Először is: nehezemre esik írni a saját bologmba, mert nem szeretném Aureliano meséjét a letolni a főoldalról, másrészt pedig még nem sikerült eleget tennem egyik kérésnek sem (se mesefelolvasás, se a kozel kérdés nem zárult le, addig pedig hogyan kezdhetnék valami más mesélésbe, ugye)
Szóval, légyszíves nyugtassatok meg, hogy elolvassátok a mesét a többire pedig türelemmel vártok, és akkor nyugodt szívvel mesélek mást is.
Ma például eszembe jutott valami a villamoson, és elismerésem kifejezésére máris fogalmazni kezdtem magamban, míg egy el nem mondható eredményre jutottam:
Ez most valami egészen más, ez olyan esendőbb, szerthetőbb oldalad, az a szimpatikus gyerekfelnőttség ütközik ki rajta, amit én szeretek. Érted, szóval olyannak látszol itt, mint... egy öreg lány!
Még jó, hogy nem mondok ki mindent! És eszembe jutott erről egy el nem küldött levél is, (még régről) amikor a rajongásomat szerettem volna kifejezni a legkedvesebb íróm iránt, és nekiültem, hogy akkor most végre elmondom neki. Onnan közelítettem, hogy minden, amit olvasok tőle, az lerakódik bennem. De nem úgy, mint valami felesleg, és nem is úgy, mint valami máz, hanem belémépül, a részemmé lesz, a lényegemmé válik. És akkor elkezdtem gondolkozni azon, hogy milyen példával is tudnám jól megvilágítani ezt a dolgot és az jutott eszembe, hogy az írásai olyanok nekem, mint termőföldbe vetett magnak a trágya!
Szóval, légyszíves nyugtassatok meg, hogy elolvassátok a mesét a többire pedig türelemmel vártok, és akkor nyugodt szívvel mesélek mást is.
Ma például eszembe jutott valami a villamoson, és elismerésem kifejezésére máris fogalmazni kezdtem magamban, míg egy el nem mondható eredményre jutottam:
Ez most valami egészen más, ez olyan esendőbb, szerthetőbb oldalad, az a szimpatikus gyerekfelnőttség ütközik ki rajta, amit én szeretek. Érted, szóval olyannak látszol itt, mint... egy öreg lány!
Még jó, hogy nem mondok ki mindent! És eszembe jutott erről egy el nem küldött levél is, (még régről) amikor a rajongásomat szerettem volna kifejezni a legkedvesebb íróm iránt, és nekiültem, hogy akkor most végre elmondom neki. Onnan közelítettem, hogy minden, amit olvasok tőle, az lerakódik bennem. De nem úgy, mint valami felesleg, és nem is úgy, mint valami máz, hanem belémépül, a részemmé lesz, a lényegemmé válik. És akkor elkezdtem gondolkozni azon, hogy milyen példával is tudnám jól megvilágítani ezt a dolgot és az jutott eszembe, hogy az írásai olyanok nekem, mint termőföldbe vetett magnak a trágya!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése