wanted- filmkritika

Hétvégén megnéztük a Wanted-ot, ami egy szövödében játszódó akciófilm.
A szereposztás ígéretes, a film viszont egy szövödében játszódó akciófilm.

a biztonsági őr megmentése

Történt egyik nap, hogy a Hős zárás előtt 10 perccel, ezért kissé sietve ugrott le a közeli boltba, és amikor ugyanilyen sietve megérkezett, a Billás szatyrot a kezembe nyomva csak annyit mondott: Most viszem a létrát, mert megígértem a biztonsági őrnek, ha megjöttem a boltból, visszamegyek őt megmenteni.
Azzal felkapta a közepes méretű háztartási létrát és kiviharzott a lakásból.
Én gyorsan fényképezőgépet ragadtam, és kihajolva az ablakon lestem, hogy miképpen alakulnak az események.
Ezekből nekem csak ennyit sikerült elkapnom:



Ezért aztán a Hős beszámolójára kellett hagyatkoznom, ami nagyjából így hangzott:
Élt egyszer egy zöld tengeri pók, aki apró moszatok magábatömésével tengette sovány életét, s midőn elkövetkezni érezte korai halálát, maga köré gyűtötte fiait, és azt mondta: Élt egyszer egy zöld tengeri pók, aki...
Nem is, hanem így:
Kiléptem a Billás szatyorral a házból, amikor a parkolóház bejárata előtt megszólított egy férfi, azt kérdezve, van-e nekem létrám otthon.
Feleltem is neki tisztességgel, hogy van, aztán megtoldottam a válaszom egy kérdéssel: Miért kérdezi?
Én vagyok a ház biztonsági őre, és éppen a szokásos esti körutamra indultam, amikor a fülkémből kilépve rá kellett döbbennem, hogy a kulcsaimat az íróasztalon felejtettem. Most szeretnék valahogy visszajutni, és azt találtam ki, hogy talán a szellőzőablakon beféhetnék, csakhát a magasságom hibádzik ahhoz egy kicsit, nahát, ezért kéne nekem az létra.
A Hős, igazi hős lévén azt felelte: Egyet se búsúlj Öregapám! Most elmegyek bevásárolni, mert mindjárt zár a bolt, de amint visszajöttem, hozok én neked létrát, és megmentelek, ahogy tőlem telik.
Mindent megígért a Hős, mert megérezte hogy nincs szívfacsaróbb látvány egy bajba jutott és cserben hagyott biztonsági őrnél.
Azzal elment a boltba, visszajött, leadta a szatyrot, majd ment a létrával, amit ketten a falhoz támaszottak a szellőzőablak alá, majd a biztonsági őr megfelelő magasságra felmászva, befarolt az ablakon.
Mikor szerencsésen íróasztalt ért a lába, elmosolyodott és hálásan azt mondta: Jó tett helyébe jót várj! Ha egyszer végre lesz autód fiam, hatványozott erőkkel fogom őrizni a 140-es parkolóhelyet. Most pedig jó éjt mindenkinek-mondta, és magára csukta az ablakot.

Aludjatok jól ti is kedves gyerekek, szép álmokat mindenkinek!

lávsztori szerintem

love story from Márti Borsay on Vimeo.

lufivétel dokumentáció

A képekért köszönet baltának, aki elkísért engem a lufiboltba.

álompár

Tegnap azt álmodtam, hogy a férjem a Rúzsa Magdit ejtette teherbe, én pedig az Esterházy P felesége vagyok, és mindannyian együtt alszunk egy bőrhuzatú franciaágyon. Kívül a hírességek, belül meg mi. Kívül a férjünk/feleségünk, belül pedig mi, és közben azon gondolkozunk vágyakozva egymás felé fordulva, hogy miért is kellett ezekhez a hülyékhez hozzámennünk, amikor mi ketten sokkal jobban illenénk egymáshoz.

kép

Láttam a buszból, fénykép nem készült róla:

Lombos fák előtt álló óriásplakát, hosszú lábai egész a lombok közé nyomják. Szűz óriásplakát, nincs rajta reklám, csak halványkék tapéta fedi a felületet. Az óriásplakát fémkerete piros, körben a lomb zöld. (természetesen)
A plakát felületére, a plakát fölé egyenesen benyúló lombos ág árnyéka vetődik.
Szóval érdekes volt, ilyen spontán kortárs természetreklámnak néztem, és mint ilyen, tetszett.

