Ott tartottam tehát, hogy olvastam a Történet-et. Erről jutott eszembe két ajándék. Az egyik egy újévi üdvözlőlap volt, amit egy apukától kaptam, aki saját kézzel gyártotta, én pedig könyvjelzőnek használtam a könyvben. A másik egy nyugdíjazási figyelmesség volt, amit én találtam ki, de nem adtam oda senkinek. (nem vagyok abban a helyzetben, hogy bárkit is lenyugdíjazzak)
Szóval, olvastam a könyvem, és mindig, amikor a könyvelzőre néztem, arra kellett gondolnom, hogy micsoda figyelmesség ez! Aztán, amikor már sokat néztem, akkor meg azon kezdtem gondolkozni, hogy tényleg, micsoda figyelmesség ez? Az apuka fotózgat, és mindig saját fényképeket ajándékoz valami felirattal. Most egy kis kápolna volt a képen, egy reménytelenül romos, omladozó kápolna, és alatta szöveg: Boldog új esztendőt kíván: ...... (és az apuka neve). Addig addig gondolkoztam, míg oda jutottam, hogy szerintem ez,....szerintem ez végülis felháborító!
A másik ajándék annyiban kapcsolódik a könyvhöz, hogy a történet egy speciális versenypálya körül bonyolódik (azért annyira nem konkrétan, de ez áll a háttérben), egy olyan versenypálya körül, amelynek nyomvonalában a főszereplőnk az egész életét próbálja összefoglalni. (Nagyon szépen mesél erről, érdemes elolvasni a könyvet.) Erről jutott eszembe, hogy már én is gondoltam ilyesmire, de nem egészen ebben a formában. Arra gondoltam egyszer, hogy azoknak a rutinoknak, amiket az ember nagyjából egész életében, vagy életlének egy meghatározó szakaszában csinál, azoknak érdemes volna valamilyen emlékművet állítani. Például ilyen rituálé a munkábajárás is. Általában mindig minden ugyanúgy történik, sokszor még az utcán akkor arrajáró emberek is ugyanazok, vagy ha nem, ebből lehet következtetni rögtön, hogy sietünk, vagy késünk. Szóval, van ez a rituálé, és én arra gondoltam, hogy milyen jó vicc volna, ha a nyugdíjba vonuló, (vagy a kirúgás előtt álló) a cégtől olyan ajándékot kapna, ami ábrázolná ezt a rutint. Konkrétan arra gondoltam, hogy a munkábajáró munkábajárási útvonált kapná egy vaktérképen, azaz háttér nélkül, csak fehér felületen volna egy fekete vonal. Az ő útja. Ez annyiszor volna átrajzolva, ahányszor nagyjából megtette ezt az utat. Végül egy agyonrajzolt, a vonal mentén szinte lyukasra foszló árba volna az ajándék, és hozzá a szöveg:
-A mait is berajzoltuk! És most: Gratulálunk, innentől kezdve sohatöbbé nem kell már megtennie ezt az utat! Szeretettel, a vezetőség.
Szóval, olvastam a könyvem, és mindig, amikor a könyvelzőre néztem, arra kellett gondolnom, hogy micsoda figyelmesség ez! Aztán, amikor már sokat néztem, akkor meg azon kezdtem gondolkozni, hogy tényleg, micsoda figyelmesség ez? Az apuka fotózgat, és mindig saját fényképeket ajándékoz valami felirattal. Most egy kis kápolna volt a képen, egy reménytelenül romos, omladozó kápolna, és alatta szöveg: Boldog új esztendőt kíván: ...... (és az apuka neve). Addig addig gondolkoztam, míg oda jutottam, hogy szerintem ez,....szerintem ez végülis felháborító!
A másik ajándék annyiban kapcsolódik a könyvhöz, hogy a történet egy speciális versenypálya körül bonyolódik (azért annyira nem konkrétan, de ez áll a háttérben), egy olyan versenypálya körül, amelynek nyomvonalában a főszereplőnk az egész életét próbálja összefoglalni. (Nagyon szépen mesél erről, érdemes elolvasni a könyvet.) Erről jutott eszembe, hogy már én is gondoltam ilyesmire, de nem egészen ebben a formában. Arra gondoltam egyszer, hogy azoknak a rutinoknak, amiket az ember nagyjából egész életében, vagy életlének egy meghatározó szakaszában csinál, azoknak érdemes volna valamilyen emlékművet állítani. Például ilyen rituálé a munkábajárás is. Általában mindig minden ugyanúgy történik, sokszor még az utcán akkor arrajáró emberek is ugyanazok, vagy ha nem, ebből lehet következtetni rögtön, hogy sietünk, vagy késünk. Szóval, van ez a rituálé, és én arra gondoltam, hogy milyen jó vicc volna, ha a nyugdíjba vonuló, (vagy a kirúgás előtt álló) a cégtől olyan ajándékot kapna, ami ábrázolná ezt a rutint. Konkrétan arra gondoltam, hogy a munkábajáró munkábajárási útvonált kapná egy vaktérképen, azaz háttér nélkül, csak fehér felületen volna egy fekete vonal. Az ő útja. Ez annyiszor volna átrajzolva, ahányszor nagyjából megtette ezt az utat. Végül egy agyonrajzolt, a vonal mentén szinte lyukasra foszló árba volna az ajándék, és hozzá a szöveg:
-A mait is berajzoltuk! És most: Gratulálunk, innentől kezdve sohatöbbé nem kell már megtennie ezt az utat! Szeretettel, a vezetőség.
http://href.hu/x/56ow
VálaszTörlésRemélem működni fog.
ghdugren
megnéztem, köszi:)
VálaszTörlés