csúcsköltészet

Azt mondta, nem érti amikor egy-két szavas bejegyzéseket írok a blogomba. Mondom neki: Ó, az az én személyes csúcsköltészetem! Ne nézz olyan értetlenül, mindjárt lerajzolom, hogy hogyan néz ki:

Figyelsz? Jó.

Itt vannak ezek a hegyek, emelkedőkkel, völgyekkel, csúcsokkal....hm, ez nem is hegy, hanem inkább valami zaklatott szívritmus ábra, de te most egy normális, szokványos hegyláncot képzelj el, oké? Jó.
Szóval nézd, ez a valóság. A valóság, ahogyan én látom, ahogy megélem. Azt ugye belátod, hogy ennek egy jó része nem mondható el. Mert esetleg szerintem uncsi, vagy mert sokáig tartana, vagy egyszerűen nem akarom elmondani. Ezt is meg lehet érteni végülis, nem?
Na szóval, van ez az ábra, ami a valóság.
Figyelsz?

És van egy másik, amit elmesélek belőle. Ez, nézd:

Csak a csúcsok. A nem feltétlenül közvetlenül, vagy egyáltalán bárhogyanis kitalálhatóan összefüggő csúcsok. Így sokszor csak én értem. Hát igen, lehet. De azért hidd csak el, hogy mögötte mindenféle hegyek vannak, amiket én akkor éppen kitakarok.