talány

Fiatalokkal utazok valami buszon, mindenki olyan szép és olyan extravagáns kinézetű, furcsa frizurák, és különleges ruhák. Talán színházi társulat lehetünk, mindenesetre közösen készülünk valamire. Nem tudom pontosan mi is az, de tudom, hogy nekem is szerepem lesz benne.

Vásárolok.
Veszek 10 darab S45i típusú mobiltelefont, mind ezüst színű, és egy csomó lapostalpú, színes szandált. Ezeket rendezgetem a padlón. Van rózsaszín, ságra, zöld. Minek nekem ennyi cipő? Szépek, de talán valami zártabbat is kellett volna vennem.
Nem tudom. Tanácstalanul tűnődök.
Álmomban gazdag vagyok, valamit keresek, valamit szeretnék, és vásárolok, hátha köztük lesz AZ is.
Sóhajtok egyet, és a telefonokat meg a cipőket rábízom valakire, amíg nekem el kell mennem valahová.
Megint ülök a buszon, mindenki szép, csókolóznak, nekem is van kedvem.
Az egyik fiú hátranéz a barátnője válla felett, kifehéredik a bőre, minden ere feketén látszik, zöld lesz a szeme. Kiráz a hideg.
Körülnézek, többmindenkivel megtörténik ugyanez.
Vagy úgy, tehát zombik vagyunk!
De minek vettem annyi telefont?

jeles nap

Meglátogattam Kutna Horán egy csontkápolnát, ahol minden dísz eredeti, valaha élt emberek csontvázából volt készítve, medence csontok, lábszárcsontok, koponyák..

az élet múlandóságára, egyedül a becsületes élet emlékének örökkévalóságára emlékeztetve - az alkotó szerint. Aztán ebédhez ugyanott rendeltem végre (régóta érdekel) egy rakvicska nevű süteményt (koporsócska), száraz, üreges piskóta tejszínhabbal és kakaóporral.
Ez szarul hangzik, szarul néz ki és szar.
Bátornak gondoltam magam.
.
A középiskolai fizikaórákon sosem figyeltem, a tanárt szerencsétlennek tartottam, aki egyszert azt találta mondani, hogy aki 30 éves koráig nem ért el semmit, az már nem is fog. Pancser. 18 évesen ez éppúgy nem érdekelt, mint a fizika.
Most viszont 31 lettem és eszembe jutott.
Mondjuk, még megpróbálhatok jó lenni.

dicsekvés

Tegnap ultiztunk. Csak pontokra játszottunk, komolyabb tétje nem volt, viszont meg kell hogy említsem, az első oszlop engem ábrázol, és én vagyok az, aki megnyerte az egész esti partit, méghozzá az utolsó osztásban egy színnélküli terített durchmarssal!
Itt alább lehet gratulálni, meg ilyenek.

kontroll

Azt álmodtam, hogy nem álmodhatok semmit. Hogy kérlelem magam, hogy ne álmodjak, és ne beszéljek. Hogy éppen hajtom le a fejem a párnára, és a saját hangom megtiltja nekem: hallod? nem álmodhatsz!
Hát hogy a fenébe lehet így aludni?

pókviszony

Tegnap a Stromovka parkba mentünk egy pokróccal és néhány újsággal, könyvvel, hogy a szabad ég alatt heverészve töltsük el a délutánt. Árnyékos helyet kerestünk a nagy fák alatt, most egyáltalán nem hiányzott a napsütés.
A Nők Lapja novellás különszámát olvasgattam, amikor észrevettem, hogy a nagy, rózsaszín táskámra lopódzott egy pók. Nem volt valami szép, inkább rákfélére emlékeztetett, ahogy megmozdult a halványan rávetődő árnyékom, összerándultak a lábai.
Közömbösen lesodortam a fűbe.
Hogy én milyen közönyös vagyok! Holott alsós koromban egy Emese nevű lánnyal versengve Jenci figyelméért, aki nagyon szerette a csúszómászó állatféléket, lelkesen pókokat gyűjtöttünk az iskola udvarán. Minél nagyobb, potrohosabb pók volt, annál alkalmasabb volt a lenyűgözésére, úgyhogy már előre boldogság volt egy-egy ilyen példányra bukkanni a bokrok alatt.
Aztán például tervezgettem azt is, (Emesét felüllicitálva) hogy ha majd engem vesz feleségül, akkor a lakásunk polcain csakis gilisztákat fogunk tartani nedves földbe rejtve és kiszárítva is úgy, hogy a kiszárítottak vége lelógjon, hogy akár az ágyon fekve is látni lehessen, hogy hány darab és miféle sorakozik ott belőlük.
...
Végül én valaki másba szerettem, de a Jenci azért biológus lett.