Szóval, ülünk ott, ahol a telihólyagvizsgálat reklámja is ki van függesztve, aztán egyszercsak megjelenik egy nővérke, és a három frissen érkezett nőhöz odaszól félhangosan, hogy itt vannak a végbélkúpok. Azzal a kezünkbe nyom egy-egy ilyen műanyagtasakos rakétát, és a három nő, mint engedelmes bárány vonul végig a hosszú folyosón a vécé felé, ahol szépen kivárjuk egymást, miközben van idő elgondolkozni azon, hogy milyen furcsa úgy várni valaki telejesen idegenre a vécé előtt, hogy pontosan tudom, hogy mit csinál bent, aztán egyenként visszasétálni a váróba, és visszaülve az emberek közé arra gondolni, hogy vajon ez a sorsközösség kívülről nézve ugyanolyan egyértelműen összetartozóvá kovácsolt-e bennünket is, mint az ajtó előtt toporgók sorát?
Jajjj.. ezek a rendelőintézti véczék előtti ügyek szörnyűek is és lehangolók is, bár kellő humorérzékkel pozitívan is kikerülhetünk belőlük .. összekovácsolódás és hasonlók. Mindenféle nyomorúságot kellő humorérzékkel túlélhetünk
VálaszTörlésAzt figyeltem meg (így fele életemet leélve), hogy az ember pályafutása rendkívül fontos kis és nagyügyekkel kezdődik, aztán a fénykorban ezek a dolgok maguktól jönnek (és mennek), minden ráfigyelés nélkül.. aztán életünk delén egyre többet foglalkozunk velük, hogy aztán akkor, mikor elérjük a bölcsek korát, (vagy a neocsecsemőkort) marginális életürömmé lépjenek elő... summázhatnám is, hogy miből lettünk, mivé válunk Csörsz István után szabadon...
én most nem tudom melyik koromat élhetem, a felsorolásod alapján bármelyikbe beleillek, sajnos épp a fénykort leszámítva:)
VálaszTörlés