érdekesség (magyarázattal)

Nem tudom feltűnt-e másnak is az a furcsaság, hogy a Tchibo egyszerre forgalmaz kávéféleségeket és pizsamákat az úgynevezett shopjaiban. Egyik sarokban pörköltkávé illat terjeng csábítóan, a másikban pedig ki lehet választani, hogy ehhez milyen tchibo pizsamában és tchibo párnával virrasztunk. -gondolom, mert amúgy érdekes volna, hogy egyszerre akarják megszólítani az álmatlankodókat és virrasztani vágyókat. Bár, ha jobban meggondolom, ezek az emberek pillanatnyi ébrenlét szempontjából tényleg egy halmazba esnek.

defektes gondolatok

Mármint arról van szó, hogy miközben mentésre vártunk -erről eszembe jutott most, hogy ez egy valódi defektnél sokkal általánosabb élethelyzet, ez a mentésrevárás - szóval, miközben vártunk, arra gondoltam, hogy örülnék-e, ha az éppen olvasott könyvemben volna egy aláírás a szerzőtől. Hogy ez jelentene-e valamit. Hát perszehogy, de hogy valami igazán fontosat jelentene-e nekem. Azon gondolkoztam, hogy egy dedikált könyv, vagy bármi műtárgy az megtestesíti-e azt a közvetlen kapcsolatot, amit a dedikáció sugallni szándékszik: egyszer álltunk már szemtől-szemben, egészen közel egymáshoz. (művelő és műélvező)
Arra jutottam, hogy nem. Merő formaság az egész. Bárki más dedikált könyve lehetne pont olyan, mint az enyém.
Ezért azt találtam ki, hogy én minden híres emberrel az én saját nevemet iratnám le. Borsay Márti. Azt kérném, írja ezt. Nem a könyvébe, hanem csak úgy. Cetlire.
Ezt nyilván nem írja senki másnak, nekem pedig idővel lehetne egy nagyon személyes gyűjteményem, ahol az én nevem szerepelne sokszor, sok híres és nekem valamiért fontos ember által. Érintve érezhetném magam és azt mondhatnám- nem mondanám, mert mondanom sem kéne, mert maga a cetli léte arról szólna: - egy pillanatra együttműködött velem. Nekem ez tetszene, azt hiszem.

Felhívás: Aki úgy érzi, hogy esélye van híres embernek lenni, vagy máris az (hiszen az olvasóm!:), és van kedve leírni egy celitre, és elküldeni a nevemre a nevem, az tegye meg a kedvemért és küldje el a:
Zrzaveho 4/a
Praha 6. Repy
16300
címre.
Jaj, de izgi, előre is köszi!

rövid beszámoló (javított változat)

3
2
1

rövid beszámoló

Baján az esküvő jó volt.
Visszafelé defektet kaptunk Brünn előtt. (Mármint a busz.)
Tom Waits nem velünk utazott.

