elsők

Mostanában történt egy pár dolog, amit életemben először csináltam/tunk, ezért szerintem emlékezetesnek tekinthetők. Hogy tekinthessétek ti is, elmesélem:

1. Szombaton kacsát sütöttünk. Egy marhanagy, kétkilós kacsát. Már nem élt amikor hozzánk került. Mondjuk ebben talán nincs semmi meglepő, mert általában sem veszünk magunkhoz elő élelmiszert. (bár nem tudom, hogy mondjuk egy csírázó krumpli ilyen szempontból minek is számítana, de most tekintsünk el az ilyen példáktól) Az esztétikusan halott kacsáról akkor volt időm hosszabban gondolkozni, amikor kénytelen-kelletlen az ölmebe vettem a heverőre telepedve, és finoman csipkedtem egy órán keresztül szemöldökcsipesszel a bőrében maradt tolltok maradékokat. Figyeltem, hogy undorodok-e akár a kacsától, a csipesztől, vagy úgy komplett a tevékenységtől, de nem. Vidáman csipkedtem és hallgattam hozzá valami érdekeset a Petőfi rádióban. Aztán megsütöttük, és bár a kacsa finom lett, de mivel nem jó első dolgokat sokszor ismételni, mert eltompulhat a kezdeti intenzív élmény, most egy darabig inkább újra csirkemellfilét szeretnék fogyasztani sütve, rántva, aprítva, bárhogy.

2. Tegnap voltunk megnézni az új lakásunkat a bárányka felett. Nagy és tágas élmény volt. (főleg, mert egyenlőre üres) Felejthetetlen. Meleg volt ott, mintha már várt volna. (persze tudom, hogy nem a mi kedvünkért volt úgy, de én azt gondolok, amit akarok, és én azt akartam gondolni, hogy azért meleg, mert egy otthon, és a miénk) Legkésőbb márciusban költözhetünk, és számolhatjuk a magasból lent az autókat és fent a repülőket.