..Hát ez nem igaz, tisztára olyan vagyok, mint egy... hogy is hívják azt a betegséget, amikor valakinek egyes szavak nem jutnak az eszébe?

Carrara

Gondoltam apránként azért csak-csak mondok valamit a nyaralásról, most például az egyik kedvenc élményemet, a márványbányát szeretném megmutatni. A legjobb márvány állítólag a hegy közepében terem, ezért hoszzú alagúttal átfúrják a hegyet, és márvány táncterem formájúra rombolják a közepét.

(a képeket Zsolti csinálta)

A feldúlt fiatalember egy tálca fehér porcelán kávéskészletet vitt, én ránéztem, aztán vissza a könyvbe, utána a csörömpölésre megint felnéztem, akkor éppen durván behajtotta a fekete kukafedőt, a tálcát a sárgába hajította, azt is behajtotta durván, majd visszavolnult az épületbe. Elgondolkodtató volt ez a jelenet, de én azért olyan nagyon nem csodálkoztam, ugyanis el voltam foglalva, éppen szorítanom kellett egy filozófia vizsgához, szóval visszanéztem a könyvembe, és közben felrémlett bennem, hogy a múltkor mintha azt mesélte volna, itt minden vizsga azzal kezdődik, hogy a tanár megkérdezi: Főzhetek magának egy kávét?

igaz történet

Itt kiszállhat, aki akar. Úgy néz ki, eltévesztettem az irányt.
Nem lehet visszacsinálni, már átmentem a váltón -mondta a villamosvezető.

az egyik szemem sír, a másik meg nézi

Ezt tegnap jelentettem ki, miközben valójában is ez történt. (A tányér borsólevesembe áztattam egy egész erőspaprikát, és amikor már jól szétlapítottam, kiúsztak belőle a magok is, akkor merítettem belőle egy jó nagyot a kanalammal, de ahogy a magasba emeltem, egy szem borsó visszaesett a levesbe, a felfröccsenő csípős csepp pedig a jobb szemembe cseppent.)

tetszik ez a szám

titkos feljegyzések: első napok (részlet)

tetkósék
vak nős
kerekfejű
sírós

megállapítások

Ahhoz, hogy rendesen félni lehessen valamitől, el kell tudni képzelni, hogy maga a szörnyűség elvileg elképzelhető. Ezen az Alien filmek kapcsán gondolkoztam, mert az ebben szereplő szörnyek jellegzetessége, hogy a szöveteik olyan erős savval vannak telve, hogy elmarják a legtutibb űrhajót is, ha valahol szivárogni kezdenek (a szörnyek). Akkor ugye a testüket borító anyagnak szüksgészerűen valami saválló dologból kell lennie. Így jutottam arra a megállapításra, hogy az Alienek gumicsizmából vannak.

feljegyzések: a szerelem végül

(a szerelem végül két kopasz fa)

fejegyzések: elkészítendő kép címe

(A hiány teljessége)

fel nem jegyzett énkép

fejben széttett lábú nő

feljegyzések: énkép magamról

feljegyzések

Az a probléma, hogy én mindenféle papírokra firkálok ezt-azt. Amikor nyaraltunk, akkor egy képeslapos borítékot használtam erre a célra, ahová felirtam azokat a dolgokat, amikről feltétlenül mondanom kéne valamit.
Ott szerepelt ez a metronómos dolog is, így: Mit jelent metronómot látni?
és alatta pár dolog, amire nem tudok visszaemlékezni. Ezért, amíg meg nem találom kénytelen leszek csendben lenni, vagy más, korábbi, és eddig elveszettnek hitt feljegyzésemről beszélni..

metronóm és más egyebek

Ez is még az elutazás előtt történt, hogy sétáltunk a városban, néztük a Letnát, ahol most egy hatalmas metronóm áll a domb tetején, a korábbi Sztálin szobor helyén.
Néztük, és beszélgetni kezdtünk arról, hogy mit jelenthet az a metronóm ott, és egyáltalán, mit jelenthet általában egy metronóm, mit szimbolizálhat.
Szerintünk a végtelen elmúlást jelenti, az elmúlás biztosságát, ennek a biztos elmúlásnak a jeltelenségét, vagyis az egységnyi lét névtelenségét, és ennek a végtelen ismétlődését. Úgy döntöttünk, hogy a metronóm a világ működésének szimbóluma.
És ha a korábban ott állt Sztálin szobor fényében néztük, akkor jelenthette azt, hogy bármilyen rossz is éri az embert, a világot, az biztosan elmúlik, túlingunk rajta egyszer, másrészt pedig, ha pesszimistán nézzük, akkor minden ismétlődhet, kényszerűen ismétlődik, az ostobaságok is, és a világ tulajdonképpen fejlődésképtelen.
(Egy prágai útikönyv szerint ez egy szimbolikus mutatóujj, ami figyelmeztetőleg ing.)
Amikor erről beszélgettünk, akkor szóba került a Sztálin szobor története is, amiről én annyit tudtam, hogy 52-ben állították fel, egy évvel Sztálin halála előtt, és legendásan hatalmas szobor volt, amivel annyit szarakodtak, hogy mire felállították, már szinte aktualtását vesztette, seggnyalásos hódolatra már nem igen lehetett alkalmas. És ettől a szerencsétlen, túlzó, buzgó igyekezettől nekem olyan bájosan csehes történetté vált ez a szoborállítás. Hogy nem ilyen szép a történet, azt akkor tudtam meg, amikor Timi elmesélte, hogy a szobor tervezésével és elkészítésével egy művész hazaspár volt megbízva, akik visszautasíthatatlan ajánlatot kaptak a hatalomtól. Amikor elkészültek a szoborral, mindketten öngyilkosok lettek.
Egy ilyen szobor helyén van most ott a metronóm. Jelent, amit jelent.

