mesélni.
Odafelé menet, a villamosmegállóban ugrándozott egy kis veréb. Még nem tudott repülni, csak bukdácsolt és verdesett a szárnyaival a macskakövek között. Annyira esetlen volt szegény, még egy járdaszegély magasságnyit sem sikerült felrepülnie. Az úttesten ugrált és annyira reménytelen volt, hogy onnan élve elmeneküljön, hogy muszáj volt tenni valamit. Megpróbáltam megfogni, de ahogy közelítettem felé, még kétségbeesettebben ugrált és verdesett.
Talán mégis jobb, ha hagyom, nem jár jobban, ha elgázolás helyett én rémisztem halálra.
Megálltam, néztem, ugrált, verdesett.
Nem! Mégsem hagyhatom, hogy egy autó, már rögtön a következő arra járó autó biztosan halálra gázolja.
Megkértem trent, hogy segítsen. Kerítsük be valahogy a kismadarat.
Már ketten lépkedtünk guggolva és fel-felállva a villamosmegálló előtti úttesten.
Két nagy, és köztünk egy kis veréb.
Végül trennek sikerült megfognia. A megálló melleti ház belső kertjében engedtük el, el is bújt rögtön a borostyánlevelek között. Egy pillanatra megkönnyebbültem, aztán eszembe jutott, hogy ott viszont lakhat sok macska a környéken.
Hm, a táplálékláncban résztvenni talán mégsem annyira értelmetlen halál. Ezzel vígasztalódtam.

belátás

Mindig csak olyan gyorsan menj, hogy bárhol meg tudj állni! - mondta apu, amikor vezetni tanított.
Azóta se merek.

átváltozás II

A másik történet is Olga, Móni és én felállásban játszódik, mivelhogy jó kis barátnők voltunk mi már annak idején is, de ez egy korábbi történet.
Egy szép tavaszi napon az jutott eszünkbe, hogy milyen nagyszerű volna tulipánokat szép csokorba szedni. A tulipánok viszont nem nőnek csak úgy a szántóföld szélében, vagy ha mégis, akkor azt már mások biztosan leszedték, úgyhogy másféle megoldást kellett találnuk.
Az előbb említett tóparton túl rengeteg kis, nevetségesen kertnek nevezett földcsík húzódott, ahol a városi emberek falusinak képzelhették magukat, és valahogy szerették ezt az illúziót, répát, salátát, káposztát vetettek el ott, és rendszeresen jártak ki elégedetten ellenőrizni a növekedést, és eltávolítani a zavaró gyomokat. Egyesek ültettek ott virágokat is, hát persze, hogy akadt köztük tulipán is.
Az Olga vetette fel, hogy nekik is ott van a kertjük, van benne tulipán is, de lehet, hogy nagymamája még kint van, és ha tőle kérnénk tán adna is, de nem szívesen, úgyhogy várjuk meg amíg elmegy, aztán bemászunk a kertjükbe, és szedünk onnan magunknak tulipánt, amennyit csak akarunk.
Ez jó ötletnek tűnt, már csak azt kellett valahogy kifigyelnünk, hogy ott van-e még a nagymama. Egy keskeny ösvény vezetett el a kertek bejárata előtt, úgyhogy bármikor megeshetett volna, hogy éppen szembe találkozunk, és akkor talán a nagymama össze tudta volna kombinálni a velünk való találkozást a tulipánok eltűnésével, úgyhogy a biztonság kedvéért valahogy álcázni kellett magunkat.
És a következő jutott az eszünkbe:
A Mónin és rajtam rövidnadrág volt, az Olgán szoknya. Az Olga felvette a Móni nadrágját, a Móni az enyémet, én pedig az Olga szoknyáját. Mindhármunknak hosszú hajunk volt. Az Olga amúgy copfban, én meg kiengedve hordtam, ezért hát kiengedte ő a haját, én meg copfba tettem, a Móniét befontuk. És hogy senki ne is sejthesse meg, hogy mi vagyunk azok, ugrándozva indultunk el az ösvényen. Mivel hogy helybéli itten így biztosan nem közlekedik.

átváltozás

Jó ötlet volt feltűnnie legújabb, anonim hozzászólómnak, mert máris eszembe jutott egy régi történet, tehát thx neki!
Nem is egy jutott eszembe, hanem mindjárt kettő, kezdem az egyikkel:
...Oroszlányon vagyunk, egy nagy lakótelepen. A tízemeletes tömbök és a garázsváros között kicsi halnevelő tó, közepén sziget, vízbe hajló ágú fűzfák állnak sorban a sziget partján, a vízből mindez visszatükröződik. Tulajdonképpen szép a látvány.
A garázsváros felőli parton áll egy fedett csille*, benne a haleledel, mellette pedig egy kikötött csónak, amivel a halőr jár időnként etetni. A csónak lánca viszonylag hosszú, van vagy két méteres is, így aztán jól be lehet lökni a csónakot a vízbe, billegni benne és azt képzelni, hogy csónakázunk éppen.
Ez egy időben kedvenc szórakozásunk volt a Mónival, meg az Olgával.
Egyszer kitaláltuk azt, hogy megvicceljük az arrajáró fiúkat, és eljátsszuk, hogy bajbakerült túristák vagyunk, elszabadult velünk a csónak.
Felálltunk, billegtünk benne, és felváltva kiabáltunk, hogy Hilfe!, meg hogy Help!, mert előre sajnos nem beszéltünk meg, hogy honnan is érkeztünk mi tulajdonképpen túristáskodni a halnevelőtóba.
Na de lássatok csodát, azért a fiúkat mégis sikerült (kicsit) megtéveszteni, mert közelebb jöttek, és az egyik drága csillag már nyúlt is a csónakláncért, hogy a partra segítsen minket, amikor a másik gyanakodva megszólalt:
-Te, ezek nem a 6. d-s lányok?

(A másikat is mindjárt elmesélem, de most egy picit el kell mennem. Megvárjatok ám!)


* csille: egy orosz származású angoltanár definíciója szerint az a hintó, amivel a szenet szállítják