taavirat koezelroel

BUDAPESTEN VAGYOK STOP DE MAAR NEM SOKAAIG STOP UEDVOEZLOEM A SZAVAZOOIM STOP

bevásárlólista

a vevőnek mindig igaza van

Ma volt az utlosó nap az oviban, így a kedves szülőktől kapott virágokkal együtt mentem a Marks&Spencerbe inget nézni a Zsoltinak. Találtam is egész jókat az akciósak között, amikor odajött hozzám egy eladó, és dicsérni kezdte a virágcsokromat. Mondta, hogy szép, és találgani kezdte, hogy bolti-e vagy kerti, kaptam-e, vagy vettem. Mire én zavarbajőve a tárgyhoz nem tartozó kérdéshalmazon, hirtelen azt szerettem volna csak mondani, hogy nem én vettem, ami úgy hangzik: ne koupila jsem, de helyette azt mondtam: ne koupelna jsem, ami inkább azt jelenti, nem fürdőszoba vagyok.
A nő kedvesen rámmosolygott és odébbállt. Innen gondolom egyrészt, hogy a Marks&Spencerben valószínűleg elég sok hülye megfordulhat, másrészt pedig, hogy attól még, hogy hülységet beszélek, simán lehet igazam.

az igazság pillanata

Lezárult a szavazás, ezért most beismerem, hogy kábé 22 szavazatot én adtam le a felháborítóra. Most pedig tudni szeretném, hogy ki volt a másik szavazó!:)

titok

Ültem a villamoson az aktuális könyvemet olvasva, amikor a látómezőmben egy pár női szandál, és egy hozzájuk tartozó lenge szoknya tűnt fel. Egy álló női utas. Középkorú, nem kell felállnom. Vontam le a szükséges következtetést, és olvastam is volna tovább, de abban a pillanatban a terpeszben álló szandálos lábak közé titokzoknira elmékeztető dolog pottyant.
Ilyenkor a szokásos eljárás az, hogy az ember felkapja a leejtett tárgyat, és udvariasan a leejtő kezébe juttatja.
Itt most nem mozdult senki. Valószínűleg egyszerre láttuk be mindannyian, hogy itt most az a legudvariasabb eljárás, ha úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi sem.
A nő pedig ott állt egész úton, semmit sem sejtve arról, hogy egy egész villamosnyi ember tudja pontosan, hogy miféle titok lapul a szoknyája alatt.

gyűjtemény

az artistanő állása

Következő filmemben artistanő leszek. (Ezt csak azért mondom, hogy muszáj legyen megcsinálnom mostmár. Ezt pedig azért mondom, mert előfordult már olyan, hogy addig halogattam egy ötletet, amíg sikerült ráunnom, vagy ami rosszabb, elfelejtenem.)
Ehhez a filmhez kell a lufi, meg a tüllszoknya. Találtunk is lufiszaküzletet, de csak hétköznap van nyitva sajnos, ez pedig egy újabb (az esküvő miatt kettő) hétvégével hosszabbítja meg a várakozásomat, de mivel már említettem, elfelejteni nem tudom, megcsinálni meg kénytelen leszek, mert én adok a szavamra.
Egyelőre így áll az artistanő.

hétvégi terv

kozelnapon részvét
gázoslufi vétel
lámpabúra nézés
tüllszoknya tülltés
nászajándék vétel
múzeumi éjszakákon részvét

összesítés:

hat tétel
két vétel,
egy nézés,
egy tülltés,
részvét, részvét

elhatározás

Az első kiállításom címe morfózis lesz, ez már biztos, a képek összeállításától függetlenül is, mert úgy tartom, azzal az eseménnyel fogok azzá alakulni hivatalosan is, ami születésemtől fogva vagyok.

Király szöveg, nem?:)

vázlat

Szóval, ha egyszer filmet készítenék, egy fantasztikus filmet, akkor (az eddigiek alapján) szerepelne benne egy yeti. Egy pinayeti és egy pár kék cipő. (Ezt viselhetné esetleg a yeti, vagy legalábbis vágyna rá.)

Most megpróbáltam, és elég szép elképzelés. Próbáljátok meg ti is!
Ugye?
Naugye.

Szóval, áll ez a yeti a kék cipőjében, bármit belepésre készen, amikor...