toszkán álom

(Igazából nem az, csak ott történt, ezért nevezem így.)
Jöttem hazafelé, és rémálom azzal kezdődött, hogy nem ismertem meg a sok egyforma ajtó között a lakásunk bejáratát. Aztán, miután benyitottam a villanyóra szekrénybe, majd bosszankodva becsuktam azt, végre rátaláltam az igazi ajtónkra, amit nem csukva, csak behajtva találtam. Olyan rossz érzés keletkezett bennem, ahogy belöktem az ajtót és az előszobában mindenhol teljesen új, sárga Billás nejlonszatyrokat találtam a padlóra leterítve, mintha költözködés közben a padló védelmére terítette volna le valaki. Ránéztem a szűz Billás szatyrokra, és legbelül tudtam, hogy minket profi módon kiraboltak.
Elintultam a sárga úton, és a konyhába jutva látnom kellett, hogy hiányzik a beépített sütőm és a főzőlapom is.
Rohadtak, szemetek!- ilyesmiket gondoltam.
Aztán körülnéztem, hogy még mi hiányzik, utána pedig kérdezősködni próbáltam a szomszédoknál, hogy látott-e valaki bármit is. De senki nem segített.
Elkeseredve bolyongtam az utcákon, a parkok sötét sétányain, és egyszer csak egy megrakott szekeret húzó emberre lettem figyelmes. Valahogy éreztem, hogy meg kell szólítanom.
Szóltam is neki, hogy: Háló! amire ő egyre gyorsabban kezdte húzni a szekerét, végül szaladt vele, én pedig -természetesen- szaladtam utána.
Egy kertes házhoz értünk, ahol a ház melletti füves tér műanyag ponyvával volt letakarva, a ponyva alatt pedig fa rekeszek felett, alacsony kempingszékeken görnyedve mindenféle emberek ültek, akik egyik ládából a másik ládába plüss állatokat rakosgattak.
Az egyik láda felett elakadt a lélegzetem, mert megismertem a sárkányt, a kígyót, a vizilovat, amit biztosan tőlem raboltak el.
Sírtam, és biztosan tudtam, hogy a plüssállatválogató-maffiának köze van a sütőm eltűnéséhez.
Magyarázni próbáltam nekik, hogy mindaz, amit tőlem elvittek, lehetlenné teszik az életem, nem vagyok képes azokat pótolni. És hogyan képzelik, hogy ilyen helyzetbe hoznak embereket?
Kedvesek voltak, és megértőek. Azt mondták, ők megértik a bánatom és a felháborodásom, és az ellen sincs kifogásuk, hogyha kihívom a rendőrséget, csak legyek szíves megvárni, amíg kicsit összepakolnak.
Amire én azt válaszoltam egyszerűen: Jó.

mégsem katasztrófa

Volt itt a barátnőm újra, most filozófiából vizsgázott, de pozitív visszajelzésként ezúttal csak egy újabb időpontot kapott. Nagyon szomorúak és felháborodottak voltunk, el is mentünk a Medvébe sörözni. De mivel úgy tűnt, hogy a sör most nemigen segíthet, arra gondoltunk, hogy ezt a szörnyűséget csak úgy tudnánk múlasztani, ha valami mégszörnyűbb dolgot csinálunk. Nem is kellett sokat egyezkedni azon, hogy ennek az lesz a vége, hogy rendelnünk kell egy marhadrága és visszataszító kinézetű sörfagylaltot (fél literes korsóban, csokipuding állagú és színű dolog, tetején sörhabra emlékeztető tejszínhabbal) amit már évek óta undorodva nézegetünk az étlapon.

Szerencsére, mire megittuk a söreink, és megettük a knédliket hozzá, elfeledkeztünk a sörfagyiról. Innen tudom, hogy mégsem volt annyira reménytelen a helyzet, mint ahogyan elsőre elképzeltük.

szünet

Most kicsit nyaralni megyünk, majd utána feltétlen jelentkezem!
Mindenkinek kellemes jóllétet kívánok!