a legrosszabb esetben szerencse

Ma az történt például, hogy vidáman lépkedtem haza a boltból, mert azon gondolkoztam, hogy milyen egyszerű, és milyen kellemes a többi emberekkel békében élni, merthogy például a csemegepultnál ma egy "nyári munkás" dologozott, (itt úgy mondják: brigádnyik) egy fiatal, nagydarab fiú, aki előtt hosszú sort állt, mert nehezen megfogható habos süteményt kértek tőle, kétfélét is, és érdeklődéssel figyeltem, hogy hogyan fogja a habos sütit papírba csomagolni, aztán a tetejére filccel ráírni, hogy mi is van benne anélkül, hogy összenyomná, vagy hogy eltalálja-e egyből a salátából a 20 dekát, figyeltem, és bármit is csinált, értékeltem az igyekezetét. Egy-két dolgot összekevert ugyan, de ez nem volt fontos, mert a folyamat közben észrevette és rögtön javította is.
Sokáig tartott míg sorra kerültem, egyszer-kétszer gondoltam is rá, hogy tényleg kell-e nekem az a pulykasonka, de azért csak vártam. Talán életemben először türelmesen.
És akkor én jöttem, kértem a sonkát, és adta, és elsőre eltalálta a mennyiséget, ekkor ő elégedetten és büszkén mosolygni kezdett, én meg visszamosolyogtam elismerően, aztán odaadta a sonkát és azt is mondta: Szép napot!
És ettől tényleg kicsit szebb napom lett, még pozitívabb hangulatba kerültem, mert például amikor a hűtő előtt nekemtolta egy nő a kocsiját, azt mondtam neki: bocsánat.
Szóval amikor hazafelé lépkedtem mindezeken az egyszerű, ám világszépítő dolgokon gondolkozva, valami puhát és csúszósat éreztem a talpam alatt, de egyszerűen csak azt gondoltam: bármi is legyen az, legrosszabb esetben szerencsém lesz!