(Vagy a "mindent belepésre készen"után egyszerűen pont? Talán már ez is elég cselekménynek: A yeti, aki a bármikor bekövetkező cselekményre utaló magatartást folytat. Vagyis áll. De hogy! Na, ebben lenne a sava-borsa. (Esetleg a végén y-nal, hogy jobban tudjak azonosulni.- de ezt csak viccből mondom. Az egész által én nem volnék érintve. ))

Amúgy a Bata-ban láttam kék cipőt, gondoltam is a yetimre, de a nem érintettség okán végül egy sárgát választottam.

sziszifusz máshogy

Egy kínai zöldségpiacra nézünk be az egyik kapulajba. Rengeteg láda, doboz, zöldség és ember. Kis kínaiak az eladók is. Az egyik eladó, egy fiatal kamaszlány, előre jön valamelyik ládáért félmeztelenül. Szép, formás fiatal lány. Három eladó is van, de úgy tűnik mindenki az ő sorába akar állni. Mi is.
Tekeredik, kígyózik a sor, már nem is a kapuljban vagyunk, hanem egy kiszáradtfüves mezőn. A sor egyre szélesebb, és mintha egyre több túrista keveredne közénk, előzni próbálnak. Már sejteni sem lehet, hogy hová megyünk. Az út a mező mellett elkanyarodik, a túrstaáradat az úttal együtt jobbra fordul.
Balra, a mezőn, pedig ott áll a félmeztelen lány egy hatalmas kondérral. Mi arra megyünk.
Belemeríti a hatalmas merőkanalát a kondérba, és kiabálja: Itt a finom krumplistészta, csak tessék, tessék!
Mi közeledünk, a túristák távolodnak.
Amikor a kondérhoz érünk, akkor odasuhan egy sovány cigányasszony, lebegő ruhában, és a lányára ripakodik: Na látod, most majd megtanulod! Csináld, csak csináld, minden nap csináld, és tudd, hogy az majd úgysem kell senkinek!

Ebből arra következtettünk, hogy ez valami büntetésféle lehet, erről pedig eszembe jutott, hogy ilyesmi lehetne talán a női Sysiphos.
Ez annyira megtetszett nekem, hogy most elmeséltem nektek is.

szeretők (dresszkód)

Valahol Ázsiában élek, talán bennszülöttként.
Mindig sötét van, párás ösvényeken sétálok, mindig lehajtott fejjel. Az emberekből csak cipőket látok, jönnek-mennek hosszú sorokban mellettem. Soha senki nem néz a másik arcába, a sajátjába sem, ezért azt sem tudom, fiú vagyok-e, vagy lány. Mindekit a cipőiről lehet megismerni. A szeretőket is. Ők világoskék cipőt hordanak. Senki nem hordhat ilyet, csak ők. A szabály szerint mindenki csak addig lehet szerető, amíg tiszta a cipője, és új cipőt csak a szeretőjétől kaphat. Nagyon kell figyelni, nagyon kell vigyázni, hogy mindig legyen tiszta cipő, hogy el ne veszítsük egymást.

morfózis

Lassan egészen belep engem a pinám!- állapította meg némi derűvel, amikor egy újabb sötét és göndörödő szőrszálra lett figyelmes a combja belső oldalán.
Megadom magam neki: leszek, ami vagyok! -határozta el, aztán elmosolyodott. (Egyrészt azért, mert észrevette, hogy általában is ilyesmiket szokott elhatározni, másrészt pedig azért, mert úgy találta, hogy ez most irodalmi szempontból sem érdektelen elhatározás.)

szenzáció

Amúgy, a hétvége eseménye az, hogy virágföldbe ültettem 4, madagaszkári baobabmagot, és ebből kettő kikelt.

szamárfül

Ezt már régóta el akartam mesélni, és érdekes módon többször is aktuális volt, de eddig valamiért mindig elmaradt.
Először akkor volt akutális, amikor a Vonnegutról "meséltem" mert a hozzá közelkerülési vágyam utolsó löketét a kedvenc írómtól, Bariccótól kaptam, aki az egyik regényének utószavában nagy lelkesedéssel emlegeti őt.

Baricco olyan jó író egyébként, aki arra kényszerít engem folyton, hogy használt menetjegyeket, karton árcédulákat és egyéb fecniket dugdossak a könyvlapok közé oda, ahol olyasmi fontos megfogalmazásokat találok, amiket sosem szeretnék elfelejteni.
Onnan lehet tudni tehát, hogy Baricco jó író, hogy a könyve szarrá van cédulázva.
Szóval, végső soron miatta kezdtem el olvasni a Vonnegutot, akit az eddig elolvasott könyvei alapján én is jófejnek tartok, de mivel nem olyan meghatóan lírai, mint a Baricco, ő már nem fecniket, hanem a fontos helyeken szamárfüleket kapott. Szamárfülhajtási gyakorlatom a következő szabályok szerint működik: az oldal vízszintes felezőlapját viszonyítási pontnak tekintve, ha a szövegben felette van a fontos rész, akkor felülre, ha alatta, akkor alulra kerül a szamárfül, és arrafelé hajlik, amelyik oldalon a fontos szöveg található. Ennek a módszernek az lehetne a problémája, ha előfordulna, hogy egymás utáni két oldalon, vagyis egy közös lapon mindkét oldalon felülre vagy éppen alulra esne egy fontos szöveg, mert akkor nehéz volna eldönteni, hogy melyik oldalra hajoljon a fül, illetve valami origami módszert kellene kifejleszteni, amitől egy hajtásra kettéálló fül keletkezik...
Amúgy, az az érdekes, hogy eddig még sosem volt ilyen probléma. Az írók, hála az égnek valahogy ügyelnek arra, hogy a fontos mondatok között legalább másfél oldal távolság legyen.
(Talán ezzel ki is lehetne egészíteni Vonnegut íróknak szánt hasznos tanácsait, amit én egyetértéssel olvastam, és más művészeti ágakra is kiterjeszthetőnek gondolok, mert ilyenek vannak benne:
1. Vadidegenek idejét ne pazaroljuk.
4. Minden mondatnak az a dolga, hogy vagy a figura megértését, vagy a cselekmény kibontakozását segítse elő.
5. A történet végéhez minél közelebb kell tenni az elejét.
6. Legyünk szaditsák. Bármennyire kedvesek és ártatlanok a főszereplők, mérjük rájuk a lehető legszörnyűbb csapásokat. Hadd lássa az olvasó, hogy figuráink miféle matériából készültek.
7. Csak egy személynek tetsszen, amit írunk. Ha sarkig kitárjuk az ablakot és az egész kerek világot magunkhoz akarjuk ölelni, a regényünk csúnya tüdőgyulladást kap.
.
.
és ide jöhetne 9. pontnak, hogy két fontos mondat között hagyjunk legalább másfél oldal távolságot, hogy az olvasó kedvére hajthassa a szamárfüleket.)

Például Vonnegut itt kapott egy szamárfület:

(Murra az apa, John a fia)
"Kiment a kocsihoz, és egészen komor és levert volt az ábrázata.
Azt mondta Johnnak, hogy valami baj van az üléssel, és ki kell szállnia, hogy megjavíthassa.
És aztán ülepen billentette a lába oldalával.
Nem hiszem, hogy fájdalmas lett volna, de azért volt svungja a rúgásnak.
A fiú lepolkázott a domboldalon, a bokrok felé, ahol az apja meg én előző éjjel tüskéket kerestünk. Amikor megállt és megfordult, jó kis meghökkenés volt a képén, az egyszer biztos.
- John -mondta neki Murra- , sajnálom, hogy ezt tettem, de semmi más nem jutott eszembe, amit tehetnék."

Szóval, Vonnegutnál rákaptam a szamárfülre. Aztán Marquezt kezdtem olvasni, mert láttam a Szerelem a kolera idején című filmet, és nem akartam elhinni, hogy tényleg ilyen szart írt volna, így hát ellenőrzési szándékkal elolvastam. A film meg sem közelti a könyvet, meg sem próbálták a karakterek színeit felvinni, lapos és szerintem értelmetlenül csöpögős lett az egész. Ebben játszott amúgy Javier Bardem, a Nemvénnek valós film kegyetlen főszereplője, és miatta szívesen néztem, de csak miatta, mert itt érzékeny, sírós szerelmest játszott, és annyira más volt, és ebben is jó, hogy hirtelen kedvenc színésznek lépett elő. Na de félre a mellékszálakkal, térjünk vissza a szamárfülekre. Marquezzel az a szerencse, hogy a fontos mondatokat ő gyakran idézőjelek közé teszi, így amúgy is könnyű rájuk találni a szövegben, de azért kapott szamárfüleket is, hogy keresni se kelljen, hanem magától kinyíljon ott a könyv.
Az egyik szamárfület ott kapta, amikor az élet előre kiszámolt homokszemeiről szól, amelyek közül a fel nem használtak -állítása szerint- örökre elvesznek. Aztán láttam, hogy ez van a könyv hátuljára, olvasócsalogatónak is kiválasztva, tehát ez már nem is csak az enyém, hanem a szerkesztő révén az összes olvasóval közös, univerzális szamárfül lett.
Tehát, onnan lehet tudni, hogy Marquez jó író, hogy szétfeszítik a szamárfülek.

Marquez után Esterházy következett, a Hahn-Hahn grófnő pillantásával. Olvasás közben az a szerencsétlenség ért, hogy már a 12. oldalon jelölést szerettem volna elhelyezni, hogy emlékezzek rá, hogy a következő olvasnivaló majd Wittgenstein legyen, de nem volt kéznél sem jegy, sem árcédula, és amikor végső megoldásként és rutinos szamárfülhajtóként felmerült, hogy hajtok oda is egy szamárfület, megdöbbenve találkoztam azzal az érzéssel, hogy nem visz rá a lélek.
A szépirodalom nem tűri a szamárfület.- ezt a következtetést vontam le, majd lázas keresgélésbe kezdtem, hogy hátha mégis akad nálam valami, amit odatehetnék, ahol jó. De nem volt.
Közben kínomban lapozgattam a könyvet, hátha kiseik onnan egy könyvjelző, amikor a könyv végén egy rendhagyó név,- hely-, tárgy,- ember,- állat,- növény-, fogalommutatóra találtam.
És lássak csodát, itt a W-nél fel volt sorolva, hogy - Wittgenstein, például 12. oldal
El voltam ámulva, le voltam nyűgözve.
Onnan lehet tudni, hogy Esterházy zseni, hogy előre tartalomjegyzéket készített a leendő szamárfülekhez.

Szóval, másodszor akkor volt aktuális, amikor Esterházy zsenijére újra ráéreztem, harmadszor pedig most aktuális, amikor végre sikerült elmesélnem.

Nagyjából erről van szó.

go

A kurva életbe, Szívem! Én egyszerűen nem tudok elegánsan veszíteni. Mi lenne, ha mostanában te veszítenél, én meg lelkesen eltanulnám tőled, hogy hogyan kell?

hajó

Egy fából faragott férfi figura áll egyenesen, egymagában, a csípője csónakban szélesedik ki. (össze van nőve a csónakjával)

Már régóta nézegettem, de most először ugrott csak be, hogy ez lehetne akár egy igazi Noé is.
És ha az, akkor milyen érdekesen kritikus, és szerintem korrekt ábrázolás, mert egy hiteles megmentési kísérletet ábrázol, amikor a megmenthető fajok típusa és száma egy főre, önmagára, a megmentőre korlátozódik.

(Nem tudom, hogy így van-e szánva, a szobor címe egyszerűen csak hajó.)

ihlető környezetben jobban megy az alkotás